Magyar Hírmondó 20. (1801. július-december, 1-52. szám)
1801-09-11 / 21. szám
Sír tiszteled, kétségbe esvén, Miólta tőled távol esvén Reménye füstbe szállt ! Hóltálom ül zsibbadt ölébe , ’S gyakran ijesztő képzntébe Lilit, Lilit, kiált. E’ szóra karjaim kinyúlnak , De tsak sovány homályba hullnak: Nints Lilla, nints öröm! Már nyugtom’ éjjel sem találom , Mert ott is ébren tart az álom, ’S fejem Lillán töröm.~Oh melly keserves annak élni, Kinek tovább nints mit remélíni, És még is élni kell ! El az , de nintsen benne Lélek ; Az én tüdőm is, bátor élek, Lelketlenül leheli. És tán Te, Szép Lenem világa Úgy élsz, hogy életed virága Virít, míg én’ halok: Adná az Ég ! Azon örülnék , Könnyemnek ezzel eltörülnék Felét az Angyalok. De tán, Lilim, te is kesergesz, Rabgerliczém saskézbe hergesz, ’S kéred segédemet: Híjába már, Kantsem , híjába ! Csak az Halál 5 jégsátorába Találsz fel engemet.