Magyar Futár, 1858 (3. évfolyam, 185-287. szám)

1858-08-08 / 246. szám

Megjelenik e lap hetenként kétszer vasárnap és csil­­tárt flktt­. Előfizethetni minden postahivatalnál bér­­mentes levélben vagy helyben a szerkesztői szál­láson a kis Szamos mellett, az úgy nevezett B­a­y­e­r­­kert 413 sz.alatt: egy év- 3 19, félévre Mi, negyed­'érv-Kolozsvár évre 3 pfttal H16IU mit. (HI a I* in a­­I -évi folyam.) A hirdetettek négyszer hasábozott sorának ára 4 pengő krajcár s ezenkívül mindenkori beiktatásért I S pkr. kincstári adó. Vidéki hirdetésekkel egyszersmind a díj is beküldendő. K. Fej­érvár, 1858 augustus 4-dikén. Oly szép és magasztos áldozatról sietek tudó­sítást tenni, melyet a dicséretnek szavaival kisér­ni nem merek, nehogy szép szavakkal emelni a­­karni látszassam a nagyszerű tényt, melynek egy­szerű felemlitése elegendő arra, hogy minden val­lásos honfikebelben a nemszünő mély és őszinte hálának érzetét felkeltse. Ha hirlapszerkesztő voln­ék, lapom élére állí­tanám e tudósítást, hogy senki figyelmét ki ne ke­­kerü­lje, hogy ragyogna ott önmagából kisugárzó dicsőségében, és tegyen örvendetes tanúságot az áldozatkészségről, mellyel a nörgy erdélyi püs­pök Dr. H­ay­n­a­­­d Laj­o­s ur megyéjét és e bér­ces hont boldogítani törekszik. Egy hivatalos kimutatást volt szerencsém lát­ni, mely szerint e nagyméltósága eddig egyházi és iskolai célokra 67000 pstot adományozott. Most ezeknek folytatását írom ide : 1. K. Fej­ér­várit egy az irgalmas nénék vezetése alatt álló nőneveldét alapitott, mely f. évi augustus 18 kán a cs. k. ap. felsége születésnap­ján fog ünnepélyesen megnyittatni; az épület föl­állítása és fölszerelése 9000 pftrba, a hozzá vett kert és kerítés mintegy 1600 pftba kerül, a né­nek eltartására a már 1856-dik évben adományo­zott 3040 pfton vásárolt ingatlanon kívül, földte­­h­ermentesitési kötelezvényekben 7000 pftot, az ezen intézetben működő hitelemző javára 2000 pftot ala­­pitványozott. 2. A k. fejérvári székesegyház, az egyházi é­­pitészetnek e páratlan remek­műve, melyhez an­nyi szent emlék tapad, hol a dicső Hunyadi-ház családtagjainak síremlékei állanak, a viszontagsá­gos idők folytán, szyljének meg nem felelő mesze­lések és festések által eléktelenittetvén, ősrégi é­­pitészeti szépségének visszaállítására és romlado­­zásainak kiigazítására, úrbéri papírokban 12000 pftot adott át a főtiszt, káptalannak. 3. K. Fejérvártt 1853-dik évben főpásztori gondoskodása és áldozata alapján, melyhez, az er­­délymegyei papság áldozatfilléreivel oly örömest járult, egy gyermek-pap-nevelde jött létre; most ezen intézet alaptőkéjének nevelésére földteher­­mentesítési kötelezvényekben újból 10,000 pftot adott át a főtiszt, káptalannak. 4. Szebenben az atyai és főpásztori gondos­kodása következtében jól rendezett és a leányne­velés terén mindig szebben és örvendetesebben feltűnő eredményeket fölmutató Orsolya-nőzárda a­­laptőkéjének nevelésére, az eddig adományozott 7000 pfthoz,jelenleg ftm. papirokb. adott 3000 pftot. 5. A csik­somlyai után fölállítandó tanintéze­tek alaptőkéjéhez eddig 8000 pfttal járult; most újból 4000 pftot küldött az iskola­alapot kezelő püspöki bizottmánynak Csik-Somlyóra, többet te­vén mint mennyit 1857-ki május 4-dikén költ fő­pásztori lelkes szózatában ígért, bizonyára azon édes reményben, hogy a székely nemzet lelkes fiai ezen példának követésére buzduljanak és ma­gok részökröl is önjavukra tovább és addig ál­dozni igyekezzenek, mig azon intézetek, melyek­nek jótéteményei századokra fognak kihatni, tel­jesen biztosítva lesznek. 6. A Tordán létező kath. iskolák javára 2000 pftot adományozott. 7. Köztudat, mily szegényen vannak az erdé­lyi megyének kath. lelkészi állomásai dotálva. E­­zek állásának javítására egy nagyszerű, de jelen­leg még tárgyalás alatt álló alapítványon kivül, ez­úttal az erdélyi kath. vallási alapba úrbéri kár­­potl. kötelezvényekben 30,000 pftot tett be oly szándékkal, hogy abból az ö­náltsága által alapi­tott holzmengeni kath. pap és tanító fizetésére 15000 pftot, az odavaló templom belszükségeinek fedezésére 1000 pftot, a szerdahelyi, nagy-sinki, kis kapusi, almakeréki, sárpataki, mocsi és kááli lelkész fizetésének javítására összesen 14.000 pft évi kamatra jusson. 8. A holzmengeni útan fölállítandó plébániá­ban jelenleg templomot, paplakot és iskolát épí­tett, mi az előleges számítás szerint 12,400 pftjá­­ba kerül. Legújabb adományainak, illetőleg alapítványai­nak összege teszen tehát 93,000 pftot. T. szerkesztő úr, tudom, elengedi nekem az ily áldozatnak érdeméhez mérendő magasztalásnak szavait. A püspök, ki rövid hat évnek lefolyása alatt 160.000 pstot hozott áldozatul, tetteiben állí­totta föl magának a magasztalást s a hála-emlé­ket a jótéteményei által­­boldogított egyház és nem­zet szivében ! + --------------­ Úti emlékek IV. B­é­c­s, jul 25. Kedves barátom! Itt vagyunk tehát a birodalom fővárosában, hová a tudományos pályára készülő, a művész, a kereskedő, a kéz­műves keblében ezer reménnyel vágyik, hogy it­ten kiképeztetése utolsó szakát töltve, annál bizto­sabban léphessen választott pályájára. De Bécs egyszersmind az élvezetek szakadatlanul párolgó katlana is, hol az ifjú a napnak minden pillanatá­ban kénytelen Herkulesnek a válaszúton kiállott belső harcát átkü­zdeni. Boldog, ki honmaradt ked­ves övéinek intelmeiről meg nem felejtkezve, ha­zájának kedves emlékét s a lángoló vágyat, hogy amazoknak valaha használhasson, ennek életét szen­telhesse, szüntelen keblén hordozva a küzdelem terén férfiasan megáll. Annyi itt a tudományos intézet és gyűjtemény, annyi a látni való, hogy az ember azoknak töm­kelegében bizonyosan céltévesztve elvész, ha vala­mely rendszeres eljárás fonalával nem bir; hasz­talan a zsebed kiaknázását célzó Ciceronék min­dent összehordó fecsegése, hasztalan az „Idegen­­vezető“ „Bécsismertető“ sok könyv. Három napi céltalan barangolás, mely annyira kifárasztó, hogy mindannyiszor a kimerüléssel határos bá­­gyadtságba esőnk, hoza végre bennünket is azon gondolatra, hogy itten 1.) legjobb a látnivalókat két részre osztályozni, olyanokra t. i. melyek ál­talános érdekűek és olyanokra, melyek szabadba vágnak, és 2.) ez utolsókra különös figyelmedet fordítva, az elsőket csak koronként, mint fenma­­radt időd engedi, látogatni. E rendszert követend­­jük mi is, mihelyt a világhírű Semmeringet, mely­nek szemlélésére holnap indulunk, megláttuk, a mai vasárnapot a nevezetes templomokban töltvén. Azonban minthogy tudom, hogy ama háromnapos keringésünk leírása sem lesz érdektelen előtted, hozzá fogok annak rajzolásához is, csak kérlek ne nevess! Ha Pestre érkezve a lánchídhoz siet az em­ber, de már az indóháznál is, nagyszerű látmány tárul fel az előtt, ki előbbször mozdult ki Erdély­ből. E látmány, valamint más részről ama külön­féle emlékek árja is, mely a honfit ottan megra­gadja, oka, hogy a benyomás, melyet Bécs az on­nan feljövő utazóra tesz, kezdetben nem oly nagy­szerű, mint várta volna az ember. A roppant ma­gasságú házak, a szűk utcák, a szünet nélküli zaj és lárma, a folytonos láncolatban egymást kergető szekerek szédítő robogása, az emberek oly forma járása és kelése, mely azt képzelteti veled, hogy sokadalomban vagy­ elkábit. De ha a várost és külvárosokat rendre veszed és itt ott egy magas­ pontra jutva , vagy ama részét már teljesebben átláthatod; ha a még le nem rontott bástyák tete­jéről széttekintve megpillantod a házak végetlen, mértföldekre elnyúló tengerét; ha egy-egy kapu mellett elhaladsz és annak nagyszerűségétől figyel­med elkapatván, kérded: micsoda templom ez ? és a feleletből megtudod, hogy ő vagy ama pol­gárnak háza; ha az utcák hosszú sorain át föld­szint egy házat sem látsz, mely a legpazarb fén­nyel kiállított bolt nem volna; ha este kifáradtan, szinte elkábulva a kávéházban valamely esti lapot kezedbe vévén, nagyszerű katona parádékról, a börze világeseményeket jelelő ingásairól, ez vagy ama fejdelem vagy rendkívüli követ megérkezté­ről, mikről napon át minden járás-kelésed dacára mit sem hallottál, tudósításokat olvasol; ha szál­lásodra sietve a gázvilágitás tündérszerű fényében kétszerezve találod a járók számát, akkor, akkor kezd el Bécs nagyságának valami eszméjével bír­ni, ha még eszmélkedni tudsz. Mint előbbi levelemből értetted, folyó hó 21-kén este érkezünk Bécsbe. Már a sietség, melyet ottan láttam, úgy jött, mintha valaki ez embereknek a legnagyobb bizonysággal azt mondotta volna, hogy csak három napig fognak élni És midőn egy mind­járt talált ismerősünk unszoltatására még az este a Práterbe sétáltunk vacsorára és én abbeli vára­kozásomban, hogy ottan a fejérvári csillagcsárdát tízszerezve találandóm­, rövid, alig óráig tartó, sétám alatt tizenöt helyen is, minden helyen egyenként véve, legalább is hatszor annyi embert láttam, mint a fejérvári majálison : azon gondolatra jöttem, hogy itten vagy mindennap van majális, vagy az embe­rek a Práterbe járnak kosztozni.— Másnap a szent István templomát csodálok. A német építészet e remeke 435 1/2 lábnyi magas tornyával napokig tartó figyelmedet érdemli meg. Ha már hazánk­ban a jegenyefák különös előszeretetem tárgyait képezik azért, hogy az embert oly akaratlanul is a szép kék ég felé utalják, képzelheted mily vonz­erővel bír az építészet e sugár büszkesége reám. Teteje a felhőkben mulat, árnyéka a Dunába tük­rözik. Hosszasan rá­bámulok és estig néztem volna és nézném ma, és holnap és holnap után, mert úgy jő, mintha magas feje titeket is látna ott a távolban és intene, hogy itt vagyok és itt is emlékezem rólatok, hazám kies erdeiről Az nap megnéztük délelőtt a cs. kir. udvari állatgyüjte­­ményt. Képzelheted terjedelmét, ha mondom, hogy 2000 példány szopóállatot és 5000 példány mada­rat számlál, nem említve a többi állatnemek ezer meg ezer példányait. Utána az egyetemi templo­mot néztük meg, mely új római stélben építve, a hozzáértők véleménye szerint Rómában is illő he­lyet foglalna el. Délután Thezeust, Canova remek munkáját láttuk a nép­kertben. Julius 23-dikán a belvedere­ i képcsarnokát és a közönséges kórházat, 24-dikén a Károlytemplomot, a műegyetemben a technológiai gyűjteményt, a kézműtárt és a termé­­szettani eszközöket, tizenegy órakor a 4000 viasz­­készlettel bíró anatómiai múzeumot a Josephinum­­ban és délután a nevét joggal viselő Schönbrun­­not jártuk meg. Mai napunk teendőit már tudod. Este pedig alig­ha különös ünnepélye nincs a bé­csieknek , mert a falragaszok szokottnál nagyob­bak és valamennyié Annabálokról szól. Nem is csoda, mert annyi Náni és Nanett szólításokat hallhatni itten, mintha Bécs nőnemének csak ez egy neve volna. Borbándi barátunknak a szónak teljes értel­mében igaza van. Itt a fiáker is újságot olvas. O m p­o­ly i. ff * O cs. k. apostoli felsége Laxenburgból julius 6-tól kelt legfelsőbb kéziratánál fogva a jelen iskolai év befejeztével a triesti tengerészeti iskola­század szétoszlatását, továbbá a tengerészeti akadémia növendékei létszámának 80-ról 50-re leszállítását, s végre ezen akadémiának Triestből Fiuméba áthelyezését megparancsolni méltóztatott. Az „Eco di Fiume“ szerint az ugyanekkor újra fog szerveztetni, s egyebek közt csupán a három első osztály fog a szárazon, a negyedik pedig egy cs. k. sradihajón oktattatni. * A cs. kir. apostoli felsége f. é. juh 20-diki legmagasb kézirata által Lombardia és Velence területén mindazon városok sáncainak lerontását, melyek nem katonai várak, megparancsolni és egy­úttal rendelni méltóztatott, hogy az e sáncoknak más nyilvános célokra használtatása vagy más jog­címekből netán eredő kifogások hatósági után ki­­egyenlíttessenek. * (A katona szökevények), mint a „P. Ll“-nak Bécsből írják, egy magas rendelet szerint, többszöri megszökés esetében csak annyiban szo­ríthatók után-szolgálatra, mennyiben ez által a ca­­pitulatio-szerű szolgálati idő 4 évnél nem terjed többre. A megszökés alatt lefolyt idő azonban nem számít. , *(Az austriai f­re­gat „Novar­a“) mint a „Pays“ Pondicbergből, jun. 22-től jelenti, a ko­­romandeli part, a nikobari szigetek és az egész ben­­gáliai tengeröböl szemügyrevétele után, a chinai tengerre vitorlázott. J Ájul. 29-ről kelt bank-kimutatás sze­rint az ezüst-készlet 107,289,085, a bankjegy for­galom 382,066,133, a leszámítolt értékpapírok 70,174,491 , az állampapírokra előlegezések : 76,958,000, a tőkésített államadósság 51,991,044, az államjószági adósság 148,000,000, a forgalom­ban lévő záloglevelek 18,857,400, s a banképüle­tek értéke­ 17,820,198 forintra megy. * A pozsonyi ágostai hitvallásu evang. fő­iskola 1857/8-diki tudósitványa szerint, a nevezett

Next