Magyar Hirlap, 1892. július (2. évfolyam, 181-211. szám)
1892-07-01 / 181. szám
1891. Julius 1. MAGYAR, HÍRLAP Utczai zavargás Aradon. Aradon lobot vetett ma a nemzetiségi forrongás. Késő éjjel jelenti a táviró, hogy nagy utasai zavargásra került a dolog oláhok meg magyarok kőzt, mely vérengzéssel végződött. A legnagyobb indignáczióval és méltatlansággal kell, hogy kifakadjon minden tisztességes magyar ember a kormány tehetetlensége és tanácstalansága felett, melyet az oláh tüntetésekben kezdettől fogva tanúsított. Már egy évvel ezelőtt, mikor a király ő felsége Beszterczén járt rámutattunk a bekövetkezett állapotokra s mig akkor és később, a választásoknál Szapáry gróf az oláh agitátorokkal „modus vivendit“ keresett, mi szünet nélkül utaltunk arra, hogy nekünk nincs szükségünk oly kormányra, mely saját fentartását nemzetiségekkel való alkudozások árán is megkisérleni meri. E kéz alatt való alkudozások és a megfélemedés tüneteit magán viselő kapkodás által felbátorított elemek megfékezésére a kormány sem szelemi képességgel, sem lelki bátorsággal nem bír. Kezeink között lévő adatainkból fogjuk lapunk legközelebbi számában bizonyítani, hogy a most felszínre jutott oláh zavargások és a magyar faj és ország ellen való agitácziók évek óta valak előkészítve, s amikor látja az egész ország, hogy a kormány a tüntetések megfékezésére nem elég erő, a román kormány védelme alatt rendszeresen folytatott magyarellenes üzelmek elfojtására pedig monarchiánk tekintélyének egész súlya nem elégséges, habár nem helyeseljük is, de értjük, hogy az így saját hazájában inzultált magyar faj türelmét vesztve a megtorlás ez eszközeihez nyúl. Ezért az a kormány felelős, amely a mai napig tanácstalanul állott és az egész magyar sajtó egyhangú felszólalása dacára vagy elég könnyelmű, vagy elég gyáva volt tétlenül végignézni mindazt, ami a bécsi tüntetés óta az országban bent és az országon kívül történt. A lázadás sikeréhez nem is szükséges egyéb, mint ezeket az eseményeket tétlenül végignézve, az ország különböző nyelvű és fajú polgárait a mesterséges és rendszeres lázitás utján egymás kipusztitására biztatni. *sérik azokat figyelemmel. A megjelentek közül legnevezetesebb a Halley-féle üstökös, melyet 1456-ban láttak . 1744-ben Heinsius üstököse jelent meg s rövid idő alatt küllő alakban 8 csóvát bocsátott ki magvából. Lescelle üstököse 1796-ben, Thulius üstököse 1807-ben volt látható. Az 1811-iki üstökös ellipszis alakú pályáját Angelander számítása szerint 10B9 esztendő alatt járja be. Az üstökösök nem igen törődnek a pontossággal s keveset hederítenek a mathematikusok számításaira, így az Olbers üstököse háromnegyed évi késéssel jelent meg 1827 október 8-án. Énekes üstököse még háromszor tette tiszteletét 1795-ben, 1805-ben és 1818-ban s arról nevezetes, hogy mozgásából Olbers azt következtette, hogy nem üres térben futja meg pályáját, mint azelőtt hitték az üstökösökről, hanem valamely ellenálló közegben. E nézetet Éneke is elfogadta. Biela üstököse háromszor tért vissza és utoljára ketté oszlott. A fentebb említett Halley-féle üstökös átmérője 600.000 kilométer volt, de csóváját szabad szemmel már alig lehetett látni. Igen szép volt az 1843-iki üstökös, melynek csóvája 1 foknyi szélességű s 40 foknyi hosszúságú volt, tehát kétszer olyan széles és nyolczvanszor olyan hosszú, mint a telihold látszólagos átmérője. Ez a kóborgó égitest azzal lepte meg az embereket, hogy fényes nappal jelent meg. Párma, Bologna és Genua városokban déli 11 és 12 óra közt látták a naptól keletre. Ugyanakkor látták Amerikában is délután 4 órakor. Ennek keringési ideje Hubbard szerint 5323/s tév, csóvájának hossza 250 millió kilométer. A zavargásról érkezett bő táviratot itt közöljük : Arad, június 30. Az aradi románok egy része nyilatkozatot tett közzé a Tribunában, amelyben kijelentik, hogy egyetértenek a császármemorandumos testvérekkel. A nyilatkozat így hangzik:Alulírottak, mint részint a nemzeti párt tagjai, a „Telegráful Román“ támadásával szemben kijelentjük, hogy mindenben egyetértünk ama testvéreink érzelmeivel, akik a memorandumot a császárhoz vitték. Nemzetünk iránt való szeretetünk és annak érdeke köt bennünket egymáshoz. Átkozott, aki ezt megbontani akarja! Trutia Péter, Popa György dr., Oncu Miklós, Giorogariu Romulus, Herbai Gyula, Raicu S., Moise Gergely, Mangra Vazul, Pop G. István dr., Moldován János, Bogdán György, Giungan Arzén, Mezint Lázár, Morariu Károly, Tanascu István, Muntean G., Lupu A., Tescula Lázár, Mikuleszky Demeter, Moldován Sándor, Suciu Aurél, Moise Illés, Baiu Mihály, Baiu János, Stoica Vincze, Nichin Illés.“ E nyilatkozat miatt Aradon általános megbotránkozás észlelhető a társadalom minden rétegében. Tegnap számos tekintélyes és hazafias érzelmű aradi ügyvéd oda nyilatkozott, hogy e hazaáruló bandával nemcsak minden társadalmi érintkezést meg kell szakítani, de az aláirt ügyvédekkel a bíróság előtt nem fognak többé tárgyalni, mert ezek ügyvédi esküjüket egész nyíltan megszegték s a hazaárulók sorába léptek. Az aradi ifjúság tagjai szintén nagyobb szabású mozgalmat szándékoznak megindítani. Vasárnap pedig a dákorománok megtámadták Cs. Endes Dániel hirlapírót, egy czikke miatt, amely az „Arad és Vidékében“jelent meg ezzel a czimmel: „Meg kell vetni a román hazaárulókat!“ A románok egy nagy csapata, amely legnagyobb részben preparandistákból és több parasztból állott, éjjel leste meg Endest, amikor egy vendéglőből haza akart menni. Néhány jó barátja azonban már előre figyelmeztette Endest a veszélyre s ő ezért többedmagával ment haza. A románok mindazonáltal megtámadták, de véletlen szerencse folytán sikerült neki sértetlenül megmenekülni. Egész éjjel őrjáratok czirkáltak a városban. Mindez csak fokozta a különben is nagy elkeseredettséget és ma utczai demonstráczióvá fajult a dolog. Ma késő este óriási néptömeg járta végig Arad utczáit, mindenütt lehurrogatva az oláh hazaárulókat. Kezdődött a dolog a szabadság-téren levő Wittmann-féle sörcsarnokban. Oncu Miklós dr. oláh ügyvéd és a neje, Mangra Vazul oláh lelkész és Stancu oláh tanár együtt vacsoráltak ott, mikor a Legérdekesebb volt az 1881-iki Telbutt-féle nagy üstökös, melyet hazánkban Ó-Gyallán Konkoly Thege Miklós dr. intézetében junius 24-én vettek észre. A mag átmérőjét Ó-Gyallán 402, a csóva hosszát pedig 8 millió mértföldnek találták. Erről az üstökösöl Huggins csinált fotográfiákat s azt találta, hogy a nap visszavert fényén kívül még saját fénye is van. Igen nagy üstökös jelent meg 1882-ben, mely Klinkerfuess számítása szerint 800 év alatt futja be ellipszis alakú pályáját s oly fényes volt, hogy a nap tőszomszédságában déli 12 órakor láthatták. Erről az üstökösöl Gothard Jenő vett fel pompás fotográfiákat Herényben 1882 október 12-én. A most látható Winnecke-féle üstökös szintén egy ilyen visszatért vendég. A történelmi átpillantásból látszik, hogy az üstökösök megjelenése nem tartozik a ritkaságok közé és hogy az ég e kóbor fiai az emberek szeme láttára öltenek más meg más alakot, anélkül, hogy ez az alakváltozás, vagy a megjelenés valami összefüggésben volna a földi élettel. Egészen más kérdés az, hogy mi történnék, ha egy üstökösnek a magja szilárd volna s összeütköznék földünkkel ? Ekkor: „az egész égboltozat megtüzesedne, ezer nap fényével ragyogna, minden szem megvakulna. A földszinéhez való ütközés pár másodpercz alatt a felszínen levő minden tárgyat gőzzé változtatna. De ez csak olyan valószínű, mintha egy urnában 281 millió fehér és egy fekete golyó volna s valaki éppen ezt a fekete golyót húzná ki onnan.A szomszéd asztalnál egy Kiss nevű fiatal ember oda kiáltott feléjük: — Se treasca nationala! Azt oláh társaság erre, a botrányt elkerülendő, gyorsan elhagyta a vendéglőt és a közeli színházépületben levő Zemplényi-kávéház nyílt helyiségébe ment. Mikor a tüntetők ezt megtudták, nagy zsivajjal vonultak a kávéház felé. A tömeg eleinte nagyobbára gyerekekből állott, de a zajra mindenfelől emberek siettek előre és csakhamar egy intelligens elemekből álló nagy tömeg volt együtt a vértanúk szobra előtt-Itt Kiss Ferencz, [ugyanaz, aki az oláh társaságot rákényszeritte, hogy távozzék a Wittmannvendéglőből, nehány gyújtó szót mondott. De a tömeg nem igen hallgatott rá, hanem Kossuthot éltetve vonult a Zemplényi-kávéház elé. Az oláhok az utóbbi estéken tüntetőleg nagy társaságban jelentek meg ebben a helyiségben. Hölgyek is voltak velük mindig. A tüntetők körülvették az oláhokat, áthdzugolni, fütyülni, dalolni kezdtek. Az oláhok ezt gúnyos nevetéssel fogadták, ami még inkább növelte a felháborodást. Kiss Ferenczet bekísérték a rendőrséghez, de miután igazolta magát, azonnal szabadon bocsátották. Kiss a rendőrségtől egyenesen a kávéházba ment, odalépett Oncu Miklóshoz és rákiáltott: — Abczug oláh! Hazaáruló ! Egyszerre csak egy czitromhéj röpült az asztalra, mely körül az oláh vezérférfiak ültek hölgyeikkel. Nyomban azután mindenféle szemetet kezdett behajigálni a tömeg, úgy hogy az oláhok a közönség óriási derültsége közben kénytelenek voltak bevonulni a kávéház belső termébe. Itt aztán odament hozzájuk egy előkelő úr és felszólította őket, hogy hagyják el azonnal a kávéházat, mert különben a következményeket maguk kell, hogy viseljék. Oncu és Mangra látván, hogy a helyzet kezd veszélyes lenni, csakugyan eltávoztak a kávéházból. Néhány oláh tanítóképző-intézeti hallgató, akik tőrös botokkal voltak felfegyverkezve, körülvette a társaságot és igy akarta hazakisérni Oncut és társaságát. E peremben a tüntetők körülfogták Mangrát és a papi ruhába öltözött honárulót leköpdösték. Egy Beles nevű harmadéves theologus meg akarván védelmezni Mangrát, kihúzta botjából a szlétet. De ebben a pillanatban a közelállók leteperték a földre és úgy elverték, hogy a fiatalembert véresen vitték be a Zemplényi-kávéházba, ahol néhány orvos bekötözte sebeit. Oncu és Mangra ezalatt néhány rendőr őrizete mellett távozott. A tüntetők mindenütt nyomukban voltak, abdzugolták az oláhokat s mikor az oláh vezérférfiak már otthon voltak, akkor a tüntetők macskazenét rendeztek az ablakuk alatt. Kiss Ferencz ekkor felkérte a tömeget, hogy oszoljon szét, és a tüntetők hazafias dalokat énekelve szét is mentek. Az oláh diákok közül többen szenvedtek kisebb sérülést az összeütközésnél. Éjfél volt már, mire a városban ismét helyre állott a csönd. A vasember és a pléhember. — Caprivi Bismarck ellen. — Bécs. junius 30. A vasembernek felel a „pléhember“, amely csufnevet Caprivinek a Bismarck párti lapok adták. S bizonyos, hogy a válasz éles, sőt sok részben találó is. Saját fegyvereivel támadja meg elődjét Caprivi. A Pol. Corr.-nek táviratozzák Berlinből hivatalos részről a következőket: Bismarck herczegnek a „Neue Freie Presserben tett nyilatkozataira sok helyen az a megjegyzést teszik, hogy ugyan mit tett volna Bismarck herczeg, ha hivatalos működése idejében, egy szolgálaton kívüli birodalmi hivatalnok, olyasformán nyilatkozott volna, mint ő tette most ? Ez a kérdés annál jogosultabb, mert Bismarck herczeg minden támadást, melyet külpolitikája ellen intéztek, hazaárulásnak tüntette fel. A legélesebben tiltott meg e téren minden kritikát.