Magyar Ifjúság, 1988. augusztus-december (32. évfolyam, 36-53. szám)
1988-11-04 / 45. szám
Etetés Eljött az idő, amikor a választás szabadságához megteremtjük a garanciákat — visszhangzott bennem az előadó utolsó mondata, miközben előkotortam az ebédjegyem, majd a két menü közül az egyikre böktem, mert a pecsétes cédulácska erre feljogosított. Másnap az előadó arról beszélt, hogy eltöröljük azokat a káros korlátokat, amelyek az egyetemes emberi jogokat zsugorítják. A kijelentés izgatottá tett, amit csak fokozott a két menü közötti választás feladata. „Ne tessék az étlapot bámulni, a jegyre csak az „A* jár” — hasított a levegőbe egy goromba hang. Sok idő eltelt, mire egy meggyötört arcú hölgy messziről elém tette a tányért. Tegnap az előadó arról beszélt, hogy eljött az idő, amikor véget vetünk kereskedelmünk hibás szemléletének, az „azt adunk, ami van” ideje lejárt. „Végre lejárt” — morfondíroztam, miközben pillantásom a „B” menüre esett (titokban), de jó, hogy nem kell rántott levest ennem, gondoltam, és már jött a pincére a rántott levessel. Hiszen nekem az „A” jár, rebegtem alig hallhatóan, de letorkolt: az jár, amiből többet főzünk! Kenyeret nem hoztak, vissza se köszöntek. Ma az előadó arról beszélt, hogy eljött az idő, amikor felülvizsgáljuk büntetési rendszerünket... ... have sffer- Vágykeltés A lányok 16 évesek. Mezíz, hamvasság, hajnalpír, finom bőrüket feszegető, omlós halmocskák — kurkászhatsz a fejedbe rejtett szókincsláda mélyén, ha meg akarod örökíteni őket. Egészségügyi szakközépiskolába járnak mindannyian, ősztől már harmadikosok, túl vannak tehát két tanéven s az utána következő nyári gyakorlatokon. Az elsőre máig vidáman emlékeznek: ki bölcsiben, ki meg oviban töltötte az öt hetet. Lelkendezve sorolják a tündér kiskatik (no meg persze kisnikolettek...) angyalságait, a majdani anyaságukat előrevetítő pillanatokat. Rutinos olvasók bizonyára sejtik: most jön a „de”. A második, tehát az idei gyakorlati időszak színtere már — választott hivatásukhoz igazolva — egy-egy kórház, rendelőintézet. A lányok gondosan előkészített kóstolót kaptak majdani foglalkozásukból: az egész osztály — na, hová került? Belgyógyászat? Sebészet? Urológia? Nőgyógyágyat? — Az elfekvőbe . .. Naponta szembesülhettek az egészségügy, a mégoly ragyogó orvosi tudás tehetetlenségével, az emberléthez méltatlan vég döbbenetes, sok halált látott ápolónőket is megrendítő látványával. Este pedig remegve írták be kötelezően vezetendő eseménynaplójukba a nap történéseit, vacsora nélkül bújtak ágyba, és órák hosszat hiába várták a jótékony, agyukat végre leblokkoló álmot. A lányok 16 évesek. A nyári gyakorlaton igyekeztek fölkelteni bennük a vágyat a nehéznek, de szépnek mondott pálya iránt. Vajon sikerült? —csilván FEJLŐDÉS! (Elhúzódó biciklikus válságjelenséggé!} Hivatalos pletyka Egyszer volt, hol ,nem volt... egy kormányülés. Volt, hiszen a vasárnapi Zenebutik adásából emiatt hiányzott a környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter. Hogy mely műfajban lépett volna a közönség elé, sejtésünk sincs, hiszen a műsorban még Gát György felesége sem szerepelt, nemhogy egyéb vízügyi kérdések szóba kerültek volna. Pár nap múlva a napilapok közreadták a cáfolatot, miszerint a kormány többi tagja is Juhász Elődtől tudta meg, hogy üléseznie kellene. Eszerint nem volt. Még aznap egyik vállalatunk nyilatkozni hivatott munkatársától megtudtam, hogy a vasárnapi kormányülésen egy őket érintő kérdésben döntés született. Most már nem tudjuk meg soha, volt-e kormányülés vagy sem, de egy izgalmas kérdés még maradt: merre járt vasárnap délelőtt Miaróthy László? (Komornik V.) A példamutató bambusz Az alkalmazkodni képes egyedek, fajok elé manapság igenis széles perspektíva zárul. Eme örvendetes körülményről egy kertészeti szaklapunk számol be. Mint írja: „A télálló bambuszok nagy jövő előtt állnak Magyarországon is.” Ilyesfajta hír méltán kelt figyelmet, ám hamar kiderül, nem szakcikkről van szó, hanem indirekt gazdasági propagandáról. Ki ne értene e mondatból: „A bambusz a nagyfokú alkalmazkodás kitűnő példája a növényvilágban”? Ha akadna értetlenkedő, akkor azt még egyszer eligazítják: e növény „Hihetetlen alkalmazkodó”képességével minden térszíni formában megtalálható.” Így már a gyengébb felfogásúakban is megfogalmazódik a tanulság: az alkalmazkodás a jövő útja! Igen ám, de évtizedek óta hiányosságunk, hogy a hogyanra nem fordítunk kellő figyelmet. A szaklap erre is eligazítást kínál, méghozzá korszerűen, indirekt módon. Mintha semmilyen aktuális üzenete nem volna, higgadtan ismerteti a bambuszi cselekvés vezérfonalát: „az utak repedésein, sőt a bádogtetőkön is átnő, ahol egy kis rést talál”... Azonban így is várhatók nehézségek, amikkel szembe kell néznünk. Jó példával jár elöl ebben is a bambusz, mely „A téli fagyokkal, hóval is dacolva a mérsékelt övi klímát is meghódította.” Ráadásul jó képet is vágott hozzá, minthogy „örökzöld növény ... üdezöld lombozatával télen is varázslatos, egzotikus színfoltja a kertnek.” Mindezek tetejébe néhány faj „elviseli a hosszantartó szárazságot is.” A bambusz „Általában ritkán virágzik” — tudjuk meg, s ha e szolid példamutatás kevés volna, következik egy nyomósabb figyelmeztetés: „A virágzás a növény pusztulását jelenti.” Ezt az alternatívát is szem előtt kell tartanunk! De semmi ok a borúlátásra, mert kellő erőfeszítésekkel elérhetjük a megújulást: „A bambusz a lehullott magvakból és a túlélő gyökérsarjakból 6—10 év alatt megújul.” Molnár Pál Párbeszéd harmincötön tél — .. . napközben :nem érzek én semmit, nincs, ami kihozna a sodromból, de éjszaka, amikor magam vagyok magammal... mintha egy szú vágna itt belül, szinte a sercegést is hallom ... " — Elfásultál, öregem, csak annyi történt, hogy elfásultál, noha az 17 százalék! Hosszú keresgélés után sámlit vettem az egyik üzletben. A pici bútordarab oldalán cédula díszelgett, rajta filctollal áthúzva egy régi ár: 46,— Ft. Mellette, ugyancsak filctollal egy másik ár: 78,— Ft. Fizetésnél a pénztáros habozás nélkül beütött a gépbe 115,— forintot. Én pedig gyorsan leszámoltam a pultra 150-et, mielőtt még a sámli ára felkúszna 170-re. —J.— Ki lépjen? A vízi erőmű ügyében letúlfolyt parlamenti vita számomra legüdítőbb — mert akaratlan — tévedését M. B. képviselő követte el, így fejezvén be hozzászólását : „... el kell követni mindent, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz a szakadék két szélén állók.” (Értsd: a „kormánypártiak” és az ellenzék — F. I.). Jó, jó, na de ki lépjen először? F. I.