Magyar Hirlap, 1927. május (37. évfolyam, 98-122. szám)
1927-05-22 / 116. szám
i Vasárnap Hol volt Atlantis ? A mesék szigete ez, amely elsüllyedt és nem tudjuk, várjon igazán volt-e vagy csak a képzelet alkotta meg. A nevével napról napra találkozunk! Mozidarabot, regényt készítettek belőle. Mi az, amit a csudálatos helyről megtudhatunk? Platon görög bölcs szerint a sziget az Atlanti Óceánban volt és egy éjjel a tengerbe süllyedt. Több mint 2000 esztendeje, hogy komoly kutatók és lelkes emberek próbálják megtalálni a csudálatos helyet. Az utolsó 400 esztendőben lázas erőlködést fejtettek ki, hogy megtalálják. Svédországtól Ceylonig, Spitzbergáktól a Jöreményfokig. Északamerikától Perzsiáig alig van hely, amelyet nem próbáltak volna az Atlantis sziget helyének megjelölni. Egy újabb kutató, Frobenius Leó, könyvet is írt kutatásairól — Auf dem Wege nach Atlantis — Útban Atlantis felé címmel 1911-ben. Ő a szigetet Afrikába a Niger és a Guinea partvidék közé helyezi. Újabban Kréta szigete körül is keresték. Nagyon sokan azt hiszik, hogy Platon mesét költött Atlantisról. A sziget állítólag nagyobb lett volna Kisázsiánál, Lybiánál s egy éjjel merült volna a tengerbe. Ez képtelenség. Ilyen földtani átalakulások csak hosszú időn át történhetnek meg. Ilyesmi csak a mesében fordulhat elő, de a valóságban nem. A legnagyobb ilyen katasztrófa 1883 augusztus 26 és 27-én történt a Krakatva tűzhányó szigeten. Ez 18 km nagy, lakatlan sziget, amelyet a talaj megmozdulása a levegőbe dobott. Még egy furcsa dolog van Platon meséjében. Az, hogy az elsüllyedés után az iszap olyan nagy volt, hogy a hajózást lehetetlenné tette. Ez azért lehetetlen, mert éppen ott, ahol Platon az elsüllyedt szigetet elképzeli, az Atlanti Óceánon, akkor is volt akkora a mélység, mint most. Platon szerint az elsüllyedés után Herakles templomának oszlopai úsztak a vízen. Ez fontos adat, mert Herakles a monda szerint járt a szigeten. És mégis Platon írásában van igazság. Igaz, hogy földrajzi adatai nem helytállók, de úgy látszik, ő csak a hallott dolgokat akarta visszaadni, mást nem. Az ókorban a tengeri hajózás leginkább parti hajózás volt. Csak a monszuni-szelek ismerete után, 60-ban Kr. e., hajóztak keresztül az Arab-tengeren. A felfedező utak, parti utak voltak. Ezért alig lehetséges, hogy Atlantis szigete az Atlanti Óceánban távol lett volna. Az Azori-szigeteket ismerték a karthágóiak, de hogy Amerikát is ismerték volna, erre semmiféle adatunk nincsen. Ha Atlantis megvolt, amiben nincs okunk kételkedni, akkor azt máshol kell keresni. E téren egy német tudós, Schulten, végzett érdekes kutatásokat. Megírta, hogy volt egy Tartessos nevű gazdag kereskedőváros. Az ó-testamentumban a város Tarschis néven szerepel s a nagy hajókat flarschis-hajóknak nevezik. A főniciaiak ismerték a várost. Innen ezüstöt, vasat, cinket és ólmot szállítottak. A kereskedelmi érintkezés nagyon régi lehetett, mert egy régi babylóni felirat Kr. e. 2000-ből Tartessosról úgy szól, mint a cink hazájáról. A német tudós megállapítja, hogy a történeti Tartessost, amely Kr. e. 1500 után virágzott, valamelyik keleti kultúrnép, talán a krétaiak alapították. A leletek azonban azt bizonyítják, hogy már a Kr. e. 3. évezredben itt élénk kereskedés folyt, amely jóval visszamegy a Kréta előtti időkre. Tartessos helyzete sokáig bizonytalan volt. A föníciai Gades — Cadix — alapításával tartották egyidejűnek. — Kr. e. 1100. — Tartessos régibb volt és a Quadalquivir északi torkolatánál feküdt, amely a régi néven Tertis vagy Tartessosnak volt ismeretes. A város Catare szigetén feküdt. Történetéről kevés adatunk van. Az adatok azonban azt mutatják, hogy a város a görögök emlékében mint Atlantis élt tovább. Lehet, hogy Tartessos a mükenei vagy az ágéi kultúra alapítása. 800 körül a főniciaiak birtokába került, akik a Földközi tengeren a forgalmat lebonyolították. Tőlük kaptak a görögök ezüstöt, rezet, bronzot. Még a Herakles-monda is érintkezik a város fogalmáról, mert Herakles három tette ide vezet. A hesperidák arany almája a város nagy gazdagságát jelképezi. Amikor Tyrust — Kr. e. 700 — az assyrok meghódították, összeomlott a főniciaiak nyugati hatalma is. Miután a főniciaiak most már nem zárhatták el a nyugat felé vezető utat, a görögök Tartessos-szal közvetlen érintkezésbe léphettek. 660 körül vezette a vihar az első görögöt a partra. Hogy Tartessos ismét eltűnik a görögök elől, annak magyarázata Karthágó világkereskedelmi politikája. 537 óta övék a Földközi tenger feletti uralom. Délspanyolország felé nyomulnak. Háromszáz évig megszállva tartják a Gibraltárt és Tartessos eltűnik a görögök elől.Amikor a rómaiak legyőzik Karthágót, a város már eltűnt. A görögök nagy földrajzi írója, Strabon (Kr. e. 66—24) már csak a nevét ismerte a városnak. De a görög hajósok emlékükben tartották a város nagyjaz IAA.03MI HÍRLAP IFJÚSÁG tagságát, kultúráját, írásmódját. Platon Atlantisa semmi más, mint visszaemlékezés a száz év előtt ilyen módon előlük eltűnt városra. Platon leírása teljesen az eltűnt városra emlékeztet. Még a Platon által leírt két kutat is megtalálta a német tudós egy gaidesi templomban. Platon a hajósok híradását dolgozta fel, amelyek Tartessos nagy érckereskedelmére vonatkoznak. Lehet, hogy a kutatások és ásatások felszínre hoznak még sok érdekes dolgot az eltűnt Atlantisból. GYERMEKSORSOK : II. Napóleon — A gyermekkirály — Három éves volt II. Napóleon, a sasfiók, amikor Franciaországot elhagyta. Gyermekkirály volt, pedig nem is uralkodott, de azért a királyok sorában van a helye. A lipcsei nagy vereség után apjának, Napóleonnak is leáldozott. Mielőtt a sereghez indult, a párizsi nemzetőrök tisztjeit fogadta a Tuilleriákban és ott, oldalán a császárnéval, a kis fiát, a római királyt, kezénél fogva, így szólt: Nyugodtan bízom gondjaikra a császárnét és fiamat. Franciaország után ők a legdrágábbak nekem. 1814 március 29-én a szövetségesek hadserege Párizs kapui előtt állott. A császárné 10 órakor elhagyta a várost. A kis herceg nem akart menni, az apjánál akart maradni. De menni kellett. A schönbrunni kastélyba került, nagyapja, I. Ferenc, gyakran meglátogatta. Amikor Napóleon visszatért Elba szigetéről, a gyermek boldogan mondta: Az apám a Tuilleriákban van. Amikor Napóleont véglegesen letették, fiát kiáltották ki francia császárnak, de a hatalmak azt követelték, hogy válasszák el a fiút az anyjától s egyetlen francia se maradjon a környezetében. A búcsú napján együtt mentek a császári lakba. Addig felségnek szólították, most úgy jelentették be: „a reichstadti herceg“. A gyermek kíváncsian kérdezte: Ki az? ön az, — felelték neki. — Jobb szeretném, ha ezután is római királynak hívnának — felelte. Nagyapja azt mondta, hogy később, ha okosan viseli magát, teljesíti a kérést. Mikor 12 éves volt, beszéltek neki Napóleon győzelmeiről. 1826-ban egy Bondenil Károly nevű francia látogatta meg. A látogató háromszínű csokrot vett ki, azt átadta a fiatal hercegnek azzal, hogy ez segítse őt vissza a trónra. Majd Marmont tábornagy, raguzai herceg látogatta meg. Nagy lelkesedéssel beszélt apjáról, s a herceget úgy üdvözölte, mint apja egyik legbátrabb fegyvertársát. A sors könyvében azonban más volt megírva. A herceg 1831-ben betegeskedni kezdett. Halálát előre megérezte, így szólt: „Hát nincs számomra orvosság? Születésem és halálom lesznek az egyedüli emlékek, melyeket magam után hagyok.“ Azt kívánta, hogy Pármában levő gyönyörű bölcsőjét, melyet születése napján Párizs városa a császárnénak ajándékozott, elküldjék neki. Ezt meg is tették. Utolsó heteiben anyja is megérkezett Schönbrunnba, de egy hónap múlva a kis herceg meghalt. Maga fogalmazta meg sírfeliratát, amely így hangzik: „Itt nyugszik a nagy Napoleon fia, ki római királynak született s mint osztrák ezredes halt meg.“ Marciali, a vasálarcú — Gyermek-vértanú —• Ez a történet szinte mondaszerűen él az események láncolatában. XIII. Lajos francia királynak rövid időközökben két fia született. Miután a trónörökös születése ki volt hirdetve — ez a későbbi XIV. Lajos volt —, a király és környezete attól féltek, hogy ha megnő a másik fiú, villongás lesz köztük, azért a kisebbet föl kell áldozni. Ennek az embernek egész élete a szenvedések hosszú láncolata volt. A pigneroli vázba zárták el, egész életén át vasálarcot kellett hordani, hogy soha senki se láthassa. A lakosság makacsul terjesztette a hírt, hogy a fogoly nem lehet más, mint a király fia, mert a kerület kormányzója is csak fedetlen fővel beszélt vele. A vár cselédsége is azt a rendeletet kapta, hogy a legnagyobb tisztelettel kell hozzá közeledni. Amikor XIV. Lajos mindenható minisztere, Lorivois, meglátogatta, olyan tiszteletet tanúsított iránta, mintha a nagy király előtt jelent volna meg. Voltaire, a híres francia író könyvet írt XIV. Lajos századáról és ebben ezeket írja a vasálarcosról... A rendesnél magasabb, igen szép növésű ember volt. Díszes öltözéket hordott. Sokat olvasott és szerette a zenét. Még arcáról is ír, de hogy azt hol látta, azt nem árulja el. Bizonyos, hogy a vasálarcú ember titka fel lett fedezve előtte, de ő azt nem akarta elárulni. Mazarinnek, a híres bíboros-miniszternek halála után nagytitokban egy provencei kastélyba küldték az ismeretlen foglyot. Az úton olyan vasálarcot viselt, mely az állkapocs körül acélrúgókkal volt ellátva, hogy az evést ne akadályozza. Egyszer börtönében kése hegyével néhány szót vésett egy ezüst tányérra s azt az ablakon kihajította. A tányér egy csónakba esett, de a hajós nem tudott olvasni s így nem lett baj a dologból. Másszor — a feljegyzések szerint* [1927 május 0I. 17 139 is Megnyílt Berlin és Bécs között a képtávíró A találmányok és felfedezések csodálatos korszakát éljük. Már úgyszólván semminek sincs határa. Távolbalátás, távolbahallás, beszélő film, színes film, mind nem lehetetlenségek többé. Már ma mindennapos dolog, hogy bekapcsolunk egy szerkezetet és az angol nemzeti himnuszt hallgatjuk a rádión. Rövidesen elkövetkezik az az idő, hogy a newyorki rendőrség főnöke összeköttetésbe lép az európai rendőrséggel a központi képes hangleadó állomás révén, hogy megbeszéljék a napközben vagy az éjjel lefolyt eseményeket. Rövidesen saját lakásunkból rövidebb vagy hosszabb utazásokat fogunk tehetni egy olyan eszközzel, mely közvetíti távol világok életét és a némafilm, a hangzó film és képfilm egyesítésével ugyanazt az eredményt fogja adni, mint a távolbafényképezés és képtávolba küldés már elért. Kereskedők így fognak összeköttetésbe lépni üzletfeleikkel, szülők felkereshetik távolban élő gyermekeiket. Élő hangképek élő emberekkel fognak érintkezni, mert a filmhangkép mögött ott áll a valóság. A távolság legyőzése ma már nem probléma, most már csak az időt és teret kell meghódítani. A jövőben a filmlevelet is alkalmazni fogják. Az elektromos diktaphon segítségével csekélység lesz beszélő levelet előállítani. Az sem lesz lehetetlen, hogy a beteg embert a távolban levő orvos távolbalátás és hallás útján megvizsgálja és szívverését, érvelését a távolból meghallgathatja. Az újkori technika minden vívmányát bevihetjük házunkba. Amit azelőtt varázslatnak tartottak, az ma mind valóság lesz. A színes film, a domború vagy plasztikus film, a beszélő film ma már megoldott feladatoknak tekinthetők. Az a vetítőkészülék, mely távolból veszi fel a hangokat és képeket, egy kis pótkészüléket tartalmaz, mely lehetővé teszi, a filmen lefényképezett hangot értékesíteni, azaz azokat a görbéket, melyek a hangnak megfelelnek, átvilágítják és ezek változó világosságot adnak, amely a rezgések száma szerint megfelel a hangoknak. Ezek a világossági rezgések hatnak kis cellákra, melyek viszont az elektromos rezgéseket mint eredményt adják tovább, melyek viszont rendes, hangosan beszélő segítségével továbbadódnak. A filmen vagy sötét kamarában felvett képeket fénnyel, világossággal lemásolják és a felvevő részen a kép megjelenik, amelyet aztán tetszés szerint vagy lefényképeznek, vagy a falra vetítenek. Képzeljük el, hogy egy nagy központi leadó intézetben szerkesztőségek vannak, melyekhez minden oldalról beérkeznek a valóságnak megfelelő alkotások. A központ elrendezi a beérkezett híreket csoportok szerint, azután vagy tovább küldi, vagy filmen megőrzi. Mit várhatunk tehát a kép továbbterjesztésének lehetőségétől? Ennek elsősorban két nagyfontosságú jelentősége van: 1. Mit lehet képszikra által terjeszteni? 2. Milyen gyorsaságú lehet ez a továbbterjesztés? Az 1. kérdésre nagyon egyszerű a felelet: Képszikra által minden képet tovább lehet terjeszteni, amit fehér vagy fekete színben a papírra vetítettek. Legérdekesebb a levelek és táviratok kézbesítése, amelyek a telefonbeszélgetést fogják közvetíteni. Különösen a tengerentúli közlekedésben lesz ez fontos, vagy pedig hajókkal és repülőgépekkel való forgalomban, ahol csak drótnélküli hírszolgáltatás jöhet tekintetbe. A tartalomnak közvetítése nem fog nehézséget okozni, mert ezután mindenféle képszerű közlést eredetiben lehet közvetíteni. Gyorsírási jeleket, megbeszélt titkos írásjegyeket minden további nehézség nélkül fel lehet használni. Eddig az egyes országoknak ellenlábasaikkal való közlekedése csak 2—3-szor évente történhetett meg, ma az egy nap leforgása alatt létrejöhet. A képfotográfia beláthatatlan lehetőségeket nyújt. A kereskedelmi életben lehetséges lesz váltót, statisztikai görbéket, számlakivonatokat és ehhez hasonló szükséges dolgokat közvetíteni. Az iparban megadja azt a lehetőséget, hogy kép- és rajzárjegyzékeket és minden szükséges dolgot a legrövidebb idő alatt eljuttasson azérdekeltekhez. Az igazságszolgáltatás gyorsabban fog dolgozni, mert fontos okmányokat, tanúvallomásokat a legnagyobb gyorsasággal juttathat el rendeltetési helyére. A rendőrség munkája is könnyebb lesz, mert elfogató parancsot, bűnözők képeit, szerszámokat és más bizonyítékokat gyorsan közvetíthet. Szabadalmakat közvetítők között élénk cse- ■ rekicserélődés lesz, az újságok hihetetlen élénkséget nyernek. Egy olyan utazásnál, mely ismeretlen vidékre irányul, az utazók képfotografáló készülékének nem szabad hiányoznia, amely rövid hullámleadóval fog rendelkezni s így tájak, ismeretlen néptörzsek képeit azonnal közölheti. Nagy jelentősége lesz ennek a felfedezésnek a Kelet népei számára, akik jelképes írással írnak. Eddig azt kellett tenni, hogy ezeket a képjeleket bizonyos meghatározott számjelekre kellett lefordítani, melyeket aztán a felvevőhelyen újból le kellett rajzolni. A képtelegráfia minden tévedést kizár, mert az adott szöveget minden további nélkül leadja. A léghajózás és tengeri hajózás most már nem fog távirati időjárásjelentéseket használni, hanem szintén időjárási képeket. A katonaság és tengerészet nem szorul többé szikratávíróra, hanem közvetlenül fogja felvenni a helyzetképeket. Mi volt a technikai alapja ennek a képtáviratozásnak és hogyan vált lehetségessé?! Már a háború előtt volt ez irányban sokféle kísérlet, de a sok kiadás miatt, mellyel járt s a közvetítés lassúsága miatt nem lehetett azt megvalósítani. A legújabb és legkedvezőbb képátviteli kísérleteket Karolus leipzigi tanár végezte, akinek utasításai szerint alakult egy társaság, mely gyors közvetítéseket tudott végrehajtani. Az első kezdetleges próbakészülékek Berlin—Leipzig közötti átvitelt közvetítettek, majd következett a Wien és Róma közti átvitel, majd egy oly készülékkel, mely rövid hullámokat közvetített, egészen Rio de Janeiróig jutottak el. Ma már olyan tökéletességre vitték az átvitelt, hogy egy képnek legapróbb részleteit, vagy pedig kézírást és nyomtatást tudnak visszaadni. Az átviteli gyorsaság is annyira emelkedett, hogy egy négyzetdeciméter nagyságú, akár kép, akár másféle iratot, ha még oly apró betűvel is van írva, 20—30 másodperc alatt lehet közvetíteni. A táviró egyéb érdekes részleteiről még fogunk írni. ingét dobta ki az ablakon, erre írta szomorú történetét. De a parancsnok ezt is megsemmisítette. Sok más monda is keringett róla, regényt és színdarabot is írtak sorsáról. A temetését így írják le: 1703 november 18-án este temetési menet haladt a Saint Paul temető felé. Ott egy megásott sírba engedték le a koporsót. Hatvan évet élt és mégis a gyermek vértanuk sorába helyezik, mivel egész élete hosszú gyermekségből állott. . Fi-ben — Egy kínai gyermek önfeláldozása — Kínában, Kiang megyében élt egy bíró, aki nagyon sok gonosz tettet követett el. Megfosztotta az özvegyeket örökségüktől, elzáratta a vagyonos embereket, hogy vagyonukat elvegye. Egy Hoang nevű kereskedő egyszer éppen akkor találkozott a bíróval, amikor az éppen egy szegény asszonyt hurcoltatott el. Ezen összeszólalkoztak, s a kereskedő leütötte a gonosz embert. De a kereskedő ezzel a cselekedetével nagy bajba került, mert a törvények szigorú büntetést szabnak. Hvangot elfogták és börtönbe zárták és halálra ítélték. Sok gyermekevolt, ezek közül egyik fia, Fi-Ken 14 éves. Amint’ ez meghallotta a dolgot, a császár palotájába sietett és kihallgatást kért. A kínai császár maga elé bocsátotta a gyermeket, aki elmondta, hogy nagy kérése van hozzá. — Mi az? — kérdezte a császár. — Apám helyett szeretnék meghalni. Hatan vagyunk, én vagyok a legidősebb és egyikünk se elég idős arra, hogy kis testvéreiért dolgozhassak, és azokat fentarthassa, felajánlom az életemet s remélem, felséged elfogadja azt. Mindőn a császár megkérdeztette tőle, ki bíztatta fel arra, hogy életét adja cserébe, azt felelte, senki más, mint akitől minden jó gondolat származik. Miután apám életét csakis ezen a módon lehet megmenteni, kötelességem, hogy életemet érte áldozzam, akitől az életet kaptam. A főhivatalnok megindult lett a gyermek áldozatkészségén, de nem mutatta, így szólt hozzá: Maradj itt, mikor visszatérek, megkapod, amit kérni jöttél. Fi-ben azt hitte, hogy a felajánlott cserébe bele fognak egyezni. Mikor a főhivatalnok visszajött, a fiú megköszönte a kegyet. — Nem elítélésedet hozom, hanem az uralkodó kegyelmét. Aki ilyen önfeláldozó gyermeket nevel, az nem lehet bűnös. Ezt a történetet a kínai gyermekek előtt el szokták ma is mondani.