Magyar Forum, 1943 (2. évfolyam, 1. szám)
1943-03-01 / 1. szám
Fényes László MÁRCIUSI GONDOLATOK Hat év híján száz esztendeje annak, hogy szintén az orosz hadsereg végeláthatlan sorai ellen volt muszáj a maroknyi magyar insurgenseknek küzdeni. Anélkül, hogy az orosz és a magyar népnek valami elszámolása lett volna egymással. Hogy a tragikum teljes egészében megüsse a saját definíciója mérlegét: akkor az orosz cár az osztrák császár segítségkérésére küldte haderejét a magyarok ellen. Ma — egy közbeesett magyar-orosz küzdelem után harmadszor — a német diktátor követelésére küldi a magyar bitorló a vágóhíd-biztos orosz pontokra a magyar katonákat. Az öldöklés, egyformán az öldöklők és az öldöklöttek előtt úgy akkor, mint most értelmetlen maradt. És úgy hat év híján száz esztendővel azelőtt, aztán az első világháború alatt, mint most, az Úr 1943-ik esztendejében, a haldoklás állapotába juttattaknak valószínűen felnyílt és felnyílik annyira a szemük, —csodálatos, de a misera plebs-nek csak elhomályosodó szemük állapotában adatik meg a tisztán látás lehetősége — hogy önmaguktól megkérdezzék: miért kellett és kell velünk ennek megtörténni? Miután joggal tarthatunk attól, hogy az ekként eszmélők előbb elvesztették és most is elvesztik az eszméletüket, mielőtt a választ maguknak megadhatták volna és megadhatnák, vegyük magunkhoz az orosz-magyar csataterek elhaló sóhajaiba burkolt kérdéseket s kíséreljük meg azokra megfelelni. A parancsuralkodók, legyenek bár isten kegyelméből valónak állított császárok, vagy nagyzási tébolyba esett mázolósegédek és tengernélküli tengerészek, talán különös kedvüket lelnék alattvalóik pusztulásában? Dőre beszéd! Kárt jelent az nekik és gondot. Mint ahogy a gazdának veszteséget jelent az elhullott tinó és a nyomában jelentkező gond: helyette újat állítani az igába. Miért hát mégis, hogy a parancsuralkodók erejük — vagyonuk — jelentékeny részét biztos pusztulásnak teszik ki? Hiszen a gazda, ha öklömnyi jégverés esik, otthon tartja a jószágát, kár ne essék bennük. Csak egyik magyarázat az, ami itt következik: a sok numerusú számösszegek csábítóan hatnak a percentuális veszteségek lehetősége irányába. Hat jószág közül egyet ha agyonver a jégzivatar, azt nagyon megérzi a gazda. Háromszázezer katonából ötvenezernyi szám kisebb tényező. Ennyit érdemes “reszkírozni” valami nagy “célkitűzés” érdekében. Például, a Horthy névhez fűződjék a történelemben a három sor: “ . . . visszaszerezte uralma alá az elszakított nemzetiségi területek egy részét, jutalmul a nagy hódítónak nyújtott katonai segítségért.” Hogy a parancs uralkodók ilyenféle számvetéseket csinálhatnak és végrehajtanak, annak az a magyarázata, hogy kislátókörű — vagy mindegy, megszédült, megszállott — emberek értékítéleteikben rendkívüli módon tévednek. Vagy ösztöneik olyan erősek, hogy ezeknek legkisebb lehetősége sokszoros nagyságban hat reájuk, míg a lehető konzekvenciákat kicsinynek látják. Ha aztán így belesodródnak valamilyen “kaland”-ba, akkor már nincsen belőle visszaút. Akkor már nem csak az eredeti célkitűzés forog veszélyben, hanem egész tételük, hatalmuk és életük. Amit rövid eszüknél fogva nem láttak előre és amit a szálló ige úgy fejez ki: “mitgehangen, mitgefangen.” Sokan fognak még emlékezni az 1914-es világháború kezdetén minden utcában kiragasztott plakátra. Népeimhez! Ferenc József császár íróasztalánál ül a plakáton, kezében tollal írja az előtte levő papiroson: “Mindent jól meggondoltam és mindent jól megfontoltam.” Muszáj volt az embernek akkor Schwaertlein Mártha asszonynak Mefisztóval való kacérkodására gondolni: jól fontolja meg, jól gondolja meg . . .!