Magyar Horgász, 1983 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1983. december / 12. szám

20 MEGYEI TUDÓSÍTÓINK JELENTIK 0 MEGYEI TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Minden nap csúcsforgalom Az ablaknál sok-sok zöld növény, a hosszú asztalon vízügyi térképek, a falakon halas­ poszterek és egy óriási térkép. Magyarország vízfo­lyásai és belvíz csiatornái. A MOHOSZ ügyfélforgalmi irodájá­ban vagyunk, ahol a bel- és kül­földi horgászok részére különféle horgászjegyeket árusítanak. (Buda­pesten, az Október 6. utca 20. szám alatt.) — Én már alig-alig szorulok a térkép segítségére — mosolyog Karczné, Ági, amikor munkájáról fagglatom. — 1956 óta dolgozom itt, szinte betéve tudom, mely víz hova tartozik, milyen jegyet kell adni rá és mennyiért. Pedig 130-nál is több­féle-fajta engedélyt kezelünk — eb­ben a számban természetesen az is benne van, hogy egy-egy vízterület­re többféle jegy is váltható. — Nekem még többször „puskáz­nom” kell — kapcsolódik a beszél­getésbe az iroda fiatal munkatársa. Már Krisztina. — Másfél éve va­gyok itt, épphogy beletanultam a tennivalókba. Az előbb is meg kel­lett néznem, hol van Tiszaalpár. Fő­ként ezekkel a tisztai helységekkel vagyok bajban. — Persze engem is állítanak ne­héz helyzet elé a horgászok — veszi vissza a szót Karczné —, amikor úgy kérnek jegyet: „tudja, kedves, ott a nagy fűzfánál a­karok horgász­ni”. — S nem tévednek esetenként? — Nagyon ritkán fordul elő, hogy rossz helyre, vagy téves dátummal töltjük ki az engedélyt. De azért érdemes mindig ellenőrizni, valóban azt kapta-e a sporttárs, amit kért Beszélgetésünk közben sem áll meg a hölgyek keze, egy pillanatba sem. Bizony, itt még késő ősszel is csúcsforgalom van, a horgászok egy­re jönnek a napijegyért. Most leg­többen a Délegyházi-tavakra kér­nek hiszen indul a ponty! Az Október 6. utcai iroda mun­katársai egyúttal tájékoztatják a horgászokat a pillanatnyi tilalmi rendelkezésekről is, például arról, hogy a telepítés után csak ragado­zóra szabad horgászni a Soroksári- Dunaágban. Senki sem hivatkozhat ezek után tudatlanságra. — Persze, akad, amit mi sem tu­dunk megmondani. A zárt, egyesü­leti vizekről például nincs informá­ciónk. De van, aki az egyes vizek megközelítési lehetőségéről vagy a menetrendről akar nálunk tájéko­zódni. Erre nem vagyunk felkészül­ve — mentegetőzik ok nélkül Karczné. — Kérnek sokan térképe­ket is. Adnánk szívesen, ha lenne, de csak a Dunaágról, a Körösökről és a Kiskörei víztározóról van, de készül, s a jövő év közepetáján a horgászok rendelkezésére áll majd egy országos horgásztérkép. — Milyen ügyfelek a horgászok? Itt néha sokat kell sorba állni. Víz­parti türelmük itt is kitart? — Látják, hogy folyamatosan dol­gozunk, nem szoktak elégedetlen­kedni. Különben is jópofák. Sok­szor elmesélik fogásaikat, kaland­jaikat. Persze cifrákat is monda­nak néha, ha valamiben nem tu­dunk a kedvükbe járni. De igazán rendesek, becsületesek. Olyan is előfordult már, hogy véletlenül több Valamennyien túl vannak a nyug­díj­korhatáron. Több, mint ötven éve, de legalább is évtizedek óta horgásznak. Mindejü­k tett valamit a mozgalomért, sőt ma is tevéke­nyen részt vesz a munkában. Pepó György Legidősebb köztük Pepó György, az 1016 főt számláló Békési HE tit­kára. Ezt a funkcióját 1963-tól lát­ja el közmegelégedésre. Korábban választmányi tag, jegyző, majd éve­kig IB-pénztáros volt. Az idén meg­kapta a MOHOSZ „Horgászsportért” kitüntetését. Ma is dolgozó nyug­díjas pedagógus, a helyi lövészsport sok eredményt elért iskolásainak kapitány-edzője. — Gyuri bácsi! Mikor vett elő­ször kezébe botot? — Koromhoz képest elég későn, 1954-ben, a fiam biztatására. — Hogy történt? — Az én mindig kedvenc spor­tom és egyik hobbim a sportlövé­szet. Többször voltam érmes a ma­gyar bajnokságban, kispuskából ma­gyar bajnok is, sőt olimpiai váloga­tott kerettag. Az ötvenes évek ele­jén kiváltottuk a fiunknak az en­gedélyt, mert nagyon szeretett hor­gászni. De nagy vízre nem enged­tük, féltettük. Egyszer hosszas un­szolásra elvittem a Kettős-Körösre. Kis idő m­úlv­a mondja nekem, hogy néhány percre felmegy a partra, addig vigyázzak a felszerelésre. Közben többször mozgott a kapás­­jelző, én meg kihúztam a horgot és újragilisztáztam, visszadobtam. Tetszett a dolog. Kis idő múlva ész­revettem­, hogy a fiam mindvégig a magas partról leste, hogy mit csi­nálok. És ráadásul még meg is je­gyezte: édesapám, te most orvhor­gásztál, ezért megbüntethetnek. Ke­vés híján megpofoztam a szemte­lenségéért. De nem tettem meg, el­gondolkodtam és másnap elmentem­bet adtam vissza, vagy több napi­jegyet adtam ki — visszahozták. A legnagyobb ilyen tétel például az volt, hogy összeragadt két Kiskörére szóló éves területi engedély, s azt is visszakaptam másnap. A sport­társ behozta, nem akart megkáro­sítani. — Különben is jó véleménnyel vagyunk a horgászokról — mosolyog Krisztina —, noha mi magunk nem űzzük ezt a sportot. De Ágnesnek a férje, nekem a vőlegényem nagy pecás, igazán elmondhatjuk, hogy állandóan horgásztársaságban va­gyunk. Montskó Éva (Budapest) engedélyt váltani. Késő ősz lévén azt ajánlották, legyek tag a követ­kező év elejétől, így Vagyok hor­gász 1954 óta. — Eredményesen? — Legnagyobb halam 9 kilós har­csa, 4,5 kilós ponty. Ami meg el­ment, azt nem mérte senki. — Milyen volt akkor a Kettős- Körös? — Annak idején soha nem hor­gásztam állóvízen. De ha a család halat akart enni, kimentem a vízre és még azt is megmondtam, mikor jövök, hány darabot hozok és mi­lyen fajtából­. Kevesebb volt ugyan a horgász — a hal is —, de a vizek kristálytiszták voltak. Nyugdíjasok Nagy Mátyás Nagy Mátyás nyugdíjas jogász is benne van a korban. Világéletében horgászott. Első, és ekkor legmo­dernebbnek számító felszerelését 1928-ban, 14 éves korában kapta. Ez három darab bambusz botból, réz tárolóorsókból, angol selyem­zsinórból, kél hangszerhúr előkék­­ből és Milward horgokból állott. A békéscsabai Élővíz-csatornán horgá­szott annak idején. — A­z azóta elhunyt Kovács Gyöngy barátommal 1935-ben olyan versenyt rendeznünk, hogy én 8—16 óráig, ő 16 órától másnap reggel nyolcig horgászott. A verseny jú­nius 1-től szeptember 1-ig tartott. Csak pontyoztunk. Én 178 darab kilón felülit fogtam, társam 153-at. Azonos helyen és azonos módon etetve horgásztunk. Ezzel azt akar­tam bebizonyítani, hogy a pontynál nem számít az időpont. — Milyen a kapcsolata a maiak­kal? — Ragyogó. Számos nő, férfi és gyerek köszönheti nekem, hogy be­oltottam őket a horgászszenvedély­­lyel. Alapító tagja voltam 1936-ban az ország egyik legrégebbi egyesü­letének, a békéscsabai Sportkör-

Next