Magyar Hirlap, 1928. november (38. évfolyam, 249-272. szám)
1928-11-03 / 249. szám
1/ A&t Mai szánwunkban közöljük a teljes heti rádió-mfisort 10 FIIXER 10 FILLÉR ZTlHiEEiTIiEEI jAo w.somerset maugham ,jo TM 27 luiIf II Ilii A magus — Ipril 81 liE#^ El #JU|\ in MM MAGYAR HÍRLAP s^sas^s —* JJL Ja II fim «sas«, jjegérnH(ateténel^B_ibárme!viké^__Ba_^_arTf8wry''fj| BjtnWBH Mjlifi iW v. —————— BUDAPEST, 1926 NOVEMBER / SZOMBAT, XXXVII, ÉVE. 249. SZ. hóm igazságok — A „Magyar Hét“-re — Írta: Dr. KADOSA MARCEL A „Magyar Hét“ mozgalmában a legszebb az a lelkesedés és ötletesség, amellyel csinálják. Petyhüdt társadalmunk sivár Szaharájában üdítő oázis minden olyan megmozdulás, amely az élet elevenségét mutatja és még ha nem isjelent olyan sokat annak a célnak az érdekében, amelyet szolgálni akar: maga a sürgés-forgás is értéket képvisel. Csak hamis jelszavakat ne engedjünk igazságokká erősödni, mert az ilyen hamis igazságok katasztrófák forrásai. A vallási türelmetlenségen kívül egyetlen idea nincsen az emberek világában, amely miatt annyi véres háborút vívtak volna a népek, annyi emberéletet oltottak volna ki és annyi szenvedést okoztak volna, mint ama végzetes tévedés miatt, amely kiirthatatlan belőlük, vagyis inkább azokból, akik őket kormányozzák, hogy t. i. eladni jobb, mint venni, hogy exportálni jobb, mint importálni és hogy a pénz, amit az áruért adnak, értékesebb, mint az áru, amelyet a pénzükért kapnak. I. B. Say, a legzseniálisabb gondolkodók egyike mindazok között, akik valaha a közgazdaság problémái fölött töprengtek, már a múlt század elején rámutatott arra, hogy az odáig eltelt utolsó 300 évből 50 évet töltöttek az emberek olyan háborúkban, amelyeknek az alapja ez a téveszme volt. Az azóta eltelt száz év alatt semmivel se csökkent ennek a balgaságnak az átütő ereje és az azóta átélt világháborúnak, minden idők legborzalmasabb emberpusztításának még mindig ez a téveszme volt a valódi alapja és annak a még szörnyűségesebb tömeggyilkolásnak, amelyre most készülődnek a nemzetek, ugyancsak ez a hajtóereje. Amit most azok az ügyes plakátok kidomborítanak, hogy a közönség előszeretettel vásárol külföldi árut, ez a panasz általános az egész világon. Nincsen olyan ország a földön, ahol az emberek ne hallanák ezt a szemrehányást, de nemcsak most, hanem már évszázadok óta. Még a középkorból való az a német rigmusos kesergő, amely szerint Teutschland hat zu seinem schaden, Ou der grossen raserey! Fremde kauf-lebt eingeladen, Das es ja bald geldarm sey. Fremde waren, welche leider! Bringen nichts als fremde kleider, Machen unser teutsche weit Reich an hoffart, arm an geld! Egy és ugyanazt kesergik még most is Németországban, ahol az emberek szemére hányják, hogy angol és francia árucikkeket hajszolnak; Angliában, hogy francia és német árucikkeket részesítenek előnyben; Franciaországban, hogy német és angol árukra buknak az emberek. És ezek a szemrehányások sehol se alaptalanok. Angliában ad oculos demonstrálták a tények annak idejében e szemrehányás alaposságát, amikor az angol gyártmányok védelmére törvénybe iktatták, hogy minden árucikken fel kell tüntetve lenni a származási helyének. Most ott volt minden ceruzán ,és minden fogkefén az elriasztó bélyeg:„Made in Germany.“ — készült Németországban. Ámde csakhamar kiderült, hogy a fegyver visszafelé sült el, amit elriasztásnak szántak, az ajánlólevélnek bizonyult; a most már kétségtelenül megállapítható módon németországi gyártású árucikkek jobban fogytak, mint valaha és a törvényt hirtelen meg kellett változtatni: most már úgy szólt a parancs, hogy egyetlen árucikken se szabad megjelölve lenni, hogy honnan származik, hanem a külföldi készítményen ennek a megjelölésnek kell lennie. Nem angol gyártmány. Ez az egyöntetű és a világ bármely országában élő emberekkel közös makacs előszeretet a külföldi áru iránt nem valami közös butaságnak a következménye. Az emberek nem buták, csak az a bölcsesség kicsike, amellyel őket kormányozzák. Ennek az általános jelenségnek, az idegen áruk iránt meglévő rokonszenvnek közös forrása az a kiirthatatlan meggyőződése az embereknek, hogy a kereskedők általában csak olyan árucikkeket hoznak be idegen piacokról, amelyek a minőségük vagy az áruk miatt előnyt jelentenek a fogyasztókra. Nem visznek műjeget Egyiptomból Grönlandba és nem visznek melegágyi virágokat Norvégiából a Riviérára. Sok csalódás érheti e hitükben az embereket és sokszor bizonyul a véleményük előítéletnek, sőt ostoba megátalkodottságnak — és az ebből való kigyógyításukra szolgál az ilyen „Magyar Hét“ — de általánosságban a tapasztalatuk igazolja az embereket. Tévedéseket azonban igazságokként hirdetni a megátalkodottságot gyógyító agitációban sem szabad. Nem szabad a munka nélkül álló munkásokra rámutatni és azt mondani, hogy ezek azért vannak kereset nélkül, mivel a közönség idegen gyártású árucikkeket vásárol. Vannak országok, amelyek a külföldi termelvényeket magas védővámokkal rekesztik ki és vannak olyanok is, amelyek diktatórikus paranccsal kényszerítik a lakosságot a honi termelvények fogyasztására, sőt amelyek egyenesen behozatali tilalommal védekeznek. Csak olyan ország nincsen, amelyben bármiféle ilyen kísérlet a munkanélküliek számát apasztotta volna, hanem mindegyikben csak szaporította. Semmiféle mesterkedés nem képes megdönteni azt a természeti igazságot, hogy ahol nem rablásról vagy ajándékozásról van szó, ott minden nemzetközi forgalom, áruk cseréje. A csere alakulásában, a „hoci!“ és a „ne!“ között lehetnek időleges zökkenések, zavarok, átmeneti kiegyenlítetlenségek, de a szabályon ezek nem változtatnak semmit: bármit csináljunk is, nem hozhatjuk be külföldi munkás munkájának a produktumát, ha nem visszük ki érte magyar munkás munkájának a termését. Ha a kettő között pillanatnyilag diszparitás van, ennek egészen más okai vannak és ezek az okok változatlanul hatnak, bármiképpen szorítsuk is vissza a behozatalt. Ha ma az a helyzet, hogy behozunk hatot és kiviszünk háromét és az emiatt munka nélkül maradó munkásainkon úgy akarunk segíteni, hogy akár a törvény erejével, akár társadalmi propagandával a behozatalt leszorítjuk hatról négyre, rögtön látni fogjuk, hogy a kivitel is azonképpen leesett háromról kettőre: az arány a behozatal és a kivitel között ugyanaz maradt és a munkanélküliek száma nemcsak, hogy nem csökkent, hanem esetleg szaporodott. Nincsen a háború utáni Európának egyetlen olyan országa se, amelyik a munkanélküliség réme ellen ne próbálkozott volna a behozatalnak egy vagy más úton való korlátozásával védekezni a kereskedelmi mérleg passzivitása ellen is és mindegyiknek állandóan növekszik a passzivitása. Egész Európában csak Románia és Bulgária kereskedelmi mérlege aktív, de ki merné állítani, hogy gazdasági szempontból ezek a legirígylésreméltóbb országok? Vegye csak föl Románia a régen óhajtott kölcsönt, azonnal nagyobb lesz a kölcsön összegével a behozatala, mert a külföldi kölcsön ott se azt fogja jelenteni, hogy vagonszámra hozzák be a dollár- vagy fontsterling-bankjegyeket, hanem ott is csak azt fogja jelenteni, hogy Londonban vagy New Yorkban valamelyik nagy bank könyveiben javára írnak a román nemzeti banknak, vagy a román állam által megjelölt román pénzintézeteknek a kölcsönnel egyenlő összegű követelést, amelyből azután fizetni lehet. Mit? A már fennálló tartozásokat vagy azoknak az árucikkeknek a számláját, amiket majd Románia importálni fog. Nagyon is mély tanulságot nyújt nekünk a „Magyar Hét“ propagandája, ha nem is éppen ugyanazt, amit a szokványos publicisztika benne látni óhajt. Mi, amidőn alaposnak ismerjük el azt a szemrehányást, amely a külföldi áruk vásárlása miatt ér bennünket, nem felejtjük észrevenni, hogy ennek dacára íme, itt olyan ipar fejlődhetett ki, amelyről büszke hivalkodással lehet hirdetni, hogy fölöslegessé tette a külföldi iparcikkeket. Kiegyenlíthetetlen ellentméd-e Újabb százezer munkás csatlakozott a kizárt 225 ezer német vasmunkás bérmozgalmához A szakszervezetek megakadályoznak minden kilengést . A berlini tőzsdén már a jövő hétre várják a vasipari konfliktus békés megoldását Bochumból jelentik. A nyugatnémet iras- és acéliparban történt munkáskizárást most már teljesen végrehajtották. A kisebb üzemekben, ahol csütörtökön még folyt a munka, pénteken szintén leálltak a gépek. A pénteki nap folyamán a kizárt munkásság több gyűlést tartott, amelyek azonban a legteljesebb nyugalomban folytak le. A szakszervezetek már tegnap felhívást tettek közzé, amelyben felszólították a munkásságot, tartózkodjanak minden kilengéstől. Rendzavarásokra péntek estig sehol sem került sor. A bérmozgalom egyébként egyre jobban terjed s most már az úgynevezett vas- és acélipari kisüzemek munkásai is magasabb béreket követelnek. A kisipari munkások szakszervezete október 30-ára szintén fölmondotta az érvényben lévő bérszerződéseket. Ez a szakszervezet körülbelül 100.000 munkást foglal magában. Berlinből jelentik: A tőzsdén ma a nyugat-német vasipari konfliktussal kapcsolatban olyan hírek terjedtek el, hogy a konfliktus már a legközelebbi napokban békés megoldást nyer, sőt egyes verziók szerint a munka már a jövő hétfőn újból megindul. Beavatott gazdasági körökben ezeket a híreket legalább is egyelőre túlzottaknak tartják, bár a Berliner Tageblatt szintén arról értesül, hogy hosszabb lejáratú konfliktustól nem kell tartani. A lap annak a nézetének ad kifejezést, hogy a német közgazdaságot fenyegető kár úgy a munkásokat, mint a munkáltatókat rövidesen jobb belátásra fogja bírni. A harc évi 30 millió márka bérkülönbözetért folyik, ez az összeg pedig korántsem áll arányban a német közgazdaságnak okozott óriási kárral. A munkáskizárás már így is igen sok pénzébe fog kerülni a gyáraknak, tekintettel arra, hogy a kialudt vaskohók begyújtása igen hosszadalmas és költséges művelet. Düsseldorfból jelentik: Az északnyugati csoport munkaadói ma délután értekezletre ültek össze, hogy megbeszéljék az esseni jelenlegi helyzetet. A munkaadók be akarják várni azoknak a tanácskozásoknak az eredményét, amelyeket Berlinben folytatnak a szakszervezetek vezető tényezőivel. Amikor a munkások ma reggel a szakszervezetek utasítása alapján megjelentek az egyes gyárak előtt, hogy megkezdjék a munkát, nem bocsátották be őket a telepekre. A gyárak megállították az üzemeket, kioltották a kazánokban a tüzet, sőt még a tanoncokat is szabadságolták. Az üzemekben még a szükségmunkákat sem végzik. A munkások tömegesen sereglettek össze a gyárakban és az egyes gyülekező helyiségekben; ez a csoportosulás egészen megváltoztatta az ipari negyedek utcáinak képét. Incidensekre nem került sor, mert a munkások alkalmazkodnak a szakszervezetek utasításaihoz és nyugodt, megfontolt magaviseletet tanúsítanak. A szakszervezetek azt mondják, hogy a munkaadók ellenrendszabályai nem érintik őket, miután a nyugati kerületben a munkásoknak csupán egynegyede van megszervezve. A mostani válságos helyzet terhét elsősorban azok fogják viselni, akik nincsenek szervezve. A legutóbbi napokban az eddig nem szervezett munkások közül igen sokan jelentkeztek felvételre a szakszervezeteknél. A szakszervezetek felhívást bocsátottak ki, ebben ismét utalnak a helyzet komolyságára és felszólítják a munkásokat, hogy addig ne