Magyar Hírlap, 1981. április (14. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-10 / 84. szám

Magyar Hírlap A NAP HÍREI­ ­ 1981. ÁPRILIS 10. PÉNTEK 11 Jelző? Nézem a Kék fény szerdai adá­sát. Csoportképet látok, gagyi­­zókról, s hallom, kikről van szó: „cigány bűnözök", így, jelzői összetételben. A ma­gyar tévében. 1981-ben. Ejnye ... (ft.) Ma délben Columbia-start Indulásra készen megérkezett szerdán a floridai légi kikötőbe John Young és Robert Crippen űrhajós, akik a Columbia űrre­pülőgép fedélzetén indulnak pén­teken a világűrbe. Az újszerű űr­jármű sajátossága, hogy úgy száll fel, mint egy űrhajó, és úgy ér földet, mint egy repülőgép — vagyis szárnyakkal siklik és ke­rekeken gurul. Az angol nyelvű elnevezés — a „Shuttle” szó — pedig ingázást jelent, a gép ugyanis többször is elindítható az űrbe. A tervek szerint az in­dulás pénteken, közép-európai idő szerint 13 óra 50 perckor lesz. Floridában a napfelkelte utáni első órában, hajnali 6.50-kor. Ha minden rendben zajlik, akkor két nap, 6 és fél óra utazás, il­letve 36 Föld körüli fordulat után landol a Columbia a kali­forniai Edwards katonai légi tá­maszponton. Az aggodalomra már sokszor okot adó időjárás ezúttal szépnek ígérkezik. Nem minden izgalom nélküli azonban a készülődés, ugyanis az Egye­sült Államok még sohasem kül­dött a világűrbe személyzettel olyan űrhajót, amelyet előzőleg prsiber nélkül ne próbáltak vol­na ki, most viszont ez történik. Tiszai árkörkép Mérsékelték a készültséget Idestova egy hónappal ezelőtt, indultak meg a magas ár­hatrá­­nkok a Tiszán és mellékfolyóin, a Főzete Körösön meghaladva, má­sutt pedig félméterre, egyméter­­nyire megközelítve a néhány év­vel ezelőtt mért legmagasabb vízszintet. A védekezés idején a Tisza völgyében és a Dunánál csaknem 2700 kilométer hosszú töltésszakaszon mintegy hétezren dolgoztak a gátakon. A megfon­tolt és tervszerű be­avatkozással, az áldozatos mun­kával sikerült elhárítani a lakott településeket fenyegető veszélyt. Tegnap érkezett az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság jelen­­­tése, miszerint a tartós készen­lét után a Tisza utolsó szaka­szán, Csongrád és Szeged között is megszüntették a harmadfokú készültséget, másodfokúra mérsé­kelték. Szegednél az áradás tetőzése­kor csaknem egy méterrel maga­sabb vizet tartottak a gátak, mint a belváros szintje, de már ismét alacsonyabb a folyó vízállása, és­ további apadást várnak, akár­csak a Maroson és a Hármas-Kö­rösön is. A Tiszán és mellékfolyóin most már mindössze 630 kilométer hosszú védvonalat őriznek má­sodfokú készültségben, s a figye­lőszolgálatban és árvédekezésben 2700 vízügyi dolgozó vesz részt, 400 szállító járművel, 125 mun­­­kagéppel és 40 vízi járművel. Megélénkül a szél Várható időjárás ma estig, időnként megnövekszik a felhő­zet, néhány helyen kisebb zápor, esetleg zivatar várható. A mér­sékelt, változó irányú szél he­lyenként megélénkül. A hőmér­séklet kora délután 17—22 fok között alakul. A Duna vízállása tegnap Buda­pestnél 428 centiméter volt. I (X) ÚJ UTAKON AZ IBUSSZAL. Egyhetes üdülés Szocsiban, a Feke­te-tenger partján, májusban és jú­niusban. Utazás repülőgéppel. Teljes ellátás. Részvételi díj: 5675—5825 fo­rint. Részletes felvilágosítás és jelent­kezés az IBUSZ-irodákban. A fő célok változatlanok Tanácskozás a környezetvédelemről Csaknem egy milliárd forint ér­tékű társadalmi munkavad járult hozzá tavaly környezete megszé­pítéséhez a lakosság — hangzott el csütörtökön, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának szék­házában azon a tanácskozáson, amelyen a környezetvédelmi te­vékenység tapasztalatait, vala­mint az idei feladatokat vitatták meg. S. Hegedűs László, az országos tanács titkára, bevezetőjében em­lékeztetett rá: a Hazafias Nép­front 1979-ben az Országos Kör­nyezet- és Természetvédelmi Hi­vatallal közösen programot dol­gozott ki, hogy a lakóterületeken, a munkahelyeken, az üdülőkör­zetekben és másutt a korábbinál sokkal nagyobb rend és tisztaság uralkodjék. Ennek megvalósítá­sára a lakosságot fokozottabban bevonták a feladatok megoldásá­ba. A tanácsok és a népfront szorosabb együttműködésének kö­szönhetően tovább bővült az el­lenőri hálózat, s több környezet­védelmi szemlét tartottak. So­mogy, Tolna és Zala megyében minden településen megfordultak a társadalmi ellenőrök. Tapasz­talataik meglehetősen felemásak voltak, a szabálysértési ügyek száma ennek ellenére sem emel­­kedett. A környezetvédelmi fő célok változatlanok — rendet és tiszta­ságot a környezetünkben —, de a megvalósítás körültekintőbb szervezést igényel. A környezet­­védelmi munkában sokan jeles­kednek, ezért tevékenységük el­ismerésére érmet alapítanak, amelyet a közeljövőben osztanak ki először. Giltner Andor, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökhelyettese, rámuta­tott arra, hogy a környezet meg­óvása nemcsak azon múlik, mennyi pénz áll e célra rendel­kezésre. Sok olyan feladat van, amelyhez inkább akarás, mint pénz kell. A mozgalommá széle­sedő környezetvédelmi tevékeny­ség akkor fejlődhet tovább, ha a tettrekészség folyamatos marad. Ez nemcsak az állami és a tár­sadalmi szervek feladata, hanem mindenkié, aki szívén viseli kör­nyezete sorsát A KISZ X. KONGRESSZUSÁ­RA készülve, tegnap megalakí­tották Pécsett a Fiatal Művészek Klubját. A KISZ Baranya megyei bizottsága által életre hívott és a művészeti szövetségek által támo­gatott klub részben érdekképvise­leti szerepet tölt be, részben tag­jainak művészeti neveléséről és szakmai továbbképzéséről gondos­kodik. WÜRTZ ÁDÁM Munkácsy-dí­­jas grafikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás New Yorkban, másfél év alatt az ötödik, a Met­ropolitan Opera baráti körének szervezésében. A tárlat első ren­dezvénye a New York City szívé­ben most megn­yi­t Premier Ga­lériának. ■ A NÉPSZÍNHÁZ IGAZGATÓS­ÁGA kn­jt, hogy április 10-én a várszín­házban Cseh Tamás betegsége miatt a Frontátvonulás — Régi dalok he­lyett­ ,lobba Gabi önálló műsora, F­dy este Lady L.-nél kerül bemutatás­ra. A jegyek érvényesek, vagy a váltás helyén visszaválthatók. MEGKÉTSZEREZI A POLI­SZTIROLHAB, márkanevén a Ni­­­kecel gyártások..a­, füzfö. Nitroké­.­mia. Új berendezést állítanak munkába, amely zárt Rendszer­ben, a jelenlegi tömbök helyett különböző méretű táblákban ál­lítja elő az anyagot. A Nikecel­­ből nyolc centiméteres réteg fel­ér a 80 centiméteres téglafal­hoz szigetelő hatásával. MENYEGZŐI BOMBA. Szerdán es­te,­­Jeruzsálemben kézigránát repült egy menyegzői vacsora részvevői kö­zé. A robbanás egy palesztin pill­ért és két izraeli kisgyerek halá­lát okozta. Szemtanúk elmondták, hogy az izraeli gyártmányú gráná­tot egy röhögő gépkocsiból dobták az étterembe. A HELIKOPTERES PERMETEZÉST, a kártevők elleni védekezést meg­kezdték a Borsodi Erdő- és Fa­feldolgozó Gazdaság aggteleki karszt­vidékén levő erdőségeiben. Mintegy háromszáz hektárnyi új tölgyesben és fenyvesben siótták szét a permet­­levet, hogy megelőzzék a gyomoso­­dást. NYOMDAIPARI TERMÉKKI­ÁLLÍTÁS. Könyvek, plakátok, hetilapok, folyóiratok, bélyegek, névjegyek, csomagolóanyagok, képeslapok — a nyomdaipar 1980-ban gyártott legszebb ter­mékei láthatók azon a kiállítá­son, amely tegnap nyílt meg a Nyomdaipari Egyesülés Eötvös utcai székházában. A szakmai és érdeklődő közönség a kiállítást április 17-ig, naponta 10-től 18 óráig tekintheti meg. (X) VASARNAP VASÁRNAP . . . (II. kerületi Művelődési Központ, Martíibányi tér 5/a). 1881. április 12- én — Bábszínház: Ludas Matyi — Folklór: ÁFÉSZ Bem táncegyüttes - Amatőr művésztalálko­zó — HÚSVÉ­TI kirakodóvAs Dr. SZNYITKOVSZKIJ. Súlyos, hosszan tartó betegség következ­tében elhunyt Szemjon Sznyit­­kovszkij, nemzetközi hírű hege­dűművész és pedagógus, a moszk­vai Csajkovszkij-konzervatórium hegedűprofess­zora, aki 1976 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Fő­iskolán vendégtanárként is tevé­kenykedett. Halálával fájdalmas veszteség érte a magyar zenei életet és zeneoktatást is. (X) ..Énekelt versek” — Benkő Dá­niel műsora április 14-én,­ 19 óra­kor az Óbudai Klubházban (Zichy­­kastély, III., Fő tér L). Közremű­ködik Bordás György ének. Jegyek elővételben is válthatók a helyszí­nen. JÓ ESTÉT, ŰRHAJÓSOK! cím­mel kapcsolásos nemzetközi mű­sort sugároz péntek este 20 órá­tól a magyar televízió, Gagarin űrrepülésének 20. évfordulója tiszteletére. A magyar kezdemé­nyezésre — Sugár András műsor­­vezetésével — képernyőre kerülő programban közreműködnek az Intervíziós országok tv-állomásai is. , ÖTSZÁZ PEDAGÓGUS részvé­telével tegnap Nagykanizsán megkezdődött a középiskolai fizi­katanárok háromnapos országos ankétja. A nyitónapon Energia­forrásaink a jelenben és a jövő­ben címmel hangzott el előadás. Az ankét alkalmából megrende­zik a fizikai szerpléltető és kísér­leti eszközök kiállítását, ezúttal a helybeli Haosi Sándor Műve­lődési Központban. A tojáskirály Hetvenkét darab nyers tojást evett meg egy óra leforgása alatt Glenn McNaughton 30 éves ame­rikai fiatalember a sularylandi Cambridge egyik kocsmájába­n. Szenzációs eredményével bekerül­het a különféle furcsa világcsú­csokat számon tartó nevezetes Guinness-könyvbe. McNaughton egy helyi bajnokság győztese. A verseny három évvel ezelőtt kezdődött, amikor Danny Marsh helybeli fiatal benzinkutas ötven nyers tojás — akkor csúcsteljesít­ménynek­­számító — elnyerésével szerzett, hírnevet. Az idei bajnok­ságra ötszáz dolláros első díjat ír­tak ki, amit McNaughton teljesít­ményével el is nyert. BASZK SZEPARATISTÁK: Egy rendőr életét vesztette, két másik megsebesült tegnap Bilbaóban, ami­kor négy vagy öt baszk szepara­­tistának tartott fegyveres géppiszto­lyokból tüzet nyitott két rendőrségi riadóautóra. A kocsikban ülő nyolc rendőr közül öt­ sértetlen maradt, de a három sebesült közül az egyik röviddel kórházba szállítás után meghalt. A ROYAL FESTIVAL HALL­BAN a BBC Szimfonikus Zeneka­ra szerdán­­este előadta Kodály Zoltán Páva-variációk című mű­vét, és részleteket játszott a Svédországban élő Ligeti György Le grande macabre című új ope­rájából. Ligeti művét 1978-ban mutatták be először Stockholm­ban, és idén ősszel tűzi műsorá­ra a londoni nemzeti operaház. S­ZÉNMOSÓ. A berentei köz­ponti szénosztályozónál megkez­dődött az új mosóberendezés épí­tése a borsodi bányákban termelt szén minőségének javítására. A mintegy négyszázmillió forintos költségnél létesülő berendezésben két nagy teljesítményű, vízzel töltött forgó dobban választják el a szenet az éghetetlen meddő­től. A szénmosót a tervek sze­rint 1984-ben helyezik üzembe. MEGHALT OMAR BRADLEY. Szerdán, 88 éves korában, egy New York-i katonai kórházban, szívelégtelenségben elhunyt Omar Nelson Bradley tábornok. Halá­lával a második világháborúban nagy érdemeket szerzett ötcsilla­gos amerikai tábornokok, Eisen­hower, Marshall, Macarthur, Patton után az Utolsó is eltávo­zott az élők sorából. HÚSVÉTI JÁTÉKOKKAL, népszokásokkal ismertetik meg, tojásfestésre tanítják az általános iskolás gyerekeket a szombathe­lyi Savaria Múzeumban. A tava­szi szünetet kihasználva, a hét vé­géig a hagyományos minták alap­ján festik, viaszolják, karcolják, vagy batikolják a gyerekek a húsvéti tojásokat. Megismerik az ünnep eredetét, más népek ta­va­szünnapéit­ is. 0,1 ORIA5 CSILLAG. A VÍIDE ed­­dig ismert legnagyobb csillagát fe­dezték fel. Az óriási égitest mé­reteire jellemző, hogy tömege ezer­szerese a Napénak. Az R—136 név­re keresztelt csillag a nagy Ma­­gellán-felhőben, a Tejúthoz legköze­lebbi csillagrendszerben található, mintegy százötvenezer fényévre, a Földtől. A gigantikus égitestet a­ Chi­­lei-hegységben, kétezernégyszáz mé­teres magasságban épített obszerva­tórium tudósai észlelték. Arne Ar­­deberg, a csillagvizsgáló svéd igaz­gatója elmondta, az óriás csillag lé­tezéséről 1975 óta rendelkeznek ada­tokkal, de bizonyságot csak ez év elején szereztek. SZÍVSPECIALISTÁK. Tudo­mányos-műszaki együttműködési program aláírásával véget ért szerdán a KGST-országok szív­­specialistáinak tanácskozása. A megállapodás az 1981—85-ös idő­szakra meghatározza a közös ku­tatások fő irányait: a magas vér­nyomás, a szívinfarktus és az anyar­elmeszesedés területén vég­zendő kutatómunkát. SZENTGYÖRGYI KORNÉL Kossuth- és Munkácsy-díjas fes­tőművész 36 olajképéből rende­zett kiállítást nyitottak meg teg­nap Debrecenben, a Medgyessy­­teremben. A főleg tájképeket és csendéleteket bemutató kiállítást április 23-ig tekinthetik meg az érdeklődök. ÚJ PAVILONÜZLETSOR nyílt a XV. kerületben, az újpalotai lakótelepen. Itt 17 magánkeres­kedő várja a vásárlókat. A vá­sárcsarnok előtti kis üzletekben felnőtt- és gyermekrövidárut, di­vatárut, villamossági cikkeket, sport- és horgászati felszerelése­ket, illatszereket, élelmiszert áru­sítanak, és tejivó is várja vendé­geit. (X) A RÓZSA FERENC MŰVE­LŐDÉSI HÁZBAN tartja vendégjáté­kát április 13-án, hétfőn, a Vidám Színpad. Alfonzó kabaréjának címe: Ide figyeljenek emberek ! Az elő­adás kezdete 15.30 órakor és este 19 órakor lesz. Közreműködik: Al­fonzó, Géczy Dorottya, Lorán Len­ke, Kósa András, Benkő Márta, Cseh Viktória, Seres Gabriella, Bősze Pé­ter, Forgács Gábor, Gyukár Tibor, Bittera Judit, Markos György. LŐRINCZ GYULA kiállítása. Szerdán Pozsonyban, a Művésze­tek Házában megnyílt Lőrincz Gyula magyar nemzetiségű szlo­vákiai festőművész életmű-kiállí­tása. A Nemzeti művész címmel kitüntetett alkotó, aki évtizede­ken át elnöke volt a csehszlová­kiai magyar dolgozók kulturális szövetsége (CSEMADOK) köz­ponti bizottságának, néhány hó­nappal ezelőtt hunyt el, 71 éves korában. ám Emlékezés //Szirmai Istvánra Szirmai István, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom, a kommunista újságírás kiemelke­dő személyisége születésének 75. évfordulója alkalmából, április 13-án, hétfőn 11 órakor a Mező Imre úti temető munkásmozgal­mi panteonjában koszorúzási ün­nepség lesz. Ugyanezen a napon 11 óra 45 perckor emléktáblát helyeznek el az 1. számú házon, a XI. kerületi Nagyszöllősi úton, amelyet Szirmai Istvánról nevez­nek el. Felavatták Simon István síremlékét A költészet napja országos ese­ménysorozatának nyitányaként tegnap felavatták Simon István Kossuth-díjas költő síremlékét szülőfaluja, a Veszprém megyei Bazsi község temetőjében. A dom­bormű alkotója Borbás Tibor szobrászművész. A síremlék felavatásánál Garai Gábor, a Magyar­ Írók Szövetsé­gének főtitkára és Szász András, a Veszprém megyei Tanács el­nökhelyettese emlékeztett meg a költő irodalmi és közéleti mun­kásságáról. Az ünnepi megemlékezés után Bazsi község művelődési házá­ban Simon István műveiből idéz­tek a veszprémi Petőfi Színház művészei, s a műsor előtt Juhász Ferenc Kossuth-díjas költő mon­dott bevezetőt. Szerdán temetik Puskás L. Tamást Puskás L. Tamásnak, a Magyar N Nemzet rovatvezető-helyettesének temetése április 15-én, szerdán 13 órakor lesz a Farkasréti temető­ben. •—­­-------------.------- ■ ------­ Dunai Vasmű Elkészült a hangcsapda Műszaki fejlesztéssel és munka­­védelmi újítások alkalmazásával jelentősen csökkentették a zajár­talmat az egyik legzajosabb du­naújvárosi üzemben, a Dunai Vasmű hideghengerművében. Zajelnyelő burkolattal látták el a vegyi üzem, a hengersor, a le­mezdaraboló- és hasítósor leglár­­m­ásabb gépeit, a berendezések kezelői számára pedig por- és hő­ártalomtól is védő kormányosfül­kéket emeltek. Az egyik több­munkahelyes, zárt kezelőfülkét légkondicionáló berendezéssel is ellátták. A vegyi üzem és a hengersor között hatásos „hangcsapdát” ál­lítottak fel. A munkavédelmi újí­tás lényege, hogy a hangelnyelő hullámlemezt fóliával, kartonpa­pírral bélelték, amely így meg­szűri az éles, csattogó üzemi zajt. (X) A SPORTFOGADÁSI ÉS LOT­TO IGAZGATÓSÁG KÖZLI, hogy ,,TV-LOTTO" elnevezéssel rendkívüli lottószelvényeket bocsátott ki. A szel­vények beérkezési határideje: ápri­lis 14-én, déli 12 óra. Szár­sorso­­lás április 15-én, este, melyet a te­levízió egyenes adásban közvetít. Rendkívüli tárgy nyeremény-sorsolás. Főnyeremény Polski Fiat—126-os sze­mélygépkocsi, ezenkívül négyszázki­­lencvenkilenc darab értékes vásárlá­si utalvány. Nyereményráadás: DA­CIA személygépkocsi. Halálos balesetek A Szolnok megyei Karcag-pusztán a fénysorompóval ellátott vasúti át­járóban Fekete János 52 éves szol­noki ellenőr személygépkocsijával egy tehervonat mozdonyának ütközött. A baleset következtében Fekete János a helyszínen meghalt, utasa, Csep­­regi László 36 éves szolnoki mező­őr életveszélyes sérülést szenvedett. Tiszafüreden Döme József 23 éves tiszaszőlősi lakos motorkerékpárjával áttért az úttest bal oldalára és ösz­­szeütközött a vele szemben haladó tehergépkocsival. Döme József olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt. A rendőrség megkezdte és folytat­ja a balesetek körülményeinek vizs­gálatát.

Next