Magyar Hírlap, 1976. október (9. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-17 / 246. szám

u­ii y^yH) ALyt° MflGYER HÍRLAP A­­ A HÉT /[ mi. Oktober 17,vasarnap ] Garamvölgyi József kulturális miniszterhelyettesé a szó A közművelődés lehetőségei kimeríthetetlenek A hazai krónikaírás tör­ténetében az elmúlt hét eseményeként jegyzik be, hogy képviselőtestületünk törvényt alkotott a közmű­velődésről. Szocialista művelődéstörténetünkben természetszerűen ennél számottevőbb, korszakos jelentőségű az a momentum, hogy népképviseletünk egy törvény írott szavaival is deklarálja szelle­mi létünk jelenét, jövőjét , megvalósításának mindenkori alap­jait. Az új törvény alapján a helyi és a központi szervek nagyobb fe­lelősséggel tartoznak azért, hogy mi törtétik a kulturális életben, a közművelődésben, a művészetek területén. Ugyanakkor a lehető­ségek kihasználásához is nagy segítséget nyújt a közművelődési törvény: a kulturális életben hozzáértéssel, gondossággal óriási értékeket lehet felszínre hozni, anélkül, hogy nagy összegeket ruháznánk be. A közművelődési törvény érvé­nyesítésének néhány gyakorlati feladatáról beszélgetett Garam­­völgyi József kulturális mi­niszterhelyettessel munkatársunk, Szőke Sándor. A­­ közművelődésben részt vevő Intézmények együttműködésére már eddig is voltak törekvések, hasznos kezdeményezések.­­Miben változhat ez a törvény nyomán? — Vannak jó példák, haszno­sítható tapasztalatok. Akár a mú­zeumok, könyvtárak és az iskolák, akár a művelődési otthonok és a színházak kapcsolataiból is sorol­ni lehetne a példákat. Azt vár­juk — és joggal reméljük —, hogy az alkalomszerű, reprezentatív kapcsolatok helyett tervszerűvé és rendszeressé válik az együttmű­ködés, tartalmában elvszerűbb, formájában módszeresebb, lesz. — Milyen központi intézkedések­kel kívánják ezt elősegíteni? — Már azzal is, hogy a terve­zés során a kulturális ellátás, az intézményi ellátottság egészét tartjuk szem előtt. Bizonyságul szolgálnak erre a közművelődés távlati — 15 esztendőre szóló — fejlesztésének irányelvei, amelyek már ilyen egységben tartalmazzák valamennyi kulturális intéz­ménytípus fejlesztésének perspek­tíváit. A különböző funkciójú, tí­pusú, nagyságrendű intézmények létesítésének fontossági sorrend­jét éppen az intézmények rend­szerében elfoglalt szerepkörük, területi kisugárzó hatásuk szabja meg. A Minisztertanács az irány­elveket munkaokmányként elfo­gadta, és azok beépülnek majd a népgazdasági tervbe. Illetve ki kell dolgoznunk most már az egyes intézményekre vonatkozó fejlesztési elképzeléseket, messze­menően figyelembe véve, hogy az egyes intézmények feltételezik és kiegészítik, segítik egymás műkö­dését. — Az együttműködés egyik sa­játos intézményi vetületének kell tekintenünk a több funkciót el­látó — divatos szóval élve: komp­lex — intézmények létesítését. A kis településekre és a peremkerü­letekre szánt ilyen épületek és szervezeti formák kialakításához elkészültek az irányelvek, folya­matban van működési modelljük kidolgozása, és néhány létesít­mény beruházási terve is elké­szült. — Említette a közművelődés táv­lati fejlesztésének irányelveit. Úgy tudom, a megyék is kidolgozzák sa­ját távlati fejlesztési programjaikat. A központi irányelvek és a helyi önállóság kölcsönhatásai miként ér­vényesülnek a tervekben? — Ki kell egészítenem: a me­gyék egy részében már el is ké­szítették, a tanácsi testületek el is fogadták a távlati tervüket. A távlati terv kidolgozása példája lehet a megyei tanácsok és a mi­nisztérium együttműködési gya­korlatának is. Az országos távlati terv irányelveinek a kidolgozása során folyamatos kapcsolatban voltunk a megyékkel, eszmecse­réket folytattunk az elgondolá­sokról, tájékoztattunk az elvekről és a lehetőségekről, a tervezet kü­lönböző szövegváltozatait vélemé­nyeztettük a megyékkel. Hason­lóan cselekedtek a megyék is sa­ját terveik előkészítése idején. Sok esetben szinte párhuzamosan folyt a munka. És ez nem volt baj. Mi is sok hasznos tapaszta­latot szereztünk a megyei elkép­zelésekből és azt hiszem, a me­gyék is már „menet közben” meg­kapták a legszükségesebb útba­igazításokat terveik formálásá­hoz. Módszerben is tanulhattunk egymástól. Elmondhatom tehát, hogy a távlati fejlesztési irányel­vek közös munkában születtek. Elértük azt, hogy az országos irányelvek a fejlesztés általános tendenciáit jelölik meg, a megyei tervek viszont ezekhez igazodva a helyi sajátosságokat tükrözik.­­ Beszélgetésünk időszerűségét a közművelődési törvény megszületése szolgáltatta, és végig azokról a ten­nivalókról, jelenségekről volt szó, amelyek a törvény végrehajtásához kapcsolódnak. Befejezésül mégis megkérem, szóljon a törvény végre­hajtásának módjáról.­­ Az eddig elmondottakból az is kitűnik, hogy egy sor olyan, fel­adat megoldásáról van szó, ame­lyekhez már hozzákezdtünk, az előkészületek megtörténtek. Ez a folyamatosságból adódik és abból következik, hogy a közművelődé­si párthatározat végrehajtása közben már számos területen si­került előbbre lépnünk. Ezeket folytatnunk kell most már a tör­vény adta keretek és jobb felté­telek között.­­ A törvény a közművelődés minden lényegi kérdésének meg­oldásához keretet ad. Hangsú­lyozom, hogy keretet és nem re­ceptet. Most már rajtunk is mú­lik, mindannyiunkon, akiket a törvény kötelez, hogy miként élünk az adott lehetőségekkel, hogyan teljesítjük a törvényben foglalt kötelességeinket. — Legújabb törvényünk a köz­­művelődésről szól. S e terület sa­játossága, hogy a végrehajtást nem lehet pusztán további jog­Garamvölgyi József 1929-ben szü­letett Mecsekszabolcson. A buda­pesti tudományegyetemen szerzett magyar—történelem szakos tanári oklevelet. Az egyetem elvégzése után 1951—52-ben a Népművelési Minisztériumban irodalmi előadó, majd aspiráns volt itthon és a Szovjetunióban 1955-ig. Ezt köve­tően az MTA nyelv- és irodalom­­tudományok osztályának szaktit­­kára lett. 1962-től pártmunkás, az MSZMP KB apparátusában dolgo­zott —, legutóbb a tudományos közoktatási és kulturális osztály helyettes vezetőjeként. 1971 óta művelődésügyi, illetve kulturális miniszterhelyettesi szabályokba, feladattervekbe fog­lalni. A végrehajtás — mint azt az egyik képviselő fogalmazta — már ott, az ülésteremben meg­kezdődött. Én még ennél is to­vább megyek: megkezdődött már a parlamenti bizottságok, a kép­viselőcsoportok tanácskozásain, sőt, azokon a társadalmi fórumo­kon, ahol a törvénytervezetet elő­zetesen megvitatták. Megkezdő­dött azáltal, hogy a viták a tenni­valók körül forogtak, és ezek ér­dekében mozgósítottak. A tör­vénynek ez a mozgósító ereje az ügy szempontjából hallatlanul fontos.­­ A közművelődés lehetőségei kimeríthetetlenek. Ezért a tör­vény végrehajtásával soha nem juthatunk odáig, hogy valameny­­nyi feladatot teljesítsünk. Hiszen az élet és minden mai feladat megoldása újabb tennivalókat szül. Egy­­azonban bizonyos: a törvény paragrafusai nyomán, a törvény szellemében és közös munkánk eredményeként mindig előbbre jutunk. Vasó And­ru­ íznéz­ ő SZENZÁCIÓ­ lvasom: „Állítólag edzőváltozás előtt áll a feltűnően szeszélye­sen szereplő nagycsapat. Már egy név is kering az utódlásról: annak a nagy lövőerejű csatárnak nevét emlegetik, aki még az aranycsapatban kezdte meg bontogatni szárnyait.” A hírt — maradjunk stílszerűek — az az országos lap közölte, amelyik rotációs gépén készül, és keddtől vasárnap estig nem jele­nik meg. Semmi kétség, szenzáció. Legyen bármilyen rejtélyes a hír... A rejtélyessége is szenzáció! Valójában az olvasónak kell kitalálni a hírben a hírt. Ez feltét­lenül újszerű. Még azt is neki kell kitalálni, hogy milyen sportág­ról van szó. Vízilabdáról? — kérdezheti például. Ott vannak igazán nagycsapatok, köztük szeszélyesen szereplők is, és volt — van! — aranycsapat, hovatovább nagy lövőerejű csatár ma is, régenről is!... Persze az olvasó tudja, hogy futballról van szó. Hogy honnan tudja! Tudja! Onnan, hogy nagycsapatról — lehetnek a többi sportágban bármilyen nagycsapatok — nálunk csak a labdarúgásban szokás be­szélni. Még akkor is, ha e tekintetben nincs is nagycsapat. Mert nincs, nemzetközi szinten semmiképp. Határainkon belül vannak legnagyobbak, illetve a volt nagyok mai utódai. Az ám! Csakhogy ilyen nagycsapat van több is. Ráadásul feltűnően szeszélyesen szerepel csaknem valamennyi. Itt van az MTK-VM! Az MNK-ban elért sikere alapján most a Kupagyőztesek Európa Kupá­jában szerepel, és eddig nem is rosszul, hiszen már kiverte a prágai Spartát. Csakhogy ugyanekkor a hazai bajnokság utolsó helyen ta­nyázott. Vagy beszéljünk a Vasas ingadozásairól? No, és a Honvéd! Ott van csak szeszély, meg szeszély! Most például kiverte a nagy­hírű milánói Intert az UEFA Kupából, de Dorogon csak egy döntet­lenre futotta a csapat erejéből. Az olvasó, a szóban forgó hír nyomán azt gondol, amit akar. És ezen van a hangsúly: a gondolkodáson. Ebben rejlik a szenzáció. Mert, ha — teszem fel — azt írta volna az újság, hogy a Budapesti Honvéd edzőváltásra készül, s hogy az új jelölt — mondjuk — Tichy Lajos, kérdezem: mi történik? Először is tiltakozhat a Honvéd, hogy egy szó sem igaz az egészből! Ez pedig bajos, nagyon bajos. Másod­szor: az olvasó tudomásul veszi a tényeket, és eszébe sincs, hogy a többi csapat helyzetét elemezgesse, hogy gondolkozzék, hogy átte­kintse a hazai foci élcsapatait, mint látjuk jelen esetben. Igazában teljesen mindegy, hová lyukad ki az olvasó, hogy szerinte melyik csapatról van szó, s hogy ki az az edzőutód, a nagy lövőerejű csatár, aki még az aranycsapatban... stb. Fontos, hogy gondolkodik, hogy a labdarúgással foglalkozik! A hír tehát okosan, megfontoltan — nem mond semmit. A módszer annyira jónak tetszik, hogy az ember óhatatlanul arra gondol: vajy nem kellene-e a mindennapi élet más zónáiból is ilyen típusú híreket hozni? Mindjük a kulturális életből!... „Állítólag új vezető egyénisége lesz nagy művészeti intézményünknek, a Dunától felfelé, balra. Már egy nevet is suttognak: annak a nagy drámai erejű művésznek nevét emlegetik, aki még »Valahol Európában« kezdte bontogatni szárnyait." Ugye? Nem mondtunk semmit. Az ol­vasó azonban gondolkodhat, hogy milyen művészetről van szó, s ha ne­tán’ a színészet jut eszébe, elmélkedhet róla... Lásd, mint fent. Úgyszólván mindenfelé kiterjeszthető az ilyen agytornáztatás. A gazdasági életre is! Miért ne? „Állítólag elnökváltozás elé néz a ki­magaslóan súlyos mérleghiánnyal küzdő nagyüzem. Már egy név is közszájon forog az utódlásról: azt a nagy szónoki erejű szakembert emlegetik, aki még az ezüstkalászos tanfolyamokon, majd a TOT- ban kezdte bontogatni szárnyait.” Bizonyára lesznek, akik elolvasva a hírt, elgondolkodva rajta — esetleg másokkal meg is vitatva a dol­got —, tudni fogják, hogy milyen üzemre, melyik üzemre, kire gon­doljanak. Hogy sokféle elképzelés születik? Nem számít! Fontos, hogy ... stb. Régen az ilyen hírekre azt ig . v mondták: pletyka. Az is volt. És JL W-—' ma is az! Újabban megtelik azon- eM \ * w- ban korszerű tartalommal. — Lat- 'J-*' juk — csordultig! S­zintéziskeresés. Vagy inkább a szintézis megfogalmazása. Ne­héz megtalálni a pontos kife­jezést — sokágú, sokféle gon­dolatkörben mozgó volt a kétna­pos beszélgetés a hét közepén Egerben. Írók és politikusok, tö­megszervezeti aktivisták és pe­dagógusok folytatták — most nyolcadik alkalommal — évtize­de kezdett párbeszédüket a szo­cialista hazafiság tartalmának és minősítő körvonalainak megha­tározásáról. Okosan higgadt összegezések, jó érzelemeinkre ható lírai meg­fogalmazások egyként hangzottak el — mint ahogy egyszerre ér­telmi és érzelmi a szubsztanciá­ja a jövőt építő hazafiságnak. Használják többen e szó elé a „korszerű” minősítő jelzőt, a „mai”­szócskát is, elkülöníteni a mesterségesen alakított vagy tu­datlanságtól újra-újra felfűtött hazafiaskodástól. Néha felesleges­nek tűnik a jelzőkkel való meg­különböztetés, hisz utóbbiakra a marxizmusnak jó szava van: a „nacionalizmus”. S a fogalmat — erkölcsileg is, tör­ténelmileg is — a célja minősí­ti: a hazafiság egy nép emelke­désének eszköze és szándéka, min­dig valakikért, és soha sem va­lakik ellen való. Századunk ha­talmas társadalmi forradalmai után, a mai Magyarországon, egyet­érthetünk csak rajta min­dennapi valóságunk jobbításának, gazdagításának, megőrzésének el­határozottságát. Történelmünk során ennél sző­kébb, ismertető jegyeiben elté­rő, tartalmában gyökeresen kü­lönböző értelmezése­k vagy in­kább: éreztetése — alakult ki a haza fogalmának. Historizáló — sőt: heroizáló — részben földrajzi szemléletű, mely győzelmek és tragédiák — rendszerint a reak­ciós politika számára álpárhuza­mok sulykolására alkalmas sze­mélyekhez kötött — évszámköte­­geiben kereste a hazát. A szülőföld és története ötvö­zetében pusztán — a nemzet egé­sze eképpen csak mellékszerep­lővé válhatott. A haza pedig nem csak a szülő­föld, ahol élünk. A haza az — amit élünk. Tehát a jelenét és jö­vőjét is figyelő-alakító felelősség vállalása, a gazdasági, társadalmi realitások számbavétele a gon­dolkozó ember dolga. S munká­jával a holnap realitásainak meg­teremtése. Az egri tanácskozás korreferá­tumának előadója így fejezte ki: „...A szocialista hazafiság első­sorban és mindenekelőtt a fele­lősség felismerése, elfogadása és vállalása ..Tevékeny magatar­tás tehát­ a társadalmi ember ma­gatartása. Táguló, kereskedelemmel, köz­lekedései, hírközléssel napról nap­ra jobban egybeszövődő világunk, az általános emberi érdekek egy­re tágabb körű megismerése és érvényesítése is mind erősebben formálja ezt a magatartást- Új elemet vitt az ötvözetbe, s meg­győződésünk szerint szilárdabb lett így kristályszerkezete. A nemzeti érzés mellé a nemzetkö­ziségét, a felismerését annak, hogy nemzeti gazdagodásunk — anya­gilag, értelmileg, etikailag — bé­kében fejlődő, társadalmi válto­zásaiban mind előbbrelépő világ­ban képzelhető el. Saját történel­münk keserű tanulsága, de kite­kintve a világba a ma fájó ta­pasztalata is: „...A nacionaliz­mus általában ott található, ahol hiányzik valami más, valami ne­mesebb ... Ahol nem tökéletes a politika, ott »segíthetnek« a na­cionalista érzelmek...” Évszázados, megbonthatatlan­­nak hirdetett ellentétpárokat rom­bolt a szocializmus. Az internacio­nalizmus — nemzeti érdekünk. De nem az — nem is lehet — a parttalan pacifizmus, a kozmo­­politizmus. A világpolgár ideoló­giája lehet ugyan nemzetek kö­zötti , de eredendően társada­lom fölötti marad. A közgondolkozás számos meg­rázkódtatása, változása, s a ha­zafiság félreértelmezésével elkö­vetett hibák egyaránt okozták, hogy a szocialista társadalom egyes rétegeiben ilyesfajta néze­tek is fel-feltűnnek. Nemzeti és osztálytartalom nélkül való „anti­­ideológia” ez; szellemileg, erköl­csileg egyaránt lefegyverez bár­milyen ellenséges, idegen befolyá­solási kísérlet előtt. A fizikusok, kohászok jól tud­ják: bizonyos, idegen elemek be­olvasztásával gyengül, széthullik, minőségileg átrendeződik egy-egy ötvözet. Vigyáznak is rá, épp ezért. Túl kézenfekvő hasonlat­nak tűnhet talán, a szociálistól, eo ipso: hazafias közgondolko­zást hasonlóképpen kell óvnunk megjelenésüktől. Higgadtsággal és türelemmel, megalapozott vi­lágnézetünk magasabb színvona­lú megismertetésével, múltunk és valóságunk pontos értékelésével. Az egri tanácskozás több fel­szólalója figyelmeztetett rá: a fiatalok gondolkozásában — kik­re nem hatnak, nem hathatnak retrográd, ellenséges osztályideo­lógiák — elsősorban ismereteik hiányai, s néha a valótlan infor­mációk okoznak zavart, teszik bi­zonytalanná nemzeti, történelmi tudatukat, túlérzékennyé vagy ép­pen sivár-érdektelenné érzelmei­ket a hazáról. Világos tehát a közfeladat: jó ismeretszerzési lehetőségeket, okos oktatást, jó, érveket erősítő vitá­kat vár a felnövekvő nemzedék hazafias nevelése; olyanokat, hogy tüzükben tovább rendeződjék, erősödjék szocialista hazafiassá­gunk kristályszerkezete. VINCZE PF.TF.R ÖTVÖZET

Next