Magyar Horgász, 1958 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1958. január / 1. szám
. Bizonyára kissé zavarba jönnék, és nehezen tudnék válaszolni, ha valaki hirtelen azt a kérdést szegezné nekem, mondjam meg határozottan, kertelés nélkül, melyik az év legjobb horgászhónapja. Lehet, hogy először szeptemberre, a vénasszonyok nyarára gondolnék, de ha felbukkannak előttem a tavaszi indulás győzelmes pontycsatáinak emlékei, úgy máris ingadozni kezdek; talán még a tilalmi rendelet által meghagyott fél június is többet ér, mint a kalendárium bármely más hónapjából egy egész. Nem így áll a dolog, ha az év legrosszabb időszakát kellene megjelölnöm. Ez esetben habozás nélkül, a bizonyosság nyugalmával válaszolhatok: február. Vele a versenyt — némi eséllyel — csak a január vehetné fel. Lássuk mégis, mik azok a lehetőségek, amelyeket éghajlatunk mostohasága számunkra meghagyott. A horgászidény egykor és most nem is kell évtizedekre, elég csak néhány évre visszamenni, hogy megállapíthassuk a horgászidény fokozatos hosszabodását. Amíg még a közelmúltban is a horgásztanyák legkésőbb október dereka felé teljesen elnéptelenedtek, ma november végén, sőt kedvező időjárás esetén még december elején is meglehetősen látogatottak. Még ha a csukázást, amelynek híveiből ezelőtt a késő őszi és téli hónapok horgászait majdnem kizárólag regrutálódtak, teljesen figyelmen kívül hagyjuk, akkor is marad számunkra a rablók és károsak közül a fogassüllő, a sügér, a menyhal és a „törpe", a békés halak közül — persze csak kedvező időjárási és vízviszonyok esetén — a keszegfélék népes családján kívül legnépszerűbb sporthalunk: a ponty. Hogyan süllőzzünk? A fogassüllő téli horgászata alig tér el a nyáritól, a különbség inkább csak fokozati. Ha a víz áramlása engedi, használjunk úszás készséget. Csalizzunk lehetőleg élővel, vagy friss halszelettel. A nem sokkal nulla fok feletti hőmérsékletű vízben a kapás természetesen nagyon gyenge, úgyhogy pergető készséggel alig van kilátásunk eredményre. Növeli esélyeinket, ha ismert helyen horgászunk. Az orrlyukon átfűzött csalihalat nem kell mindjárt kezdetben közvetlen fenék fölé ereszteni; ha tartáson vagyunk, próbálkozzunk először félvizen, és csak fokozatosan menjünk lefelé. Erőteljes kapásokra ne számítsunk. A lenézett sügér Hasonló az eljárás azokon a sügeres helyeken, ahol ez a nálunk nagyon elhanyagolt ragadozó nem korcsosult teljesen el és komolyabb méreteket, 40—50 dekát is elér. Nemcsak kövek mellett és víz alá merült fák között, hanem a nádasokban és azok előtt is tartózkodik. Minthogy csapatosan jár, néha igen szép zsákmányt lehet belőle ejteni. Már a negyvendekás példány is minden nehézség nélkül felveszi nemcsak a süllőnek, de a csukának szánt 8—10 centiméter hosszú csalihalat is; nem veti meg azonban a halszeletet és a gilisztát sem. Rózsaszínű húsa kitűnő, merném állítani, a legjobb ízű a mi vizeink halai között. A „törpe" és a menyhal Ugyanezeken a helyeken, valamint a holt- és mellékágakban — úgyszólván minden időben „törpézhetünk". Csaliként a giliszta minden fajtáját használhatjuk, bár a halhúsdarabkák is tökéletesen megfelelnek. Ahol bőven van és szép példányok — 40—80 dekásak — is akadnak köztük, érdemes „törpére” horgászni, mert minden időben, még lék alatt is fogható. Fagypont körüli hőmérsékletű vízben is teljes étvággyal eszik; ez az egyik fő oka annak, hogy horgászatainak tántoríthatatlan hívei vannak: a gyógyíthatatlan „törpézők". őket nem szédítik meg sem a legszebb nyári ponty-, sem a téli csukafogási eredmények; ők kitartanak megingathatatlanul, tüskés szerelmük, a „törpe” mellett. Azt hinnék, hogy a menyhal, amelynek még ívási ideje is január—februárra esik, és egyáltalán nem hálós hal, a legjellegzetesebb téli horgászzsákmány; ezzel szemben a való helyzet az, hogy — nagyon helytelenül — a legkevésbé horgászott halak egyike. Súlya nálunk ritkán éri el a másfél kilogrammot (két vagy három évvel ezelőtt győri horgásztársunk uszadékfában fogott egy ilyen súlyút). Nagy ikrafaló, ivadékpusztító ragadozó, amely az erősen áramló, zsrgó-kavargó víz által alámosott lyukak és padmalyak gyökérzete között tartózkodik előszeretettel. Élő kishallal vagy halhússal csalizott, az erős áramlásnak megfelelően súlyozott horgunkat eresszük fenékre; úszós készség használatára az ilyen helyeken úgysincs lehetőség. Kapása egyébként a legkegyetlenebbül hideg vízben is erőteljes. Horogról csak a legritkább esetben marad le. ___________________ Gátló körülmények Az általábankialakult felfogás szerint ezek a viszonylag kevés mozgással egybekötött téli horgászkirándulások műhely- és irodalevegőhöz szokott szervezetünk számára némi veszélyt rejtenek magukban, s a náthát, vagy gégehurutot könnyű egy-egy téli horgászkirándulással összefüggésbe hozni. A második tehertétele a téli horgászásnak, hogy a fogási eredmények mindig messze elmaradnak a nyáriak mögött. Az első ellenvetésre szerintem csak egyféleképpen lehet válaszolni: a meghűléses betegségek, fertőzőbetegségek; azok baktériumaival a mozgás és friss levegő hiánya miatt csökkent ellenállóképességű szervezetünket villamoson, autóbuszon és legfőképpen olyan rosszul szellőzött és zsúfolt helyiségekben fertőzzük, ahol huzamosabb ideig tartózkodunk, mint amilyenek például: az italboltok és eszpresszók. A veszély tehát egészségünket nem a vízparton, hanem az odavezető úton, a ráckevei (vagy bármilyen más) HÉV- állomás büféjében fenyegeti. Ami pedig a csökkent fogási lehetőséget illeti, meg kell mondanom, hogy számomra egy sorozatos „leégés" a makádi (vagy akár a tököli) erdő alatt minden győzelmes kártyacsatánál százszorta kedvesebb. Rácz Elemér