Magyar Ifjúság, 1986. május-augusztus (30. évfolyam, 18-35. szám)
1986-05-02 / 18. szám
panoráma Anyák napi optika Anyák napján mindig zavarban vagyok, hogyan köszöntsem fel édesanyámat. Mivel nem egy városban lakunk, reggel felhívom telefonon, és előrebocsátva, miért a hívás, nagyjából ugyanazokról a dolgokról beszélgetünk, mint máskor. Erre az ünnepre nemigen nevelik az embert, formái se nagyon vannak. Jó, lehet virágot venni az anyáknak — de mit lehet mondani az átadáskor? Szép, lapos közhelyeket, mert az átlagos, de az átlagon felül jó hangulatú otthonok légköre sem bírja el az ilyenkor szerepként viselt pátoszt. Jó az újságírónak: több százezer olvasó előtt nem pironkodik annyira, mint a tulajdon édesanyja előtt... De még így is bajban vagyok a lírával... Jöjjön tehát az epika. Hároméves koromban szanatóriumba kerültem. Karácsony másnapján meglátogattak a szüleim, egy bőrönd ajándékkal. Apám valami furcsa nevű szembetegséget emlegetett, ezzel magyarázta, mitől olyan vörös édesanyám szeme. * Édesanyám szeme egyébként hol zöld, hol szürke. Olvasáshoz már szemüveget használ. Én vettem neki az elsőt, egy félhold alakút, aztán még vagy kettőt. Romlik a látása. Sokat köt, bérmunkában, lakást építenek. Gyűrűsujjára nemrég hólyagot tört a kötőtű.★ Jórészt rajta múlott, hogy egy évet Svájcban tanulhattam. Az alpesi országban sok a gazdag ember. Egyfolytában irigyeltem asszonyaikat a Porsche tervezte napszemüvegeikért. Nem magamnak, az édesanyámnak szerettem volna venni egyet. Végül is nem telt rá. De a meccs még nincs lejátszva. * A tornyon, kevesen tudják, arisztokratikus múltja ellenére, praktikus dolog. Gyakran elnézem, ahogy képtárakban, koncerteken külföldi nők szemük elé emelik, hogy belepillantsanak a katalógusba a partitúrába. Apám karácsonyra szeretett volna ajándékozni egyet édesanyámnak. Egy régiségkereskedőnél rábukkant a megfelelő darabra, nem lévén azonban pénz nála, hazaugrott. Mire visszaért, a tulaj eladta a tornyont. Ez a meccs sincs lejátszva.* Tárgyakról írtam, érzelmek helyett. Szerencsére a mi családunkban a tárgyak valóban érzelmek közvetítői. És erről az édesanyám is tehet. Kőrös László Legyen érdemes lakásra gyűjteni A fiatal házasok otthonteremtési esélye ma rosszabb, mint tíztizenöt éve volt. Ennek egyik legfőbb oka, hogy fantasztikus mértékben emelkedtek a lakásárak, csak az elmúlt öt évben mintegy ötven százalékkal, miközben a reálbérek stagnáltak, egyes területeken pedig csökkentek. Az önálló otthonért folytatott küzdelemben, és ezt aligha kell bizonygatni, a pályakezdő, családalapító fiatalok többszörösen is hátrányos helyzetben vannak. Dacára annak, hogy az elmúlt három évben határozott központi intézkedések születtek a lakáshelyzet javítására. Persze, hiba lenne lebecsülni az erőfeszítéseket, már csak azért is, mert megteremtik a lehetőségét egy átfogó lakásgazdálkodásnak. S ebben a folyamatban a korábbiaknál nagyobb a mozgástere a tanácsoknak, a vállalatoknak, az intézményeknek és a társadalmi szervezeteknek is. Érthető tehát, hogy a KISZ is a korábbiaknál aktívabban és más módszerekkel kívánja képviselni a fiatalok érdekeit a lakáshoz jutásban. A múlt szerdán ezekről a kérdésekrők tartottak megbeszélést az ifjúsági szövetség és az Országos Takarékpénztár vezetői. A tanácskozáson részt vett Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára és dr. Tisza László, az OTP vezérigazgatója. A megbeszélésen elsősorban arra kérdésre keresték a választ, hogy miképpen lehetne kedvezőbb feltételeket teremteni a fiataloknak a lakáshoz jutásban, s mindezt úgy, hogy maguk az otthonra várók is tegyenek meg mindent a takarékosságért, s hogy ennek értelmét is lássák. A ma tapasztalható kilátástalanság ugyanis nem kis mértékben abból fakad, hogy a fiatalok hiába gyűjtenek lakásra, a megtakarított forintok értéke rohamosan csökken, mert meredeken emelkednek a lakásárak. Épp ezért a KISZ már nem azt szorgalmazza elsősorban, hogy növekedjenek a kedvezményes kamatú, hosszú lejáratú hitelek, hiszen ez a fiatalok még nagyobb eladósodásához vezet. Ennél célszerűbb lenne kialakítani olyan, csak lakásszerzésre felhasználható takarékbetét-formát, amely garantálná, hogy az ebben elhelyezett pénz például öt év múlva is annyit érjen, mint ma. A betett forintok után járó kamat mértéke minden évben anynyi lenne, mint amennyivel emelkedtek a lakásárak. Ha ez utóbbiak valami csoda folytán mondjuk csak 3—4 százalékkal növekednének, akkor az említett lakáscélú takarékbetétre a kamat mértéke megegyezne az ifjúsági takarékbetétével. Az OTP egyetért a KISZ ilyen irányú törekvéseivel, s közösen kezdeményezik, hogy ez az elképzelés mihamarabb valósággá váljon. Természetesen még számtalan részletkérdés vár kidolgozásra például az is, hogy miképpen lehetne még vonzóbbá, kedvezőbbé tenni ezt a takarékossági formát Mert lehet, például úgy, hogy erre a betétre is külön kölcsönt vehet föl a lakást építő, vásárló fiatal. (Ez a megoldás hasonló az ifjúsági takarékbetét működéséhez.) Szóba került egy másik fontos dolog is, méghozzá az: lehetne-e enyhíteni a már lakással rendelkező fiatalok hiteltörlesztési gondjain? Hiszen bármily kedvezményesek is a hitelek, visszafizetésük alaposan megterheli a családokat, és épp abban az időszakban, amikor kevés a jövedelmük, gyermeket várnak. Elképzelhető olyan megoldás, hogy a visszafizetés első öt évében csak a kamatot kelljen törleszteni. B. I. Hiteles térképpel Ünnepi előestéken rendszeresen fordulunk a történelemhez, valami közvetlenül hasznosítható tanulságért, s mármár a példa erejét éreznénk, amikor aztán rendszerint — jó esetben — rájövünk arra, hogy bizony a történelem a legritkább esetben szolgál közvetlenül használható tanulsággal. Marad a felismerés: nincsenek bármikor előhúzható cselekvési receptek, a történelem sosem sugallja az automatizmust, lényegétől éppen a leegyszerűsítés áll a legtávolabb. Marad viszont az igény — megint csak jó esetben — a múlt megismerése. Neves történészünk szerint a történelem voltaképpen olyan, mint a földrajz, a különbség mindöszsze annyi, hogy az egyik időben, a másik térben segít eligazodni. Csak hát bonyolódnak az egyezményes jelek, módosulnak a fogalmak, áttételessé válik minden. A munka is átalakul. Újabban már verset sem írnak róla, sőt nem hallani azt a József Attilaidézetet sem, amelyik pedig évtizedekig volt egy rádióműsor mottója: „Dolgozni csak pontosan, szépen, / Ahogy a csillag megy az égen / Úgy érdemes.” S persze dalok sem születnek a munkáról, az élet sokkal összetettebb lett, mint hogy a művészetek a maguk szubjektív megközelítésében foglalkozhatnának vele. A munka ma nem egyszerűen esztergálás, gépkocsivezetés, gyalulás, íma írás. Ma aligha írhatná le József Attila szülei munkájára gondolván, hogy „ .. . mint amikor dolgozik az ember / Reszel, kalapál, vályogot vet, ás”, — ma már semmi nem jelenik meg ilyen tisztán, egyszerűen. A munka valamikor a megtervezett emberi tevékenységet jelentette. Persze ma is az, csakhogy bonyolult közgazdasági fogalmakkal terhelve, társadalmi összefüggések tükrében, a külgazdasági helyzettől befolyásoltan. Hatékonyságot emlegetünk — helyesen —, minőséget kérünk számon, összevetjük a főmunkaidőben kapott keresményt a túlmunkában szerzettel, folyamatos normakarbantartást végezve, felajánlásokkal megtetézve. Megvizsgáljuk, hogy a reformtörekvések milyen hatással lesznek majdan a munka intenzitására s egy fontos dolog: a közös javakból mindenki a munkájának függvényében vehessen el. Azaz valósuljon meg a munka szerinti elosztás elve, összemosódnak az események, a fogalmak, mert hiszen a generációk tudatában is másként jelenik meg ugyanaz, ami az egyik nemzedék számára megélt esemény, az az utána következőknek a történelem. Ami az egyik korosztálynak az éltető hitet jelentette, az az újabbat már átgondolásra, sőt meggondolásra készteti. Minden korosztály újratanulja a térképolvasást, a saját hegyeit, folyóit keresi benne, magaslatokat, tájékozódási pontokat. S persze mindezeket pontos, objektív térképeken, akarja látni, amelyeken minden a helyén van. Hitelesek legyenek az adatok. S ilyenkor, a munka ünnepén azon is eltűnődik, mit tehet maga azért, hogy az értékek valóban a helyükre kerüljenek. — kz — . : ' ' . •. . Hartung Sándor grafikája