Magyar Ifjúság, 1986. január-április (30. évfolyam, 1-17. szám)
1986-01-03 / 1. szám
panoráma NOBEL-BÉKEDÍJ A NEMZETKÖZI ORVOSMOZGALOMNAK Csak a megelőzés lehet a gyógymód Kevés olyan nemzetközi díj létezik, mely az utóbbi években annyi vitát kavart odaítélése nyomán, mint a Nobel-békedíj. Bár a valóban jóakaró békemozgalmak és személyiségeik kerülik az ideológiai konfrontációt, s éppenséggel az együttműködés szálait keresik, nem egy békedíj odaítélésében és megítélésében fontos szerephez jutottak ideológiai megfontolások. Előfordult az is, hogy szinte az egész világ értetlenül fogadta a norvég parlamentben öszszehívott öttagú döntőbizottság bejelentését, legutóbb Szadat és Begin együttes díjazásakor. Az 1985. évi Nobel-békedíjat a Nemzetközi Orvosmozgalom a Nukleáris Háború Megelőzéséért (IPPNW) nyerte el, s ezúttal még csak fanyalgó kommentárok sem születtek. Egyszerű válasz lenne az egyértelmű támogatás okát kutató kérdésre elmondani: szovjet és amerikai orvosok egyetértően vesznek részt e mozgalomban, mi több, kik alapították azt, s na is a két nemzet két vezető orvosa, Jevgenyi Kusarov és Bernard Lown kardiológusok elnökük. És másik félszáz ország 150 ezer orvosa is tagságával erősíti a mozgalmait. De nem feledkezhetünk meg arról, hogy mindössze öt éve, 1980 végén hirdette meg a két orvos — hat csatlakozó orvostárssal — Génfben magát a mozgalom alapítást. S öt év, ha a Nobel-díjaikhoz vezető utat nézzük, az egyébként mérhetőbb természettudományi eredmények eléréséhez is kevés, nemhogy egy mozgalom eredménytermő munkájához. Mégis méltó elismerés érte e mozgalmat, s ennek legfőbb oka: olyan célt és olyan módszereket választottak törekvéseikhez, amelyek egyetemes, aktuális és elkerülhetetlen gondokhoz kötődnek. Tömören összefoglalva: megakadályozni a nukleáris háborút. Sokféle mozgalom vallja ugyanezt a célt magáénak napjainkban, az orvosmozgalom azonban mindegyiknél hatásosabb eszközök birtokában van. Idézzük erre Lown professzor hazánkban elmondott szavait: „...ha az orvos aggódik, akkor a beteg még jobban kezd aggódni”. A mozgalomban aktív orvosok aggodalmukat a világ legveszélyesebb betegségéről tudományos kutatások alapján fogalmazták meg, s a 2300 éves hippokratészi esküjükhöz kötik. Sőt, az egyik konferenciájukon az atomkorszaknak megfelelően át is fogalmazták ezt az esküt, s a nukleáris háború megelőzését legfőbb „gyógymóddá” nyilvánító újabb esküváltozatot néhány ország már hivatalosan is elfogadta. Az orvosok naponta találkoznak a legkülönbözőbb gondolkodású emberekkel, s valamennyi szakma képviselői közül ők kerülnek a legközvetlenebb kapcsolatba velük. Orvosára pedig ki ne hallgatna, ha gyógyulást vár? Az orvosok szerte a világon,, így hazánkban is, százezrek számára bizonyították, hogy Földünk beteg ma is, ha pedig nukleáris háború törne ki, gyógyíthatatlanná válna. Az orvosmozgalom határozottan vallja: nukleáris háborúiban nem lehet győztes, értelmetlen a korlátozott atomháború nyugati terve. Sem a „korlátozott”, sem a „győztes” kifejezésnek nincs értelme. Más tudósokkal együtt bebizonyították, hogy bármilyen „korlátozott’ atomháború nukleáris térbe borítaná a világot. Az atombomba közvetlen pusztító hatása mellett annyi szennyeződés jutna a légtérbe, amennyi a Nap éltető és melegítő sugárzását megakadályozná, s fokozatosan „jégkorszak” alakulna ki a bolygón. A Föld kihűlne, s minden emberi élet elpusztulna. Az embernél százezerszer nagyobb sugárzást elviselő egysejtűek is éveken belül kihalnának. Ezt a diagnózist az orvosok saját szakmájuk gyakorlásának képével is kiegészítik. Bebizonyították, hogy értelmetlenné válna a polgári védelem is, beleértve mindenféle atomóvóhelyet. Éppen most, a díj átadásakor mondta el Oslóban Csazov akadémikus, hogy becslések szerint egy atomháborúban 30 millió orvosra és 100 millió egészségügyi dolgozóra lenne szükség, de a háhárom és fél millió orvost ma a világon hét és fél millió ápolónő segíti. S a közlekedés, a távközlés hiánya az ő munkájukat is lehetetlenné tenné. Az orvosmozgalom ugyancsak szakmai felkészültsége révén bizonyította azt is, hogy csak a megelőzés lehet a recept, s az emberi gondolkodást és pszichikumot jól ismerő orvosoknak ezt a receptet naponta kell felírniuk mindaddig, amíg e betegség jelenléte kísérti az emberiséget. Az orvosok világmozgalma ebben az évben Budapesten rendezte meg találkozóját, melyen nyolcszáz orvos vett részt, s e tanácskozást szinte valamennyi ország vezetői köszöntötték, munkájában részt vett Willy Brandt és Bruno Kreisky is. Ezen a konferencián adták ki azt a felhívást, amely felszólította az Egyesült Államok és a Szovjetunió vezetőit — mely országok a nukleáris arzenál 98 százalékát felügyelik —, mindenfajta atomfegyver-kísérletet szüntessenek be. Hiszen a kísérleti atomrobbantások is veszélyesek az egész emberiségre, bármily eldugott részén is hajtják végre a világnak. Csak orvosok és tudósok a megmondhatói annak, hogy például a Bikini-szigeteken végrehajtott atomkísérletek nyomai milyen formában fedezhetők fel — évtizedek múltán is! — a mai nemzedékekben Európában éppúgy, mint Amerikában. Nos, ez a felhívás a nyáron hangzott el, s ma már tudjuk, a Szovjetunió egyoldalúan moratóriumot hirdetett a kísérletekre. Nem tették meg ugyanezt más kísérletező országok, így az Egyesült Államok sem. A végső „epidémia” veszélye tehát alig csökkent. Épp ezért folytatják az orvosok a küzdelmüket, s továbbra is tényekkel igazolják: értelmetlen az elrettentés stratégiája, s már három atombomba is magát a tulajdonost veszélyezteti, mi értelme hát a sok ezer töltetnek és rakétának ! Az orvosmozgalom a felvilágosító szerep mellett budapesti kongresszusán újabb célokat is maga elé tűzött. „Együttműködést — szemben állás helyett!” volt a jelszavuk, utalva arra, hogy a jövőben — ismét tudományosan — azt kutatják, melyek a szembenállás gyökerei, mi táplálja azokat, és az egymás megbecsülését vállaló magatartás hogyan vezethet jobb együttműködéshez. Ez az immár nem valami ellen, hanem valamiért szóló elhatározás nem csekély orvosi tapasztalatokon nyugszik. Orvosok ezrei dolgoznak fejlődő országokban, naponta tapasztalják az élelem és gyógyszer hiánya miatt pusztító halált. S vallják, hogy a fegyverkezés csekély részének leállítása, anyagi javainak egészségügyre költése milliókat menthetne meg. Csupán egy, az orvosok által gyakran idézett összehasonlításokból: Magyarország egyévi nemzeti jövedelmeének megfelelő összeget költ a világ bő egy hét alatt fegyverekre, s ez idő alatt 300 ezer gyermek hal meg ennivaló, oltás hiányában! S vajon ki tudhatná az orvosoknál jobban, mennyi veszteség éri a világot a félelem miatt, melyet az atomfegyverek okoznak, a bizalmatlanság miatt, amit a fegyverek egymásra irányulása szít? A bizalomépítésre szövetkezett orvosok közt több ezer magyar is munkálkodik már évek óta, elismerésüket a nyári kongresszus éppúgy szolgálta, mint a mostani Nobel-békedíj. Más hasonlóképp szakmai alapon szerveződő békemozgalommal — mint a fizikusoké, a pedagógusoké — együtt a hazai orvosok is széles körűben végzik békeagitációjukat, törekszenek az orvosi képzésben és gyógyító munkájuk során is a felvilágosításra, a már említett, budapesti felhívásként ismert jelszó jegyében. Mint dr. Hollán Zsuzsa akadémikus, a nemzetközi orvosmozgalom alelnöke mondta a békedíj odaítélésének hírét véve: csak közösen védhetjük meg az élethez való jogot. Hiszen végül is ma már nemcsak az élet képességét kell óvniuk az orvosoknak, az atomfegyverek az élet jogát is veszélyeztetik. Soós Kálmán Barnard Lown és Jevgenyij Csazov a békedíj átvétele után