Magyar Hírlap, 2004. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-22 / 18. szám
Rovatvezető Szále László/e-mail szale@mhirlap.hu/telefon 470-1310 Katonadolog író, rovata minden második csütörtökön jelenik meg, másfelől Valaki valaha azt mondta, hogy a háború sokkal komolyabb dolog annál, mintsem hogy katonákra lehetne bízni. Persze, most sem vagyok biztos a bizonyára pontatlanul idézett mondatban, én soha nem az illető tekintélyt és a szó szerinti idézetet jegyzem meg, egyfelől mert nem is az illető személye érdekel, másfelől pedig nem is a mondás betű szerinti viszszaadása, hanem a lényege. Mindezen most azért elmélkedem, mert elnézve (ha egyáltalán látni őket az utcán) a mi katonáinkat, álmélkodva merengek, ebben az úgynevezett rendszerváltás utáni időkben ahány hadügyminiszter volt, mindegyik hozott valami újat. És meggyőződésem, hogy közülük egyik sem volt katona. Mindenekelőtt az egyenruhák változnak menetrend szerint, nyilvánvalóan nem kevés költséggel. Másfelől pedig a világtörténelem hamisítás nélküli lapjai, melyben hadvezérek, katonák, harcosok, mondjuk Batu kán, Dzsingisz kán, Nagy Sándor, de a mi Attilánk is katonaként nyerték (veszítették) a háborúkat, és nem diplomataként. Azokról az időkről nem is beszélve, mikor a két hadvezér az attak előtt párbajt vívott egymással. Akkor most mi van? Az egyik eltörli a reggeli tornát, nyilván valaha fel volt mentve tornából, és azóta is utálja a korai testmozgást. A másik leveszi a katonák fejéről a fejfedőt, és leventesapkát ad rájuk, innen már csak egy lépés a csákó, a zsinóros mente és a kard az oldalunkon. Csupa romantika, de szerencsére (?) jött egy másik hadügyminiszter, aki eltakarította ezt a nemzeti nosztalgiát, és katonásan bevezette az Ez már nem hadsereg, ez nem véd, nem támad, hanem egy költségesen felruházott díszőrség, de minek? amerikai stílust, megint új felszerelés, ruházat, az a foltos, és már lehet sapka nélkül is tisztelegni, mint odaát, ami valami olyan, mint mikor az ember kalapot emel kalap nélkül. Mindez akkor vált számomra tragikussá, mikor barátom fiát látogattam meg (spanyolul tanult, abban segítettem), és a kapunál nem katonák, hanem valami őrzővédő szolgálat emberei állták az utamat. Nyivászta kölykök, nálam, szakaszparancsnok koromban a konyhán sem állták volna meg a helyüket, de azért beengedtek, meg sem nézték, van-e nálam fegyver, csak az igazolványomban látták, hogy tartalékos tiszt voltam, és intettek. Mondom Ferinek, mi ez? Nem a katonák védik az objektumot? Ő úgy tudta, nem, mert ez egy vállalkozás, nekik meg nincs is fegyverük, az Karcagon van, a raktárban. Nem kérdeztem meg, nem akartam megzavarni a fiúban az újsütetű katonai doktrínát, csak azt kérdeztem meg humorba ágyazva, és mi lesz, ha harcra kerül a sor? Ő is nevetett rajta, és azt mondta, majd azt is elintézi egy vállalkozás. Szakmai ártalom volt, de megkérdeztem még, és mi van, ha berepülnek az ellenséges gépek, bombákkal, miegymás? Erre is csak nevetett, és azt mondta, ahogy átlépik a légteret, meg vannak véve. Megvesszük őket. Nem fogunk ezerkétszáz lőszert kilőni rájuk darabonként. Bejöttek? Meg vannak véve! Istenem, gondoltam, mit tudnak ezek a fiúk az elektronoptikai képátalakító rendszerről, egyáltalán az éjjellátó készülékekről hat hónap alatt, miközben már a menet közbeni hátraarcot is eltörölték, nyilván az újsütetű parancsnokok nem tudták, nem tudják, hogy az egyetlen vezényszó, amit jobb lábra kell kiadni. Ez több mint siralmas, ez már nem hadsereg, ez nem véd, nem támad, hanem egy költségesen felruházott díszőrség, de minek? Aztán eszembe jutott, hogy például Gemenc már az IMF tulajdona, és ebből következően magamból kifelé fordulva azt mondtam, megint valakit (majdnem) idézve: Magyarország nem volt, hanem nincs. A véleményrovat állandó tárcáinak archívuma az interneten: www.magyarhirlap.hu/velemeny Tar Sándor 2004. január 22., csütörtök • Magyar Hírlap • 15 vélemény vita Jó ember kerestetik villamosmérnök fájdalmasnak tartja, hogy Draskovics Tibor miniszteri jelölése miatt is késlekedik a kutatás-fejlesztés felelőseinek kinevezése. Ez az írás nem valaki ellen szól. Ellenkezőleg, csakis és kizárólag valaki (így, megszemélyesítve!) - a Magyar Köztársaság mellett áll ki. Hónapok óta sejtjük, néhány napja pedig már bizonyossággal tudjuk, hogy Magyarország pénzügyi helyzete megromlott. Nem a gazdaság ingott meg, de természetesen, a kettő —a gazdasági értékteremtés és a fiskális-monetáris rendszer - nem független egymástól. Mellbevágóan ért mindnyájunkat a hír, hogy a költségvetésbe már amúgy is betervezett kemény megszorításokon felül, sürgősen össze kell kotorni jóval több mint százmilliárd forintot. Unalomig ismételt közhelynek számít, hogy kemény gazdasági versenyben kell megteremtenünk azokat az értékeket, amelyekből megélhetünk (lehetőleg jól), sőt gyarapodni tudunk, amelyek révén felemelhetők a szegények, lesznek új munkahelyek, jut oktatásra, kultúrára, az infrastruktúra fejlesztésére. Legalább ennyire fárasztóan ismételt bölcsesség, hogy csak a tudással, az újdonságok alkalmazásával - innovációval - képes versenyben maradni egy vállalat éppúgy, mint egy egész ország. Sokat ismételt, de alig hasznosított bölcsességek. Mert szép a takarékosság, ideig-óráig kellenek a megszorítások, de hosszabb távon abból megélni, gyarapodni nem lehet. Igaz, a pénzügyminiszter-csere alkalmából hangoztatják, hogy a takarékosság ellenére a fejlesztés elsőrendű szándék marad, de néhány friss fejlemény kételyekre is okot ad. Nagy eredmény, hogy hosszas vajúdás után a magyar kormány is felismerte a gazdaság érdekeit szolgáló innováció fontosságát, és intézkedéseivel elkezdte helyrehozni az elődei által alaposan elrontott struktúrákat. A múlt nyáron kormányhatározat született arra, hogy az innovációért felelős, alacsony szintre lenyomott szervezet helyett idén január elejétől önálló hivatalt kell létrehozni. A parlament elfogadta az innovációs alapról szóló törvényt, amely garanciákat nyújt arra, hogy a befolyt pénzeket a gazdaság erősítésére, az új kutatási eredmények mielőbbi és hatékony átvitelére mozgósítsák. Az is jó hír, hogy már érett formában leledzik a fejlett országokban jól bevált módszereket követő, átfogó, előremutató innovációs törvény is. Mindezt jelentős előrelépésnek tekinthetnénk, de kár, hogy az egész nem működik, vagy mondjuk így, csupán alapjáraton megy, mert nincs vezető, aki elindítsa a gépezetet. Január vége közeledik, s még mindig nincs meg sem a Nemzeti Kutatás-Fejlesztési Hivatalnak hat évre kinevezendő vezetője, sem a tevékenységét ellenőrizni hivatott és amellett a távlati stratégiákat előkészítő tanácsé sem. A kormányzati elképzelések nagyon fontos és hasznos alapelveken nyugszanak: az egyik vezető a tudományos kutatásban gyakorlatot szerzett, itthon is, külföldön is elismert, jeles személyiség legyen, míg a másik a megvalósításokban, a termelésben (szolgáltatásokban) járatos, de nemzetközileg szintén kellően elismert szakember, így egészítve ki egymás ismereteit, kötődéseit és kapcsolatait. Nem lehet elégszer hangsúlyozni ugyanis, hogy az innováció nem kutatás és nem is profittermelő tevékenység, hanem csak tudással, az újdonságok alkalmazásával - innovációval - képes versenyben maradni egy ország, a kettő együttese. A most megalakult hivatalnak és az új törvény által keletkező pénzeknek az alapvető és elsődleges feladata, hogy a gazdaságot segítse, erősítse a vállalkozásokat. Mindezekhez adódik még, többek között a folyamatos és átgondolt működés érdekében: a kulcsszereplők olyan személyek legyenek, akik közvetlenül nem kapcsolhatók aktuális pártpolitikához. Ezeket a kívánságokat - úgy hírlik - a miniszterelnöknek írt levelükben az ipari vezetők is megfogalmazták. A jeles elvek azonban egyelőre nem valósultak meg a gyakorlatban. A hivatal most áll föl, működését, felfogását, szervezeti alapjait az elnöknek kell kialakítania, a vezető munkatársakat az ő aktív közreműködésével kell kinevezni. Legalább ennyire lényeges, hogy a több évre kinevezendő tanácsnak ki áll az élén, milyen lesz a két ember viszonya, kiegészítik-e egymást, vagy kellemetlenül rivalizálnak. Az alapelvek szerint a politika lehetőleg nem szól bele a kiválasztásba, hanem csakis a szakmai, vezetői kvalitásoknak kell dominálniuk. Az, hogy ennyire elhúzódott a megbízás, mást mutat. Nem vagyok bennfentes, nem tudhatom, mi folyik a koalíciós alkukon, milyen szempontok szólhatnak bele az ügybe. De szakmán belül hírek keringenek, hiszen ez ,jól értesült” ország. Beszélik, több jeles személyt is felkértek, akik éppen a politikai erők beleszólása miatt mondták: köszönöm, nem kérek belőle. Beszélik: vannak jelöltek, akiknek viszont kevéssé örülnének a kutatók és a gazdasági vezetők. Egyébként a szakemberek mindkét szférából már a múlt év végén felhívták a kormány figyelmét, az idő sürget, a munkát mielőbb el kellene kezdeni. Mindeközben egy lényeges momentum is beleszólhat a huzavonába. Ismert, hogy a miniszterelnök fontos munkatársa, a döntések előkészítője most éppen váltott, és leendő pénzügyminiszterként már másra kell koncentrálnia. Az átmeneti időszak aligha kedvez tehát a legjobb lépés esélyének. Egy biztos, a halogatás nem jó az országnak. Mindnyájunk érdeke, hogy egészséges, küzdőképes, az újra fogékony és azt jól hasznosító gazdaságunk legyen. Ha megvannak már a jó eszközök, a gépezetet működtetni kellene. Tehát, Brechttel szólva: jó emberek kerestetnek! Szentgyörgyi Zsuzsa Forma-1 Jókó Csaba rajza Gumicső A magánorvos berendeli magánpáciensét a közkórházba, bemegy maga is, ott levezeti a szülést, és fölveszi munkájáért a honoráriumot. Mi mást tehetne? Saját rendelőjében tilos a szülés, s ott nincs állandóan rendelkezésre álló személyzet. Amott pedig minden eszközt, medicinát kézre adnak. Használatukért fizetnie sem kell. Ha a közkórházban dolgozó, közpénzből fizetett közalkalmazott orvos hálapénzt kap (előre kialkudva is), az az övé, s nem az intézményé. A nyomorgó kórházak igazgatói el nem vennék tőle. Az orvosi kamara szerint „a szülészeknek jár a hálapénz”. Sem a szakminiszter, sem a politikai államtitkár nem kérdőjelezi meg az utólag adott hálapénz törvényességét, legföljebb azt teszi hozzá, hogy hát milyen megalázó ez az orvosok számára. De hát miért tűrik a megalázást? Avagy másról van szó? Netán kikerülhetetlenné tett rendszerről? Az adófizetők pénzéből működő közkórházakban törvényesítették?) a magánelsajátítást némely szakágban, és immár gyomormosó gumicsőként igyekeznek ledugni a rúgkapáló társadalom torkán. Megannyi, rezsivel nem bajlódó tulajdonosként! Vagyis lezajlott egy fű alatti (ingyenes!) privatizáció. Érthető, miért tiltakoztak a kórháztörvény ellen, e sajátos orvosi fait accomplit igyekeznek megvédeni. Nincs itt már szükség magánosító törvényre. Szólhatna valaki a kormányosoknak, mert ők még nem vették észre. (kunis) Magyar Hírlap KÖZÉLETI NAPILAP Főszerkesztő Szombathy Pál Főszerkesztő-helyettesek Popovics Gizella, Farkas György Vezető lapszerkesztő Szluka Márton Lapszerkesztők Ipper Péter, Lépesfalvi Zoltán Művészeti vezető Lovasi Eszter Fotórovat-vezető Habik Csaba Hír és MH-online Köves Pál Főmunkatársak Gréczy Zsolt, Makai József, Para-Kovács Imre, R. Székely Julianna Kiadja Ringier Kiadó Kft. 1141 Budapest, Szugló u. 83-85. Telefon: 460-2500 Vezérigazgató Papp Béla Lapigazgató Czövek Hajnalka Hirdetési igazgató Komjáthy Katalin Marketingigazgató Holovács Annamária Terjesztési igazgató Bulyáki Iván Gyártási igazgató Végh Petra Szerkesztőség 1145 Budapest, Szugló u. 14., telefon: 470-1100, fax: 470-1296 Hirdetési igazgatóság 1145 Budapest, Szugló u. 14. Telefon: 470-1133, fax: 470-1136, e-mail: molnarek@mhirlap.hu Hirdetésfelvétel, telefon: 470-1133, fax: 470-1136. Ügynökségi referens, telefon: 470-1140, fax: 470-1136 A hirdetések tartalmáért a lap nem vállal felelősséget! Előfizethető a Magyar Hírlap terjesztési osztályán, telefon: 460-2582, 460-2599, fax: 460-2490, e-mail: ligetfalvi@ringier.hu, ezenkívül a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Irodánál (Budapest VIII., Orczy tér 1., levélcím: HELIR, Budapest 1900). Budapesten a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központ kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1014 Budapest, Szentháromság tér 6., telefon és fax: 00-36-1-201-8891, e-mail: batthyany@kultur-press.hu. Előfizetésről, terjesztésről felvilágosítás a 06-40-200-549-es, helyi tarifával hívható számon, munkanapokon 9-17 óra között. HU ISSN 0133-1906 HU ISSN 0237-3807 Nyomtatás Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája Felelős vezető Burján Norbert igazgató