Magyar Hírmondó 6. (1794. július-december, 1-53. szám)
1794-09-16 / 23. szám
helyről is, az az, a’ Hortobágy mellől, gulyabéli marháink, nem lévén sem italra, sem ételre valójok, el szélledtek; minden Gazda tartozik a’ maga marháiról gondot viselni, ’s olly helyre hajtani azokat, a’ hol éhen és szomjan el ne vetszenek. —Mire jutnak szegények majd a’ télen , kivált ha a tél, a’ Parasztok’ jövendölése szerént mily erős fog lenni, mint a’ rmelly hév és meleg volt a’ nyár? A’ széna már n olly szűk és drága, hogy egy valamire való hégy ökrös vagy négy lovas szekérrel 3a forinton adnak, mellynek árra, illy idő tájban máskor tsak annyi garas volt, legfellyebb annyi peták. — Hajdan a’ tengeri tsutkát ott hagyták az Emberek ,a’ hol termett. Tsak a’ szegények szokták vala azt, fíijtés végett haza hordani; de most, még előre alkudoznak Gazdáink, hogy bizonyos mértékű tengeri tsutkáért ennyit vagy amannyit fognak adni. — Szőlőink felől valói reménységünkben is meg fogunk tsalakozni , mert ezek is, a’ nagy szárazság miatt, szemlátomást naponként apadnak, fonnyadnak, száradnak. A’ mi pedig elvetett búzáinkat, árpáinkat, ’s egyébünket illeti, azokról is ezt írhatom: igen ritka az a’ szántó Ember, ’s Városunkban csak eggyet sem tudok, a ki elvetett magvát vissza nyerhette volna feltakartt jószágából; vagynak sokan olyanok, a’ kik poköböl elvetett búzájok’ vagy árpátokból, jó ha