Magyar Hírlap, 1977. április (10. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-26 / 96. szám

e« 1977. ÁPRILIS 26. KEDD MaeYBR Hmsf* KULTÚRA - MŰVÉSZET . Tévénapló : Galgóczi Erzsébet nyitott könyve Sajátos „ket­tős novellá­val”, az elbe­szélés és az önéletrajzi vallomás nagyszerű pá­­rosításával kezdődik Gal­­góczi Erzsébet A vesztes nem te vagy című kötete, amely a Mag­vető és a Szépirodalmi Kiadó kö­zös, az elmúlt 30 év legjobb írá­sait tartalmazó sorozatában je­lent meg. A küszöbön című írás a visszatérő gyerekhős, Sebők Kriszti falusi éveit és a városba került, értelmiségivé vált Galgó­­czi Erzsébet hányódásait ötvözi hitelesen és lebilincselően. Akár tudatos, minden magyarázkodás nélküli ars poeti­cának is fel­foghatjuk ezt a költőien induló, s tragikus feszültséggel telítődő el­beszélést. A származását és sor­sát vállaló írónő saját életének élményeit és művészi fantáziáját így és ekképp irányítja. Az 1969- ben született írás után — immár időrendi sorrendben — két év­tized termése következik: tizen­kilenc elbeszélés és kisregény. Ez a kötet nemcsak Galgóczi kivételes tehetségét bizonyítja. Bemutatja azt is, hogy írói vi­lága — szemben egyesek róla ki­alakított előítéleteivel — egyál­talán nem egyoldalú; semmiképp sem „röghöz” (faluhoz) kötött. Igaz, hősei — mint önmaga is — a paraszti világból indulnak, de legjobb írásaiban mindig korunk emberéről, s általában az ember­ről vall. Nála a falu és a város, a lesöpört padlás és az egyetem­hez közeli zajos presszó, a vi­lágháború utolsó napjain végig­robogó teherautó és a disszidálá­­si kísérlet vasútállomása egyfor­ma hitelességgel és könyörtelen őszinteséggel megrajzolt drámák helyszíne, s a tudatosan vállalt paraszti alapélmény nem torzítja, hanem sajátosan és érzékletesen árnyalja ítéletét társadalmunk­ról, életünkről. A televízió Nyitott könyv cí­mű műsora e lebilincselő elbe­széléskötetből a Mínusz című, 1963-ban született novellát vá­lasztotta ki dramatizálásra, kedv­csináló bemutatásra. Mint min­den választás, nyilván ez is vitat­­ható. A kötetben jó néhány olyan írás található, amelyben a drá­­maiság, a feszültség közvetleneb­bül érvényesül, s szinte a szó szo­ros értelmében „filmszerű”. Más­részt, e gazdag gyűjtemény meg­jelenésekor érdemesebb lett vol­na a nagyközönség előtt kevésbé ismert Galgóczit bemutatni: az ötvenes évek diákéletének, az 56 utáni korszak ellentmondásainak, a sivár szerelmi élmények hős­nőinek kiváló ábrázolóját. Még­is szükségtelenek ezek a szem­rehányások. A Mínusz című el­beszélés ugyanis — viszonylagos oldottsága és visszafogottsága el­lenére is — jól reprezentálja Gal­­góczi „értünk haragvó” szándé­kát. S az írás alapproblémája, az értelmetlen gyűjtögetés, az anya­gi javak rossz felhasználása, a gazdagodás és az öröklődő lehe­tetlen életkörülmények torz össz­hangja, sajnos, ma talán még in­kább aktuális, mint másfél évtize­de. A tehetősebb falusi családok ma már nem öt lépcsővel igyekez­nek kiemelni házukat a többiek közül; nem ritka az emelet, az al­pesi tető sem, ám az elbeszélés fiatal hősnője által hiányolt kul­turált, értelmes és nyugodt életet még ma is sokan nélkülözik. Ti­zennégy évvel ezelőtti életszín­vonalunkat — az írás néhány, a maga idejében hétköznapi epi­zódja dokumentatív erővel bizo­nyította —, alaposan meghalad­tuk már. De az alapvető ellent­mondás mennyiségi és minőségi javaink között még nem csök­kent lényegesen. Az elbeszélés televíziós válto­zata — amely a Nyitott könyv hagyományainak megfelelően az író bemutatását előzte meg — szükségképpen szürkébbre si­került az eredeti műnél. Halvá­nyabbra, a minden átdolgozás­nál elengedhetetlenül jelentkező veszteségeken túl is, valószínűleg azért, mert az alkotók nem bíz­tak, eléggé saját eszközeikben, és a képszerűségben. A vélt hite­lesség miatt hosszú és erőltetett belső monológok és kidolgozat­lan, indokolatlan párbeszédek kerültek a műsorba. A dráma, két életforma szükségszerű és mégis fájdalmas ütközése egy családon belül nem történt meg a képernyőn, csak beszéltek ró­la a szereplők. Hozzájárult eh­hez valószínűleg az is, hogy a Nyitott könyv „irodalmi betétei” mind ez ideig nem­ találták meg a helyüket a tévéjáték és az il­lusztráció között. Azokban az esetekben, amikor egy-egy műből (például regény­ből) csak részleteket lehet be­mutatni, valóban lehetetlen ön­törvényű televíziós alkotást ké­szíteni. Egy novella átdolgozá­sánál azonban nagyobb koncent­ráltságra, szuverénebb munkára is lehetne törekedni. Az írás alap­­gondolata, napjainkban is érvé­nyes társadalmi mondanivalója, a halványabb feldolgozás dacá­ra, mégis alapvetően érvényesült a tévéváltozatban is. Galgóczi írói világa — amely nem először elevenedett meg a képernyőn — ezúttal elsősorban Patkós Irma kiváló színészi teljesítménye ré­vén tudott meggyőzően hatni. Patkós Irma nem illusztrálta, mesélte az emberfeletti és némi­képp önpusztító munkában­­,ösz­­szemorzsolódott” parasztasszonyt. Éppen olyan hitelesen játszotta el, mint ahogy Galgóczi megír­ta. A Mínusz televíziós változatát, követően Bata Imre beszélt Gal-l­góczi Erzsébet írói munkásságá-­ ról. Feladata nem volt könnyű. Egyszerre kellett szólnia az élet­mű ismerőihez, s azokhoz is, akik talán először hallották Galgóczi nevét. Kár, hogy ezúttal a szer­ző nem volt jelen a stúdióban. A beszélgetés, a kamera előtti párbeszéd még jobban élénkít­hette volna az egyébként is ér­dekes bemutatást. A Nyitott könyv a televízió egyik legrokonszenvesebb műso­ra, a szó jó­­értelmében propa­­gátora a kortárs magyar iroda­lomnak. Nem versenytársa,­­ ha­nem lelkes ajánlója könyvkiadá­sunknak. Annál sikeresebb, mi­nél többen veszik meg, k­i csen­­­zik ki és kérik el ismerőseiktől másnap az ajánlott könyvet. Ép­pen ezér­t kellene még inkább tö­rekedni a színességre, a képsze­rűségre, a gördülékenységre — magyarán a hatásosságra. Te­gyük azonban hozzá: az a sze­rénység, amellyel a művekhez eddig közelítettek, a műsor egyik fő erénye — s ez „hangosság­gal” sem helyettesíthető. Galgóczi Erzsébet­­válogatott kötete húsz értékes, sajátosan szép és igaz írást tartalmaz. A Nyitott könyv legutóbbi adása jó könyvet ajánlott nézőinek: re­méljük, hogy közülük mind töb­ben nyitják ki, és olvassák el ezt a könyvet éppúgy, mint kortárs irodalmunk többi értékes alkotá­sát. . Hegyi Gyula '­Rádiófigyelő Alkoholisták kezdő és haladó fokon Szükségtelen a nagydobot ver­ni : a doku­mentumjáték műfaja vég­képp befutott már. Legfő­képp tán azért, mert szeren­csésen egyesíti magában a rádió­zás jó tulajdonságait: a gyors és gazdag informálást, az alakuló­ban levő valóság jegyeinek tet­tenérését, sőt kihívását. Mint például az alkoholizmus esetében. Közismert az a furcsa gazdasági tótágas, melyben a so­kat emlegetett állami szeszbevé­­teleket a következményekre for­dított kiadások immáron fölül­múlják. Bizonyos továbbá, hogy nem vezetne eredményre, ha a másutt kudarcot vallott szeszti­lalommal kísérleteznének a ható­ságok. Sokkal inkább a megelő­zés: minden eszközzel megküz­deni a rosszra vezető társadalmi szokásokkal, s kellő időben elejét venni a lelki egyensúlyvesztés ilyenfajta „orvoslásának”. A nép­betegség rangjára vergődött, köz­üggyé vált iszákosság ellen a rá­­dió sokfajta vonatkozásban lép föl: közlekedési balesetek, bűn­ügyek, családi tragédiák, rászo­rulók segítségével foglalkozó mű­sorok sorra-rendre beleütköznek az ital szövődményeibe. Stefka István dokumentummű­sora. Az első pohár a gyökerek­hez igyekszik nyúlni. Szomorú pillanatképek, statisztikai adatok és szakértői nyilatkozatok változ­tatásával keresi a kiindulópon­tot. A magzatnál — méhen belüli találka az alkohollal —, mely el­megyengeséggel léphet a világba, a kisgyermeknél, ki kényszerki­­sérőül szegődik italboltban ta­nyázható anyjához, a szülő kínál­ta, elsőben megbukott nyolcéves­nél („Te kínáltál, apu!” — így a gyerekszáj), a vihorlázó tizen­éves lánynál, kit Lelkiismeretes pincérek makacsul felnőttnek „néznek”. (Holott az üdítő ital­nak nincs forgalmi adója, na­gyobb a jutalék érte, megérne ez egy külön oknyomozó műsort!) S aztán folytatja szórakozóhe­lyi őrjárattal, a városnegyed ál­dása csapszékekkel („A csecse­mőt is kiszolgálják a sarkon”), gondozónő-kerülő terhes asszony­­nyal — azaz a terep körültekin­tő, alapos szemrevételezésével. Utoljára hagyva" a bennünk la­puló ellenséget, mely elvonókú­rák akadályain átbotladozva, szí­vósan teszi a dolgát. Mert a gyó­gyuláshoz akarat kell, ám a szesz épp azt fogyasztja a legmohób­­ban. Önálló mikrodrámaként il­leszkedik az összképbe az intel­ligens alkoholista vallomása. Két fölborult házasság, apa nélkül maradt gyerek, sokféle művészi próbálkozás: színház, zene, iro­dalom roncsai úszkálnak e döb­benetes pontossággal önjellem­zett lelki hajótörésben. S újra a reménység: mások segítségére lenni, ezúttal egészségügyi pá­lyán. (Camus Pestisét idézi hoz­zá.) A legtanulságosabb azonban metszőn tárgyilagos, rezignált ké­telye: „a magamfajta veterán eléggé óvatos — majd meglát­juk”. Kész a leltár. Dokumentummű­sor nem is vállalkozhat egyébre. Hozzánk intézett kihívása nem népszónoki fogások alkalmazásá­ban, hanem a lelki­ismeret éb­resztésében rejlik. Mindenek­előtt: mindannyiunk inge, ve­gyük magunkra. Mi, józanok, ne üljünk büszkén mértékletessé­günk trónusán (a puszta utasítás mindig negatívum), érveket se keressünk tehetetlenségünk iga­zolására. Az állampolgári felelős­ség ez esetben a kéretlen közbe­szólási, sőt, ahol lehet, a tapin­tatos segítséget jelenti. Változást a félreforduló közöny, a részege­ket megértő som­oly­gás, az erő­szakos ivócimboraság népbetegsé­gében. Másképp csak újabb meg újabb dokumentumműsorok ké­szülhetnek — s marad a beteg­ség Lukácsy András . Elhunyt Nagy István Hetvenhárom éves korában, vasárnap elhunyt Nagy István Állam­i díjas romániai magyar író. * A meghalt Nagy István romá­­niai magyar író, a magyar szocialista irodalom kiváló egyé­nisége. Hetvenhárom évet­ élt. Irodalomtörténeti fontosságú pá­lyát futott be, az erdélyi ma­gyar munkásság képviselője és krónikása volt. Nem mindenna­pi sors volt az övé. Kolozsvá­rott a Sáncalján, munkáskörnye­zetben született, asztalosnak ké­szült, aztán író lett, és a mun­kásmozgalom odaadó harcosa. Ifjúmunkás korában lett kom­munista, sztrájkokat szervezett. A kolozsvári Vörös Segély titká­raként dolgozott. Többször bör­tönbe került, írói személyisége a mozgalom sodrában alakult ki, első írásaiban a munkásság nél­külözéseiről és vágyairól akart vallomást tenni. Gaál Gábor hí­res folyóirata, a kolozsvári Ko­runk fedezte fel. Első regénye a Földi Jánost bekapta a város. 1932-ben a városi és falusi dol­gozók összefogásának eszméjét hirdette. 1936-ban az Erdélyi He­likon pályázatán aratott sikert Özönvíz előtt című drámája, amelyet nemrégiben a budapes­ti Nemzeti Színház újított fel. 1941-ben jelent meg A szom­szédság nevében című regénye, ebben a kolozsvári külváros em­beri sorsait mutatta be. Oltya­­nok unokái című regényében a magyar és román dolgozók test­vérisége mellett tett hitet. A második világháború idején a kommunisták képviseletében az antifasiszta népfrontban tevé­kenykedett. Sógora, Józsa Béla, az erdélyi magyar kommunista mozgalom vezetője, a népfron­tos összefogás lelkes apostola és szervezője volt, így lett Nagy István a magyar népi írók szö­vetségese. Egyszerre volt kapcso­lata a Kelet Népével és a Nép­szavával, minden fórumon bát­ran hallatta szavát, bátran hir­dette a háború ellen szervezke­dő ellenállás igazságait. A felszabadulás után Romá­niában vállalt mozgalmi és köz­életi szerepet. Képviselő és szer­kesztő volt, egy időben a kolozs­vári magyar egyetem rektora. Könyveiben a változó erdélyi életet mérte fel. Legnagyobb munkája négykötetes önéletrajzi regénye, ezen dolgozott utolsó éveiben. A télen járt Budapes­ten utoljára, darabjának felújí­tását készítette elő. Nehéz be­tegség kínozta már ekkor, hó­napok óta aggódva lestük a Ko­lozsvárról érkező híreket. S most megérkezett a végső hír, a ha­lál híre. Elbúcsúzunk Nagy Istvántól, és megőrizzük emlékezetét, műveit P. B. Szovjet Kultúra és Tudomány Háza ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ Kiállítás, hangversenyek Szép nevű illó­olajokat: bazsali­kom-, lestyán­­gyökér-, manda­rin-, izsóp- és majoránnaolajat állított ki a Szi­­lasmenti MGTSZ a Gödöllő város­járás hete alkal­mából a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában rendezett kiállításon. A termelő­­szövetkezet illóolaj-készítményei­nek mintegy 95 százalékát ex­portálja­ baráti országokba és tőkés piacokra. A gyógynövények mellett a gödöllői Ganz M. M. Árammérőgyár termékeit láthat­juk, s a felirat arról tudósít, hogy a Ganz műszereivel a Szov­jetunióban 1976-ban nem keve­sebb, mint 9800 millió kilowatt­óra energiát mértek. A szintén gödöllői Mezőgazdasági Gépkísér­leti Intézet széles körű tudomá­nyos együttműködést alakított ki a szovjet társintézményekkel, az ikladi Ipari Műszergyár dolgozói pedig — csatlakozva a csepeli felhíváshoz — munkaversennyel készülnek a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom hatvanadik évfordulójára. A Gödöllői Agrár­­tudományi Egyetem oktatói és hallgatói számos szovjet mező-, gazdasági főiskolával, akadémiá­val építettek ki jó kapcsolatot. Igen élénk a­­ Magyar—Szovjet Baráti Társaság tevékenysége is az­ egyetemen. Gödöllő városa és a járás 1976- ban szerződést kötött a Szovjet Kultúra és Tudomány Házával. A munkaterv értelmében a város és a járás párt- és állami veze­tői, üzemei és intézményei — a szovjet kulturális központ segít­ségével — különböző rendezvé­nyeket, művészeti, politikai és­ tu­dományos előadásokat szervez­nek. Ugyancsak a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában rendezik meg — a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére — azt az ünnepi hangversenysorozatot, amelyen különböző budapesti kórusok lép­nek fel a magyar és a szovjet kórusirodalom legkiválóbb mű­veivel. Március 31-én például az ÉDOSZ (az Élelmezési Ipari Dol­gozók Szakszervezete) központi férfikara tartott nagy sikerű hangversenyt a ház dísztermé­ben. Műsorukon a szovjet szer­zők művei közül — többek kö­zött — Holminov Dal Leninről, Scserbacsov Szabadságdal, Mi­­hajlov Doni- fiúk című szerzemé­nye, a magyar művek közül pe­dig Kodály Marosszéki táncok­­ja, Vándor Sándor—József Attila Haszonja szerepelt. A hangver­seny keretében került sor Tun­­­kov—Bartos G. A hála virágai című alkotásának magyarországi bemutatójára. Legközelebb április 28-án kerül sor hasonló ünnepi hangverseny­re, ezúttal a főváros XV. kerületi kórusainak részvételével. A Ma­gyar-Szovjet Baráti Társaság a szovjet kulturális központ, a Kó­rusok Országos Tanácsa és a ke­rületi pártbizottság közös hang­versenyén többek között fellép a Csokonai Művelődési Ház Tavasz lánykórusa, a Radda Barnen ének­zene tagozatú általános iskola énekkara, a kerületi úttörőház Kisénekesek fiúkórusa és a Pető­fi Sándor Szakközépiskola KISZ- kórusa. A csütörtök esti hang­versenyen is klasszikus orosz, szovjet és magyar szerzők dal­lamai csendülnek fel, s az est mottóját a meghívó így fogal­mazza: „A művészet közelebb hozza egymáshoz a népeket.” Héi A Scinteia a Madách Színházról Hétfőn hazaérkeztek romániai vendégszereplésükről a Madách Színház művészei. A bukaresti Nemzeti Színházban nagy siker­rel mutatták be az Othellót és a Spanyol Izabellát. Kolozsvárott, is Shakespeare klasszikus művé­vel, illetve Illés Endre darabjá­val vendégszerepeltek a telt ház előtt.. A Scinteia elismerően szól Ádám Ottó és Lengyel György rendezéséről, méltatja Huszti Pé­ter, Kalocsai Miklós, Haumann Péter, valamint Piros Ildikó és Almási Éva színészi teljesítmé­nyét. Natalia Stancu-Atanasiu kritikus a Spanyol Izabella elő­adását „grandiózusnak” nevezi, és a magyar művészek vendég­játékát a romániai kulturális élet nagy eseményének minősíti.

Next