Magyar Hírlap, 2009. december (42. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-29 / 303. szám

1­1­6 MAGYAR HÍRLAP KULTURA 2009. DECEMBER 29., KEDD Elhunyt a nagy Bemutatkoznak polihisztor, 2010 kulturális Vekerdi László fővárosai MTI Januárban három város mutatkozik be Európa 2010-es kulturális fővá­rosaként: a németországi Ruhr-vidé­ken található Essen, a dél-magyaror­szági Pécs, valamint a Boszporusz két partján fekvő Isztambul. Essenben ja­nuár 9-10-én, Pécsett 10-én, Isztam­bulban 16-án kezdődik ünnepélye­sen a zenei, színházi, táncművészeti, filmes, valamint irodalmi rendez­vénysorozat. A német városban a vi­lágörökséghez sorolt Zollverein, egy 1986-ban bezárt szénbánya és a hoz­zá tartozó egykori kokszolómű lesz a nyitófesztivál helyszíne. Pécsett az első napon 24 órán át folyamatosan tartanak rendezvényeket a középüle­tekben és közterületeken. Isztambul­ban valamivel későbbre időzítették a hivatalos kezdést, de már az azt meg­előző napokban is lesznek művésze­ti programok. Az uniós országok kormányait képviselő tanács eltért az általános gyakorlattól, amikor a jövő évre nem egy-két, hanem három várost jelölt ki európai kulturális fővárosának. A lehetőségért nagy csatát vívnak a pályázók, hiszen az növeli az idegen­­forgalmi érdeklődést, és hatása jó­val tovább tart, mint egy esztendő. Az odaítélés feltételei között szere­pel az is, hogy a programok tevékeny résztvevője legyen a helyi lakosság. ■ ZSEBŐK CSABA Életének 86. évében, vasárnap elhunyt Vekerdi László tudós-könyvtáros­­közíró, a Bethlen Gábor Alapítvány alapító kurátora. 1924-ben Hódmezővásárhelyen született. Középiskolásként a Deb­receni Református Kollégiumban ta­nult, ahonnan a soproni erdőmérnö­ki egyetemre került. 1951-ben orvossá avatták, Debrecenben belgyógyász­ként, majd Budapesten, az onkológián dolgozott, ám végül elhagyta az orvosi pályát. A Matematikai Kutatóintézetbe került kutató-könyvtárosként, ekko­riban főként a természettudományok és a matematika kultúrtörténetével, az akadémia történelmi szerepével, Ga­lileivel, Pascallal, Descartes-zal fog­lalkozott. Vekerdi Lászlót igazságke­reső szándéka, elkötelezettsége tette a Tisza­táj folyóirat harcos védelmező­jévé, és „hajtotta” a legendás monori, lakiteleki találkozókra is. Sokolda­lúságának , kisajátíthatatlanságának elismeréseként 1992-ben egyszerre kapta meg a Szent-Györgyi Albert - és a József Attila-díjat, 1993-ban pe­dig a Tiszatáj-díjat és a Soros-élet­műdíjat. 2001-ben Széchenyi-díjban, 2004-ben Magyar Örökség Díjban ré­szesült. 80. születésnapján Egy szabad ember címmel emlékkönyvet adtak ki a tiszteletére. Megjelent köteteiből 14 saját mű, 15 pedig fordítás. ■ A Vatikán is bejelentkezett a staffordshire-i kincsre A Vatikán is igényt tart az idén júliusban Terry Herbert hobbikutató által felfedezett staffordshire-i kincsre, amely a brit földön feltárt angolszász régészeti leletek egyik legszebbike. Az ezerötszáz páratlan, drágakö­vekkel ékesített arany- és ezüsttárgyból álló készletre 1370 év elteltével bukkantak rá Tramworth város kö­zelében. A Vatikán figyelmét a tárgyak keresztény vonatkozásai keltették fel, ezért formál jogot a leletre. A helybélieknek alig négy hónapjuk maradt a készlet megmentésére, 3,3 millió fontot kellene összegyűjte­­niük, ami ahhoz szükséges, hogy a kincset a közép-angliai városok múzeumaiban tarthassák. A régészek a British Museum támogatására is számíthatnak. (MH) FORRÁS: STAFFSCC.NET Dolák-Saly Róbert új kötete abszurd világunkról szól Mindennapi tudathasadásaink SOMOGYI F. ANIKÓ Dolák-Saly Róbert neve néhány éve már nem csak a Laár pour Laár társu­lat rajongóinak vagy a Besenyő csalá­dot kedvelőknek ismerős. Az Euró­pa Könyvkiadónál most jelent meg Agyatlantisz című kötete, amely a Madáretető című, 2002-ben kiadott opus folytatása, sőt helyesebb lenne úgy fogalmazni: az előzménye. Aki már most nem érti, az olvasson to­vább gyorsan. Magyarosi Gizella, a kötet szerkesz­tője így jellemezte Agyatlantisz vilá­gát: „Ősi szigetvilág az Óperenciás­­tengeren túl, valahol a komédia és a tragédia határvidékén”. Agyatlantisz az a hely, ahonnan a Madáretető című kötetben olvasható, csavaros humor­ral gazdagított napilapszámok szár­maznak, így talán már érthetőbb a jelen mű előzmény jellege. Most pe­dig íme: 2009-ben végre előkerült Agyatlantisz térképe, és idegenve­zetőnk segítségével be is járhatjuk az elsüllyedt kontinenst. Hétköznap­jaink, emberi világunk újabb gör­be tükrét tartja tehát kezében az érdeklődő olvasó, mindezt a Dolák- Saly Róbert által megformált, is­mert figurák tolmácsolásában (Naf­­talin Ernő, Anti bácsi és Pandacsöki Boborján, illetve a raccsoló porond­mester), kifordított képregények és rövid történetek formájában. Már a képzeletbeli Agyatlantisz térké­pe is sokatmondó, a földrészek, or­szágok beszédes neveket viselnek: Ezotéria, Szorongázsia és Amnézia mellett még számos, ismerős kife­jezéssel, szójátékkal létrehozott te­lepüléssel találkozunk itt, a szerző „gumiverzumában”. Dolák-Saly Róbert bemutatja az emberi agyatlanságokat, azaz mind a tizenkét országot, az abszurd humor segítségével: nem menekülhet a kri­tika elől sem a média, sem a párkap­csolatok területe, de a politika vagy a képes gyermekmesék jellegzetesen elrajzolt sorozata sem Winnetou-tól az Öreg néne őzikéjéig. Nézzük, mi­ből válogathatunk még: Naftalin Er­nő úti jó tanácsaival látja el a kíván­csiakat, majd egy-egy jellegzetes agyatlantiszi ország történeteit ol­vashatjuk el, iletve többször találko­zunk Anti bácsi dalainak pontos szö­vegével, és a Laár pour Laár társulat előadásaiból ismert jeleneteket, illet­ve a társulat tagjait is viszontláthat­juk. A mű alcíme sem véletlen, vég­re képregény formájában is élvezhető Az ember tragédia című alkotás. Aki­nek pedig mindez nem lenne elég, ha még nem fáradt bele az olvasásba és a kacagásba, annak javasoljuk, hogy aktivizálja magát, mindjárt próbál­ja is ki a recepteket, amelyeket a „nő elvesztésére” ajánl a szerző. A siker nem marad majd el! ■ Aamii&milSl. Az ember tragediá­ns»»*»*«! " Dolák-Saly Róbert outM-my­­tm.m gumiverzuma jgL, Európa Könyvkiadó **■» 2009 WWW.MAGYARHIRLAP.HU Két nemzedék harca egy elveszett világban APÁTI MIKLÓS Sarkadi Imre újságíróként kezdte a szakszerű betűvetést, ismerkedett az országgal, az „édeni demokrácia” esztendeiben hitt abban, hogy a vi­lágégés után olyan béke következik, amelyben érdemes élni, alkotni, cse­lekedni. Rákosi despot­izmusa idején is jó érzékkel látta át: íróként többet mondhat el az országról, az embe­rekben dúló háborúkról és csatavesz­tésekről, mint a rotációs papíron. Az Elveszett paradicsom arról is be­szél, hogy a hatvanas évek Magyaror­szágában lehet ugyan élni, a kimagas­ló tehetségek akár szemmagasságig is kimagasodhatnak, de tovább­­ nem. Az Újpesti Színház rendezője, Dózsa László és társulata alázattal, szeretet­tel nyúlt Sarkadi darabjához, bíztak a mű erejében, nem választottak olyan eszközöket, amelyek szétfeszítenék e meditatív, önelemző játék kereteit. A díszlet (Kővári Magdolna) szinte pontosan olyan, amilyennek Sarkadi megálmodta: olyan tér, amelyben minden egy helyen van, ami a mun­kához és az élethez kell, hiszen az öreg Sebők hetvenöt évesen is aktív, de­rűs, munkálkodó. Van itt egy normá­lis asztal, egy normális ágy, egy nor­mális locsolókanna, néhány normális pálinka. Ebbe a normalitásba érke­zik meg Sebők fia, Zoltán, az agyku­tató, aki számolatlan szórja a pénzt, hajszolja a szerelmet, mintha tudná, hogy a végzete elől úgysem menekül­het. Szeretője van, aki terhes lesz tőle, az asszony el akarja vetetni a gyere­ket, és Zoltán, noha az agyakat szokta kutatni, vállalja, hogy elvégzi a tiltott műtétet, s az asszony meghal. Ezért bizony nem csak holmi lelkifurdalás, de börtön jár. Mindez a függöny fel­gördülése előtt történik. Tényleg, mi történik? Medveczky Attila interjújában (Függetlenség) Czvetkó Sándor ekként elemzi saját szerepét (Zoltán) és a darabot: „Lá­tunk egy tudós apát, aki hangyaszor­galommal gyűjti a tudást egy életen át. A fia épp az ellentéte. Lángoló, ki­robbanó tehetségű kutatóorvos. Ön­törvényű zseni. Aki nem tud mit kez­deni a tehetségével, a megszerzett javait, szerelmeit, mindent elher­dál. Belőle hiányzik valami. Bevallása szerint is a kitartás, a hit. Tékozló te­hetség. Az ilyen embert előbb utóbb utoléri a végzete. Utolérte, így indul a darab. Zoltán embert öl. Orvosi mű­hiba. Hosszú börtön vár rá. Az apjával akarja tölteni utolsó napjait. Az elő­adásban apa-fiú, a kétféle világnézet csap össze a lét alapvető kérdéseiről. És ebben a kilátástalan helyzetben találja meg Zoltánt az igaz szerelem Mira személyében. Mi tegyen? Élet­ben maradjon vagy eldobja az életét? Vállalja-e a börtönt, vagy az öngyil­kosságba meneküljön?” Ennél tömö­rebben nehéz lenne elmesélni Sarkadi Imre darabjának tartalmát, divato­sabb szóval, üzenetét. Sarkadi Imre jól játszható szerepe­ket írt, ezt tanúsíthatja Kállai Ferenc, Cserhalmi György, Törőcsik Mari, de tanúskodhatna az író mellett Gábor Miklós vagy Páger Antal is. E daliás nevek elősorolása jelzi, hogy Sarkadi darabját szerették a színészek, a né­zők, ha jól emlékszem, legutóbb Sop­ronban adták, sikerrel, 2000-ben. Itt, Újpesten Czvetkó Sándor lendü­letes, szenvedélyes, önmarcangolá­­sát közszemlére tevő alakítása mellett Miraként Szentpéteri Eszterben gyö­nyörködhetünk, aki a fiatal, Erdély­ből átrándult leánykát adja alázattal a szerep iránt, romolhatatlan kedéllyel hisz abban, hogy Zoltán iránt érzett szerelme megőrizhető, akár a hosszú börtönévek után is. Kolozsvári édes­apjának szerepében Harmath Albert kreál magának derűt fakasztó, remek kabinetalakítást, munkásmozgal­mi dalokat kurjongat, Kádár hang­ját utánozza, de ez már aligha Sarkadi stílusa. Az előadás legvitathatóbb pontja Harsányi Gábor öreg Sebőkje. A het­­venötödik születésnapját ünneplő tudós apa egyszerűen szólva nem az ő szerepe. Az öregkori kópéságot jól hozza, de a bölcs rezignáció még nem az ő világa. Ahhoz tényleg meg kell majd öregedni, adja a jóisten. A darab erejét és az újpesti közönség szerete­­tét mutatja, hogy így is sikert arat. ■ Zoltán (Czvetkó Sándor) és Mira (Szentpéteri Eszter) kettőse FOTÓ: BURGER ZSOLT A magyar dráma nagyjainak nyomában Nézve az újpesti társulat előadását, a lelkes premierközönséget, eltöprenghetünk azon, fel tudjuk-e támasztani Sarkadi Imrét, s vele mindazokat a magyar dráma­írókat, akiket mostanság nem trendi előadni. A hetvenes évek fenegyerekeire visz­­szaemlékezve elmondhatjuk: Zsámbéki Gábor, Székely Gábor nem röstellt a színhá­zában Sütő Andrást, Örkény Istvánt, Kertész Ákost játszani. Hol vannak ma a jó kis Szakonyi-, Gyurkovics-, Páskándi-, Csurka-darabok? Mire várnak a színházak mai géniuszai? A félmúltat éppúgy nem lehet végképp eltörölni, mint a munkásmozgalmi indulóban a múltat, a befejezettet. A színpad szószék is, nem csak a vigalmak tere­pe, a táncos lábak alázatos elviselője. Morális válságban élő országban is van morális színház, amely él, létezik, hat. A néző kíváncsiságára alapozva a színház képes bemu­tatni, hogyan jutottunk ide, mi az, amit magunkkal cipelünk, s mi az, amit el kellene végre dobnunk. A színházak közös felelőssége oszthatatlan. ■

Next