Magyar Hírlap, 1987. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-24 / 96. szám
1987. április 24., péntek NEMZETKÖZI POLITIKA Milyen nyelven? \ ‘i ,( . . ) USA—japán félvezető-háború Nem lesz kereskedelmi háború — fogadkozott az elmúlt hetekben minden valamirevaló amerikai külkereskedelmi illetékes, amikor a Japánnal szemben beharangozott, de akkor még nyilvánosságra nem hozott ellenintézkedések várható hatását latolgatta. Aztán nyilvánosságra került a büntetés mértéke: százszázalékos importvám az amerikai piacra bevitt japán félvezetők után. Ezt azért rendelte el az amerikai kormányzat, mert véleménye szerint Japán megsértette a félvezető-forgalmazásról kötött kétoldalú megállapodást. A washingtoni vád szerint a japánok dömpingáron kínálták a hordozható és asztali komputereket, színes tévéket, elektronikus vezérlésű erőgépeket, s ezzel 300 millió dolláros kárt okoztak az amerikai gazdaságnak. Az összeg elenyésző mind a japán—amerikai kereskedelemben mutatkozó japán többlethez (tavaly 51,4 milliárd dollár), mind az USA-ba irányuló japán elektronikai export 23 milliárdos összegéhez képest. Mégis, alig egy nappal a büntetőintézkedés április 17-i bejelentése után, Tokióban kereken nemet mondtak Richard Lyng amerikai mezőgazdaságügyi miniszternek, amikor azt kérte, hogy tárják szélesebbre a japán piac ajtaját az amerikai rizs, narancs és marhahús előtt. A két történés közötti összefüggést hivatalosan senki sem hajlandó elismerni, de nem hivatalosan most már mindenki kereskedelmi háborúról beszél, elsősorban a sajtó. A londoni Economist — még a kereskedelmi háború érlelődésének idején — olyan adatokkal szolgált, amelyek kissé átformálják a japán kereskedelmi helyzetről kialakult, klisészerű képet. A brit gazdasági hetilap először is arra hívja föl a figyelmet, hogy a japán— amerikai kereskedelmi forgalom alakulását sokféleképpen lehet számítgatni. Igaz, mindegyik módszer japán többletet eredményez, de míg az egyik szerint például tavaly ez 30 százalékkal növekedett, addig a másik szerint csaknem nyolc százalékkal csökkent. Eszerint kell változnia a végösszegnek is, s ha az lényegesen kevesebb a cikkünk elején említett 51,4 milliárd dollárnál, akkor lehet, hogy a 300 milliós tétel is számít. A káoszt a dollár jen arány 42 százalékos átértékelődése okozza és az, hogy Japán a kőolajszükségletét kénytelen teljes egészében importból fedezni. Márpedig ennek a terméknek az ára is jelentős változásokat ért meg tavaly, ráadásul szintén dollárban számítják. Az USA egyik fő követelése Japánnal szemben az, hogy mérsékelje amerikai exportját és nyissa meg saját piacait az amerikai áruk előtt. A vád Japánnal szemben az, hogy elzárkózik a behozatal előtt. Úgy tűnik, ez is a klisék világába tartozik. A szigetország importja tavaly — ugyancsak az Economist szerint — dollárban 12,6, árumennyiségben 13,8 százalékkal növekedett (az olajszámlát nem számítva). Teljesen eltörölték több mint kétezer mezőgazdasági és iparcikk behozatali vámját, az importkorlátozó listán mindössze 23 árucikk maradt. Japánban alacsonyabb a teljes importhoz viszonyított vámjövedelmi kulcs, mint az Egyesült Államokban vagy a Közös Piacban. A japán üdítőital-piac 60 százalékát a Coca-Cola tartja kezében, hasonló arányban uralkodik a Nestlé a kávésűrítmények terepén. A Japánban eladott borotvakészülékek háromnegyedét a Warner Lambert hozta forgalomba. Ezek azok a cégek, amelyek a vámtarifák utáni akadályokat is venni tudták a japán piacon, alkalmazkodtak az ott érvényesülő bizonylati és szabványrendhez, a labirintusosnak mondott elosztási rendszerhez, a minőségi, megbízhatósági és utószolgáltatási igényekhez. Az ilyesmit — mint tudjuk — már nem lehet sem csúcstalálkozókon, sem elnöki rendeletekkel megoldani vagy szabályozni. Az amerikai—japán viszony messze túlmutat a kereskedelmi kérdéseken — jelentette ki csillapítólag Ronald Reagan Abe Sintarónak a minap. A volt külügyminisztert, a Liberális— Demokrata Párt elnökét azért küldte a napokban Washingtonba Nakaszone miniszterelnök, hogy fejtse ki, magyarázza meg az amerikai fővárosban a japán kereskedelmi filozófiát. Eszerint a kérdéseket nem konfrontációs alapon, hanem barátilag kell rendezni, és Japán kész elősegíteni az egyensúlyhiány felszámolását. Abe a miniszterelnök április végén esedékes washingtoni tárgyalásait készítette elő annak reményében, hogy Reagannek és Nakaszonénak már nem kereskedelmi háborús légkörben kell az asztalhoz ülniük. Van egyéb közös ügyük is, amit indirekten így foglalt össze a februári moszkvai békefórum egyik amerikai résztvevője: ha az Egyesült Államok és a Szovjetuni az évezred végéig nem tud egyetértésre jutni, mindkettő nekiállhat japánul tanulni. Szalay Hanna NSZK - leltározás előtt Özvegy kisbaba HÁNY LAKOSA VAN az NSZK-nak? Ez nem kvíz kérdés, a nyugatnémet statisztikusok is szeretnék pontosan tudni. A legutolsó abszolút megbízható adat 1970-ből, az akkori népszámlálásból származik, s jóllehet a ki- és bevándorlások, születések, halálozások bejelentése alapján a statisztikusok követni próbálják a népességmozgásokat, szakértők szerint az így kialakított lakosságszám egymillióval is eltérhet a ténylegestől. Ha ez így van, nosza, rendezzenek újabb népességszámlálást, a komputerizált korban, egy ilyen gazdag államnak ez igazán nem okozhat gondot — vélnénk; de nem így a nyugatnémetek többsége, akiknek a hideg fut végig a hátán már akkor is, ha ezt a szót meghallják. A félelem a „számítógépesített átvizsgálástól” mindenkinél máshogy jelentkezik. Nemcsak arról van szó, hogy van, aki szívesen elhallgatná, hogy nem végezte el az általános iskolát, vagy hogy eddigi életében ötször házasodott, hanem a személyiség védelme a tét a politikai hatalommal szemben. Az ebből kiszorítottak a mindent látó Nagy Testvért emlegetik, Szuper Memóriákat, ahol egy gombnyomásra bárkinek a dossziéját pillanatok alatt kiadja a masina. A tendencia egyértelmű , mondják. Ma számítógéppel olvasható személyi igazolványt osztanak, a május 25-i népszámlálás adatait mágnesszalagokon rögzítik, a jövő évtől pedig már az útlevelet is komputer állítja ki. Bárkinek a tartózkodási helye, múltja, politikai nézetei azonnal megállapíthatók. „Nem is lenne rossz ebben a terroristáktól rettegett világban” — vélik sokan, a kását azonban nem eszik olyan forrón. Az NSZK-ban 1976 óta — egyes tartományokban még régebben — van érvényben törvény az adatvédelemről, amely szerint ez „a demokráciában a magánszféra védelmének része”. Éppen ennek alapján ítélte a Karlsruhéban működő bíróság az 1983-ban tervezett népszámlálást törvénytelennek, és rendelkezett úgy, hogy a megszerzett adatokat a — majdan a kérdőív külső borítóján szereplő — névtől külön kell kezelni, azokat semmilyen idegen célra, tehát még a lakónyilvántartás pontosítására sem lehet felhasználni. S hogy ez informálisan se történhessen meg, a számlálóbiztosok sem rendőrök, sem fináncok, sem tanácsi dolgozók nem lehetnek, s az önkénteseket is úgy kell beosztani, hogy senki ne kutakodhasson a szomszédja életében. EZ SZÉPEN HANGZIK, vélik egyesek, de ahogy a törvényt meghozták, úgy meg is lehet változtatni (a jogsértő egyébként is legfeljebb egyévi börtönbüntetést kockáztat). S hiába a mesterkélt anonimitás, ha az adatokat — mint ahogy ezt két hamburgi programozó matematikus már demonstrálta — a különböző adattárak egybedolgozásával gyerekjáték „megnevesíteni”. Az adatok ismerete elvben ugyan a szociálpolitikai döntések optimalizálását szolgálná, ám a szkeptikusok szerint a múltban sem vezetett okos döntésekhez. Példának hozzák a kiképzett, de el nem helyezett diplomások százezreit, az ingatlanszűke miatt égbeszökő lakbéreket, a növekvő vashegyeket és a hiányzó energiát, a túl sok iskolai, illetve a túl kevés óvodai férőhelyet. És voltaképp milyen új adatok nyerhetőek ezután? A csiklandós — például a személyi jövedelem nagyságára vonatkozó — kérdéseket az alkotmánybíróság törölte, így csak azt lehet megtudni, hogy mondjuk az a fűszeres, aki fát használ télen a fűtéshez, házát 1958-ban építette és legmagasabb iskolai végzettsége egy liftkezelő tanfolyam, másfél órát utazik munkahelyére. De tegyük fel, hogy ezzel nincs egyedül, és a másfél óra soknak találtatik. Mi a megoldás? Új autóban építése, vagy a tömegközlekedés bővítése? Ezek, mint tudjuk, nem adatgyűjtés, hanem politikai döntés kérdései, mint ahogy a népszámlálás ellenzése vagy pártolása is inkább a kormányprogram egészének támogatásától, illetve megkérdőjelezésétől függ, azt már régen nem a kitöltendő rubrikák motiválják. A nyugatnémet vincellérek szervezete például azért bojkottálja majd a népszámlálást, mert nem ért egyet a kormány agrárpolitikájával. AZ ÁLLAM TITOKTARTÁSÁBAN sokan nem bíznak: a népszámlálás megakadályozására a legkülönfélébb emberjogi csoportok szövetkeztek. Az ellenzéki pártok közül egyedül a Zöldek jelentettek be bojkottot, hiszen az SPD volt eredetileg 1980-ban — az akkor anyagi okok miatt elhalasztott — népszámlálás kiagyalója. A „kemények” első bombája márciusban — egy bejelentkezési hivatalban — robbant, de rakétatámadást sem tartanak lehetetlennek a fotocellával, rácsok mögött őrzött, előnyomtatott kék-fehér kérdőívtömegek ellen. A „nagy összeírás” akadályozóit Zimmermann belügyminiszter tízezer márkás büntetéssel fenyegette meg, s ez vonatkozik a „felbujtókra” is. Egy hannoveri számítástechnikus — idézi a Der Spiegel — bár maga nem rajong a „lajstromozásért”, polgártársait „óva inti” attól, hogy kávéval öntsék le a kérdőíveket, vagy azokat netán rozsdamentesítésre használt grafitkenőccsel kenjék be vékonyan, mert így lehetetlenné tennék a feldolgozó elektronikus masina munkáját. De elég az is — buzdít passzív rezisztenciára egy másik szakértő —, ha az összesítéskor derül ki, hogy a válaszadó katolikus pap, négy gyerekkel, vagy kétéves kislány, s családi állapota özvegy. Nonn V. György a s:»*Bojkottplakát A zöld és a piros vonal együttélése |i ' | A ciprusi siker-story A HELLÉN MITOLÓGIA SZERINT Ciprus egykoron azzal bizonyította varázslatos voltát, hogy Aphrodite, az istennők legszebbike, a sziget délnyugati partján levő Paphos kikötőváros közelében „kelt ki a habokból” és különös kegygyel viseltetett szülőföldje iránt. Nagy kár, hogy a hadak útján álló szigetország lakói viharos történelmük során ennek vajmi kevés előnyét tapasztalták. Napjainkban azonban Ciprus, kevésbé költői módon ugyan, de ismét tanújelét adta csodateremtő képességének. Ezúttal száraz, ám kedvező gazdasági mutatók formájában. „A zöld vonallal — sajnos és egyelőre — kénytelenek vagyunk együttélni, a pirosat azonban igyekszünk távol tartani" — foglalja össze véleményét országa helyzetéről dr. Jakovosz Arisztida, a nemzeti terviroda vezérigazgatója. Az előbbin a két ciprióta közösséget, a görögöt és a törököt elválasztó demarkációs vonal értendő. A „vörös vonal” pedig a kivitel és a szolgáltatások összvolumenének húsz százaléka, amelyből fedezni kell az importot és a külföldi adósságszolgáltatást. Efölötti devizakiáramlás ugyanis stagnálásra kényszerít minden nemzetgazdaságot. Nos, ami Ciprust illeti, meg sem közelíti ezt a kritikus pontot. A szigetországban a „legújabbkori időszámítás” 1974. nyarától kezdődik, amikor a török csapatok inváziója következtében Ciprus két részre oszlott. Északon az ott élő és odatelepedett török ciprióták tömörültek és idővel úgynevezett török ciprusi köztársaságot hoztak létre, amelyet nemzetközi elismerésben eleddig csak Törökország részesített. Bár a török kisebbség a lakosságnak csak huszonkét százalékát alkotja, a sziget területének most negyven százalékát birtokolja. A gazdasági létesítmények és a termőföld hetven százaléka összpontosult ebben az országrészben. „Nekünk csak egy kis szőlőnk maradt”, — mondotta volt akkoriban a néhai Makariosz érsek e sorok írójának. Súlyosbította a helyzetet, hogy a megszállt országrészből százkilencvenezer görög ciprióta lakos délre menekült, mindenét hátrahagyva. Ez azt jelentette, hogy a lakosság egyharmada otthontalanná vált, a munkavállalók negyven százaléka pedig munkanélkülivé. ÚJ LAPOT KELLETT NYITNI a gazdaságpolitikában is. Világos volt, hogy a hagyományos iparágakra — mezőgazdaság, könnyűipar és turizmus — csak kisebb mértékben lehet támaszkodni. Az új technológiák meghonosítására, Ciprusnak a Közel-Kelet „szolgáltató központjaként” betöltött szerepére és a turizmusra helyezték a hangsúlyt. Gyorsított fejlesztési tervek megvalósításával elérték, hogy már 1980-ra a déli országrész termelési értéke elérte a szeceszszió előtti szintet, majd évi 5,1 százalékkal tovább nőtt. Ezzel szemben a török oldalon a gazdasági növekedés évi 2,3 százalékos volt. A politikaival együtt mélyült a gazdasági szakadék is a két közösség között: a bruttó nemzeti termék délen évente 2617 millió fontot tesz ki, míg északon 774 millió fontot. (Egy ciprusi font nagyjából két USA-dollárnak felel meg.) A magas munkanélküliségi rátát délen az elviselhető 3,5 százalékra szorították vissza. Ennél is kedvezőbb az inflációs ráta alakulása: évi 1,2 százaléknál nem tesz ki többet. Mindennek azonban megvan az ára. Míg 1974 előtt az import és a külföldi adósságok fedezésére az árukivitel és a szolgáltatási bevételek mindössze négy százalékát kellett fordítani az országnak, ma erre a célra tizenhárom százalékra van szükség. Ez azonban messze alatta marad a ciprusi gazdaság teherbíró képességének, és — ami a legfontosabb — nem kényszeríti pangásra. EGYMILLIÓ TURISTÁT látott tavaly vendégül a félmillió görög ciprióta, s félmilliárd dollárt „inkasszált” tőlük. Ciprus ugyanis jórészt a „pénzes turisták” úti célja. Nagy haszna származik a szigetországnak az úgynevezett off shore cégek és bankok tevékenységéből is. Ezek külföldi tulajdonban levő vállalkozások, amelyek számát háromezerre becsülik. A közvetlen illetékek, amelyeket az állam kivet ezekre, rendkívül alacsonyak: a profit 4,2 százalékánál nem nagyobbak; alig egy nyolcadát teszik ki annak, amit a hazai vállalkozóktól szed be az adóhivatal. A kormány azt vallja: hosszabb távon és közvetett formában kifizetődőbb kiépíteni — Bejrút örökébe lépve — a Közel-Kelet virágzó „gazdasági fővárosát”, mint gyorsan megkopasztani a vendéget. Hogy mi a siker titka? Az ottaniak szerint: a keleties szívélyesség és vállalkozókedv, az angol gyarmatosítóktól örökölt rendszeretet, valamint a dán szorgalom és hatékonyság. Sok munkával, továbbá az óvatosság és a kockázatvállalás ügyes elegyítésével érték el a görög ciprióták az immár irigylésre méltó sikereiket. Pálfi Viktor „Felnőtté válásukat” szeretnék bizonyítani Alsó- Ausztria új „fővárosának”, azaz tartományi székhelyének, Sankt Pöltennek a lakói azzal, hogy Willi Gruber polgármesterrel az élen saját, csak a városra jellemző betűjelő rendszámot kérnek járműveik számára. Arra hivatkoznak, hogy a környék másik hét tartományi fővárosa, Linz is, Graz is rendelkezik ilyennel. A linziek azzal különböztetik meg magukat autóikon, motorkerékpárjaikon a „közönséges" felső-ausztriaiaktól, hogy Oö helyett L, a graziak pedig nem az egyébként szokásos St, hanem G rendszámot viselnek. Mi legyen hát Sankt Pöl OVP-fellegvárban SPO? Külön rendszámot Sankt Pöltennek? lennek, mint tartományi székhelynek a betűjele? Miután Salzburg tartomány már kisajátította magának az S-t, Stájerország pedig az St-t, meglehetősen nehéz egyértelműen azonosítható találni Sankt Pöltennek. Ráadásul egész sor adminisztratív lépéssel is járna a 28 ezer gépjármű rendszámtábla-változtatása, egyebek között még törvénymódosítással is, amely a tartományok és városok rendszámbetű-jelzéseit kimondja. Sankt Pölten-t fontos beosztású hölgyek és urak meglehetősen egyszerű ötlettel álltak elő rendszámtábla-ügyben: legyen a betűjelzés SPÖ! Igaz, a három betű Ausztria Szocialista Pártjának német nyelvű rövidítése, de üsse kő. Az ötlet megvalósításának egyetlen, aligha adminisztratív akadálya van csupán: az alsó-ausztriai tartományt hagyományosan a néppárt, az ÖVP igazgatja. Ott viszont, koalíció ide, kormányszövetség oda, udvariatlanság lenne SPÖ-vel furikázni. — k — A Magyar Hírlap külföldi sajtószemle A gazdasági élet alapvető reformjáról tárgyalt az elmúlt héten a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága. A plénum határozatairól a párt napilapja, a moan közölt beszámolót. A Nhan Dán megállapítja, hogy a fogyasztási javak elosztásában bekövetkezett romlás alapvető és közvetlen kiváltó oka az állami ártámogatáson alapuló gazdaságirányítás bürokratikus mechanizmusának túl sok ideig történő fennmaradása. „A bürokratikus mechanizmus megszüntetése a népgazdaság legsürgetőbb feladata. Az elmúlt évek tapasztalata nyilvánvalóvá tette, hogy ha a régi mechanizmus és az idejétmúlt gondolkodási mód túszai maradunk, akkor nem lesz orvosság. A KB plénuma rámutatott az áru- és pénzviszonyok helyes kihasználására, és átfogó gazdaságpolitikát, valamint szerves egységet képező intékedéseket határozott meg. Az állami ártámogatáson alapuló merev gazdasági mechanizmus megszüntetése, a szocialista önelszámoló egységeken alapuló tervezési mechanizmus, és az áru-pénz viszonyok helyes használata bizonyára felszabadítja a termelőerőket, lépésről lépésre úrrá lesz a nehézségeken a társadalmi gazdasági életben” — húzza alá a Nhan Dán. A lap a tervezett intézkedések elveit is nyilvánosságra hozta. „A parasztokat amellett, hogy mezőgazdasági adót kell fizetniük, az államhoz fűződő gazdasági kapcsolataikban egyenrangú félként kell kezelni. Ez azt jelenti, hogy a felvásárlási árakat alku útján alakítják ki, és erősítik a munkásparaszt szövetséget. A mezőgazdasági termeléshez szükséges eszközöket az állam adja el a parasztoknak, akik viszont rizstermésüket az államnál, többoldalú szerződésekben meghatározott áron értékesítik. Az iparban, a kisüzemeknél és kézműiparban szintén az állam biztosítja a nyersanyagot a megkötött szerződések alapján, elfogadható áron, amely alacsonyabb lesz, mint a szabadpiaci ár. Ezek meghatározásánál teljes mértékben figyelembe veszik és pontosan kalkulálják a termelés szükségleteit és lehetővé teszik, hogy az állami vállalatok idővel fedezni tudják kiadásaikat. A nagykereskedelmi árakat a fogyasztói árakból fogják visszaszámolni, olyképpen, hogy abból levonják a kiskereskedelmi árrést. Minden üzem termékeit az államnál köteles értékesíteni. Az eladási ár szintén megegyezés szerinti lesz, egyenrangú felek tárgyalásának eredményeképp jön létre. A határozat kiáll az áruforgalom bővítése mellett és azért, hogy mindenfajta mesterséges akadályt mozdítsanak el a kereskedelem útjából, de ugyanakkor leszögezi, hogy a piacon a szocialista szektornak kell dominálni, különösen a közszükségleti cikkeknél. Az állami kereskedelmi vállalatoknak a szállítási költség csökkentésével és nem az árak emelésével kell nyereséget elérniük” — idézi a határozatot a párt lapja. A határozatra felfigyelt a HNANdAlTM IX gazdasági napilap is, amely a hírt a második oldalon kommentálta. „A Vietnami Kommunista Párt mélyreható intézkedéseket jelentett be, hogy javítsa az élelmiszer és más alapvető fogyasztási cikkekből való ellátás színvonalát. Ezeket a VKP KP fogadta el, és részei a reformoknak. A korábbi reformoknak nem sikerült megállítaniuk az ellátás romlását a városokban. Az intézkedések árreformot is magukba foglalnak, amely lehetővé teszi, hogy a parasztok 40 százalék nyereséget érjenek el termékeik értékesítésekor, és engedélyezi magánfuvarozók működését, hogy a termények a piacra jussanak. Az élelmiszer-ellátás az elkövetkező hónapokban várhatóan tovább romlik a gyenge termés miatt az északi és a középső tartományokban” — írja az angol napilap. Büntethetetlenséget kapott Poindexter (AFP, AP) Az amerikai képviselőháznak a titkos iráni fegyverügyletet kivizsgáló különbizottsága szerdán részleges büntethetetlenséget szavazott meg John Poindexter ellentengernagy, volt nemzetbiztonsági tanácsadó számára. A mentesség megadásával szeretnék végre szóra bírni Poindextert, aki eddig minden vallomást megtagadott. A vizsgálatot folytató bizottságok elsősorban arra szeretnének tőle választ kapni, tudott-e Ronald Reagan elnök a fegyverüzletből befolyt összegek „eltérítéséről” a nicaraguai ellenforradalmárok javára. Az elnök tagadta, hogy erről tudomása lett volna.