Magyar Hírlap, 1985. október (18. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-05 / 234. szám

„Szomorú és nehéz vasárnapra virrad a kisdiák, zúgó fejjel néz a jövőbe, s valami ismeretlen erő hajtja olyan utakra, amerre különben soha el nem indult volna.” (Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig) — Pista, most már tényleg kimegyek a meccsedre! — Az enyémre?! Oda bajosan. Bár tudod mit összehozok egy derbit a Lehel-piacon a zöldségesek és a hentesek között ... Értetlenül nézek Vad Istvánra, a Ferencváros egykori középcsatárára, akit Dalnoki Jenő „rendkívüli ambícióival megáldott” játékosnak tartott, s aki még tavaly is 13 gólt tudott lőni az NB II-ben pofozógépnek számító 22-es Volánban. Mi történhetett Vaddal? Néhány éve még azt írták róla: „. . . szidhatják, szapulhatják, lecserélhetik, kihagyhatják, belőle — csak egy van ... Vagy legalábbis tud valamit, ami csak nagyon keveseknek a sajátja.” Amit Vad tud(ott): gólt lőni. Azért a zárójeles múlt idő, mert néhány hete egy három példányban legépelt levéllel a kezében bekopogtatott a Rákosmenti Testedzők Köre (a megszüntetett 22-es Volán jogutódja) elnöki irodájába, s bejelentette: befejezi a labdarúgást. Harminckét évesen, még ereje teljében. Másnap jelentkezett keresztapjánál a Lehel piacon, s fölvette a munkát. Azóta fuvaroz és árul. Zöldséges lett. — Megcsömörlöttem a futballtól, elegem van az egészből... Nem minden pillanatban adódik ilyen „nagyszerű” alkalom olyan régóta feszegetett kérdések megfogalmazására, mint például Vad pályafutása kapcsán: mennyire megoldott a labdarúgásban (a társadalomban) a tisztességes visszavonulás mechanizmusa? Vagy: a futball törvényei, írott és íratlan szabályai, kialakult szokás- és intézményrendszere elegendő teret adnak-e az egyén által elképzelt út választásához? És nem utolsósorban: elegendőek-e a mai keretek ahhoz, hogy az egyén nagyobb szabadságfokkal legyen saját sorsának kovácsa? * — A nyáron, akárcsak Ebedli Zoli, én is felhívtam Dalnoki Jenőt, ha úgy gondolja, szükség lehet rám, még egyszer nekidarálom magam. Ez volt számomra az utolsó szalmaszál, amibe belekapaszkodhattam volna... Bár hívtak Egerbe, Salgótarjánba, Bajára, Keszthelyre, vidékre már nem akartam menni. Dalnoki mindig kedvelt engem, azt mondta: Bika, szükség lehet rád. De nem ő dönt egyszemélyben, ezt meg kell beszélni a szakosztályvezetéssel. Vissza is hívott, s azt javasolta, menjek el a Ganz-MÁVAG-ba, ott szem előtt leszek, s ha kell... Akkor azonban már nyílt titok volt, hogy a vasgyáriak centerével, Oroszkival (azóta a lábát törte! — a szerk.) előszerződést kötött a Fradi. — Tehát nem nyújtották oda az utolsó szalmaszálat, azt pedig, hogy a területi bajnokságban futballozzál, rangon alulinak érezted? — Nem. Budafokra elmentem volna, ott most jó kis csapat jött össze. — Ezek szerint nem adott ki az egyesületed? — Bár lejárt a szerződésem, de valóban ez történt. Van ugyanis egy megkövesedett szabály, hogy oldalágra csak akkor igazolhat egy labdarúgó, ha a két egyesület megegyezik. Az RTK-ban arra kértek, maradjak még egy évet, de a csapat szétesett. A kapus meghalt, néhányan elmentek. Egy-egy mérkőzés után kész idegroncs lettem, elég volt, bedobtam a törülközőt ... Nyolc éve sodródom, azóta, amióta elküldték a Fradiból. Többnyire úgy, hogy mindig mások döntöttek a sorsom felől. Most az egyszer én akartam dönteni... * Fradi, KKFSE, Fradi, Csepel, Volán, Hódmezővásárhely, Délép, 22-es Volán, RTK — ezek pályafutásának állomásai. Más ennyi klubcserével meggazdagodik, a lakást is — pontosabban egy minőségi cserét, amelyhez volt klubja, a 22-es Volán hozzásegítette — csak tavaly kapott, 31 éves korában. Vad legnagyobb „hibája” — mondta egyik edzője —, hogy csendes, szerény, talán túlságosan is magába zárkózó. „Olyan ember, aki szótlanul tudomásul vette, amikor sorozatban nem rá esett edzője választása.” Edzésmunkáját, hozzáállását, magánéletét szinte valamennyi edzője példaképül állította társai elé. És tetejében fantasztikus érzéke volt a góllövéshez, ezt a képességét a sajtó nemegyszer Gerd Mülleréhez hasonlította. Részlet a Népsport 1979. augusztus 30-i számából, amely a Volán első NB I-es mérkőzéséről tudósít: „A támadósorból csupán a mérkőzésen egyszer (!) labdához érő Vadot említhetjük, akinek egyetlen megmozdulása a győzelmet jelentette.” (Ez a 2—1-es Volángyőzelemmel végződött Volán— Békéscsaba mérkőzésen történt, ahol Vad a 84. percben lépett pályára, s a 86. percben gólt ért el.) Néhány fordulóval később egy másik mérkőzés után így jellemezte Vad játékát a sportlap: „Vad a rá jellemző teljesítményt nyújtotta, alig találkozott a labdával, aztán megszerezte a győztes gólt...” Egy még korábbi edzői nyilatkozat 1977-ből, amikor is Vad még a Ferencvárossal nyert bronzérmet a bajnokságban. „Vad bebizonyította — mondta Dalnoki —, hogy a csapatban a helye. Erőszakos, gólra törő játékos, eddig valamennyi NB 1-es mérkőzésen a hálóba talált.” Úgy tűnt, Vad István révba ért, tizenkilenc mérkőzésen 12 gólt szerzett a Ferencvárosban. Ki gondolta volna akkor, hogy néhány hónap múlva már a visszavonulás gondolata foglalkoztatja?! ... * — Minden összejött nekem abban az időben, ahogy mondani szokás, még a hátamról is bepattant a labda a kapuba. Aztán jött a nyár, szabadságot kaptunk. Ebedlivel, Törőcsikkel, Kollárral és Szabó Ferivel lementünk a Balatonra. Velem akkoriban madarat lehetett volna fogatni. Egy gondtalan reggelen Ebedli hozza a Hétfői Híreket, amelyben az állt: „Vadot az FTC kiadja a Csepelnek.” A döntést az újságból tudtam meg. A katonaidőt leszámítva nyolc évet töltöttem a Fradiban, s akkor az újságból ... Képzelheted, mit éreztem! Hargitay Károly, a labdarúgó-szakosztály akkori elnöke 1977 augusztusában a következőket mondta a sportlap riporterének: „A labdarúgó-szakosztály vezetése úgy ítélte meg, hogy Vad képességei meghaladják azt a szintet, amely egy nagy nemzetközi feladatok előtt álló csapatnál szükséges.” Vad akkor is, most is mást mondott: — Szem voltam egy átigazolási láncban, s ha én kiesem — nincs lánc... A szurkolók pedig azt rebesgették, hogy Vad egy tranzakció egyik részvevője, a Fradi „villanykörtékért” cserélte el a Csepellel. Úgy éreztem magam akkor, s később is, mint a rabszolgapiacon. Ma is bánom, hogy akkor elmentem Csepelre, az ottani foci már nem az én világom volt. Egy bekkelős, bunkerfutballt játszó csapatban nem találtam meg a helyem, s korábbi önmagam. Két csepeli év után hívott a Volán, ott egy év után tettek szabadlistára. Nem váltottam meg a világot, rúgtam azonban néhány fontos gólt. A lakásígéret a bajnokság végére elfelejtődött, még a nekem járó pontpénzt sem fizette ki a klub. A szezon után — a csapat bentmaradt az NB I-ben — a feleségemmel nyaralni mentünk. Mire hazajöttem, már a postaládában volt a felmondólevél ... Jó magyar futballszokás szerint. Pedig aztán rám az ellenségeim sem mondhatták, hogy bármiben is inkorrekt lettem volna.★ Vad István 63 első osztályú mérkőzés után (ezeken 20 gólt szerzett) 1980 nyarán hátat fordít az NB I-nek. Azóta már házi statisztikájában sem számolja a gólokat, csak sodródik tovább. Illetve, ahogy az érte jelentkező, illetve a tőle szabadulni kívánó klubok érdekei kívánják. Sodródik egészen a zöldséges standig. Ahol végtére is jól érzi magát. A standon „legnagyobb hibája”, vagyis hogy csendes, szerény, túlságosan is magába zárkózó, nem érvényesül annyira, mint a futball szövevényes — és bizonyára más karaktert igénylő — világában . .. Erről — vagyis a zöldséges standról — legalább nem mások döntöttek — helyette . .. Bán Károly ólfim” Álompáros Amióta a 17 éves Boris Becker Wimbledon bajnoka lett, az NSZK-ban még hatalmasabb méreteket öltött a teniszláz. Fokozta a tenisz iránti lelkesedést, hogy nemcsak a férfiak, hanem a nők között is akadt az NSZK-nak egy olyan játékosa, aki feltornázta magát a világ legjobb tíz női teniszezője közé. A 21 éves Claudia Kohde árfolyama különösen akkor emelkedett magasra, amikor a nyár elején Torontóban legyőzte a világ legjobbjának tartott teniszezőnőjét, Martina Navratilovát. A két fiatal jövőjével kapcsolatban gyorsan lábra kaptak bizonyos találgatások. Egyesek intim kapcsolatokról suttogtak, az álompáros egyelőre azonban még csak álom. Még akkor is, ha sem Boris, sem pedig Claudia edzője nem tagadja, hogy védenceik személyében az NSZK teniszsportjának irányítói megtalálták az eszményi vegyespárost. Hogy a szakembereknek igazuk lesz-e, decemberben dől el az ausztrál nyílt Spartathlon Ultra hosszútávnak nevezik azt a 250 kilométert, amely Athént Spártától választja el. Ezt az utat tették meg szeptember 27—28-án több mint egy tucat nemzet, köztük Magyarország atlétái. A maratoni táv hatszorosát először egy Pheidippedesz nevű katonai küldönc futotta végig, aki az időszámításunk előtt 490-ben sietett segítségért a perzsa támadás idején. Hérodotosz szerint — aki ötven évvel később írta le az eseményt — a futár két nap alatt érkezett meg Athénból a spártai királysághoz. A pontos útvonalra azonban csak 1982-ben, hosszas kutatómunka során talált rá egy angol tiszt. Az 56 éves John Foden — teóriáját bizonyítva — két társával háromszor végig is szaladta a két és félszázkilométeres szakaszt, melyet mindannyiszor negyven óra alatt tett meg. Azóta a Spartathlonnak elkeresztelt szupermaratont évente megrendezik, a legjobb időt (21.53’42”) tavaly előtt egy görög atléta, Jannisz Kourosz érte el. A Hellen Amatőr Atlétikai Szövetség anyagilag támogatja John Foden kutatásait, és kezdeményezésére már megalakult a Nemzetközi Spartatlon Társaság, amely nem csak sport, hanem kulturális, történelmi egyesület is. — nvg — SZTÁROK ÉS SZTORIK SZERKESZTETTE: KARCAGI KATALIN Schmeling, a bálvány Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Max Schmeling, a német ökölvívás nagysága. Hetven mérkőzésből ötvenhatot megnyert. Nehézsúlyú világbajnok 1930-ban lett, ellenfelét, az amerikai Jack Sharkey-t diszkvalifikálták, mert a 4. menetben Schmeling veséjére ütött. A világbajnok egy évvel később megvédte címét az amerikai Striblinggel szemben, majd 1932-ben elvesztette — Sharkey pontozásos győzelemmel első lett. A német sportörténet feledhetetlen mérkőzésének Schmeling 1936-os szereplését tartják. Akkor a legyőzhetetlennek tartott Joe Louist ütötte ki a 12. menetben, szinte reménytelen helyzetből vágva ki magát. Remek szereplését a nácik is felhasználták, a Führer kancelláriájában fogadta őt feleségével, Anny Ondra filmszínésznővel. Az ott készült fényképeket a sajtó széles körben propagálta. Legendás volt a bajnok sportszelleme, szigorú életvitele, tartása, küzdeni akarása. Ma is bálványozzák. A háború után a sportoló kereskedői pályára lépett. 1975-ben a Coca- Cola vezető nyugatnémet képviselője lett, üzemei vannak Hamburgban, Neumünsterben és Reutlingenben. Schmeling Hollenstedtben él, s vadászattal és golfozással tartja karban kondícióját. (klucs) bajnokságon, ahol a két reménység a legnagyobb versenyek, a négy Nagy Szlem egyikén is megméretik. (Karaszty) SZÉPE Szépségkirálynő választás döntője Budapesten 1985. október 5-én 20 órakor a Budapest Kongresszusi Központban (Budapest XII., Jagelló utca 1—3.) . Verseny, műsorral egybekötve. A műsort vezeti: Keresztes Tibor (Cintula) Fellépnek: Boncz Géza, Túri Lajos és az Apostol együttes Rendező: Csenterics Ágnes. A versenyt megelőzően a Divatcsarnok Lotz-termében 12 órakor divatbemutatót rendezünk, melyen a szépségkirálynő-választás részvevői is felvonulnak. Minden érdeklődőt szeretettel vár a Magyar Média Jegyek kaphatók: a Magyar Média jegypénztárában (Budapest VII., Lenin körút 9—II.) és a helyszínen. \feSSa (CPOtfQ FOTEX (Olli)