Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1964
Petőfi Sándor: Fiam születésére
i? Aem félsz-e Istentől sokszori hitedért, Melyet hogy megszegtél mások szerelméért. Bizonyos, hogy utálsz most egy személyéért, Hitvesed halálát óhajtod kedvéért. Micsoda okokból méltóbb szerelmedre? Kincse vagy szerelme hatott-e szivedre? Nemzeted erkölcse kötelez-e erre, Hogy így én személyem jivott gyűlölségre? Semmibe különbnek nem tartom magamnál, Sőt az én hűségem böcsösebb aranynál, Melyet, tudom, nem lelsz édes szivem annál, Mert bizony kedvesebb más ottan nótádnál. *1700 Cflam szültüúrt. A reménynek nagy virágos fája, Mit e csillag fénye fölmutat; Csak ne szálljon kora dér reája, Mely leszedné e virágokat. Oh halál, te nem leszsz oly kegyet cplen, Hogy magaddal rántsd idő előtt; Nem enyém lesz ő — tartsd ezt eszedben — A hazának nevelem fel őt. Ugye, ugye, kis fiam, ha majdan Én a sorból kiöregedem, Iparkodni fogsz túltenni rajtam, / Vagy betöltőd legalább helyem? Vajha egykor ekkép szólanának Nem busulva sirom széknél: „Meghalt! de nincs kára a hazának Nincs, mert lelke a fiában él.” ( Debrecen.) _0 Ide, ide fiamat kezembe, 'A Hadd szorítsam a szívemhez őt! Mintha volnék újonnan teremtve. ) Hogy éltemnek ifjú lombja lett! Üdvezellek, lelkem szép kis ága, Üdvezetlek, édes magzatom! Sírásodnak bánatos zajába Beleolvad örvendő dalom. Kis parányom, milyen nagy örömemél Állok itt és nézem képedet! Kell-e még pap, örömkönnyeimmel Keresztellek én meg tégedet. Csillagász lett végre is belőlem, Wen állok csillagom előtt, Arcvonásit hosszasan szemlélem, S találgatom a távol jövőt.