Magyar Fórum, 1992. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1992-07-02 / 27. szám
A Magyar Szabadság Napja alkalmából idén is nagyszabású ünnepséget rendeztek Gödöllőn. A tavalyi, első rendezvény óta - amikor az utolsó idegen katona is elhagyta Magyarország területét - megszületett a Magyar Szabadság Napja Alapítvány, amely évente támogatja az ünnepet. 1993-tól más-más településen tartják majd az ünnepséget, s ötévenként térnek vissza az eredeti helyszínre, Gödöllőre. TALUM ATTILA FELVÉTELEI ________________________________________________________________________________________________________________________| AZ ATHENAEUM-TRÜKK CSURKA ISTVÁN ÍRÁSA 4. oldal AZ IDEIGLENESEK EMLÉKEI 5. oldal RÁDIÓS-SZAKSZERVEZET KONTRA RÁDIÓELNÖKSÉG 14. oldal PETŐFI SÁNDOR SAJTÓ- SZABADSÁG DÍJAK 15. oldal Újra eredeti szépségében látható Budapesten, a Clark Ádám téren a Lotz Károly tervei alapján készült „angyalos középcímer", amely Dalmáciára, Erdélyre, Fiumére és Szlavóniára is utal. A címert 1947-ben falazták be, amikor Sztálin születésnapjára „rendbe tették" az Alagút és a Lánchíd környékét ligeti edina felvétele V /---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Hazajőve hosszabb útról, a sok küldemény között vár egy új hetilap. Meg egy támadás - immár a második a magát függetlennek nevező napilapban. Ez utóbbi - a jelek szerint - menetrendszerűen érkezik majd, mindenkor bizonyos más támadásokhoz igazodva. Sebaj. Az új lap jobban érdekel. Címe: Nagyalföld. Heti magazin. Kik ezek a bátrak, akik ma kimerészkednek a csapdákkal és aknákkal teli terepre, ahol nemcsak szemből, az ellenség állásaiból lőnek, hanem hátulról, a saját táborból is? Új újságot indítani ma, és nem szennyesben turkáló pletykamagazint, és nem szexlapot, nem botránykrónikát? Elvesztették ezek a fiúk a józan eszüket? Új lapot indítani ma? És ráadásul vidéken, ahol két esztendeje már kiosztották a kártyát, ahol megannyi hirtelenjében „független" megyei napilap íróasztalánál terpeszkednek a tegnapi MSZMP-s főszerkesztők, természetesen immár függetlenül, élvezvén mindazon előnyöket, amelyek a bejáratott lapokkal járnak. Új lapot indítani ma? - kiszolgáltatva az egyetlen terjesztői hatalomnak, ennek a százfejű hidrának, amelynek eleddig, az állítólagos rendszerváltozás két esztendeje alatt még egyetlen fejét sem sikerült levágni. Új lapot indítani ma? - nem a privatizáció bűvszavával behozott külföldi százmilliókon, hanem szegénylegények kicsi pénzén és a kicsiny pénzű magyar olvasó áldozatkészségében reménykedve. Lehet itt és így nyerni? Kik ezek a bátrak? A szerkesztőség Szolnokon van, de ez a lap nem egy megye lapja. Nem Szolnok megyei újság. A főszerkesztő, Tiszai Lajos beköszöntője szerint „hetente megjelenő magazinunk, a Nagyalföld, nevéhez igazodóan... tájlapként kívánja tájékoztatni az alföldi olvasókat. Kísérlet ez voltaképp, hiszen legjobb tudomásom szerint - kivétel néhány irodalmi folyóirat - a Nagyalföldhöz hasonló tartalmú és terjesztésű lapot nem ismer a magyar sajtótörténet." Lapja született tehát egy nagyobb tájnak, nem tekintve a megyehatárokra, lapja lesz ezentúl a Tiszatájnak, a Kiskunságnak, a Hortobágynak, a Partiumnak - ünnepe ez a magyar sajtótörténetnek. Feldereng a jövendő Vidék-Magyarország arca: hallatszanak első hangjai annak a nyolcmilliós Magyarországnak, amely eldönti majd a jövőt. Ezt írja a főszerkesztő az új lap homlokára: „Minden megbecsülésem a fővárosban megjelenő lapok többségének, de úgy vélem, a vidéki sorsközösség, a kézzelfoghatóság, a beleélés az eseményekbe, megannyi fontos tényező a felismerés, a megközelítés számára." Fellapozva az első számot, ez a szó jut eszembe: nyugalom. Megtalálni ebben az újságban sok mindent, ami újsággá teszi az újságot, vannak benne színes riportok, portrék, van benne tévéjegyzet, orvosi rovat, ifjúsági és gyermekoldal - és nincs benne semmi hisztéria. Nincsenek sanda célzások, orvul elhelyezett félmondatok, nincsen benne történelmünk, múltunk gúnyolása, sározása, nincsenek jóslatok az összeomlásról, előrejelzések a kilencvennégyes győztesekről, csak jó, nyugodalmas olvasmányok vannak benne. A vidéken élő magyarnak szóló olvasmányok hazájáról, Magyarországról. Teszem is félre a független napilapot a támadással, s nem kérdem a publicistát: honnan, milyen erkölcsi magasságból a kioktató gőg, tán csak nem a Rózsa Ferenc-díj havasi csúcsáról? Nem kérdem, legfeljebb annyit jegyzek meg biztatásként: ha marsz, barátom, mindig csak akkor, amikor a kopóhad éppen reám zúdul. Ez a jó mulatság. A férfimunkát pedig hadd kívánjam a tárlap, a Nagyalföld szerkesztőinek. Kósa Csaba 24 FORINT IV. évfolyam 27. szám KÖZÉLETI HETILAP 1992. július 2.