Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1966
Juhász Gyula: Berzsenyi - Vörösmarty Mihály: Kölcsey - Juhász Gyula: Vörösmarty
JUHÁSZ GYULA Berzsenyi A tikkatag magyar nyár napja bámul Bús homlokán és bágyatag szemén, Konok szívében csöndes zivatar dúl, Elverve dtís vetése: a remény! Pipája füstöl és haragja lángol, Eszébe jut bírája: Kölcsey S felködlenek a római világból Komor lemondás zordon hősei. S boldog Horácra gondol, aki bölcsen Borral, leánnyal megelégedett S kevély nyakán dagadnak kék erek. Ki itt a költő és magyar, ha ő nem? S míg döntő lépte mély homokba fül, A szilvafán egy vén harkály gyalul. VÖRÖSMARTY MIHÁLY Meg ne ijedjetek, a hazaföldnek szíve dobog fel: Kölcsey sírjától keble örökre sebes. (1844) JUHÁSZ GYULA Vörösmarty Elnézlek sokszor a magány s az Csillognak és virrasztasz egyedül, álom Csöndes ködfátyolán át, est ha száll, A harc elült. A daliák elestek Hogy a vidék porában, sírba vágyó Vagy várja őket külföld, honi rejtek Szívedbe vág a nagyszerű halál. S hiába húzza már a vén cigány, Északnak rémes árnyait idézed Üres a csárda, a csiger silány, S a dunántúli borba könny vegyül, A tündér vágyak puszta temetőjén Távol arany ködén kelevézek Csak hantokat melenget a verőfény. 158