Magyar Hirlap, 1897. február (7. évfolyam, 32-59. szám)
1897-02-01 / 32. szám
1897. januuár 1. éjjel, 12 óra felé hirdette ki az eredményt, mely szerint a választmány rendes tagjai lettek: Karap Ferencz 478, Széchényi Béla gr. 449, Apponyi Albert gr. 447, Háriássy János báró 435, Tarkovich József 433, Vértessy Ferencz 427, Beniczky Lajos 426, Tigron Ákos 421, Bohus László báró 401, Rudnyánszky Béla 388, Dobóczky Ignácz dr. 386, Csernovich Diodor 359, Miklós Ödön 324, Lisznyay Tihamér (uj) 312, Bede Albert 302, Nagy Ödön dr. (új) 215, Bársony János dr. (uj) 254, póttag: Halászy Jenő (uj) 217 szavazattal. Wekerle Sándor igazgató a szavazás eredményének kihirdetése után köszönetet mond Ghyczy Béla elnöknek, aki viszont az igazgatóknak mond köszönetet. Ghyczy Béla elnök általános éljenzés között zárta be az igen népes közgyűlést. A gyűlés után a tagok fényes lakomára gyűltek össze, amelyen részt vettek többek között: Wekerle Sándor, Péchy Tamás, Ugrón Gábor, Zichy Jenő gróf, Teleki Géza gróf, Bede Albert, Graenzenstein Béla, Miklós Ödön, Rudnyánszky Béla, Beniczky Ferencz, Bernolák, Zoltán, Ghyczy, Andrásffy altábornagyok, Bohus László báró, Gulner Gyula stb. A lakoma igen kedélyes hangulatban folyt le. A piaczi árusok veszedelme. — Memorandum a belügyminiszterhez. — A piaczi árusok, akik a tanácsnak a vásárcsarnokok körül kifejtett bölcs előrelátása folytán sem a vásárcsarnokokban, sem azokon kivül helyet nem kaphatnak a magyar piacz számára, ma ismét gyűlést tartottak, amelyen kétségbeejtő helyzetük fölöttt tanácskoztak, s amelyből memorandumot terjesztenek föl a belügyminiszterhez, hogy segítsen rajtuk. A gyűlésen Sommer Albert nagykereskedő elnökölt, a rendőrség képviseletében Pauer Hugo rendőrfogalmazó jelent meg. A múlt ülésből kiküldött végrehajtó bizottság beszámolt működéséről s bemutatta a kidolgozott memorandumot, amelyet elfogadtak. Most már a belügyminiszter méltányosságában bízva, várják ügyük megoldását. A memorandum mindenekelőtt elmondja, hogy a vásárcsarnokokban a vásári iparosoknak és kereskedőknek nem jutott hely, s hogy csak utólag értesültek arról, hogy bolti helyiségeket kellett volna bérelniük a vásárcsarnokok közelében. Hanem erre sem anyagi erejük, sem forgalmuk nagysága nem elegendő, s a piaczi árusok joggal elvárhatták volna, hogy a tanács majd szerez nekik helyet a csarnokokban, mert hiszen vásárcsarnoki kényszer alá helyezte az ő áruikat is, és összeírták őket is, kijelölve számukra a csarnok karzatán levő egy részét. A piaczi árusok nem hihették, hogy a tanácsnak szándéka másfélezer existentiát tönkretenni, és egyetlen drákói rendeletével a legnagyobb bizonytalanságnak nyomoznak és közkönyörületnek kiszolgáltatni. A tanács pedig a január 27-én tartott közgyűlésen azt a figyelemre méltó utasítást adta, hogy foglalják el a vásárcsarnokok övezetén kivül levő nyílt piaczokat, hol élelmi és egyéb czikkekkel való kereskedés február 15-én túl is meg lesz engedve. De az övezeten kivül csak 3 piacz van, mind olyanok melyeken a piaczi árusoknak lehetetlen a vásárt megtartani. A főváros tanácsa azt a kijelentést is tette, hogy a vásárcsarnokokban január 27-én még 500 kiadó bolt volt rendelkezésre, amelyre sem bérleti ajánlatot sem pedig előjegyzést nem fogadtak el. A dolog azonban úgy áll, hogy az 500 még le nem foglalt hely között 310 az élelmi czikkekkel nagyban kereskedők számára vannak fönntartva, a többi pedig oly vidéki házaló kofák árusító helyéül fog szolgálni, kik ezen alig egy méteres helyeket napi vagy havi bérlethez élelmi czikkek elárusítására fogják használni. A tanácsnak eljárása tehát kellően megokolva nincsen és minden kényszerítő ok és szükség nélkül 1740 családapa létét veszélyeztetve, ezeket a tönk szélére juttatja, vagy a kivándorlásra kényszeríti. A memorandum hangsúlyozza, hogy itt nem „repülő kereskedőkről« van szó, aminek a tanács stigmatizálta őket, hanem rendes békés és hazafias érzelmű honpolgárokról, kik összesen negyed millió forinttal járulnak a közterhekhez. Mindezeknél fogva kérik a minisztert, utasítsa a főváros közönségét, hogy a budapesti vásáriparosok és kiskereskedőknek a vásárcsarnoki övezeten belül való ideiglenes elhelyezéséről, akár nyílt piaczokon, akár a vásárcsarnokokban való végleges elhelyezésükről gondoskodjék. MAGYAR HÍRLAP 3 tatták . I . És fönséges pillanat, a mikor a vers véget érvén, a czár »meghatva« megköszönte, a felesége sirt pedig Sirt, könnyezett az isteni Mária Fedorovna, akkor még nem tudták, hogy miért! A visszautasított költő vagy Egy vers sorsa. Páris, január 29. Még az ősszel, amikor Páris a czárt ünnepelte, volt szerencsém beszélni önöknek a költészet ama <virágairól, amelyekre a felséges úr útját, bármerre ment, behintették a franczia poéták. És még az ősszel volt szerencsém megmondani e helyen hogy mig e nép, az egész franczia nemzet lelkesedése és öröme nagyszerű és lángoló vala, a költők «virágai» fölöttébb hervadtak és romillatunak valónak. Akkor, annak a veszélynek tettem volt ki magam, hogy szerény de mégis haragos kritikámnak nem fog hinni az a mélységes és megmagyarázhatatlan jóakarat, melylyel a három bérez nemes hazájában a Coppée Ferenez és a José- Maria de Heredia versei mindenkor találkoznak. Tartottam attól, hogy amikor bizonyos franczia költőknek s különképen Herediának kétségbeejtőn üres és regényes vers-üdvözlet«-e, miatt sajnáltam a czárt, aki irodalmilag képzett ember s nem egy Baudelaire és Musset verset tud betéve, — önök ki fognak nevetni engem . . . Ámde nekem, annak a bizonyítására, hogy merészségemben egy kevés igazság is rejtőzik, csak időre volt szükségem. Elmén néhány hónap és José Mária, Heredia, szépen bekötve, a Lemerre-féle nyomdában tisztán kiállítva, elküldte a czárnak a maga «fönséges» versét, amellyel a Szajna partján, a III. Sándor-hid alapkőletételekor üdvözölte volt az oroszok hatalmas és szentimentális hajlamainál fogva a költészet és a szép versek iránt fölöttébb fogékony lelkű urát. Ez a vers, miután igy kezdődik, hogy: >lLégy üdvöz czár, fia Sándornak, a Harmadiknak» Ez első sor szépségeihez hasonló szépségekben bővelkedett,különösképen pedig egy egész raj olyan ritka, színes, érdekes és sokat mondó jelző volt benne, mint amilyen az, amikor Oroszlánszivü-nel, Rőtszakállnak neveztetvén az Uralkodó czár apját, bájos találékonysággal és az elhunyt császár egész egyéniségét pompásan megvilágító Harmadik jelzővel (nagy H-val !) látja el! Tehát a Lemerre pompás kiállításában a vers elment Pétervárra és — visszajött. Visszaküldték refuzálták, nem kellett! Nem, a czárnak, a ki imádja a művészetet s tudja mi a rím ás az ütem, nem kellett a Heredia verse, a melyben a költő meg azzal tetézi bűnét, hogy szerencsétlen és kongó tisztségeit tegezve röpíti a czár felé, mondván, és az eredetiben sem lendületesebben, mint a fordításban: »Francziaország, hogy jöveteled ünnepelje Az istenek nyelvén köszönt általam! Mert a királyt csak a költő tegezheti!« A Heredia verset az orosz czenzura küldötte vissza a Lemerre-féle könyvkereskedésbe, ahol erre rémes pánik támadt. Természetesen a visszautasítás okát a könyvkereskedés habituéi nem vallották be nyíltan, s amennyiben az összes czenzura semmiféle magyarázó írást nem csatolt a refurált költeményhez, Lemerisnek, könnyű volt a kézenfekvő és valóság helyett, képtelen hipotéziseket hangoztatnak. Igaz ámbár csendesen bevallva, hogy a tegezést is résznéven vette a czár, úgy vélték, hogy a hosszú versnek egyetlenegy forradalmi színezetű sora miatt (! !) nem kellett a czárnak az egyébként remek költemény. Ez a «forradalmi sor» egyébként így hangzik: »Megnyerted már egy szabad nép kérelmét!« Ugyebár ez roppant forradalmi és ez mindent megmagyaráz!? Azonban e forradalmi sor daczára sem értettük egészen a költemény refurálását. A könyvkereskedés vendégei elmerengve, az őszi hidavatásra emlékeztek, amikor a Szajna partján fényes világ volt, a már-már hideg nap enyhe széleségében folytatd a zöld folyó, csendesen és zajtalan mintegy elhagyatva foly maga is meghalgatva a költő versét, amelyet Mounet szavalt a sátor előtt, Miklós és Mária sátora előtt. Oh ! fönséges pillanat, amelyben felcsattant: »fia Sándornak, Harmadiknak !« és világgá ment a szavaló-szinész ajkairól, melyek elég nagy körre nyílva, a fogakat mu s TÁRSASÁG. Apponyi gróf jegyese. Olyan szűk szavú volt a telegramm, amely, hirül hozta, hogy a nemzeti párt vezére grófi Apponyi Albert eljegyezte Dietrichstein Mansdorff Pouilly Klotild grófnők De jól esett mégis ez a rövidke hir, hiszen ki ne örülne, ha Apponyit, az embert igaz öröm éri. Most már kiváncsi rá az egész ország, hogy ki is az az idegen, de igen gazdag grófnő ? Régi, igen régi családból származik. Már 1003-ban »Ditrichstein urainak« írták magukat ősei, s büszkén viselheti ezt a hosszú nevet. Valaha a család a mi országunkban, már szerepet játszott. 1604-ben Dietrichstein Ferencz gróf a mindig aulikus bibornok olmützi püspök,a király ellen felkelt Bocskay hadaival szembeszált s elfoglalta Szakolcza városát. Leghűbb szolgája volt a királynak, s II. Ferdinánd nem volt hálátlan. Római birodalmi herczeggé tette, megengedd, hogy czimét unokaöcscsére vagy bárki másra, akire akarja, ruházhatta át, és elrendelte azt (pedig de nagy dolog vol) hogy igy szólítsák őt »Oheim des Kaisers«. Rengeteg birtokot szerzett össze családjának ez a harczias püspök, szerzeményei koronája volt a csehországi nikolsburgi uradalom, melyet egy magyar úrtól Kerechényi Lászlótól 60.000 arany tallérért vett meg. A család később magyar indigenatust is nyert, az 1741. évben. Hires ember volt közülök Dietrichstein Móricz is, aki a nagy Napóleon fiát a reichstadti herczeget nevelte. A grófnő ereiben tulajdonkép franczia vért csörgedez. Édes atyja gróf Mensdorf Pointly Hugó, franczia emigráns családból származik, s csak mikor a férfi ágon kihalt utolsó Dietrichstein grófnőt vette el nőül, egyesítette királyunk engedelméből nevét a Dirichstein névét, s vette fel a herczegi czimet, Durchlaucht czimzéssel. Ebből a frigyből született a szép Clotild grófnő, nemes törzsnek üde hajtása. Idegen országból, jön el mi hozzánk — de nem idegennek. Hiszen aki megérti Apponyi szive sugallatát, nem idegen többé a magyar embernek. Lelje fel itt nálunk igaz boldogságát, s boldogítsa azt a nagy embert , akit szívvel lélekkel szeret minden magyar, ha néha ellenzi is a politikáját. TÁVIRATOK. Zágráb, ján. 31. Blanca főherczegnő ma fiúgyermeket szült. Kairó, ján. 31. A velenczei nemzetközi egészségügyi értekezleten Egyptomot Serif basa külügyi államtitkár fogja képviselni. £ £&£ 3d!fittségi Ottó fölerczegnéL Bécs, január 31. Ma délután a 11. számú porosz huszárezred küldöttsége érkezett ide, hogy az ezred tulajdonosának, Ottó főherczegnek bemutassa magát. A küldöttség, mint Ő felsége vendége az »Imperial« szállóban lakik/ Bepianthess, Berlin, jan. 31. Hir szerint Muravier gróf a délután folyamán Hohenlohe kanczellárral és Marschall államtitkárral érkezett. A kubai felkelés, Madrid, jan. 31. Manillai magántávirat jelenti, hogy Emilio Agminaldó, a cavitei felkelők vezére Polaviera tábornokhoz intézett levelében kijelentette, hogy megadja magát azzal a feltétellel, hogy a szökevényeknek amnestied adatik. A tábornok a levélre nem válaszolt.