Magyar Ifjúság, 1985. január-április (29. évfolyam, 1-17. szám)
1985-01-04 / 1. szám
panoráma Genf - New Yorkból nézve — Mi a január 7-én Genfben kezdődő tárgyalások értelme? — Az, hogy néhány fontos, alapvető lépést tegyünk a két ország, az Egyesült Államok és a Szovjetunió kapcsolatainak javításáért. — Tekinthető-e ez a Reagan-féle külpolitizálás új korszakának, vagy a helyzet maradt a régi? — Azt hiszem, hogy igen különböző válaszokat kapna e kérdésre, ha honfitársaimat, amerikaiakat interjúvolna meg. Zömmel igazi érdeklődés látható az átlagamerikaiak részéről csakúgy, mint az adminisztrációban dolgozó politikusok részéről. A Szovjetunióval való kapcsolatot javítani akarjuk a kölcsönös biztonság, a paritás és más fontos elvek alapján. — Mr. Mroz, számomra igen nehéz elképzelni, hogy Reagan úr alapvetően meg akarja javítani ezt a viszonyt. Miért nem tett így első kormányzásának időszakában? — Hangsúlyoznom kell, hogy amikor most nyilatkozom, magánemberként fogalmazom meg válaszaimat, és nem az Egyesült Államok kormányának képviselőjeként. Ha elemezzük, hogyan látja Reagan elnök a világunkat, akkor azt látjuk: arra törekedett, hogy Amerikát újjáépítse, megerősítse, nem csupán katonai vonatkozásaiban, hanem gazdaságilag, pszichológiailag és politikailag is. Az átlagamerikai nem aszerint akar javulást a Szovjetunióval, hogy erőpozícióból vagy gyenge pozícióból tárgyalhatunk-e, hanem azért, mert belátta, hogy a nemzetközi helyzet igen veszélyes, és rá kell kényszerülnünk arra, hogy megoldást keressünk a fegyverkezési verseny újabb, esetleg veszélyessé válható problémáira. — Kit fenyeget ez a veszély? — Mindannyiunkat. Úgy vélem, hogy akármelyik fegyverfajta fejlesztése terén érünk el új és új eredményt, ez egyaránt veszéllyel jár mind a franciák, mind a magyarok, vagy bármely más nép számára Európában. Olyan korszakba léptünk, ahol a fegyverek fejlettségi foka és pusztító ereje mindanynyiunk számára veszélyeket jelent. — Az átlagamerikai a fegyverkezési versenyt, a fegyverkezési politikát saját magára is veszélyesnek tartja? — Újabb nagy hatóerejű fegyverek megjelenése ma már nem szükségszerűen jelent nagyobb biztonságot. Volt egy olyan felfogás is hazámban, hogy az 1970-es években a katonai egyensúly a Szovjetunió javára tolódott el. És igen sok amerikai ma is ezt hiszi. Az én felfogásom szerint ezeket a véleményeket is elemezni kell, mertezek jelen vannak, léteznek. — Most térjünk vissza a genfi tárgyalásokhoz. A Szovjetunió egyértelműen kifejezésre juttatta álláspontját: mindenekelőtt a világűr militarizálását kívánja megakadályozni. Milyenek a kilátások, mi fog ott történni, milyen esélyei vannak a valódi eredménynek? — Úgy tűnik, mindkét félnek megvannak saját prioritásai. Az Egyesült Államok például a stratégiai és középhatótávolságú nukleáris rendszerek kérdését szeretné elsősorban napirendre tűzni, mindenekelőtt a legfejlettebb szovjet fegyverrendszerek erőteljes fejlesztésének a kérdését. Úgy vélem, hogy az „ernyő” megközelítés a helyes, amely figyelembe venné mindkét fél prioritásait. Senki közülünk nem várja, hogy jelentősebb engedményre kerül sor a január 7-én Genfben kezdődő tárgyalásokon, azonban azt mindannyian remélhetjük, hogy mindkét fél figyelembe veszi a másik fél biztonsági érdekeit. Legalább valami kölcsönös bizalmat létre kell hozni, annak érdekében, hogy a nagyon komplex és technikai jellegű tárgyalásokon valamiféle haladást érhessünk el. Tételezzük fel, hogy a Reagan-kormányzat valóban el kíván érni bizonyos eredményeket e tárgyalásokon. Mi késztette a Reagan-kormányzatot ilyen döntésre akkor, amikor az elmúlt négy évben jelentősebb, komolyabb lépést e területen Reagantól nem tapasztalhattunk ? — Nem tudok a Reagankormányzat nevében beszélni, ezt ismételten le kell szögeznem. Amit tudok mondani, az nem más, mint az, hogy mi szakértők mire gondolunk. Ez pedig a következő: kialakult olyan általános érzés, álláspont, hogy a két fél közötti katonai erőegyensúly ma olyan, hogy lehetőség van az egyenlő pozícióból folytatott tárgyalásokra. Korábban Reagan elnök és mások is azt vallották, hogy az Egyesült Államok számára kedvezőtlen a katonai egyensúly. Sok amerikai meg van győződve arról, hogy a szovjetek érdekeltek az érdemi tárgyalásokban. — Mr. Mroz, őszintén meg kell kérdeznem az ön véleményét arról, hogy a Reagan-kormány miért hozott döntést a fegyverkezésnek a világűrbe való kiterjesztéséről. Mit fog ez majd jelenteni? — Nem mondanám, hogy a végleges döntés már megvan. Ha Reagan elnök beszédeit elemzi, akkor azt látja, hogy kutatásokra, elemzésekre, előkészületekre utal. Úgy vélem, hogy a „csillagok háborúja” elnevezésű űrfegyverkezési program inkább egy személyes kezdeményezés, személyes döntés volt, ami igen sok amerikait meglepett, még a hivatalos washingtoni körökben is, akkor, amikor az elnök e bejelentését megtette. — De hát végül is ő az elnök Azt pedig végképp nem hiszem, hogy csupán személyes ügy. Igaz, ő elnök, nem csupán egy személy. Mostanában sokan úgy vélik róla, hogy majd olyan elnökként kíván a történelembe bevonulni, aki határozott lépést tett a nukleáris háború megelőzése érdekében, és ennek eszközeként sikerrel alkalmazta az elrettentést. Az űrhadviseléshez ma még nincs meg a szükséges technológia, sehol a világon, így az Egyesült Államokban sem, és még az sem eldöntött, hogy egyáltalán megvalósítható-e ilyen technológia. Mint ön tudja, igen éles vita folyik e kérdés körül országomban, még a legjobb szakértők körében is. A vita egyelőre eldöntetlen, hiszen az egyik tanulmány arról szól, hogy lehetetlen ilyen technológia megvalósítása a világűrben, míg a másikban már a konkrét lehetőséget fejtegetik és bizonyítják. Igen sokan vagyunk, beleértve önmagamat is, akik azt vallják, hogy miután meglehetősen kétséges a kimenetel, tárgyalni kell róla. Ha egy olyan átfogó csomagterv részeként szerepeltethetnénk ezt a kérdést is, amely a stratégiai fegyverzeteket is vizsgálja, akkor a problémakörnek helye lesz a tárgyalásokon. A külügyminisztériumban igen sokan, így Schultz úr is osztják ezt a nézetet. Természetesen vannak más erők, mint például Weinberger úr a Pentagonban, akik véleménye szerint e kérdés nem szerepelhet a genfi tárgyalásokon. Hogy mi lesz a vége, jelen pillanatban még csak spekuláció lehet. Én mint amerikai és mint a kelet-nyugati kapcsolatok szakértője úgy hiszem, hogy az Egyesült Államoknak e kérdésről is olyan jóhiszeműen lenne célszerű tárgyalni, mint minden más, a napirendre kerülő problémakörről. Nem csupán a Szovjetunió érdeke, hogy e kérdésről tárgyaljunk. Mindannyiunk érdeke, hogy tárgyaljunk most, mielőtt még túl késő lesz. A másik dolog, amiről beszélni kell, hogy március előtt moratóriumra kerüljön sor a mesterséges bolygók elleni fegyverek kikísérletezéséről. Amennyiben ez így történik, jelentős lépést tehetnénk előre az űrfegyverkezéssel kapcsolatos kérdésekben. Többen úgy véljük, hogy január 7. és a márciusi időpont között elérhető a megfelelő szintű bizalom, együttműködés annak érdekében, hogy egy ilyen intézkedésre, a moratóriumra sor kerüljön. — Érdekelne az ön víziója: milyen lesz a világ az 1990-es évek végén? — Meglehetősen nehéz választ adni, hiszen igen sok kérdést kellene figyelembe venni. A fegyverkezési versenyről beszéltünk eddig, de természetesen más problémák is vannak: súlyos gazdasági helyzet, amit gyakran elfelejtünk a kelet—nyugati kapcsolatban, de ami jelen van itt is, és az észak— dél viszonyban is. Ami a fegyverkezési versenyt illeti, meglehetősen nehéz elképzelni, hogy minden veszélyes következmény nélkül lehet folytatni és hogy veszélyeknélkül sor kerülhet az űrfegyverkezésre is mint a fegyverkezési verseny új formájára. Aligha hiszem, hogy akár a Szovjetunió, akár az Egyesült Államok gazdaságilag problémamentesen el tudna viselni egy tizenöt éven át tartó, fékezetten fegyverkezési versenyt. Ez óriási megterhelés. Természetesen elismerem, hogy a múltban mindkét ország képes volt arra, hogy komoly gazdasági áldozatokat hozzon annak érdekében, hogy a szükséges katonai intézkedéseket megtegye, de ez felveti azt a kérdést, hogy vajon a fegyverkezési verseny új fordulata, új fordulója szükséges-e igazán vagy megálljt kell parancsolni. Azok a gazdaság terhek, amelyeket a fegyverkezési verseny ránk róna, az a kiszámíthatatlanság, amellyel az új fegyvertechnológiák kiépítési és rendszerbe állítása már egy helytelen döntés következményei az emberiség számára — ezek komoly tényezők, amelyeket figyelembe kell venni annak eldöntésekor, hogy folytatható-e a katonai verseny eszkalációja. Ha ezek a tárgyalások nem vezetnek sikerre, olyan világban kell majd élnünk, amelyben mindannyian állig felfegyverkezve állunk amelyben mind a Nyugat mind a Kelet lakóira egyre nagyobb gazdasági terhek hárulnak a fegyverkezés miatt. Ez pedig nem olyan világ, amelyet gyermekemre akarok már hagyományozni. G. L. INTERJÚ JOHN MROZZAL, A NEW YORK-I KÜLPOLITIKAI KUTATÓINTÉZET IGAZGATÓJÁVAL John Mroz neve nem ismeretlen olvasóink előtt. Legutóbb 1984. július 27-i számunkban nyilatkozott az amerikai külpolitikáról. John Mroz a New York-i székhelyű külpolitikai kutatóintézet igazgatója. Intézetében nemzetközi stáb dolgozik, az utóbbi években hazánk is delegál egy-egy kutatót. John Mroz az elmúlt napokban ismét hazánkban járt, válaszolt kérdéseinkre. A téma kézenfekvő: a küszöbönálló genfi tárgyalások. Véleményével kapcsolatos fenntartásaink ellenére is szívesen közöljük e neves politológus nézeteit, mindenképpen „belülről” látja és láttatja az amerikai álláspont kialakulásának folyamatát a nagy jelentőségű tárgyalások előtt.