Magyar Hirlap, 1927. május (37. évfolyam, 98-122. szám)

1927-05-22 / 116. szám

i Vasárnap Hol volt Atlantis ? A mesék szigete ez, amely elsüllyedt és nem tudjuk, várjon igazán volt-e vagy csak a képzelet alkotta meg. A nevével napról napra találkozunk! Mozidarabot, regényt ké­szítettek belőle. Mi az, amit a csudálatos helyről megtudhatunk? Platon görög bölcs szerint a sziget az At­lanti Óceánban volt és egy éjjel a tengerbe süllyedt. Több mint 2000 esztendeje, hogy komoly kutatók és lelkes emberek próbál­ják megtalálni a csudálatos helyet. Az utolsó 400 esztendőben lázas erőlködést fejtettek ki, hogy megtalálják. Svédországtól Ceylo­nig, Spitzbergáktól a Jöreményfokig. Észak­­amerikától Perzsiáig alig van hely, amelyet nem próbáltak volna az Atlantis sziget he­lyének megjelölni. Egy újabb kutató, Fro­­benius Leó, könyvet is írt kutatásairól — Auf dem Wege nach Atlantis — Útban At­lantis felé címmel 1911-ben. Ő a szigetet Af­rikába a Niger és a Guinea­ partvidék közé helyezi. Újabban Kréta szigete körül is ke­resték. Nagyon sokan azt hiszik, hogy Pla­ton mesét költött Atlantisról. A sziget állító­lag nagyobb lett volna Kisázsiánál, Lybiá­­nál s egy éjjel merült volna a tengerbe. Ez képtelenség. Ilyen földtani átalakulások csak hosszú időn át történhetnek meg. Ilyes­mi csak a mesében fordulhat elő, de a való­ságban nem. A legnagyobb ilyen katasztrófa 1883 augusztus 26 és 27-én történt a Kra­­katva tűzhányó szigeten. Ez 18 km nagy, la­katlan sziget, amelyet a talaj megmozdulása a levegőbe dobott. Még egy furcsa dolog van Platon meséjében. Az, hogy az elsüllyedés után az iszap olyan nagy volt, hogy a hajó­zást lehetetlenné tette. Ez azért lehetetlen, mert éppen ott, ahol Platon az elsüllyedt szigetet elképzeli, az Atlanti Óceánon, akkor is volt akkora a mélység, mint most. Platon szerint az elsül­lyedés után Herakles templomának oszlopai úsztak a vízen. Ez fontos adat, mert Herak­les a monda szerint járt a szigeten. És mégis Platon írásában van igazság. Igaz, hogy földrajzi adatai nem helytállók, de úgy lát­szik, ő csak a hallott dolgokat akarta vissza­adni, mást nem. Az ó­korban a tengeri ha­józás leginkább parti hajózás volt. Csak a monszuni-szelek ismerete után, 60-ban Kr. e., hajóztak­ keresztül az Arab-tengeren. A fel­fedező utak, parti utak voltak. Ezért alig lehetséges, hogy Atlantis szigete az Atlanti Óceánban távol lett volna. Az Azori-szige­­teket ismerték a karthágóiak, de hogy Ame­rikát is ismerték volna, erre semmiféle ada­tunk nincsen. Ha Atlantis megvolt, amiben nincs okunk kételkedni, akkor azt máshol kell keresni. E téren egy német tudós, Schul­ten, végzett érdekes kutatásokat. Megírta, hogy volt egy Tartessos nevű gazdag keres­kedőváros. Az ó-testamentumban a város Tarschis néven szerepel s a nagy hajókat fl­arschis-hajóknak nevezik. A főniciaiak is­merték a várost. Innen ezüstöt, vasat, cinket és ólmot szállítottak. A kereskedelmi érint­kezés nagyon régi lehetett, mert egy régi ba­­bylóni felirat Kr. e. 2000-ből Tartessosról úgy szól, mint a cink hazájáról. A német tudós megállapítja, hogy a tör­téneti Tartessost, amely Kr. e. 1500 után vi­rágzott, valamelyik keleti kultúrnép, talán a krétaiak alapították. A leletek azonban azt bizonyítják, hogy már a Kr. e. 3. évezred­ben itt élénk kereskedés folyt, amely­ jóval visszamegy a Kréta előtti időkre. Tartessos helyzete sokáig bizonytalan volt. A föníciai Gades — Cadix — alapításával tartották egyidejűnek. — Kr. e. 1100. — Tartessos régibb volt és a Quadalquivir északi torko­latánál feküdt, amely a régi néven Tertis vagy Tartessosnak volt ismeretes. A város Catare szigetén feküdt. Történetéről kevés adatunk van. Az adatok azonban azt mutat­ják, hogy a város a görögök emlékében mint Atlantis élt tovább. Lehet, hogy Tartessos a mükenei vagy az ágéi kultúra alapítása. 800 körül a főniciaiak birtokába került, akik a Földközi tengeren a forgalmat lebonyolí­tották. Tőlük kaptak a görögök ezüstöt, re­zet, bronzot. Még a Herakles-monda is érint­kezik a város fogalmáról, mert Herakles há­rom tette ide vezet. A hesperidák arany al­mája a város nagy gazdagságát jelképezi. Amikor Tyrust — Kr. e. 700 — az assy­­rok meghódították, összeomlott a főniciaiak nyugati hatalma is. Miután a főniciaiak most már nem zárhatták el a nyugat felé vezető utat, a görögök Tartessos-szal közvetlen érintkezésbe léphettek. 660 körül vezette a vihar az első görögöt a partra. Hogy Tartes­sos ismét eltűnik a görögök elől, annak ma­gyarázata Karthágó világkereskedelmi poli­tikája. 537 óta övék a Földközi tenger feletti uralom. Délspanyolország felé nyomulnak. Háromszáz évig megszállva tartják a Gibral­tárt és Tartessos eltűnik a görögök elől.­­Amikor a rómaiak legyőzik Karthágót, a vá­ros már eltűnt. A görögök nagy földrajzi írója, Strabon (Kr. e. 66—24) már csak a nevét ismerte a városnak. De a görög hajó­sok emlékükben tartották a város nagy­jaz­ IAA.03MI HÍRLAP I­FJÚSÁG tagságát, kultúráját, írásmódját. Platon At­­lantisa semmi más, mint visszaemlékezés a száz év előtt ilyen módon előlük eltűnt vá­rosra. Platon leírása teljesen az eltűnt vá­rosra emlékeztet. Még a Platon által leírt két kutat is megtalálta a német tudós egy ga­i­­desi templomban. Platon a hajósok híradá­sát dolgozta fel, amelyek Tartessos nagy érc­kereskedelmére vonatkoznak. Lehet, hogy a kutatások és ásatások fel­színre hoznak még sok érdekes dolgot az el­tűnt Atlantisból. GYERMEKSORSOK : II. Napóleon — A gyermek­király — Három éves volt II. Napóleon, a sasfiók, amikor Franciaországot elhagyta. Gyermek­király volt, pedig nem is uralkodott, de azért a királyok sorában van a helye. A lip­csei nagy vereség után apjának, Napóleon­nak is leáldozott. Mielőtt a sereghez indult, a párizsi nemzetőrök tisztjeit fogadta a Tuilleriákban és ott, oldalán a császárnéval, a kis fiát, a római királyt, kezénél fogva, így szólt: Nyugodtan bízom gondjaikra a csá­szárnét és fiamat. Franciaország után ők a legdrágábbak nekem. 1814 március 29-én a szövetségesek hadserege Párizs kapui előtt állott. A császárné 10 órakor elhagyta a vá­rost. A kis herceg nem akart menni, az ap­jánál akart maradni. De menni kellett. A schönbrunni kastélyba került, nagyapja, I. Ferenc, gyakran meglátogatta. Amikor Na­póleon visszatért Elba szigetéről, a gyermek boldogan mondta: Az apám a Tuilleriákban van. Amikor Napóleont véglegesen letették, fiát kiáltották ki francia császárnak, de a hatalmak azt követelték, hogy válasszák el a fiút az anyjától s egyetlen francia se marad­jon a környezetében. A búcsú napján együtt mentek a császári lakba. Addig felségnek szólították, most úgy jelentették be: „a reich­­­stadti herceg“. A gyermek kíváncsian kér­dezte: Ki az? ön az, — felelték neki. — Jobb szeretném, ha ezután is római királynak hívnának — felelte. Nagyapja azt mondta, hogy később, ha okosan viseli magát, telje­síti a kérést. Mikor 12 éves volt, beszéltek neki Napó­leon győzelmeiről. 1826-ban egy Bondenil Károly nevű francia látogatta meg. A láto­gató háromszínű csokrot vett ki, azt át­adta a fiatal hercegnek azzal, hogy ez segítse őt vissza a trónra. Majd Marmont tábornagy, raguzai herceg látogatta meg. Nagy lelkese­déssel beszélt apjáról, s a herceget úgy üd­vözölte, mint apja egyik legbátrabb fegyver­társát. A sors könyvében azonban más volt megírva. A herceg 1831-ben betegeskedni kezdett. Halálát előre megérezte, így szólt: „Hát nincs számomra orvosság? Születésem és halálom lesznek az egyedüli emlékek, me­lyeket magam után hagyok.“ Azt kívánta, hogy Pármában levő gyönyörű bölcsőjét, melyet születése napján Párizs városa a csá­szárnénak ajándékozott, elküldjék neki. Ezt meg is tették. Utolsó heteiben anyja is megérkezett Schönbrunnba, de egy hónap múlva a kis herceg meghalt. Maga fogalmazta meg sír­feliratát, amely így hangzik: „Itt nyugszik a nagy Napoleon fia, ki ró­mai királynak született s mint osztrák ezre­des halt meg.“ Marciali, a vasálarcú — Gyermek-vértanú —• Ez a történet szinte mondaszerűen él az események láncolatában. XIII. Lajos francia királynak rövid időközökben két fia szüle­tett. Miután a trónörökös születése ki volt hirdetve — ez a későbbi XIV. Lajos volt —, a király és környezete attól féltek, hogy ha megnő a másik fiú, villongás lesz köztük, azért a kisebbet föl kell áldozni. Ennek az embernek egész élete a szenvedések hosszú láncolata volt. A pigneroli vázba zárták el, egész életén át vasálarcot kellett hordani, hogy soha senki se láthassa. A lakosság ma­kacsul terjesztette a hírt, hogy a fogoly nem lehet más, mint a király fia, mert a kerü­let kormányzója is csak fedetlen fővel be­szélt vele. A vár cselédsége is azt a rendele­tet kapta, hogy a legnagyobb tisztelettel kell hozzá közeledni. Amikor XIV. Lajos min­denható minisztere, Lorivois, meglátogatta, olyan tiszteletet tanúsított iránta, mintha a­ nagy király előtt jelent volna meg. Voltaire, a híres francia író könyvet írt XIV. Lajos századáról és ebben ezeket írja a vasálarcosról... A rendesnél magasabb, igen szép növésű ember volt. Díszes öltözé­ket hordott. Sokat olvasott és szerette a ze­nét. Még arcáról is ír, de hogy azt hol látta, azt nem árulja el. Bizonyos, hogy a vas­álarcú ember titka fel lett fedezve előtte, de ő azt nem akarta elárulni. Mazarinnek, a híres bíboros-miniszternek halála után nagytitokban egy provencei kas­télyba küldték az ismeretlen foglyot. Az úton olyan vasálarcot viselt, mely az áll­kapocs körül acélrúgókkal volt ellátva, hogy az evést ne akadályozza. Egyszer börtöné­ben kése hegyével néhány szót vésett egy ezüst tányérra s azt az ablakon kihajította. A tányér egy csónakba esett, de a hajós nem tudott olvasni s így nem lett baj a do­logból. Másszor —­ a feljegyzések szerint­­­* [1927 május 0I. 17 139 is Megnyílt Berlin és Bécs között a képtávíró A találmányok és felfedezések csodálatos korszakát éljük. Már úgyszólván semminek sincs határa. Távolbalátás, távolbahallás, be­szélő film, színes film, mind nem lehetetlen­ségek többé. Már ma mindennapos dolog, hogy bekapcsolunk egy szerkezetet és az an­gol nemzeti himnuszt hallgatjuk a rádión. Rövidesen elkövetkezik az az idő, hogy a newyorki rendőrség főnöke összeköttetésbe lép az európai rendőrséggel a központi kép­es hangleadó állomás révén, hogy meg­beszéljék a napközben vagy az éjjel lefolyt eseményeket. Rövidesen saját lakásunkból rövidebb vagy hosszabb utazásokat fogunk tehetni egy olyan eszközzel, mely közvetíti távol világok életét és a néma­film, a hangzó film és képfilm egyesítésével ugyanazt az eredményt fogja adni, mint a távolbafény­­képezés és képtávolba küldés már elért. Keres­kedők így fognak összeköttetésbe lépni üzlet­feleikkel, szülők felkereshetik távolban élő gyermekeiket. Élő hangképek élő emberek­kel fognak érintkezni, mert a filmhangkép mögött ott áll a valóság. A távolság legyő­zése ma már nem probléma, most már csak az időt és teret kell meghódítani. A jövőben a filmlevelet is alkalmazni fogják. Az elek­tromos diktaphon segítségével csekélység lesz beszélő levelet előállítani. Az sem lesz lehetetlen, hogy a beteg embert a távolban levő orvos távolbalátás és hallás útján meg­vizsgálja és szívverését, érvelését a távolból meghallgathatja. Az újkori technika minden vívmányát bevihetjük házunkba. Amit az­előtt varázslatnak tartottak, az ma mind valóság lesz. A színes film, a domború vagy plasztikus film, a beszélő film ma már megoldott felada­toknak tekinthetők. Az a vetítőkészülék, mely távolból veszi fel a hangokat és képe­ket, egy kis pótkészüléket tartalmaz, mely lehetővé teszi, a filmen lefényképezett han­got értékesíteni, azaz azokat a görbéket, me­lyek a hangnak megfelelnek, átvilágítják és ezek változó világosságot adnak, amely a rezgések száma szerint megfelel a hangok­nak. Ezek a világossági rezgések hatnak kis cellákra, melyek viszont az elektromos rez­géseket mint eredményt adják tovább, me­lyek viszont rendes, hangosan beszélő segít­ségével továbbadódnak. A filmen vagy sötét kamarában felvett képeket fénnyel, világos­sággal lemásolják és a felvevő részen a kép megjelenik, amelyet aztán tetszés szerint vagy lefényképeznek, vagy a falra vetítenek. Képzeljük el, hogy egy nagy központi le­adó intézetben szerkesztőségek vannak, me­lyekhez minden oldalról beérkeznek a való­ságnak megfelelő alkotások. A központ el­rendezi a beérkezett híreket csoportok sze­rint, azután vagy tovább küldi, vagy filmen megőrzi. Mit várhatunk tehát a kép továbbterjesz­tésének lehetőségétől? Ennek elsősorban két nagyfontosságú jelentősége van: 1. Mit lehet képszikra által terjeszteni? 2. Milyen gyor­saságú lehet ez a továbbterjesztés? Az 1. kérdésre nagyon egyszerű a felelet: Képszikra által minden képet tovább lehet terjeszteni, amit fehér vagy fekete színben a papírra vetítettek. Legérdekesebb a leve­lek és táviratok kézbesítése, amelyek a tele­fonbeszélgetést fogják közvetíteni. Különö­sen a tengerentúli közlekedésben lesz ez fon­tos, vagy pedig hajókkal és repülőgépekkel való forgalomban, ahol csak drótnélküli hír­szolgáltatás jöhet tekintetbe. A tartalomnak közvetítése nem fog nehézséget okozni, mert ezután mindenféle képszerű közlést eredeti­ben lehet közvetíteni. Gyorsírási jeleket, megbeszélt titkos írásjegyeket minden to­vábbi nehézség nélkül fel lehet használni. Eddig az egyes országoknak ellenlábasaik­kal való közlekedése csak 2—3-szor évente történhetett meg, ma az egy nap leforgása alatt létrejöhet. A képfotográfia beláthatat­lan lehetőségeket nyújt. A kereskedelmi élet­ben lehetséges lesz váltót, statisztikai görbé­ket, számlakivonatokat és ehhez hasonló szükséges dolgokat közvetíteni. Az iparban megadja azt a lehetőséget, hogy kép- és rajzárjegyzékeket és minden szükséges dol­got a legrövidebb idő alatt eljuttasson az­­ér­­dekeltekhez. Az igazságszolgáltatás gyorsabban fog dol­gozni, mert fontos okmányokat, tanúvallo­másokat a legnagyobb gyorsasággal juttat­hat el rendeltetési helyére. A rendőrség munkája is könnyebb lesz, mert elfogató pa­rancsot, bűnözők képeit, szerszámokat és más bizonyítékokat gyorsan közvetíthet. Szabadalmakat közvetítők között élénk cse- ■ rekicserélődés lesz, az újságok hihetetlen élénkséget nyernek. Egy olyan utazásnál, mely ismeretlen vidékre irányul, az utazók képfotografáló készülékének nem szabad hiányoznia, amely rövid hullám­leadóval fog rendelkezni s így tájak, ismeretlen néptör­zsek képeit azonnal közölheti. Nagy jelentő­sége lesz ennek a felfedezésnek a Kelet né­­pei számára, akik jelképes írással írnak. Eddig azt kellett tenni, hogy ezeket a kép­jeleket bizonyos meghatározott számjelekre kellett lefordítani, melyeket aztán a felvevő­helyen újból le kellett rajzolni. A képtele­­gráfia minden tévedést kizár, mert az adott szöveget minden további nélkül leadja. A­ léghajózás és tengeri hajózás most már nem fog távirati időjárásjelentéseket használni, hanem szintén időjárási képeket. A katona­ság és tengerészet nem szorul többé szikra­távíróra, hanem közvetlenül fogja felvenni a helyzetképeket. Mi volt a technikai alapja ennek a kép­­táviratozásnak és hogyan vált lehetségessé?! Már a háború előtt volt ez irányban sok­féle kísérlet, de a sok kiadás miatt, mellyel járt s a közvetítés lassúsága miatt nem lehe­tett azt megvalósítani. A legújabb és legked­vezőbb képátviteli kísérleteket Karolus leip­­zigi tanár végezte, akinek utasításai szerint alakult egy társaság, mely gyors közvetíté­seket tudott végrehajtani. Az első kezdetleges próbakészülékek Ber­­lin—Leipzig közötti átvitelt közvetítettek, majd következett a Wien és Róma közti át­vitel, majd egy oly készülékkel, mely rövid hullámokat közvetített, egészen Rio de Ja­­neiróig jutottak el. Ma már olyan tökéletes­­ségre vitték az átvitelt, hogy egy képnek leg­apróbb részleteit, vagy pedig kézírást és nyomtatást tudnak visszaadni. Az átviteli gyorsaság is annyira emelkedett, hogy egy négyzetdeciméter nagyságú, akár kép, akár másféle iratot, ha még oly apró betűvel is van írva, 20—30 másodperc alatt lehet köz­vetíteni. A táviró egyéb érdekes részleteiről még fogunk írni. ingét dobta ki az ablakon, erre írta szomorú történetét. De a parancsnok ezt is megsem­misítette. Sok más monda is keringett róla, regényt és színdarabot is írtak sorsáról. A­ temetését így írják le: 1703 november 18-án este temetési menet haladt a Saint Paul temető felé. Ott egy megásott sírba engedték le a koporsót. Hatvan évet élt és mégis a gyermek­ vértanuk sorába helyezik, mivel egész élete hosszú gyermekségből állott. . Fi-ben — Egy kínai gyermek önfeláldozása — Kínában, Kiang megyében élt egy bíró, aki nagyon sok gonosz tettet követett el. Meg­­fosztotta az özvegyeket örökségüktől, elzá­ratta a vagyonos embereket, hogy vagyonu­kat elvegye. Egy Hoang nevű kereskedő egyszer éppen akkor találkozott a bíróval, amikor az éppen egy szegény asszonyt hur­­coltatott el. Ezen összeszólalkoztak, s a ke­­reskedő leütötte a gonosz embert. De a ke­­reskedő ezzel a cselekedetével nagy bajba került, mert a törvények szigorú büntetést szabnak. Hvangot elfogták és börtönbe zár­ták és halálra ítélték. Sok gyermeke­­volt, ezek közül egyik fia, Fi-Ken 14 éves. Amint’ ez meghallotta a dolgot, a császár palotá­­jába sietett és kihallgatást kért. A kínai császár maga elé bocsátotta a gyermeket, aki elmondta, hogy nagy kérése van hozzá. — Mi az? — kérdezte a császár. — Apám helyett szeretnék meghalni. Hatan vagyunk, én vagyok a legidősebb és egyikünk se elég idős arra, hogy kis testvéreiért dolgozhassak, és azokat fentarthassa, felajánlom az élete­­met s remélem, felséged elfogadja azt. Min­dőn a császár megkérdeztette tőle, ki bíztatta fel arra, hogy életét adja cserébe, azt felelte, senki más, mint akitől minden jó gondolat származik. Miután apám életét csakis ezen a módon lehet megmenteni, kötelességem, hogy életemet érte áldozzam, akitől az életet kaptam. A főhivatalnok megindult lett a gyermek áldozatkészségén, de nem mutatta, így szólt hozzá: Maradj itt, mikor vissza­térek, megkapod, amit kérni jöttél. Fi-ben azt hitte, hogy a felajánlott cse­rébe bele fognak egyezni. Mikor a főhivatal­nok visszajött, a fiú megköszönte a kegyet. — Nem elítélésedet hozom, hanem az ural­kodó kegyelmét. Aki ilyen önfeláldozó gyer­meket nevel, az nem lehet bűnös. Ezt a tör­ténetet a kínai gyermekek előtt el szokták ma is mondani.

Next