Magyar Ifjúság, 1983. szeptember-december (27. évfolyam, 35-52. szám)

1983-11-11 / 45. szám

Vendégjáték Csehovval A moszkvai Szovremennyik Színház november 5- től Pécsett, november 8-tól 12-ig Budapesten ven­dégszerepel a Nemzeti Színházban. A vendégjá­tékon bemutatják — egyebek között — Csehov Három nővér című művét. Az előadás egyik érde­kessége, hogy a kosztümöket Vjacseszlav Zajcev, a Szovjetunió legkiválóbb, külföldön is ismert di­vattervezője tervezte. Zajcevnek nem ez volt az első kirándulása a színházba: a Szovremennyik számára már két másik klasszikus darálóhoz is tervezett jelmezeket. A Szovremennyik előadása csupán az egyik moszk­vai Három nővér: a darabot most játsszák a Ta­­gankán, s Ef­rósz rendezésében a Mala­ja Bronnaja színházban is. A Szovremennyik társulata úgy véli, az előadás Magyarországon is bizonyára okot ad vitákra, hiszen Csehovról mindenkinek kialakult elképzelései vannak, mégis ezt a darabot válasz­tották vendégjátékukra, hogy bemutassák a ma­gyar nézőknek, hogyan látják ők, a Szovremennyik művészei Csehovot. Képünkön A három nővér: Martina Nyejelova, Ma­rina Petrova és Marina Hazanova. RÁDIÓ Reggeli párbeszéd Nem minden kagylóban van gyöngyszem. Nem minden beszélgetés sikerül közérdekűre, méginkább jól érthetővé, hallgatható­­vá. Különösen, ha a téma önmagában, is bonyolult, nagy figyelmet követel. Ilyenkor még a magyar nyelv is nehezen adja meg magát. Pedig a rádió, egy­általán az elektronikus sajtó „kutya kötelessége”, hogy szabatosan, egysze­rűen fogalmazzon, hiszen a szó elszáll, nem lehet utá­na lapozni a komplikált mondatnak. Még inkább így van ez a reggeli csúcs­időben, amikor ugyan mindenki hallgat rádiót, ám közben borotválkozik, reggelit készít, rohan. Gon­dos téma- és alanyvá­lasztás szükségeltetik a naponta jelentkező Reggeli párbeszédhez. Ilyen volt a minapi is, amikor az Or­szágos Anyag- és Árhiva­tal főosztályvezetőjét kér­te mikrofonja elé a Reg­geli Krónika munkatársa. És nem valami pilleköny­nyű témát jártak körül néhány percben. A gazda­ságtalanul termelő, alap­hiányos, hatékonyságában elmaradt vállalatok, üze­mek sorsáról szóltak. Ar­ról, hogy — miként arra már rendelet is van —, megszüntetik, leszerelik, bezárják-e azokat. Mert a gyakorlat azt mutatja, az ilyen eljárás éveket vesz igénybe, s közben egyre nagyobb lesz a ráfizetés, mind több pénzébe kerül a költségvetésnek a mun­kahelyek fenntartása, a hasznot nem hozó gyártás támogatása. Nehéz ügy! Mint ahogy a beszélgetésből is kiderült, számtalan emberi konflik­tussal terhes. Alapos elem­zést, vizsgálatot igénylő döntésről van szó. S hogy ez a fontos dolog a reg­geli kapkodás idején be­szivárogjon a gondolatok közé, súlyának megfelelő helyet kapjon a közmeg­ítélésben és a szakmai döntést meghozók körében, az egyként múlik a felké­szült riporteren és a ma­gát világosan kifejezni tu­dó riportalanyon. Mint eb­ben az említett beszélge­tésben is. —1 —r ESEMÉNYEK, HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK színház A börtön királynője és a trinterem rabja A József Attila Színház a címszerepben Fehér Anná­val, Erzsébet királynő sze­repében Voith Ágival be­mutatta Schiller legismer­tebb tragédiáját, a Stuart Máriát. A puszta cselek­mény szerint e fordulatos mű arról szól, el meri-e ítéltetni vajon az angol trónon ülő, dicsőségesen uralkodó, ám kétségektől gyötört Erzsébet a börtön­ben sínylődő, de koronás fők és angol nemesek által egyaránt támogatott skót királynőt, s fejét meri-e vetetni e koronás asszony­nak? Ez a harc azonban két korszak harca is. A személyisége varázsával ható, szép és fenséges Má­ria a feudális uralkodó sztárkultuszának képvise­lője, míg Erzsébet a mo­dern politikus hideg racio­nalizmusáé. Míg Fehér An­na, akiről el kell monda­nunk, hogy kevés számú szépen beszélő fiatal szí­nésznőink egyike, a fensé­get némi merevséggel ér­zékelteti, addig Voith Ági játéka szélesebb skálán mozog, s kiválóan eltalált hangsúly- és gesztusváltá­sokkal jeleníti meg a sze­mélyes érzelmek és a po­litikusi értelem küzdelmét. A játékteret is maga ter­vező Valló Péter rendező a börtön és a trónterem majdnem egyformán kopár ábrázolásával kissé elha­markodottan vetíti előre az egyébként jogos értel­mezést, hogy Erzsébet győ­zelme pyrrhusi győzelem. Ettől az előadás első része vontatottá, egyhangúvá vá­lik. Elkövetett a rendező egy megmagyarázhatatlan szereposztási tévedést is: a Mária kiszabadítására törő Mortimer szerepét a főis­kolát idén végzett Nagy Miklósra osztotta, aki saj­nos nem ejti tisztán a sza­vakat. Nála a hosszú ma­gánhangzók rövidek, az igekötős igék hangsúlya a második szótagra esik, a szavak vége nem hallat­szik. Telitalálat viszont Shrewsbury gróf szerepé­ben Harkányi Endre, aki eredendő humorával ezút­tal hallatlanul ökonomiku­san bánik — noha Voith mellett egyedül ő meri né­mi humorral is színezni játékát. Hogy az előadás a második rész végén a megbízható •• szabályosság színvonaláról a művészet magasába emelkedik,­ egy­értelműen kettejük érde­me. Harkányi láthatóan végiggondolta szerepét, és a civilkurázsi erkölcsiségét testesíti meg. Andorai Pé­ter, generációjának egyik legérettebb, kiváló képessé­gű színésze most sajnos adósunk maradt Leicester bonyolult szerepének eh­hez hasonlóan mély értel­mezésével. Józsa Imre azonban teljes karaktert állít elénk Davison állam­titkár néhány mondatában. Kránitz Lajos és Tolnai Miklós jellemábrázolása ugyan némileg egysíkú, de precizitásukkal a főszere­pek hű kíséretét adják. Újréti László szintén pon­tosan érezteti a francia kö­vet kívülálló voltát, de a szerep humorával, a kínos pillanatokkal nem él elég­gé. Örkény Éva Mária daj­kájának szerepében szín­telen. Szakács Györgyi ki­válóan karakterizáló, pom­pás jelmezei szerencsésen ellensúlyozzák a túl ko­párrá kerekedett színpad­képet. Fábri Péter Woody Mien, magyarul Kern András Woody Allen író, színész, rendező , antisztár. Fellapozom az Új Filmlexi­kont: egy sor sincs róla. Még szeren­cse, hogy Humphrey Bogartról meg­emlékezik a szakkönyv, mert ha Woo­dy megtudná... A fantasztikus, elsöp­rő és ellenállhatatlan Bogarthoz no és a Casablancához fűződő vonzalma köz­ismert. A filmet most a Vígszínházban nézem, a vetítővászon alatt a díszlet­munkások egy New York-i legényla­kás felépítésén fáradoznak. Woody Allen színművének, a Játszd újra, Sam!-nek a bemutatója készülődik. A főszereplő: Kern András. A rendező: Valló Péter, akivel az egyik próbán beszélgettünk." — Ilyen is csak ritkán fordul elő: nem a színdarabból készül a film, ha­nem filmből színdarab. A Játszd újra, Sam! Woody Allen egyik korai nagy filmsikere volt. — Nem sikerült kinyomozni, hogy­­mi volt előbb: a darab vagy a forgató­­könyv. Az biztos, hogy a­ Játszd újra, Sam!-nek készült egy színpadi válto­zata is, és ezt fordította le Földényi F. László. Nagyon szeretem Woodyt, és van még egy körülmény, amiért mindenképpen meg akartam rendezni a darabot. — Kern András ... ? — Igen. ők ketten hasonlítanak egy­másra, a lényük sok mindenben azo­nos. Ennek ellenére Kern nem Woody Allent játsza el, hanem önmagát. A nyáron sokat foglalkoztunk a darab­bal, több helyen át is írtuk. — Kivel? — Kernnel. Például az amerikai vic­ceket kicseréltük magyar viccekre. Woody Alennek az a titka, hogy meri vállalni az érzéseit, mer érzelmes, sőt, melodramatikus és patetikus lenni. Ez a mai világban — itt, nálunk is — jó­kora merészség. Persze, Woody is ön­iróniába csomagolja az érzéseit, s csak a kellő pillanatban tárja őket pőrén elénk. Ezek miatt a jól eltalált pilla­natok miatt zseni — különben talán csak egy kiváló szórakoztatóművész lenne. Nagyon becsülöm benne azt is, hogy csak arról szól, amit tökéletes is­mer, s azt aztán hajszálpontosan áb­rázolja. Ez az alkotói morál szerintem egyszerűen feltétele a művészi színvo­nalnak. — Allen, a Játszd újra ... filmkritikus hőse sajátos­ helyzetű, stílusú és életű figura. — Tulajdonképpen az összes Woody­­mn oneman show, kicsit exhibicionisz­­tikus. Ez is. — Vajon miért érzi a néző a Man­hattanon innen és túl, hogy mindezek ellenére, őróla van szó? — Woody helyettünk képes néhány fontos dologra: az önbírálatra, a saját magunkkal szembeni elfogultság vál­lalására és persze a leplezetlen érzel­mekre — amiről már beszéltem. De mindenekelőtt őszinte, és ennek ma­napság mindenkire nagy hatása van. — Kern Andrásé a főszerep, ez rend­ben is van. De vajon nem kellett kompromisszumot kötnie, mikor a da­rab többi szerepét osztotta ki a Víg­színház művészei között? — Elég nagy fejtörést okozott, de vé­gül sikerült. Halász Judit, Egri Márta és Balázs Péter remekül azonosul a darabbal. — Vajon mit szól majd az előadás­hoz a színház régi közönsége? — Azt hiszem, ők is szeretni fogják a darabot. Sikerre számítok. — Mindig így gondolja, bemutató előtt? —■ Még soha sem gondoltam! De most bízom benne. (virág)

Next