Magyar Fórum, 2010. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-07 / 1. szám
2010. január 7. EMBERFOGÁS c4e// X/X0X0X sztr/z s/Xa z/X/Xá/ Borbély László író „Na, ez az év is jól kezdődik”, jegyezte meg Otcsenás Péter. Nem csupán azért, mert a gazdasági megszorításokkal, korrupcióval, sokmilliárdos uzsorakamattal, hazudozással, szüntelen ember- és nemzetgyalázással kivéreztetett magyar társadalom egyik „adósrabszolgájaként” - ahogyan mostanában önmagát emlegette -, neki és családjának is szembe kellett néznie a januári áremelésekkel. Az égbe szökő benzinárral, az emelkedő gáz- és áramárakkal, valamint a postai költségek, az eddigi adómentes béren kívüli juttatások megsarcolásának, a 13. havi nyugdíj teljes eltűnésének következményeivel. Az alkoholos italok és a cigaretta drágulása nem különösebben érdekelte, de a februárra beharangozott közlekedési költségek emelkedése - a BKV, a MÁV és a Volán tarifáinak növekedése és az, hogy várhatóan az autópálya-matricáért is többet kell majd fizetni - szintén érzékenyen érintette őket. Igazat kellett adnia egyik írótársának, aki szerint, „ha a dolgok így mennek tovább, a magyarság számára már csak két választás marad: többé-kevésbé szabadon döntheti el, hogy lélegeztetőkészülékre kapcsolják vagy húskampóra akasztják... Az elkövetkezendő évről csak egyet lehet biztosan tudni: rosszabb lesz, mint a 2009-es, de jobb, mint a 2011-es.... ” Emellett még kénytelen volt tudomásul venni azt is, hogy el kell mennie az adóhivatal ügyfélszolgálatára nullás adóigazolást kérni. Egy irodalmi ösztöndíj megpályázásához volt szüksége a dokumentumra és legfőképpen azért bosszankodott, hogy miért nem ér rá beszerezni az igazolást, miután a kuratórium jóváhagyta a támogatást. Hétfőn délelőtt azon töprengett, hogy melyik taktikát válaszsza. A kora délutáni nyitás előtt álljon be az ügyfélszolgálat előtt kígyózó hosszú sorba, s akkor talán két órán belül túl van az egészen, vagy jobb lenne másnap, a reggeli nyitás után odamenni. Ebben az esetben a váróteremben üldögélhet körülbelül három órát, míg bejut valamelyik ügyintézőhöz. Mialatt ezen morfondírozott, eszébe jutott az is, hogy mekkora baklövést követett el, amikor réges-régen meggondolatlanul szakított barátnőjével, aki az adóhivatal ügyfélszolgálatán dolgozott és ha útjaik nem válnak el oly drámai módon, most talán gyorsabban juthatna hozzá a hőn áhított adóigazoláshoz. Nem sajnálta magát tovább, ránézett az órára, ideje volt indulni. Más elintéznivalója is lett volna. Kissé fásultan érkezett az adóhivatalhoz. Még fél óra lehetett hátra nyitásig, de a járdán már rengetegen várakoztak. Olvasással, zenehallgatással, telefonálással töltötték idejüket. Néhányan bosszúsan panaszkodtak az előttük vagy a mögöttük állóknak. Az persze nem hatotta meg őket, hogy másoknak sem könnyebb a helyzetük. Akadt olyan is, aki közömbös arccal maga elé nézve, törődött bele sorsába. A sor végén valaki, a lapok értesüléseire hivatkozva, hozta szóba, hogy „Karácsony előtt az adóhivatal dolgozói között bruttó 3,6 milliárd forint jutalmat osztottak ki a pénzügyminiszter döntésére.” Mint az várható volt, erre a témára többen ráharaptak. Az egyik testes úr részletesen kifejtette elképzeléseit arra vonatkozólag, hogy a közéletet meghatározó személyiségek közül, ki milyen „jutalmat” érdemelt volna. Hosszas eszmefuttatását következőképpen zárta: „az a szerencséjük, hogy bár sz...túl vagyunk, de még nem akasztunk.” Ekkor tűnt fel a sarkon egy alacsony férfi széles karimájú kalapban, szürke télikabátban, kék sállal a vállán. Fekete színű, hegyes orrú, magasított sarkú cipőt hordott. Vékonyka bajusza ugyanolyan volt, mint amilyet Jávor Pál viselt. A kezében tartott hegedűtök elárulta, hogy muzsikus cigány. Láthatóan nem tartozott azok közé, akik esténként az elegáns éttermek valamelyikében lépnek fel. A sor elejére csoszogott, szerette volna felmérni a helyzetet. Arcán kimondhatatlan szomorúság tükröződött. Izzó tekintetében mintha felvillant volna felmenői sanyarú sorsának valamennyi kínja és bánata, melyet most tovább tetézhet az adóhivatali hercehurca. Nagyot sóhajtott. A sor elején állók lélekben már felkészültek arra, hogy a muzsikus valamilyen ürüggyel - a családot ért mérhetetlen szenvedésekre vagy hasonlókra hivatkozva - megpróbál az első között bejutni sorszámért. Otcsenás Péter nem volt rosszindulatú ember, neki erről a fura alakról Karinthy Ferenc Virtuóz című kis karcolata jutott eszébe: ,*A kis üdülő kertjébe belép egy hosszú hajú, tagbaszakadt férfi, és fejét a hegedűre szegezve, fültépő keservesen játszani kezdi a Szomorú vasárnapot. Tüstént nagyobb összeget gyűjtünk össze a művésznek, azzal a kéréssel, hogy többen alszanak, hagyja abba. De azért, hogy meg ne sértődjék, megkérdezzük: - Hány éve hegedül? - Két éve, tisztelettel. - És azelőtt mit csinált? -Azelőtt nem hegedültem, kérném. ” Az anekdota felidézése nyomán jó kedve kerekedett. S ez az érzése a következő percekben csak fokozódott. A muzsikus ugyanis ráérős mozdulattal letette a földre a hegedűtokját, kivette belőle a hangszert, állához szorította, hosszú körmű ujjával megpendítette néhányszor a húrokat és játszani kezdett. Amikor abbahagyta, a hegedűt és a vonót jobb kezébe fogta, erőtlen hangján pedig azt énekelte: Már én nékem beborult az ég. Elverte a búzámat a jég. / Elvitte a lovamat a végrehajtó, / Szeretőm is elszerették tőlem végül! M Nem élhetek muzsikaszó nélkül, / Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Húzd rá cigány, a fülembe húzd! / Azt húzd, hogy a nagy ég beborult. / Hogy lefagyott kertem legszebb rózsafája, /Hogy a rózsám, a rózsám is elhagy, s végül: / Nem élhetek muzsikaszó nélkül, / Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Vonójával időnként vezényelni kezdett, így biztatva a sorban állókat az éneklésre. Az idősebbek közül néhányan vele énekelték a közismert magyar nótát. Sem ők, sem mások nem vették zokon, amikor a muzsikus ajtónyitáskor elsőként lépett be az épületbe. Magyar FérfiM „ A minap szülővárosodban, Kunszentmártonban jártam. Akkor gondoltam rád, hogy hogyan gyógyulsz. Telefonon nem akartalak hívni, mert tudom, hogy Pálma, a kedves, közvetlen feleséged úgyis elhárít felőled mindenfajta kíváncsiskodást, vigyáz rád. Ez ad reményt nekem is a te gyógyulásodra. De Karácsony előtt mindenképpen szót akartam váltani veled, hogy jókívánságaimat tolmácsoljam, és arra kérjelek, nagyon arra kérjelek, hogy gyógyulj meg. Ez a 2008-2009-es év sok bajt hozott neked is, nekünk is, mindanynyiunknak, magyaroknak. De most az a legfontosabb, hogy a Nemzet Színésze ismét hallható legyen. Újra szeretném látni tőled a Thália színpadán a Holdbéli csónakost. Aztán olyan sokan szeretnének találkozni Buga Jakabbal is. Aztán roboghatna az az úthenger is, amit te vezettél. Na most, ami a rezedaszagú faludat illeti, Kunszentmártoni, tényleg vár téged, emlegetik a nevedet, csak így: a Szabó Gyuszi. Meg kell értened, hogy akit nagyon szeretnek, nagyon várnak. Nagyon várnak téged azért, hogy adj! Mert sok a baj. Nem akarlak terhelni ezek felsorolásával. A legutóbbi színházad, a székesfehérvári beázik, romlik, sorsára akarják hagyni, pereskedés van, kötbér, csak pénz nincs. De ha te szólsz érdekében, csak megállnak az emberek, és kérdezik: mit mond a Szabó Gyuszi? A többi színházról most egy szót sem ejtek, csak a színésztársaidról, akik manapság csaknem nyomorognak, mert kevés a munka és kevés a színház. A nemzet színésze szólni fog, tudják és várják. A te pályád jogán sok mindent elmondhatsz. Jól emlékszem, amikor az utolsó alkalommal szerepre hívtak a Magyar Rádióba, te éppen délutáni szunyókálásban voltál. Pálma, tündér asszonyod olyan szépen költögetett: Gyuszikám, a rádióból keresnek. És te felkeltél, és vállaltad a szerepet, elmondtad a mondandót a Magyar Rádióban. Nagyhatású volt. Mert az tény, ha te megszólaltál, filmben, színpadon, rádióban vagy televízióban, egyszerűen a varázslatod révén mindenki rád figyelt. Gondolj bele, kik is voltak a társaid. Óriási színészek: Demján Edit, Latinovits Zoltán, Káló Flórián. De kik voltak a társaid, amikor indultál a kunszentmártoni tanyáról, bele a világba, a budapesti színházak színpadára? Horváth Teri, Szirtes Ádám, Soós Imre. Mind külön-külön világot alkottatok, de a színházi hangszer minden húrján játszottatok. Na most ez a tapasztalás rád nagy feladatokat rótt, továbbvinni az ő hangjukat, tovább éltetni az ő szívüket, a színházszeretetet és a közönség szeretetét. De nem akármilyet ám, Szabó Gyula úr, hanem a magyar színházat és a magyar nézőt. Mert a te utolérhetetlen talentumod mindig is ezt szolgálta, és most is - no persze nemcsak ezért - várják ezrek és tízezrek a te gyógyulásodat. Hála Istennek, kislányod folytatja pályádat, hála Istennek Pálma asszony vigyáz a családjára, benne rád is, féltő szeretettel vigyáz. De hallgasd meg kérésünket, és azonnal gyógyulj meg, mert tudom, hogy nagy benned az akarat. A gyógyuláshoz meg az kell. Voltam már én is úgy, hogy az asztalon nagyon billegett az evilági munkakönyvem, három vagy négy napig, ki tudja már, nem is emlékszem rá, lebegtem fent is meg lent is. Aztán meggyógyultam, mert imádkoztak értem, mert én is akartam, hogy lépjünk tovább. Na már most te is akard. Tudom, hogy szereted szülővárosodat, akkor is, ha Budafokot is szereted, és mindig jó szívvel emlékszel vissza az ottani tanyai életre. Onnan, a tanyai világból hoztad a képességeidet. Játszottál te Jézust, játszottál Arturo Uit, aztán Hitlert, meg másokat. De a legfontosabb az, hogy ezt a Jézust te kicsiny gyermekkorodban is nagyon szeretted. Jól emlékszem Kiss Pista István riportjára. Sorozatának az volt a címe, hogy Séta a bölcsőhelyem körül. És te sétáltad körbe a bölcsőhelyedet Kiss Pista Istvánnal, és abból a szépszavú beszélgetésből sok minden kiderült. Például az, hogy te szívből szeretted Jézust, szereted most is, és gyermekkorodban szorgalmasan jártál ministrálni. Talán még a papi hivatásra is gondoltál. De aztán színész lettél a mi örömünkre. Jártál akkortájt advent idején Kunszentmártonban a rojátékra, amikor énekelték az ezertáncú öregasszonyok szépen az adventi éneket. jfl „Ébredj ember mély álmodból!” De az általad szeretett Jézust idézem neked a karácsonyi legjobb kívánságaimat tolmácsolva: „Kelj fel, és járj!” Gondolj tehát a kis Jézusra, és így majd fölkelsz, és járni kezdesz, majd újra halljuk a hangodat a rádióban, a televízióban és a színpadon. . Ölellek szeretettel, Családodat egyenként és összességében nagy szeretettel köszöntöm. Gyógyulj meg, Gyuszi! Győri Béla