Magyar Idők, 2017. május (3. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-05 / 103. szám

Ni magyar időkkonzervatív közéleti napilap www.magyaridok.hu • 2017. május 5., péntek • III. évfolyam 103. szám • 180 Ft Az ügyész döntött a migránsokat Sneider Tamás vádalkut javasol Ma színes műsormagazin szállító halálfurgon ügyében»sordal Simicska Lajosnak »2.oldal a Magyar Időkben BIZONYTALAN BALOLDALI KORMÁNYFŐJELÖLTEK Legalább három-négy, akár egymás­sal is versengő miniszterelnök-jelölt­tel vághat neki a 2018-as választásnak a baloldal. Két aspiráns már most is­mert: Botka László a szocialisták és Karácsony Gergely a Párbeszéd jelölt­je. Szövetségben vagy önállóan, de az Együtt is megnevez majd jelöltet, és ha egyedül indul a választáson, akkor a Moma is. Úgy tudjuk, Gyurcsány Ferencék egy párton kívüli szakem­berben gondolkodnak. Eközben az MSZP és a DK között totális harc kezd kibontakozni. A 2. oldal ALEXANDRA: HÉT NYOMOZÁS FOLYIK Eddig hét bűncselekmény - többek között csalás, sikkasztás, jogosulat­lan pénzintézeti tevékenység, szemé­lyes adattal visszaélés­­ alapos gya­núja miatt indult eljárás egyelőre is­meretlen tettes ellen az Alexandra­­csoportnak az egész magyar könyv­piacot megrázó összeomlása kap­csán. A pécsi Matyi Dezső cégbiro­dalmának megmentését célzó vál­ságkezelés és átvilágítás során ki­derült, hogy több száz millió forint hiányt halmoztak fel. 6. oldal MAFFIÓZÓK IS VEHETTEK A „KELLÉKFEGYVEREKBŐL” Itthon a maffiákra és a szélsősége­sekre egyaránt kell figyelniük a ha­tóságoknak, mivel szemet vetettek a hatástalanított, majd visszaala­kított fegyverekre. A Terrorelhárí­tási Központ 2011-ben foglalta le a Brad Pitt-filmforgatásra Budapest­re hozott kellékfegyvereket, ame­lyek egy mozdulattal élessé alakít­hatók voltak. A nagy visszhangot kiváltó akció nyomán több uniós ország hatóságai is meglátták a ve­szélyt a csak részben hatástalaní­tott fegyverekben.­­ 6. oldal B IDŐJÁRÁS Forrás: OMSZ­K­I MA 21 °C 10'C 0 -SZOMBAT •A*21 9 VASÁRNAP 19 10 és· HÉTFŐ­N'-18 10 10­ B ÁRFOLYAMOK EURO 312,25 SVÁJCI FRANK 288,07 17 10 3 771217550053 A tárcánál vizsgálják az oktatók munkaszerződéseit Jogtalanul juthatott uniós pénzekhez a CEU Magyar Idők Elképzelhető, hogy jogtalanul használ fel az Európai Uniótól elnyert forráso­kat a CEU, tudta meg lapunk az Embe­ri Erőforrások Minisztériumához közel álló forrásoktól. Valószínűleg ez is az oka annak, hogy munkacsoport vizsgál­ja a Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézmények alkalmazot­tainak tartózkodási és munkavállalási engedélyeit. A Soros-egyetem esetében ugyanis arról van szó, hogy egy amerikai jogi személy, amely a CEU, Magyaror­szágon két jogi személyen keresztül te­vékenykedik. Ez részben a Közép-euró­pai Egyetem, részben egy nonprofit kft. Lehetett volna a magyar Közép-euró­pai Egyetemet amerikai egyetemként akkreditáltatni, de nem ezt tették. A két magyar szervezetre azért van szük­ség, hogy hozzáférhessenek az Európai Uniótól kutatásokra elnyerhető forrá­sokhoz, mivel egy amerikai szervezet nem jogosult hozzájutni ezekhez a több milliárd forintot kitevő kutatási pén­zekhez. Az amerikai egyetemre pedig azért van szükség, mert ha valaki Ame­rikában alapít egy egyetemet, az ala­pítás költségeit le tudja írni az adójá­ból, de ehhez amerikai jogi személyre van szüksége. Folytatás a 4. oldalon Nem lehet tudni, milyen zászló égisze alatt tevékenykednek a felsőoktatási intézmény dolgozói Fotó MTI Megrohanták a kisvállalkozások az adóhivatalt Vonzó az alacsony közteher Jakabász Tamás Tömegesen lépnek be a hazai vállalko­zások a kisebb gazdasági szereplőknek szánt új, egyszerű adófajtákba, az el­múlt hónapokban nagyjából negyven­ezren jelentkeztek ez ügyben az adóhi­vatalnál. Ebből arra lehet következtetni, hogy sokaknak már többet ér a rendsze­res adófizetéssel járó nyugalom, mint a különféle trükközésekkel elérhető kétes anyagi előny. A Magyar Időknek nyi­latkozva Tállai András, az adóhatóság vezetője ennek kapcsán úgy értékelt: a kormány számítása bejött. - Úgy véltük korábban, hogy a kisvállalkozók adózá­sán egyszerűsíteni kell, és a közterhek nagyságát is csökkenteni szükséges. A hatalmas csatlakozási hullám azt jelzi, hogy a gazdasági szereplők hajlandók leróni az egyszerű és alacsony adót - fogalmazott a nemzetgazdasági tárca miniszterhelyettese. Tállai András ki­tért arra is, hogy az egyszerűsített adó­szabályokat ma már több mint kétszáz­ezren követik. Ez egyben azt is jelenti, hogy nagyjából minden negyedik ha­zai gazdasági résztvevő könnyített for­mában teljesítheti adókötelezettségét. * 11. oldal Újabb lejárató kampány hazánk ellen? Soros György áll azon szervezet mögött, amely azt állítja, a gödi TopHáz Speciális Otthonban a fo­gyatékos ellátottak rossz körülmé­nyek között élnek. A Mental Disa­bility Advocacy Centre megállapí­tásai tegnap tényként jelentek meg a The New York Timesban. Varga Attila Rendkívüli vizsgálatot indított a kor­mány a fogyatékosokat ellátó kétszáz­húsz személyes gödi Topház Speciális Otthonban, mert egy nemzetközi civil szervezet szerint a fogyatékossággal élő­ket ellátó intézményben rendkívül rossz körülmények uralkodnak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A bejelentést azt követően tették meg, hogy a Magyarországon és az Egyesült Királyságban működő Mental Disabi­lity Advocacy Centre (MDAC) azt írta, a bentlakásos intézményben tett áprilisi látogatásukkor rossz higiéniai körülmé­nyeket, indokolatlan fizikai korlátozást, alultáplált és ellátatlan sebektől szen­vedő gondozottakat találtak. Folytatás a 4. oldalon Felkészültek a britek II. Erzsébet halálára Magyar Idők Pánikközeli hangulat uralkodott el teg­nap az Egyesült Királyságban, miután a Buckingham-palota rendkívüli érte­kezletet hívott össze. Sokan attól tar­tottak, hogy a királynő egészségi álla­pota az ok, ám csak azt jelentették be, hogy II. Erzsébet királynő 96 éves fér­je, Fülöp herceg ősztől „nyugdíjba vo­nul”. A királynő halálára egyébként már kész forgatókönyvek vannak, amelyek kialakításában maga II. Erzsébet is ak­tív szerepet vállal. A kérdést a média is kiemelten kezeli. A BBC már rég be­szerezte a fekete nyakkendőt a műsor­vezetőknek, a The Timesnak 11 napra elegendő anyaga van a királynőről, a Sky News pedig már kizárólagos szer­ződést kötött az uralkodócsaládot jól ismerő szakértőkkel. A 9. oldal állítsuk meg BRÜSSZELT! Nemzeti Konzultáció 2017 Készült Magyarország Kormánya megbízásából

Next