Magyar Hírlap, 2016. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-23 / 172. szám
Csodálatos dolog történt 1956. október 23-án. A közép-olaszországi Capestranóban a nándorfehérvári diadal egyik főhőse, Kapisztrán Szent János halálának ötszázadik évfordulóján a szent szobra Magyarország felé fordult, ahol aznap (Márai Sándor korabeli, találó naplóbejegyzése szerint) „Isten malmai gyorsan őröltek”. Ez a csodás jel is rádöbbenthette a kortársakat - és bennünket, kései utódokat is - arra, hogy az 1456-os nándorfehérvári diadalt és az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot kereken fél évezred választja el egymástól. És mennyi minden összeköti a két világtörténelmi, sorsfordító eseményt! Nem csupán az iszonyú túlerőben levő barbár keleti hódítók elleni heroikus honvédő harc, hanem az is, hogy a magyarok - katonák és civilek egyaránt - a hazájukkal együtt Európa szabadságát és kultúráját is védték, s ezzel az egész nyugati világ csodálatát és tiszteletét kivívták. Ahogy Magyarország, a magyar nép a 15. században a keresztény Európa erős védőbástyája volt az agresszívan terjeszkedő oszmán birodalommal szemben, úgy 1956-ban - szabadságharcának eltiprása ellenére - az első és egyben kiheverhetetlen csa pást mérte az Európa keleti felét megszálló és gyarmatosító szovjet birodalomra. Ma már szinte a feledés homályába vész, de a déli harangszó is összeköti a két honvédő harcunkat. Ugyanis 1956. október 28-án délben - hosszú évek kényszerű csendje után ismét megszólaltak a harangok a Kossuth rádióban. Erről másnap így számolt be a Honvédelmi Minisztérium központi lapja, a Néphadsereg: „Az utóbbi években iskoláinkban nem tanították, történelemkönyveinkből kimaradt, hogy délben, amikor szerte a világon megkondulnak a harangok, ez a harangzúgás magyar hősök győzelmét hirdeti. Azokét a magyar hősökét, akik fél évezreddel ezelőtt, Nándorfehérvár falain vívták élethalál harcukat a sokszoros túlerővel szemben. Mennyire idegenek voltak a magyar nép hősi múltjától azok a vezetők, akik még a dicső nándorfehérvári csata ötszázadik évfordulóján, a Hunyadi-emlékünnepségek évében sem voltak hajlandók beleegyezni abba, hogy helente a magyar rádió is röpítse szét a magyar hősök emlékének harangszavát! E dicső történelmi évforduló esztendejében újból magyar vérnek kellett öntöznie hazánk föld jét. De nem folyt hiába a hősi vér. Föltámadott a magyar nép tengere és újjászületést, új utat hozott sokat szenvedett hazánknak.” A forradalom leverése után azonban még egyszer elnémultak a harangok. Ahogy Szigethy Gábor írja a Megkopott harangszó 1456-1956 című, tíz éve, a kettős jubileum tiszteletére megjelent kötetben: a második szovjet intervenció kezdete után pont három hónappal, 1957. február 4-én a József Attiláról elnevezett Szent Imre Gimnázium I. c osztályának tanulójaként úgy emlékezett, aznap délben „hallgattak a harangok, a városban néma csend volt. Nem ünnepelte harangzúgás a nándorfehérvári diadalt - némán gyászoltuk a letiport, vérbe fojtott forradalmat és szabadságharcot. (...) Ötven éve elhallgatott bennem a déli harangszó. És vártam, évtizedekig vártam a pillanatot, amikor újra megkondul lelkemben a harang... Et resurrexit tertia die.” De miért és kikért is szól a déli harangszó, immár ötszázhatvan éve? A nándorfehérvári diadalhoz fűződő több legenda, illetve tévhit egyike szerint az akkori pápa, a spanyol eredetű, híres-hírhedt Borgia-családból származó III. Callixtus -, aki a törökök elleni keresztes hadjárat szervezésének szentelte alig több mint hároméves hivatali idejét - a Nándorfehérvárnál kivívott magyar győzelem emlékére/tiszteletére rendelte el a harangok megszólaltatását. Ezt a közhiedelmet az események kronológiája önmagában is cáfolja: II. Mehmed szultán hadserege ugyanis 1456. július 3-án kezdte meg Nándorfehérvár ostromát, a pápa azonban négy nappal korábban, június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepnapján adta ki Cum hiis superioribus annis kezdetű imabulláját (amelyet Mainzban a zseniális nyomdász, Johannes Gutenberg latin és német nyelven is kinyomtatott). Tévhit az is, hogy III. Callixtus a déli harangozást rendelte el. Ennek maga a pápai bulla mond ellent, amely a török invázió elleni keresztes hadjáratra való mozgósítás és lelkesítés jegyében a templomokban a harangok mindennap háromszori megszólaltatását délután három és hat óra között (!), valamint a Miatyánk és az Angyali üdvözlet imádságának háromszori elmondását rendelte el, egyúttal különleges bűnbocsánatot ígért mindazoknak, akik imáikkal segítik a kereszteseket. folytatása a /////. oldalon A hős és a szent" Hunyadi János és Kapisztrán János ötszázhatvan évvel ezelőtt állította meg a világhódító török szultán hadseregét a Magyar Királyság déli határán 0723 A MAGYAR HÍRLAP HÉTVÉGI MELLÉKLETE 2016 . JÚLIUS 23. SZERKESZTETTE: PETER PÉTER MŰVÉSZETI VEZETŐ: SÁLÉT ZALÉH PÉTER A t h 1 e t a Christi Epitaphium Ioannis Hunpadi, Matthiae regis patris Pannóniáé murus, Turcorum terror in armis, Si qua, Ioannes hac tegeretur, humo; Sed sub Belgrado mundi superavit ut hostem, Morte simus domita, sidera vivus adit. Multi laurigenis Capitolia cella triumphis Conscendere duces, solus at iste polum. Janus Pannonius: Hunyadi Jánosnak, Mátyás király atyjának sírfeliratai Pannonföld bástyája, török had mennyköve, János álmodik itt, ha ugyan fedheti sír röge őt. Mert ahogyan Belgrádnál győzött volt a pogányon, lett a halálon is úr, s látta meg élve a mennyi. Ős Capitóliumot koszorús diadalmenet élén sok hős járta be - ám égbe csak ez maga szállt. Csorba Győző fordítása