Magyar Ifjúság, 1989. január-május (33. évfolyam, 1-21. szám)
1989-02-17 / 7. szám
avagy kényelmetlen időknek nézünk elébe Eljő a kor, nem is oly sokára, midőn annak, hogy az ember balos vagy jobbos, már az úri szabóknál sem lesz jelentősége. észt Elárultak.) Aki a pult mögött áll, az az eladó. De mégsem ő az eladó, mert ő csak az árut adja el. Tehát az árut eladó eladó árul. Mégsem áruló. Legfeljebb csak akkor, ha minket, akik állítólag őérte vagyunk (a nevünk: vásárló), becsap. Elárul minket, és így mi jól bevásárolunk vele. Bevásároltunk vele és nála, bevásároltunk a vizes parizerrel és a túlszámolt trappistával. Árulóvá lesz az eladó, mert még nem tudja, hogy mindkettőnket elárulták. Kiárusítottak minket, árcédula nélkül is félcédulásokat. Egy polcon vagyunk mi, bérből és fizetésből élők, vevők és eladók, fiatalok, nyugdíjasok és sokgyerekesek. Nem vagyunk vállalkozók, pedig mi a legnagyobbra vállalkoztunk: élünk, ha megélünk. Vevők és eladók, örök kihasználtak, egymásnak uszítottak. Nem értjük egymást, miközben az országban egyre inkább minden eladó, az eladó legkevésbé az. ö a rakodó, az adminisztrátor, az árcédula-ragasztó és a pszichológus, ö áll az árak barikádján, nem az, aki az árakat csinálja. Ő a főnökének, a rakodóknak, szállítóknak és gyártóknak kiszolgáltatottja, miközben bennünket próbál kiszolgálni. Mi pedig szolgamód mosolygunk, lihegünk, kedveskedünk a minél kisebb átverés reményében. (Pedig, mint már írtam, mindkettőnket egyformán vertek át.) Csakhogy a morális áruhiány idején együttérzésből nem jutatt. A bér pedig keveset ér. Ebben a menetben egyre kevesebbet. Kiszámoltak minket. Kiütéssel győzött az ár! A bér fölött... anti-matematikus (j)! Két hír Zalatnay pártot alapít. Az Országgyűlés megszavazta az egyesülési törvényt. —UK—K— hiszen a segítség ? A hajdani, boldog emlékezetű áremelések népszerű szlogenje volt, hogy azért a szeszes italok, a kávé és a cigaretta ára emelkedik, mert ezek az egészségre károsak, és meg akarják óvni tőlük a lakosságot. Január 30-án és 31-én szinte minden olyan élelmiszer és élvezeti cikk ára emelkedett, amelyeké január 9-én még nem. De azért vannak kivételek: a kávé, a cigaretta és a bor. Ez végre tiszta, világos beszéd. Egyértelmű iránymutatás valamennyiünk számára. Ha azonban valaki mégsem értene a szóból, vagy a radikálisabb megoldások híve, annak felhívom a figyelmét arra, hogy a gázdíj egyelőre változatlan, és a gyorsan ölő mérgek ára sem emelkedett. (ungár) ERES Évszázadok homálya Gondom ködöm, tehát nagyok! De kár Új magyar címerállat Gyorsítás a kibontakozásban avagy Szabad címert (sic!), merthogy zimmer frei Rajz: Antall István Szabó morálé Nagyon kell vigyáznunk a mundér becsületére. Ezt aztán igazán jól megtanultuk. Shogy le ne együk a mundért, folt ne essék rajta, előbb partedlit kötöttek elénk, aztán mire a mundér a fehér ing, nyakkendő lett, már megtanultunk késsel-villával enni, mi több, ezt aztán az állófogadásokon állva is tudtuk. Vigyáztunk a mundér becsületére, s vigyáztak a mundérunk becsületére mások is. Ha másképp nem, a hallgatásukkal védtek bennünket. Nem szóltak a kisded szélhámosságokról, az apróbb szívességekről, amit adtunk és kaptunk. A nagy disznóságokról pedig kórusban hallgatott az ország. Aki megnyukkant, azt a mundér becsülete miatt, csakis amiatt elküldtük a patyolatba. Aztán, ha megvolt az agymosás ... A mundérnál nem volt fontosabb! A sok mundér, a sok szennyes mosását aztán egyre nehezebben bírta a patyolat. Hát legalább egyik-másik foltról szólnunk kellett. Megmagyaráztuk, hogy itt miért foltos, ott miért foltos, bár a„nagy pötyögtetők” legtöbbször hallgattak. Vagy ami még rosszabb, új mundért húztak magukra, s a régit legyűrve ők lettek a reformmundér leghangosabbjai. Vannak persze megrögzöttek. Makacs hűségesek, akik még mindig a régi mundér becsületére vigyáznak. Akik nem cseréltek mezt, nem meztelenek ma sem. Vigyáznának a mundér becsületére, de lassan a sok mosástól szétmállik az öreg anyag, mundér sem marad. anti-moralista Antall István: Ne köpjük le magunkat! Csak a tükröt könnyű letörölni. Bodzabán István: Az én jelmondatom még rehabilitálásra vár. D. Szabó Ede: Visszavonom! Danó Anna: Mégis mozog a Föld! Hiába, a megszokás!... Deáki László: Le a fejjel! Kőrös László: 1789 nagy eszméi közül megelégszem a szabadsággal. Gátfalvi Balázs: Le a jelmondatokkal! Gubcsi Lajos: 1. Kibontakozási (Mások cselekvést gátló öleléséből!) 2. A félelem bére? Katona József: Leszart köpenyeget nem jó forgatni ! Lenkei Gábor: Hátranézve nem bux orra! Merényi Miklós: Csak hogy lássátok, mennyire naprakész vagyok: „Te sötétben bujkáló, aljas népfölkelő, reszkess!” Nagy N. Péter: Azért a gazdagnak még mindig könnyebb átjutni a tű fokán, mint a tevének, avagy Le a bürokráciával; válasszunk tőkéseket, avagy Pacal a vasút elé! Papp Dénes: Tisztul az agyam. Mossák. Pálfi Balázs: Magamban bíztam eleitől fogva... EDDIG. Azt hiszem, ezután is. Pálfy G. István: Félni és félni hagyni! Temesi László: Pénzt vagy életet! Ungár Péter: Éljen és virágozzék ...! (Magyarázat a három ponthoz: Túl hosszú a rovat átfutási ideje. Nincs ember, aki ma, január 31- én meg tudná mondani, hogy február 17-én éppen kinek minek kell élnie és virágoznia.) Z. Szabó Tibor: Az vagyok, akik leszek, úgysem vahatok más, miért féljek hát elfelezni, mi vagyok. Megkérdeztük munkatársainkat: Mi az új jelmondatuk? . *." Mindennapi irodalmunk Mindennapi irodalmunk című (kedvenc) rádióműsorunkban nem mindennapi nyilatkozatot adott egy, az egyetemről éppen kikerült (nem kirúgott!) ifjú egyetemi folyóirat-szerkesztő. Argumentálta, hogy az általuk argumentált álláspont másképp argumentál, mint más lapok argumentumai. Az ifjú és tiszteletre méltó buzgalommal megáldott szerkesztő nem bír éppen Jókai szókincsével. De amúgy is divatjamúlt a romantika szóvirágáradata. Nem szép mesékre, de argumentumokra éhes a magyar nép! De legalábbis egy argumentálhigiénés kezelésre. S aki pedig éppen most szeretne megbarátkozni mindennapi irodalmunkkal, ezen argumentumok után messzire elkerül minden művészi argumentumot. Phi! az anti-argumentumát nekije! a napilapok árának 166 százalékos emelést, és nincs 10-20- 40 (áprilistól még több) forintjuk a színes magazinokra —, hogy aggodalomra semmi okuk: maradt még olcsó olvasnivaló. Méghozzá jó minőségű, fényes, drága műnyomópapíron. Minden hónapban 48 oldalon, melynek a fele színes. A szebbnél szebb képriportok mellett aktuális hírekkel, higgadt elemzésekkel, történelmi visszapillantásokkal, izgalmas bűnügyi tudósításokkal, keresztrejtvénnyel. A lap közepén kétoldalas,kiemelhető, akár faliújságra is tűzhető poszterral. És mindez mindössze 2 (nem tévedés: kettő) forintért. Kapható az újságárusoknál, előfizethető a postahivatalokban. A lap címe: Munkásőr. (u. p.) Hogy mit nem ér egy bélás! Mindig csak a rosszat írjuk meg. A hibákat, a hajóikat. Ideje, hogy végre egy pozitív példával is előálljunk. Most, amikor a dinamikusan csökkenő olvasótábor immáron 4,80-ért tudhatja meg a napilapokból az újabb és újabb ár- és tarifaemeléseket — különösen szükség van jó hírre. Tehát örömmel közöljük azon százezrekkel, akik lemondták előfizetéseiket — mert sokallták