Magyar Ifjúság, 1970. január-április (14. évfolyam, 1-16. szám)
1970-01-16 / 2. szám
PARTIZÁNOK ÚTJAIN Eresztvény tízegynéhány kilométerre fekszik Salgótarjántól. Erdő öleli körül a turistaházat, fél méteres hóval borított erdő. A fákról olykor surrogva hópamacs hull alá. Buszok zaja veri fel kora délelőtt a csendet. Aztán a buszokból kiszálló fiatalok zsivaja. — Honnan jöttél? — Egerből... Somogyból... Békésből... Minden megye hét tagú csapattal képviselteti magát, a főváros két csapatot küldött. Mindegyik leány és fiú nyakában kockás sál, rajta négy betű: OPET. Rövidítés. Azt jelenti, országos partizán emléktúra. Az első. A helyszín kiválasztása nem kíván bővebb magyarázatot Nógrád megye erdeiben magyar partizánok harcoltak negyedszázada. Nógrádi Sándor és partizáncsoportja azon a hegyoldalon érkezett, amelynek aljában múzeum őrzi a tárgyi emlékeket, fényképeket, írásos dokumentumokat. Az épület volt a Nógrádi-csoport szálláshelye.Salgótarjánban január 5— 7-én tanácskozást tartottak, A magyarországi partizánmozgalmak címmel. Neves történészek előadásai hangzottak el, és arról tanácskoztak, milyen szerepet kaphatnak az ellenállási mozgalom emlékei a hazafias és honvédelmi nevelésben. Valljuk, hogy az ifjú-ság élményre, romantikára vágyik. A háromnapos tanácskozást követő hatnapos túrázás — a Nógrádi-csoport útjának követése — ezt adta a részvevőknek.) Felsorakoznak a csapatok az induláshoz. Jelentés hangzik. Aki a jelentést fogadja, dr. Ajtai Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a kormány elnökhelyettese. Bólint és kérdez: — Mehetünk? Nem többet. Mindinkább keskenyedő csapás a hóban — kezdetben még két ember elfér egymás mellett, később csak libasorban járható. Szünidős diákok harsányan biztatják egymást. Vissza-visszanéznek, kíváncsiak, hol tartanak a felnőttek — dr. Ajtai Miklós, akit délután majd faggatni lehet a Marót-csoport tagjaként megélt élményeiről, Kárpáti Sándor a KISZ KB titkára, Nógrád megye párt-, tanácsi és ifjúsági Vezetői. Aggódó kérdés dr. Ajtai Miklóshoz: — Nem kellene csizmát húznia? — Százötven gyerek nyomában félcipőben is mehetek. A Salgóvárrommal szemben emlékmű áll. Előtte sorakoznak fel a túrázók. Verset és rövid beszédet mondanak. Koszorút helyeznek el, határőrök díszsortüze dördül. A beszéd egy gondolata: — Ne felejtsétek el, mit láttatok, vigyétek magatokkal. Mondjátok el a túra élményeit, és gondoljatok arra, egykoron ezen a szelíd tájon nem mosolygó fiúk és lányok kirándultak... Délután beszélgetés a kormány elnökhelyettesével. Nincs előadás, dr. Ajtai Miklós kívánta így. Hogy a találkozás közvetlen hangulata megmaradjon. S záporoznak a kérdések: — Hogyan alakult meg a Marót-csoport ? — Azt tessék megmondani, félt-e, amikor robbantott? — Miért éppen Gömbös szobrát robbantották fel? (Manapság gyakran emlegetett kérdés: Érdeklődik-e az ifjúság történelmünk iránt? A Nógrád megyei válasz határozott igen. Az OPET sikerült. Mert érzelmeket ébresztett, közel hozta a múltat, izgalmas volt, akár egy kaland, mert az ifjúság fiatalos akciója volt.) — s d — Két éve történt: 1968 március 14-én, este hét órakor. A szómódi Március 15.Tsz vezetősége leváltotta idősb GEDRA LAJOS ötvenkét éves növénytermesztési brigádvezetőt, és helyére fiát, ifjabb GEDRA LAJOS huszonkét éves technikust állította. Az apa évtizedek óta a falu megbecsült, tekintélynek örvendő embere. A fiú azon az estén még csak a papír, az oklevél révén kapott bizalmat. • Akkor három vélemény vert sátrat a faluban: — Ennek a családnak minden sikerül... — Ma már csak az iskola számít. Az, hogy valaki évtizedeken át rakta munkával a maga voksát, már nem nyom a mérlegen semmit... — Végre eljutottunk ide is... AZ APA: Sildes sapkás, sovány arcú ember az apa. Így kezdi: — Nem akarom én a bibliát idézni. A nagy tudományokhoz sem értek annyira, hogy abból vegyek példát. De egy biztos: a folyók sohasem folynak hátrafelé, és az is tény, hogy a csillagjárásnak rendje van. Szünetet tart, a fiát nézi. — Tíz éve van együtt a falu. Mostanában gyakran szóba jön minden. Én magam is el-elstudírozgatok, hogyan is fordult ilyenformán az életünk. Én azt tanultam az apámtól, meg a nagyapámtól, hogy mindig középutas legyek. Hogy mindig oda álljak, amit a legtöbb ember akar, mert azon az úton már nem nagyon vannak göröngyök. Azon a tíz év előtti napon is kivártam a dolgok közepét. Így lettem a századik belépő. A fiú a bokrok mögött tollászkodó varjakat figyeli. És szótlanul mosolyog maga elé. — Nem akartam én semmiféle funkciót. Kocsis lettem, a saját lovaimat hajtottam, őszinte a szavam, ha azt mondom, nagyon rám járt a rúd, mert abban az időben minden volt itt, csak éppen a becsület hiányzott... Ebben az időben még a bor sem esett jól. Mondtam a magamét a cimboráknak, hajtogatni próbáltam az igazságot, de bárhogy is forgattam a szót, alul maradtam ...És akkor megint kitört belőlem az apai tanítás: középen maradni! Ott maradtam és szívtam a fogam ... Ez a fiú abban az időben ért a legénysor elejébe. Hűtőgépszerelőnek akart menni, de én útját álltam. Azt mondtam neki, hogy minket mindig a föld, meg a jószág között. És én tudom, hogy őt is köti. Aki a szíve szerint paraszt, az maradjon meg a valóságban is annak. Én sokkal többet agitáltam a tulajdon gyermekemet, mint annak idején a városiak engem. Nekem akkor hat osztályom volt. Hogy bizonyítsam a tanulás értelmét, magam is beiratkoztam az iskolába. A fiam technikumba járt, én meg a kisiskola padjában ültem esténként. Mind a ketten végeztünk, és ez lett a dolog vége .. . A fiú annál az időnél kezdi, amikor az egész faluban folt esett a becsületen: — Engem arra tanított apám, hogy sohasem vehetem el a másét. És azt hiszem, hogy apámékat is erre nevelték az akkori szülők. Ők mégsem tartották meg ezt a szabályt. Mi gyerekek bármerre néztünk, mindenütt azt láttuk, hogy úgy lopnak a felnőttek mint a szarkák, hogy... Váratlanul elharapja a mondatot. — Mindenki lopott? — Senki sem akart lemaradni a másik mögött. — Édesapád is? Nincs válasz. Csak két piros folt a legény arcán. — Abban az időben édesapád volt az ellenőrző bizottság elnöke. Csönd. Idősb Gedra nem néz a fiára. Szavai úgy koppannak, mint az ereszről hulló jégcsapok. — Én is loptam. Ha nem tartok a faluval, bolondnak, vagy megfizetett bérencnek néztek volna. Ezért választottam újra a középutat. Arra mentem én is, amerre mindenki ment. — Az elnöki tisztség másra kötelezte volna. — Lemondtam róla, és csak aztán mentem a többiek után. — Ma is ezt tenné? Károgva röppennek föl a varjak. Szekér döcög a fagyos úton. — Ma más világ van ... Aztán egy pillanatnyi tűnődés után még hozzáteszi: —Most már szóból is ért a nép... Azokban a „fogszívós” időkben még a legjámborabb emberek is megtanultak cifrán káromkodni. A tények magukért beszélnek: 16 forintot ért a munkaegység. Az egy tagra eső éves jövedelem alig érte el a 9000 forintot. A termelési érték is sántikált. Mindössze 4,5 millió forintot tett ki évente. A zárszámadások idején mindig kiderült, hogy üres a kaszsza, nincs miből osztani. A tagság zúgott, a szitkozódás olyan szokás lett, mint régen a mindennapi ima. Ez az áradat úgy söpörte el a régi vezetőséget, mint a nyári vihar a szalmaszálat. Új emberek kerültek a régiek helyére. Ahogy akkor mondták: „idegenek”. A járás egy tapasztalt vezetőt „adott” elnöknek : Keresztes László volt gépállomási igazgatót. A főagronómus egy friss diplomás, jó képzettségű fiatalember lett. Akkor került a brigádvezetői tisztségbe idősb Gedra Lajos. De a szitokhoz szokott emberek hitét, és a zálogba tett becsületet nagyon nehéz volt visszaadni, kiváltani. Hosszú út vezetett odáig, amikor már szóból is értett a nép. De megérte! A múlt évben 164 szövetkezeti gazda dolgozott rendszeresen. A közös erőfeszítés eredményeként hatszor annyi az éves-termelési érték, mint a „fogszívás” idején. Az egy napra jutó átlagkereset pontosan 98 forint. Az egy tagra jutó éves átlagkereset pedig 30 ezer forint készpénzben számolva. És még valami: két év óta minden ember maga őrzi a becsületét. És mindenki tud rá vigyázni. Az idegenből lett „hazai” elnök szobájában beszélgetünk. — Milyen ember idősb Gedra Lajos? Megfontolt a válasz: — Megbízható és nagyon tisztességes. Én tudom, hogy a nehéz években mit élt át ez az ember. — És a fia? — Méltó örököse lett az öregnek. Szakmát értő, szókimondó, egyenes jellem ... — Haragudott akkor idősb Gedra Lajos? Mosolygós a válasz: — Szívósan neheztelt, de aztán megértette, hogy ma már más világ van. Hogy a gyakorlati ismereteken kívül a tudomány hasznára is nagy szükség van. Még egy kérdés motoszkál bennem. És a nép, az „ima helyett szitokhoz szokott nép” — vajon megértette-e? Az elnök megelőz, mint — Sokkal előbb, ahogy vártuk. Idősb Gedra Lajos munkahelyén, a savanyító részleg tenyérnyi zugában szemközt ül apa és fia. A csillagok járásáról kérdezem az apát. Először nevet, aztán huncut módra válaszol: — Az is megesik biztosan, hogy néha hátrafelé mennek... — És a „középút”, a kitaposott mesgye családi törvénye? Azzal, hogy állunk? — Ezek a gyerekek már mások. Ezek már csak elöl szeretnek járni... Németh Sándor Fotó: Csuzi Zsuzsa CSIL JA NE A FIÚ, AZ ELNÖK: Ma más világ van Bármerre néztünk Szívósan neheztelt 1 2 MAGYAR IFJÚSÁG !