Magyar Fórum, 2017. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

2017-06-01 / 22. szám

20 Úgy tartják, hogy Magyarországon két dolog van, amihez mindenki ért: a foci és a politika. Lehet, hogy ez külön-külön igaz is, de ha a kettőt összeboronáljuk, már árnyaltabb ké­pet kapunk. Amióta a kormány ki­emelt ágazatként tekint a sportra, azon belül pedig külön is privilegi­zált helyzetet élvez a futball, megso­kasodtak a szurkolói pletykák. So­kan vannak, akik a különböző inter­netes fórumokon, közösségi felüle­teken kényszeredetten igyekeznek bebizonyítani, hogy a politika dön­ti el, melyik csapat legyen a bajnok, melyik csapat essen ki, mely csapat­nál ki legyen az edző vagy a közép­csatár. Egyes helyeken már-már be­teges mértékeket ölt a politika (kö­zelebbről a Fidesz, valamint Orbán Viktor) és a labdarúgás állítólagos összefonódásának keresése. Külön pikantériája az ügynek, hogy ezek az emberek minden végeredmény esetén képesek megtalálni a politi­kai kéznyomot az adott eredmé­nyen. A most véget ért bajnokság klasszikus példája ennek, de egyben bizonyítéka annak is, hogy szeren­csére továbbra sem a nagypolitika szintjén, hanem a zöld gyepen dől­nek el labdarúgásunk lényeges kér­dései. A pontvadászat kezdetén minden­ki a Ferencváros aranyérmét vizio­nálta, mondván: Kubatov Gábor klubelnök - aki egyben a Fidesz pártigazgatója is - már előre „lezsí­rozta” Orbánnal az aranyérem kér­dését, ráadásul a közhangulat szem­pontjából is jót tesz, ha a legnépsze­rűbb magyar csapat sziporkázik. A jól felépített elmélet azonban már a nyár legvégére dugába dőlt: a Fradi ugyanis pocsékul kezdte a szezont, azonnal kiesett a nemzetközi kupá­ból és már a bajnokság első harma­dában tekintélyes hátrányba került. A suttogók számára ez nem jelentett problémát, hamar megtalálták a ma­gyarázatot. Orbán Viktor kedvenc csapata a Videoton, s mivel az előző bajnokságot a Fradi nyerte meg, így a paritás elve alapján most a Vidinek kell nyernie. Sokáig úgy tűnt, hogy a Videoton valóban a legfőbb arany­várományos lesz, ám egyszer csak besettenkedett a képbe a Vasas és a Honvéd. A jól értesültek nem zavar­tatták magukat, egyrészt nemigen hitte senki, hogy sokáig versenyben lesznek, másrészt azt tartották, hogy ez a hatalom érdeke, hiszen így leg­alább nem lóg ki annyira a lóláb. A Honvéd azonban csak nem akart le­maradni, sőt kisvártatva a vezetést is átvette a tabella élén, és nem tűnt úgy, hogy ki akarnának fulladni. A „szakértők” ezért kényszeredet­ten a tabella aljára kezdtek inkább figyelni. A már régen biztos kieső Gyirmót mellett a másik kieső ki­létét kezdték el tippelgetni. Elsőként a Diósgyőr vesztét prognosztizálták, hiszen egyrészt kirúgták a Fidesz­­párti hírében álló Horváth Ferenc vezetőedzőt, másrészt a tulajdonos, Leisztinger Tamás közismerten nem kormánypárti irányultságú. Amikor azonban Bódog Tamás ki­nevezésével a DVTK felébredt Csip­kerózsika-álmából, a pletykások már a Mezőkövesd kiesését jelezték elő­re. Ennek okaként azt mondták, hogy Tállai András klubelnöknek - hogy N­AV-vezetői állását megment­se - el kell fogadnia, hogy Orbán Viktor nem akarja az élvonalban lát­ni a kis szurkolói bázissal rendelke­ző matyóföldieket. Felmerült a Deb­recen esetleges „kiejtése” is, mond­ván, a tulajdonosnak nem tetszett, hogy elveszítette kaszinói nagy ré­szét. Eközben és mindezekkel pár­huzamosan egyértelmű volt a jól ér­tesültek álláspontja: az MTK-t nem hagyják majd kiesni, hiszen egyrészt most avatták fel a csapat vadonatúj stadionját, másrészt pedig a klubel­nök, Deutsch Tamás személye és Or­bán Viktorhoz fűződő barátsági is garanciának tűnt a bennmaradásra, így érkezett el az utolsó forduló, amelyet ismét megelőztek a szoká­sos pletykák. Eszerint a Videoton -­ ha kell, akkor bírói segítséggel is akár, de - legyőzi a Honvédot Kis­pesten, mert „odafent” eldöntötték, hogy a Fehérvárnak kell bajnoknak lennie, a Paks pedig „lefekszik” majd az MTK-nak, hogy a kék-fe­hérek megőrizhessék élvonalbeli tagságukat. A rég látott nagy érdek­lődés mellett lezajlott záróforduló alaposan rácáfolt az Orbán-fóbiás okoskodókra. A Honvéd Eppel Már­ton remek góljával legyőzte a meg­lepően keveset mutató Vidit, és ez­zel a kispestiek 24 év után ismét fe­lültek a magyar labdarúgás trónjá­ra. Az alsóházban pedig a Paks - an­nak ellenére, hogy számára már nem volt érdemi tétje a meccsnek - elra­bolt egy pontot az életéért küzdő MTK-tól, így - új stadion ide, De­utsch Tamás elnöksége oda - jövő­re a másodosztályban találkozha­tunk majd a kék-fehérekkel. A most véget ért pontvadászat te­hát nem csupán azt mutatta meg, hogy a középszerű légiósok helyett érdemes bizalmat szavazni a saját nevelésű, fiatal, magyar játékosok­nak, amint azt Kispesten is tették, de azt is, hogy fölösleges politikai befolyást és miniszterelnöki ár­mánykodást keresni mindenütt. A magyar futballban hála Istennek to­vábbra is a pályán dőlnek el a fontos dolgok. Lehet, hogy mégsem ért minden­ki a focihoz és a politikához Magyar­­országon? A pályán dőlt el 24 év után ismét a Honvéd a magyar bajnok A bajnok Budapest Honvéd játékosai a kupával az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd-Videoton FC labdarúgó­mérkőzés után a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. május 27- én. A Honvéd 1:0-ra győzött, ezzel megszerezte története 14. bajnoki címét ­AGYAR FORIUM_______ 2017. június 1. Találjunk egymásra, legyen előfizetőnk! ■ Heti Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 12 844 Ft, fél évre: 6422 Ft, negyedévre: 3211 Ft. Havi Magyar Fórum előfizetési díja egy évre: 5880 Ft, fél évre: 2940 Ft, negyedévre: 1470 Ft. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1578. Kiadó: Budapest IX., Ráday u. 32., I. em. 3. Ha Ön úgy érzi, hogy szükség van a magyar megmaradás lapjaira - a Magyar Fórum c. hetilapra és a Havi Magyar Fórum c. folyóiratra -, ezúton kérjük, hogy lehetősége szerint A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványon keresztül támogatni szíveskedjék. Számlaszámnak: 11712004-20341426-00000000 Reméljük, a jövőben is hűséges olvasója marad lapunknak! Hálás köszönet illeti mindazokat, akik eddig is nagylelkű áldozatot hoztak a lapok javára és fennmaradására. Széchy örököse, a maga útját járó Mesteredző az Égbe szállt Széles Sándor (1956-2017) emlékére A fiatal Széles Sándor igazi sportos őste­hetség volt, több sportágat is kipróbált, és mindenütt marasztalták, így tettek az uszo­dában is, és a több lehetőség közül végül ezt választotta. Ennek eredményeként Széles Sándor egy nagy magyar úszógeneráció tag­ja lett, az 56-osok egyike. Rajta kívül ugyan­is a forradalom évének szülötte Hargitay András, Verrasztó Zoltán, illetve a most szö­vetségi kapitányként dolgozó Sós Csaba is. Széles Sándor ilyen Héroszokkal úszott együtt, és a parton egy még nagyobb Hérosz, bizonyos Széchy Tamás irányította az edzé­seket. Kezdeti éveire így emlékezett vissza: Bár úszó voltam, más sportágakban is próbál­koztam, és mint sportoló, egyértelműen tehetsé­gesnek számítottam, öttusában például világbaj­noki bronzérmes voltam, még ifjúsági koromban. Végül mégis az úszás mellett köteleztem el ma­gam. Edzőm Széchy Tamás volt. Jómagam el­sősorban az 1500 méteren versenyeztem, és bár a válogatottságig versenyző koromban is eljutot­tam, az áttörés végül nem sikerült. Az edzői mun­ka már fiatal koromban is érdekelt, mindig sze­rettem tudni, hogy melyik gyakorlatot miért csi­náljuk, mi mire jó. Azt hiszem, hogy ez a tudás­szomjam tűnt fel Széchy Tamásnak, aki már fő­iskolás koromban megbízott egy kisebb csoport edzéseinek irányításával. Alighanem elégedett le­hetett a munkámmal, mert amikor 1979-ben si­keres államvizsgát tettem, lényegében főállású edző lettem Széchy Tamás mellett. Az események olyannyira felgyorsultak, hogy a következő évben, a moszkvai olimpián Wladár Zoltán és Nagy Sándor személyében két versenyzőm is indult, sőt hatodik helyezésükkel olimpiai pontot is szerez­tek. Innentől folyamatosan edzőként dolgozom. Bár az évek során többször összezörrentek a nem könnyű természetű Széchy Tamással, Széles Sándor soha, egy pillanatig sem vitat­ta, hogy szakmailag ő volt számára az etalon. És ez még akkor is igaz, ha bizonyos mun­kamódszereiben nem követte a legendás mes­tert, egyre inkább a maga útját járta. Versenyzője és segítője is voltam Széchy Ta­másnak, tehát lényegében mellette tanultam meg a szakmát. De azért nyilvánvaló, hogy egy olyan pályán, mint az edzői, pusztán abból nem lehet a végtelenségig megélni, amit ezelőtt két vagy há­rom évtizeddel tanultam egy nagy formátumú ed­zőtől. Folyamatosan tovább kellett és kell képez­nem magamat, és a legjobb szakmai módszere­ket kell alkalmaznom, mindezt kiegészítve a sa­ját elképzeléseimmel, személyiségemmel. Példá­ul az emberi kapcsolatok terén is más vagyok, mint Széchy Tamás volt. Ő a vasszigor híve volt, én lényegesen megengedőbb vagyok, közvetlenebb kapcsolatot ápolok a versenyzőimmel. Inkább a meggyőzés erejében hiszek, mint a túlzott szigor­ban vagy esetleg a pofonokban. Széles Sándor számára Gyurta Dániel volt pályafutása „fő műve”. A Széchy-csoportnál kezdő kisgyermeket maga Széchy Tamás bíz­ta rá Széles Sándorra. A fiatal Gyurta Dáni­el üstökösként robbant be a világ úszósport­jába, hiszen már a 2004-es athéni olimpián dobogóra állhatott. Széles Sándor úgy érez­te, hogy valahol itt kezdődött az ő kálváriá­ja is, amely egészen haláláig kitartott. Többször is megpróbálták eltakarítani. A do­log még 2005-ben kezdődött. Gyurta Dani az at­héni olimpián szerzett ezüstérme után visszaesett, a hazai rendezésű Eb-n a döntőbe sem került be. Ezután Daninak egyértelműen azt tanácsolták, hogy hagyjon ott engem. Szó szerint azt mond­ták neki, hogy mindegy kivel folytatja a felkészü­lését, csak az ne én legyek. Dani mindezek elle­nére mellettem tette le a voksát, és azt hiszem el­mondható, hogy jól döntött. Olimpiai aranyér­mes lett Londonban, háromszor nyert világbaj­nokságot, kétszer Európa-bajnok lett. Aki nyo­mon követte pályafutását, emlékezhet: mind­ezek ellenére is rendre terítékre került, hogy mi­ért velem dolgozik, miért nem vált edzőt. Ró­lam mindent elmondtak, alkoholistának nevez­tek, csakhogy ellehetetlenítsenek, lerontsák a hi­telemet. Ennek pontos okát én is találgatom, de talán Széchy Tamáshoz fűződő kollegiális kap­csolatom lehet a magyarázat. A magyar úszó­sport egyik legnagyobb egyénisége Széchy Ta­más volt. Sok más emberhez hasonlóan én is az ő neveltje voltam, ám később talán több is let­tem ennél. Egyrészt amikor megszereztem a szakedzői diplomát, ő hívott maga mellé edző­nek, másrészt - és ezt még nem meséltem el sen­kinek - kevéssel halála előtt rám bízta utolsó felfedezettjét, Gyurta Dánielt és a saját öröksé­gének továbbvitelét. Azt hiszem, nem vallottam szégyent e feladat elvégzésével. Akik már Szé­chy Tamást sem szerették és őt sem ismerték el, azoknak csípem a szemét én is. Risztov Évának, a kezdeti nagy sikerek után hosszú időre mélypontra került úszó­nőnek azonban nem csípte a szemét. Oly­annyira nem, hogy 2012 elején, közvetlenül a londoni olimpia előtt csatlakozott Széles Sándor csoportjához. Kiss László akkori szövetségi kapitány kért meg arra, hogy Risztov Évát is vigyük magunk­kal a floridai edzőtáborunkba. Annak ellenére, hogy kialakult csoportom volt, nem tehettem meg, hogy nemet mondok erre a felkérésre, már csak Éva miatt sem. Mindannyian nagyon boldogok vagyunk, hogy győzni tudott az olimpián! Mi­után tizenhárom hetet velünk készült, úgy érzem, a mi csoportunk is hozzátette a magáét Éva gyö­nyörű sikeréhez. Feltétlenül elmondanám ugyan­akkor, hogy Risztov Évának megvan a saját edzője is, Debrecenben, egy tehetséges fiatalem­ber, Dévay László személyében. Éva olimpiai aranyérme tehát az ő érdeme is! Hiába a tanítványok által megnyert két olimpiai és számos egyéb bajnoki cím, Szé­les Sándor egyre nehezebb helyzetbe került. Gyurta Dániellel elváltak útjaik, és Újpest­ről való kényszerű távozása óta egyre nehe­zebben találta a helyét. A hírek szerint a mel­lőzöttség teljesen padlóra küldte lelkileg is a kitűnő szakembert, aki egy esés következ­tében fejsérülést szenvedett. Kórházba szál­lítása után állapota súlyosbodott, kómába került, amelyből már nem tért magához: má­jus 23-án visszaadta lelkét Teremtőjének. Munkáját már életében is több kitünte­téssel ismerték el. 2004-ben a Magyar Köz­­társasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2013- ban a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át. Az Év Úszóedzője és az Év Ma­gyar Edzője elismerést is elnyerte, 2015- ben pedig a Magyar Úszósport Halhatat­lanja lett. Tragikus halála miatti fájdal­munkat csak részben enyhíti, hogy ered­ményeivel, a tanítványai által megszerzett két olimpiai aranyéremmel valóban halha­tatlanja lett sportágának és az egyetemes ma­gyar sportnak. Isten nyugosztalja Széles Sándort! Kovács Attila

Next