Magyar Hirlap, 1898. augusztus (8. évfolyam, 211-240. szám)
1898-08-01 / 211. szám
s «ASYN§1 KIHLMP 1898. augusztus 1 Bizonytalanság. — Saját tudat it rnttőL — A magyar sormány telzárkózottsága Ausztriában még megdöbbenőt kelt. A bécsi lapok egyre a magyar vámson mpokról cikkeznek, mint ahogy a kis gyermek mindig a rémes kéményseprőt emlegeti. A Neue Freie Presse támad. A Neue Freie Presse a tegnapi kirohanás után ma újra igy ír: Kállay köves talajt szántott, ha az volt a a czélja, hogy a magyar kormányt Shylok álláspontjától eltérítse. Ezt, — írja a N. Fr. Pr. — Bánffy bárónak a válság ideje alatti egész magatartása igazolja. A magyar kormány úgyszólván buzdítja az osztrák kormányt a parlament erőszakos paczifikálására. Majd így folytatja a Presse a Bánffikormány ellen tegnapi lapjában megindított hadjáratot: Még sohasem bizonyultak epig uok nagy elődeikhez kevésbé méltóknak, mint a jelenlegi magyar államférfiak Deákhoz és Andrássyhoz hasonlítva, akiknek megkezdett művét kellene folytatniok. Az a Magyarország, amelyik az osztrák kormányt a parlamentarizmus meghamisítására, az erőszakra buzdítja, ugyanaz a Magyarország-e, — kérdi a N. Fr. Pr. — amelyiknek a jogfolytonosság volt a bástyája, ahol semmiféle pátenst nem tűrtek s dicső küzdelemmel vívták ki az alkotmányos szabadságot és önállóságot? Könnyű a végczést felismerni. Amit az osztrák érdekek tehetetlen vagy lelketlen őrzői Magyarországnak kiszolgáltattak, azt kell most biztonságba helyezni, így aggodalmaskodik a N. Fr. Pr. régi dicsőségünkért. Amit az ezredik év ünnepeiben nem tudtunk elérni, azt most a derék Presse tállán hozza elénk. Szinte szentimentálisan mereng el a magyar alkotmányhűség dicső múltján s csak úgy közbeszőtt megjegyzéseivel sejteti, hogy e kitüntetésért cserébe 44 százalékos kvótával, vagy ezzel egyenlő értékű kiegyezéssel is beérné. A nagy német sajtóban is vannak barátaink, íme egy szemelvény: A Berliner lageblatt az osztrák kormány <fokozott cselekvési szabadságát* úgy magyarázza, hogy ez a Magyarországgal szemben folyamatban levő kiegyezési akcióra vonatkozik. A B. T. semmikép sem hiszi, hogy a magyar kormány nem lesz hajlandó a 14. §. alapján kötendő 1T~ ’ 1 provizóriumot elfogadni. Úgy látszik — írja — hogy testvéreink ott távol ,a Weimbahm honában* csak tettetik ezt az ördöngös vadságot. Nem lesz az olyan veszedelmes, — az erdélyi báró nem olyan haragos úriember, — lehet vele alkudni. . . így elmélkedik a Berliner Jageblatt a kiegyezés sorsáról. De komoly hangok is hallhatók. A Frankfurter Zeitung például nagy képpel vág neki z autonóm magyar vámtarifa-tervezetnek s aggodalommal böngészi ki belőle Németország károsodását. Legérdekesebb mozzanata a mai napnak kétségtelnül Enyedy Lukácsnak, a tápéi kerület országgyűlési képviselőjének tápéi beszéde, melyben dorozsmai választói előtt az Ausztriával fennálló gazdasági közösség megszüntetése mellett érvelt. Enyedy beszédét az alábbiakban ismertetjük: Enyedy a gazdasági különválás mellett Enyedy Lukács beszámoó beszédében rát mutat a kiegyezés kérdésének függőben lételéből Magyarországra háramló gazdasági hátrányokra. Majd kifejti, hogy Ausztriával Magyarország sem újabb provizóriumot sem pedig a 14. § alapján kiegyezést nem köthet. Enyedy hangsúlyozza, hogy csak egyéni nézeteit fejti ki, »amit a szabadelvű pártban az ott uralkodó szabad felfogás folytán mindenki megtehet.« — Én — úgymond — politikai meggyőződésemben csak hazám érdeke által vezéreltetem magamat. Ilyen független dilist foglalok el Magyarország gazdasági óválóságának a kérdésében is. Én mindenkor abban a meggyőződésben valtam, hogy a gazdasági önállóság Magyarország érdekeit sokkal jobban szedtálja, mint bármely más viszony, amely kitalálható vagy kigondolható. Sokan azt hiszik, hogy Ausztriával egy kereskedelmi szrrződés alakjában lehetne rendezni gazdasági érdekeinket, mely szerződésnek a tartalma talán a formában igen, de lényegében alig térne el , a mostanig fennállott vámszövtségi szerződés tartalmától. Kontempáltatnék így az önálló rendelkezés formája, az önálló rendelkezés valódi tartalma nélkül, vagyis volna önálló vámterület, vámsorompók nélkül, igazi fából vaskarika. Az ilyet keresedelmi szrződés tulajdonképpen nem volna semmi egyéb, mint az eddigi vámszövetség, vagyis vámunió az 1867: XII. t.-cz. alkotmányjogi garancziái nélkül. Ez egy kereskedelmi és vámszerződés formája és ürügye alatti provizórium és pedig provizórium hosszú időtartammal, talán 193-ig, amikor a nemzetközi kereskedelmi szerződések lejárnak. Ezt a megoldást én nem tartom őszintének, sőt nem tartom megengedhetőek. Igaz ugyan, hogy Ausztriában az ilyen kereskedelmi szerződést életbe léptethetnék a 14 ik §. hatálya alatt. Az alkotmányosság és a népszabadág érdekében én az eféle 14-ik §-ok alkalmazását kárhoztatnám minden országban, de különösen kell, hogy kárhoztassam egy olyan országban, amelllyel olyan szoros viszonyban állunk századok óta és állunk még most is, mint Ausztriával. Az uj alakulás felé az utat az 1867: XI. t.-cz. világosan kijelöl és kijelölte magának a közvéleménynek is tekintélyes része, amely azt tartja és mindenkor azt tartotta, hogy Magyarországnak közgazdaságát önálló rendelkezés szerint, saját érdekeinek megfelelően kell berendeznie és e rendelkezések komplexumát összefoglalta egy elnevezés alatt a «gazdasági önállóság» neve alatt. Abban a nézetben vagyok, hogy mielőtt a provizóriumot rendezendő törvény hatálya lejár, a magyar törvényhozásnak kötelessége, hogy önállóan az 1867: XII. t.-cz. nemcsak betűjének, de szellemének is megfelelve, olyan törvényt hozzon, amelyben a kormányt záros határidő kitűzésével, amely záros határidőm, 1900. decz. 31-én túl nézetem szerint kinyúlnia nem szükséges, arra utasíttatik, hogy gondoskodjék: 1. a magyar hiteligények kielégítéséről az önálló magyar bank felállítása által; 2. az önálló magyar jegybank kapcsolatával önálóan rendezze a valutát egészen a készfizetések felvételéig; 3. terjessze elő törvényjavaslatait az úgynevezett fogyasztási adók rendszerének önálló megállapítása iránt; 4. állítson fel az ország határain vámsorompókat és lépjen érintkezésbe az osztrák kormánnyal egy tarifális vámszerződés megkötése iránt. Így, amint pontokba foglalva soroltam fel az önálló gazdasági berendezés intézményeit, ugyanama egymásutánban vélném azokat megvalósílandóknak. Részletesen fejtegeti Enyedy az önállóság előnyeit s a nemzeti egyesítésre s a király iránti hűségre való hivatkozással végezi beszédét. Dreyfus ártatlansága. Björnstjerne Björnson, a nagy norvég iró aki a Dreyfus-ügyben önkéntes fegyverbarátságot vállalt Zola Emillel és akinek nemrégen Zolához intézett levele oly nagy feltűnést keltett, most rendkivül érdekes Czikket írt azokról az érvekről, amelyekkel lélektani szempontból igazolni lehet Dreyfus ártatlanságát. A gyönyörű czikket, mely csodálatosa,, Tüzijáték. —• A Magyar Hírlap tárczája. — írta: Armand Sylvestre. «A syracusai tengernek öblökkel és erdős hegyekkel szegélyezett partján, a földközi tengernek ezen a gyönyörű tájékán, abban az időben, amikor még az isteni Thekritos édes szólamú sípjának hangjai töltötték be a levegőt, és Menalkos, a pásztorfiú és Thestyns, a a pásztorleány. A két fiatal lélek szerette egymást, azonban a gonosz szülők nem jó szemmel nézték a vonzalmukat, és mindenképpen azon voltak, hogy őket távoltartsák egymástól, úgy, hogy a szerelmeseknek mindig csak titkolózni, rejtőzködni kellett, pedig kölcsönös gyöngédségük csak a legártatlanabb kedveskedésekben nyilvánult. Történt tehát, hogy ragyogó szép éjszakákon, amikor Thébé világossága valami óriási liliom hullámos szirmaihoz hasonlóvá varázsolta a tenger partját, Thestyis kiszökött szülői kunyhójából és vállaira omló fekete hajjal, mezítelen lábakkal, egyszer valami szikla odújában, másszor a víz színéhez lehúzódó fenyőerdőben várta Menalkost, hogy pedig senki se jöhessen rá erre a szokásukra, a két fiatal lény mindig más és más után ment a találkozó helyre, hisz’ a holdnak sugarai eléggé megvilágították lépteik előtt az ösvényeket. Amikor aztán valami gyönyörteli, a pihenő természet bűbájos zenéjétől zsongó, és balzsamos illatátóláradozó magányos helyen együtt voltak, akkor sietve szürcsölték a fáradságosan megszolgált örömet és csóközönben öntötték ki a szivük érzelmeit, mely csóközön többet ért, mint bármily ékes szavú vallomás. Néha megvették azt is, hogy leszállanak a lágyan hullámzó habokba, mely csak a vállig ért és ott úgy eljátszogattak, mint a gyermekek vagy az ifjú tritonok, akik kedvüket lelik a szirének csalogatásában. Amkor azonban a hold nem úszott az égen és sűrű sötét éjszaka borongott a vidéken, akkor ez igen nagy baj volt nekik; a sötétségben nagyon bajos volt megtalálniuk és a magányos helyekre követniük egymást, mert a találkozás helyét sohasem állapíthatták meg előre, hanem mindig csak úgy mentek az egymás árnyéka után. Ilyen alkalomkor támadt Thestylis-nek az a szerencsés gondolata, hogy sötét éjjeleken valami szentjános-bogarat tegyen a hajába, és Menalkos már most ennek a kis állatnak a Sirius homlokához hasonlatos szelídséggel ragyogó határozatlan kékes fényétől vezéreltetve, ment utána az Ő egyetlen szerelmesének . . .» Idáig érvén ennek az idyllnek az olvasásában, melyet valami jókedvű ember fordított le francziára, a csinos kis Elmira de Saint-Cucufa báróné kiejtette kezéből a könyvet; tette pedig ezt csak azért, hogy annál kényelmesebben üthessen magának a homlokára, arra a tiszta liliom homlokára, ahol hirtelenében egy olyan gondolat támadt, melyből nagy veszély származhatik a férje nyugalmára. Emira kevésbé ártatlan gyöngédséget rejtegetett ugyan a lelkében, mint amilyen Thestvles-nek volt a szerelme, de azért nem kevésbé nehéz körülmények vették őt körül, mint a görög pásztorleányt. Montflanquin kapitány három hét előtt ellátogatott a kastélyukba, csak egy napra, mint maga mondá a megérkeztekor; ez a nap immár három hét óta tart és Elmira majd minden este szerét ejtette, hogy egy-két pillanatig tanuk nélkül cseveghessen a katonatiszttel, aki a látogatási időszámítással oly annyira nem volt tisztában. A báró, féltékeny természetű ember létére, minden szavukra figyelt, így hát nem volt alkalmuk valami határozott helyet mgíllapítni, ahol zavartalanul találkozhatnának. Azonban mihelyt a báró mélyen aludni látszott, Elmira csöndesen kilépett a teraszra, és lement a parkba, a kapitány pedig megleste az útját, szintén lement a parkba és utána ment. a kecses árnynak, mely a porondot alig érintve lelegett tova és néha egészen beleolvadt a sötét lombozatba. Valami szobor mellett azután találkoztak és leültek a padra, melyet a süni lombok még nappal is eltakartak a vizsga szemek elől. Ilyesmódon pompásan ment a találkozás, mivel a hold mindjobban megtelt, és pazarul megvilágította a szép nyári éjszakákat, majdnem nappali fényt árasztva, mely azonban mégis titokzatosabb és sokkal jobban ingerli a képzeletet, mint az igazi nap fénye. Azonban a naptárba tekintve bárki is könnyű szerrel meggyőződhetik róla, hogy a múlt pénteken újhold volt, következésképpen esti kilencz órától hajnali háromig a legátdatlanabb sötétség födött mindeneket; újhold előtt és után egy-két napig sötétek az éjszakák. Csakhogy ez az egyszerű csillagászati tény a legnagyobb mértékben megzavarta a harczosnak és a csinos kis bárónénak éjjeli kirándulásait, mert a bárónénak gyönyörű volt ugyan az alakja, de azért nem volt magasabb, mint egy jól kifejlett búzakalász. Két nap — vagyis inkább két éjjel — a kapitány nem volt képes nyomon követni a hölgyét és így a két szereplő nem tudván megtalálni egymást, külön