Magyar Grafika, 1976 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 1. szám
, 50 éves a Pénzjegynyomda ! Hankovics Iván Sajátos és nehéz a krónikás dolga, amikor a Pénzjegynyomda történetét akarja, ha csak vázlatosan is bemutatni nyomdánk dolgozóinak és tevékenységünket napjainkban is figyelemmel kísérőknek. Történelmünket, történelmi eseményeinket a múlt homályából felkutatni, eseményeket részleteiben leírni, feltárni azért is nehéz, mert meg kell küzdeni azzal a nem kis nehézséggel, hogy a múlt igen becses emlékei közül sok elkallódott, feledésbe merült. Ha elgondoljuk, hogy a Magyarországon 1723-ban kibocsátott első papírpénz megjelenése óta hány küzdelmes és nehéz év telt el a mai papírpénz kialakulásáig, megjelenéséig, akkor elmondhatjuk, hogy e történelmi mérföldkő mellett szerényen húzódik meg közvetlenül a mi szőkébb közösségünk számára e jelentős jubileumi évforduló, és közvetve sokatmondóan tízmilliók számára nyomdánk 50 éves léte és funkciója. Nyomdánk funkciójából adódóan igen zárt egység, de terméke a gazdasági és politikai élet területén nagy jelentőséggel bír, ezért múltja, jelene, kialakulása mindenkit érdekel, és közvetve vagy közvetlenül érint. Annak a tudata, hogy miként jutottunk idáig, milyen volt a megtett út, ezt az ötvenéves utat kik és milyen módon egyengették, hasznos lehet a jelen és a jövő nemzedék számára egyaránt. Történelmi visszapillantásunkat talán ott kellene kezdeni, hogy miért csak 50 éves az első önálló magyar Pénzjegynyomda és mi tette szükségessé a létrehozását. Ehhez ismertetni kell az 50 évnél régebbi kor politikai, társadalmi helyzetét. Az önálló magyar jegybank felállítását már 1848-ban Kossuth Lajos akkori pénzügyminiszter szorgalmazta. Meg is bízta Landerer Lajost, hogy a kétszáz személlyel dolgozó állami nyomdában kezdje el a Kossuth-bankók nyomását. A bankjegyek hazai előállításának ügye már akkor nagy gondot okozott, hiszen a hazai nyomdaipar a cenzúra évszázados béklyóinak nyomása alatt nem fejlődhetett kellőképpen, s oly elmaradt állapotban volt, hogy nem tudott megfelelni azoknak a magas követelményeknek, melyeket a pénzjegyek előállítása igényelt volna. Kossuth azonban szívén viselte a magyar bankjegyelőállítás ügyét és rövidesen, főleg külföldi szakmunkásokkal, gépekkel, alapanyaggal el is kezdődhetett volna a hazai bankjegygyártás és annak fejlesztése. Az 1848-as idők sűrű politikai változásai nem tették lehetővé a nyomda egy helyben való maradását; gondoljunk csak arra, hogy egy év alatt közel nyolc különböző helyen szerelték le és állították fel a bankjegysajtókat. A következő évben Windischgraetz megszüntette a magyar bankjegyek forgalomban tartását és kivitette az országból. Ezt követően évtizedekig megszűnt a hazai bankjegygyártás, bár a kiegyezéskor már felmerült a Magyar Nemzeti Bank megalapításának szükségessége. Természetesen ezt a kívánságot osztrák részről nem teljesítették, így az Osztrák-Magyar Bank lett mindkét ország területén a pénzkibocsátó intézet. A békeszerződés után a politikai élet megváltozásával egyre sürgetőbbé vált az új magyar jegybank felállításának kérdése. A békeszerződés értelmében a magyar kormánynak sürgetően gondolnia kellett a bankjegyek kicserélését lehetővé tevő államjegyek előállításáról, a pénzforgalom kielégítéséről mindaddig, amíg egy új magyar jegybank felállítása megtörténik. Mivel a magyar nyomdaipar pénzjegyek előállításával nem foglalkozott, az ehhez szükséges berendezések nem álltak rendelkezésre, ezért a kormány az akkori viszonyokat figyelembe véve, 1922-ben a zürichi Orell-Füssli céggel vette fel a kapcsolatot államjegyek előállítása érdekében. Az Orell- Füssli céggel folytatott tárgyalások során az a terv alakult ki, hogy Budapesten nyomdát állítanak fel a bankjegyek gyártására. Nem sokkal később a Magyar-Amerikai Grafikai és Nyomda Rt. (mely 1922 szeptemberében a Pallas Nyomda és American Bank Note Company egyesüléséből alakult) tudomást szerezve a létesítendő pénzjegynyomda tervéről, ajánlatot tett Kállay Tibor pénzügyminiszternek a bankjegynyomda felállítására. Ajánlásukban hivatkoztak arra, hogy sem Magyarország, de a világ egyetlen állama sem képes arra, hogy egymaga fenn tudjon tartani egy modern bankjegynyomdát. (A történelem ezt megcáfolta. Szerk.) Ez idő alatt igen sok ajánlat érkezett a magyar nyomdák részéről mind a kormányhoz, mind az Orell- Füssli céghez a bankjegynyomás megszervezése érdekében. Végül is a tárgyalások arra a megállapodásra vezettek, hogy a kormány és az Orell-Füssli cég Budapesten részvénytársaság formájában egy önálló nyomdát létesít, mely képes lesz Magyarország pénzszükségletét megfelelő kivitelben, modern technikai eszközökkel előállítani. A részvénytársaság cége: Magyar Pénzjegynyomda Rt., alaptőkéje pedig olyan koronaösszeg, mely az alaptőke teljes befizetése napján 500 000 svájci franknak felel meg. Az alaptőkének 52%-át a kormány, 48%-át az Orell-Füssli cég jegyzi, de a külföldi cég részvényeinek megváltási joga kizárólagosan a magyar kormányé. Az új épület felépítéséig az Állami