Magyar Ifjúság, 1988. augusztus-december (32. évfolyam, 36-53. szám)

1988-11-04 / 45. szám

Etetés Eljött az idő, amikor a vá­lasztás szabadságához megte­remtjük a garanciákat — vissz­hangzott bennem az előadó utol­só mondata, miközben előkotor­tam az ebédjegyem, majd a két menü közül az egyikre böktem, mert a pecsétes cédulácska erre feljogosított. Másnap az előadó arról be­szélt, hogy eltöröljük azokat a káros korlátokat, amelyek az egyetemes emberi jogokat zsu­gorítják. A kijelentés izgatottá tett, amit csak fokozott a két menü közötti választás feladata. „Ne tessék az étlapot bámulni, a jegyre csak az „A*­ jár” — hasított a levegőbe egy goromba hang. Sok idő eltelt, mire egy meggyötört arcú hölgy messziről elém tette a tányért. Tegnap az előadó arról be­szélt, hogy eljött az idő, amikor véget vetünk kereskedelmünk hibás szemléletének, az „azt adunk, ami van” ideje lejárt. „Végre lejárt” — morfondíroz­tam, miközben pillantásom a „B” menüre esett (titokban), de jó, hogy nem kell rántott levest ennem, gondoltam, és már jött a pincér­e a rántott levessel. Hiszen nekem az „A” jár, re­­begtem alig hallhatóan, de le­torkolt: az jár, amiből többet főzünk! Kenyeret nem hoztak, vissza se köszöntek. Ma az előadó arról beszélt, hogy eljött az idő, amikor felül­vizsgáljuk büntetési rendsze­rünket... ... have sffer- Vágykeltés A lányok 16 évesek. Mezíz, ham­­vasság, hajnalpír, finom bőrü­ket feszegető, omlós halmocs­­kák — kurkászhatsz a fejedbe rejtett szókincsláda mélyén, ha meg akarod örökíteni őket. Egészségügyi szakközépiskolá­ba járnak mindannyian, ősztől már harmadikosok, túl vannak tehát két tanéven s az utána következő nyári gyakorlatokon. Az elsőre máig vidáman emlé­keznek: ki bölcsiben, ki meg oviban töltötte az öt hetet. Lel­kendezve sorolják a tündér kis­­katik (no meg persze kisniko­­lettek...) angyalságait, a maj­dani anyaságukat előrevetítő pillanatokat. Rutinos olvasók bizonyára sej­tik: most jön a „de”. A második, tehát az idei gya­korlati időszak színtere már — választott hivatásukhoz igazolva — egy-egy kórház, rendelőintézet. A lányok gondosan előkészített kóstolót kaptak majdani foglal­kozásukból: az egész osztály — na, hová került? Belgyógyászat? Sebészet? Urológia? Nőgyógyá­­gyat? — Az elfekvőbe . .. Naponta szembesülhettek az egészségügy, a mégoly ragyo­gó orvosi tudás tehetetlenségé­vel, az emberléthez méltatlan vég döbbenetes, sok halált lá­tott ápolónőket is megrendítő látványával. Este pedig remegve írták be kötelezően vezetendő eseménynaplójukba a nap tör­ténéseit, vacsora nélkül bújtak ágyba, és órák hosszat hiába várták a jótékony, agyukat vég­re leblokkoló álmot. A lányok 16 évesek. A nyári gyakorlaton igyekeztek fölkelte­ni bennük a vágyat a nehéz­nek, de szépnek mondott pálya iránt. Vajon sikerült? —csi­lván FEJLŐDÉS! (Elhúzódó biciklikus válság­jelenséggé!} Hivatalos pletyka Egyszer volt, hol ,nem volt... egy kormányülés. Volt, hiszen a vasárnapi Zenebutik adásából emiatt hiányzott a környezetvé­delmi és vízgazdálkodási mi­niszter. Hogy mely műfajban lé­pett volna a közönség elé, sej­tésünk sincs, hiszen a műsor­ban még Gát György felesége sem szerepelt, nemhogy egyéb vízügyi kérdések szóba kerül­tek volna. Pár nap múlva a na­pilapok közreadták a cáfola­tot, miszerint a kormány többi tagja is Juhász Elődtől tudta meg, hogy üléseznie kellene. Eszerint nem volt. Még aznap egyik vállalatunk nyilatkozni hivatott munkatársától megtud­tam, hogy a vasárnapi kor­mányülésen egy őket érintő kér­désben döntés született. Most már nem tudjuk meg so­ha, volt-e kormányülés vagy sem, de egy izgalmas kérdés még maradt: merre járt vasár­nap délelőtt Miaróthy László? (Komornik V.) A példamutató bambusz Az alkalmazkodni képes egye­­dek, fajok elé manapság igen­is széles perspektíva zárul. Eme örvendetes körülményről egy ker­tészeti szaklapunk számol be. Mint írja: „A télálló bambuszok nagy jövő előtt állnak Magyar­­országon is.” Ilyesfajta hír méltán kelt fi­gyelmet, ám hamar kiderül, nem szakcikkről van szó, hanem in­direkt gazdasági propagandáról. Ki ne értene e mondatból: „A bambusz a nagyfokú alkalmaz­kodás kitűnő példája a növény­világban”? Ha akadna értetlen­kedő, akkor azt még egyszer el­igazítják: e növény „Hihetetlen alkalmazkodó”képességével min­den térszíni formában megtalál­ható.” Í­gy már a gyengébb fel­­fogásúakban is megfogalmazódik a tanulság: az alkalmazkodás a jövő útja! Igen ám, de évtizedek óta hiá­nyosságunk, hogy a hogyanra nem fordítunk kellő figyelmet. A szaklap erre is eligazítást kínál, méghozzá korszerűen, indirekt módon. Mintha semmilyen ak­tuális üzenete nem volna, hig­gadtan ismerteti a bambuszi cse­lekvés vezérfonalát: „az utak re­pedésein, sőt a bádogtetőkön is átnő, ahol egy kis rést talál”... Azonban így is várhatók ne­hézségek, amikkel szembe kell néznünk. Jó példával jár elöl ebben is a bambusz, mely „A téli fagyokkal, hóval is dacolva a mérsékelt övi klímát is meg­hódította.” Ráadásul jó képet is vágott hozzá, minthogy „örök­zöld növény ... üdezöld lombo­zatával télen is varázslatos, eg­zotikus színfoltja a kertnek.” Mindezek tetejébe néhány faj „elviseli a hosszantartó száraz­ságot is.” A bambusz „Általában ritkán virágzik” — tudjuk meg, s ha e szolid példamutatás kevés volna, következik egy nyomósabb fi­gyelmeztetés: „A virágzás a nö­vény pusztulását jelenti.” Ezt az alternatívát is szem előtt kell tartanunk! De semmi ok a bo­rúlátásra, mert kellő erőfeszíté­sekkel elérhetjük a megújulást: „A bambusz a lehullott magvak­ból és a túlélő gyökérsarjakból 6—10 év alatt megújul.” Molnár Pál Párbeszéd harmincötön tél — .. . napközben :nem érzek én semmit, nincs, ami kihozna a sodromból, de éjszaka, amikor magam vagyok m­agammal... mintha egy szú vágna itt be­lül, szinte a sercegést is hal­lom ... " — Elfásultál, öregem, csak annyi történt, hogy elfásultál, noh­a az 17 százalék! Hosszú keresgélés után sámlit vettem az egyik üzletben. A pici bútordarab oldalán cé­dula díszelgett, rajta filctollal át­húzva egy régi ár: 46,— Ft. Mel­lette, ugyancsak filctollal egy másik ár: 78,— Ft. Fizetésnél a pénztáros habo­zás nélkül beütött a gépbe 115,— forintot. Én pedig gyorsan leszámoltam a pultra 150-et, mielőtt még a sámli ára felkúszna 170-re. —J.— Ki lépjen? A vízi erőmű ügyében le­túl­folyt parlamenti vita számomra legüdítőbb — mert akaratlan — tévedését M. B. képviselő követ­te el, így fejezvén be hozzászó­lását : „... el kell követni min­dent, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz a szakadék két szé­lén állók.” (Értsd: a „kormány­­pártiak” és az ellenzék — F. I.). Jó, jó, na de ki lépjen elő­ször? F. I.

Next