Magyar Ifjúság, 1988. január-április (32. évfolyam, 1-18. szám)
1988-04-01 / 14. szám
Zavargások Alma-Atában Kunajev első titkár másfél évvel ezelőtti leváltása kapcsán; a szervezőket megbüntetik, ám a tanulságokat is levonják. Az SZKP XXVII. Kongreszszusának figyelmeztető szavai után ekkor hangzik el először: új, körültekintőbb, demokratikusabb nemzetiségi politikára van szükség... Krimi tatárok tüntetése a Vörös téren. Magas szintű állami bizottság vizsgálja ki követeléseiket. Ezek közül némelyeket teljesítenek, másokat elvetnek ... Tavaly nyáron szovjetellenes demonstrációk Vilniusban, Rigában és Tallinban. Hősi halált halt szovjet katonák sírjait gyalázzák meg Tartuban. A rendőrség most sem tétlenkedik, ám a messzemenő tanulságok átgondolása a balti köztársaságokban is folyamatban van ... Február végén 31 ember meghal a Karabah-hegyvidéki nacionalista összecsapások során. Gorbacsov nyílt üzenetben fordul Azerbajdzsán és Örményország dolgozóihoz. Nyugalomra int, és türelmet kér. A nemzetiségi viszonyokra utalva, nem rejti véka alá: „A mi életünkben előfordulnak még megoldatlan problémák.” A Szovjetunió - több mint száz nemzet, nép, népcsoport közös hazája új kihívással néz szembe? Új betegség ütötte fel a fejét a szovjet társadalomban? Robban a sokszor emlegetett nemzetiségi bomba? A csaknem 280 milliós ország méltán büszke a „népek barátsága” vívmányára. Arra, hogy ezeket a sokféle eredetű, kultúrájú és fejlettségű népeket egy közös hazában egyesíteni tudta, megteremtette valamennyiük számára a felemelkedés lehetőségét. Az elvitathatalan sikerek a megtorpanás, avagy a pangás éveiben (a 70-es éveket és a 80-as évek elejét nevezik így) az akkori sajátos politikai logika szerint oda vezettek, hogy a nemzetiségek dolgairól csak az ünnepnapokon, és kizárólag a vívmányokat emlegetve volt illendő szólni. Azóta kiderült, a nemzetiségi kérdést a Szovjetunióban sem lehet egyszer s mindenkorra „elintézettnek", lezártnak tekinteni. Ulo Tuulik észt költő egy ősi mondával érzékeltette ezt. A bölcs parasztember kis szigeten tengődik. Minden évszakban átküldi feleségét a szárazföldre a legszükségesebbekért. Nyáron és ősszel ladikon megy az asszony vásárolni, télen gyalog a jégen. A kora tavasszal a paraszt felsorolja, mit hozzon az asszony, de pénzt már nem ad neki. Ilyenkor ugyanis már túlságosan vékony a jég ... Ilyen állandóan alakuló, változó, olykor törékeny a nemzetiségek egymáshoz fűződő viszonya; ügyeiket, gondjaikat naprakészen figyelni kell, orvosolni. Ez a felismerés már a Szovjetunióban is erősödik; még az azerbajdzsáni események előtt elhatározták, az SZKP KB a közeljövőben külön plénumot szentel ennek a témának. Mégis mi vezetett a bevezetőben említett eseményekhez, amelyek előtt a szovjet állampolgárok nagy része is értetlenül áll? Néhány hete a Novosztyi Hírügynökség e kérdéskörben kerekasztal-beszélgetést szervezett Tallinnban, mindhárom balti köztársaságot reprezentáló történészek, szociológusok, pártfunkcionáriusok, írók, valamint a nemzetközi sajtó képviselőinek részvételével. Az alapvető kérdés: miért éppen most váltak akuttá ezek a problémák? Mennyiben serkentette felbukkanásukat a peresztrojka? Milyen visszahatást gyakorolhatnak a kibontakozási, megújulási folyamatra? A több demokrácia, a nagyobb véleményszabadság valóban erősíti a nemzeti öntudatot. Az eltérő vélemények szabadabb artikulálása bizonyos fokig valóban ösztönzőleg hat - egyebek között - a szélsőséges nézetek kifejezésre juttatására is. Ennek ellenére súlyos hiba lenne az említett sajnálatos eseményeket a peresztrojka „számlájára” írni. Aki így tenne, felmentené a pangás éveinek hibás gyakorlatát - e problémák felgyülemlésének előidézőjét. Emlékezetes, a tavaly nyári balti eseményekre az 1939-es Ribbentrop- Molotov féle paktum aláírásának évfordulója ürügyén került sor. Joggal kérdezte Nyikolaj Neilands lett külügyminiszter-helyettes: a profikon kívül ugyan ki tart számon egy ilyen évfordulót, ha nem tüzelik fel rá előzetesen? Az észt ifjúsági lap főszerkesztője, Irina Ristmjagi viszont éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy a peresztrojka viszonyai között felértékelődött a nemzeti öntudat jelentősége. Sosem látott lehetőségek nyílnak a nemzeti kultúra, művészet, nyelv ápolására. És ez a leghatásosabb fegyver a nacionalizmus ellen. A balti államok legfájóbb pontja a belső népességmozgás, ami ezzel jár, a lakosság összetételének drámai változása. Lettországban a köztársaság lakóinak már csak a felét teszik ki a lettek (1935-ben még 77 százalékot). Észtországban a lakosság 61 százaléka észt (1939-ben 92 százalék), ennek oka egyfelől a balti államok viszonylagos ipari fejlettségében, magas életszínvonalában, annak vonzerejében keresendő. Másfelől viszont a központi hatóságok elhúzódó extenzív fejlesztési politikájában, amely döntően a munkaerő mennyiségi növekedésére, a bevándorlásra alapozott. Mindez önmagában aligha okozna fejtörést, ha nem járna együtt egy sor, valóban irritáló problémával. Egészen a közelmúltig a bevándorlók - elsősorban oroszok, beloruszok és ukránok - sokszor előnyt élveztek a lakáshoz jutásnál. Márpedig a lakáshelyzet ezen a tájon sem rózsás. (A félmilliós Tallinnban 37 ezren élnek munkásszállásokon.) Újabban olyan intézkedéseket fontolgatnak, mely szerint egy-egy betelepülőért vállalatának 16 ezer rubelt - egy lakás árát - kellene befizetnie a városi lakásalapba. Az egyéni migráció fékezésére pedig bevezették, hogy csak tízéves városi helyben lakás után veszik fel az illetőt a lakásigénylők sorába. (Erősebb megkötések a megkülönböztetés kérdéseit vetnék fel.) Tallinn és Riga üzleteiben járva feltűnik az orosz beszéd általánossága — a nemzeti nyelv elsőszámú letéteményesei, az írók keserűen szólnak erről. (Effajta gondolataikért, aggodalmaikért néhány éve még megkapták a nacionalista cimkét.) Alapvető követelmény, hogy az adott köztársaságban annak lakói egyaránt beszéljék a nemzeti és az orosz nyelvet. Ezzel szemben joggal sérelmezik az észtek, hogy a beköltöző más nemzetiségűek, sőt, nemritkán azok második és harmadik generációi sem hajlandók olykor a legcsekélyebb erőfeszítést tenni az észt nyelv minimális szintű elsajátítására, sokan még tisztességesen köszönni sem tudnak észtül. Ezzel kapcsolatban jegyezte meg Klara Hallik észt szociológus professzor: az orosz anyanyelvű lakosság jelentős része még nem eléggé felkészült a nemzetiségi közegben való élésre. Emiatt nem az egyes emberek hibáztathatók, hanem egy sor konkrét összetevő: az oktatási rendszer, a tömegkultúra, a propaganda — amelyek egy károsan leegyszerűsített fogalmat sugallnak a nemzetiségi létről. Igaz, az észtek (lettek, litvánok) orosz tudása sem kielégítő, csak minden negyedik beszél folyékonyan. 1 Nemzetiségek Varga Zsolt felvétele 22