Magyar Ipar, 1942 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1942-12-05 / 12. szám
MAGYAR IPAR és a hozzájuk csatlakozott más közéleti férfiak az Országos Iparegyesületet 1842-ben, az akkori Pest megye előzékenységéből a kevéssel előbb épült vármegyeház közgyűlési termében.Az alapítók névsora főképpen a politikusok, honoráciorok, nemesi és főnemesi rend köréből került ki, jeléül annak, hogy az iparosodás szükségének tudata az egész magyar vezető társadalmat áthatotta. Ez a magyarázata annak, hogy míg a Gazdasági Egyesületet maguk a gazdák csinálták meg, a magyar iparosok első érdekképviseletének , az Iparegyesületnek alapító tagjai közt úgy kezdetben, mint működése későbbi folyamán, a jómódú birtokos nemesi családhoz tartozó Deák Ferencé mellett számos főpap és a magyar arisztokrácia úgyszólván minden családjának nevét megtaláljuk. A fiatal egyesületben hamarosan Kossuth veszi át a valóságos vezetést, itt szívja magába a gyakorlati gazdasági élet megismerését és fontosságának fölismerését. A sokezer példányban olvasott Pesti Hírlapban megjelent cikkei tüzeltek, gyújtottak, buzdítottak. Lánglelkének sugallatára keletkeztek egymásután az Egyesület alkotásai: mesterinasiskolák, népszerű előadások, olvasóterem, népszerű könyvtár, szerszám- és gépmintagyűjtemény, kísérlet ipari műszótár létesítésére, a mai iparpolitikában is sűrűn használt kölcsön- és tőkesegély rendszeresítése, a páratlan népszerűségű és szuggesztív hatású Védegylet, ami a hízelgésre éppenséggel nem Hajlamos Petőfit a Védegyleti Dal és az e honi ipart pártoló mozgalom élén álló Batthyány- és Károlyi grófnékat dicsőítő költemény megírására lelkesítette, majd a Gyáralapító Részvénytársaság, a Magyar Tengerhajózási Társaság, az iparfejlesztés dolgában az Országgyűléshez intézett, a maga nemében első, hatalmas emlékirat és amit első helyen kellett volna említenem: az iparműkiállítások rendezése. Ezek elsejéről, az 1842-ből Kossuth remekműszámba menő jelentést készített. A kiállításokon kiérdemelt díjak és elismerések önmagukban és a kiosztás nemzeti ünnepet jelentő fényes külsőségeinél fogva hatalmas ösztönzést adtak az iparosoknak. És e kiállítások sikere egyre nőtt. Az 1846-ban tartott III. kiállítás anyaga már nem fért volna el a régi Redout épületében s a bennünket mély hálával fogadott előzékenységgel most is vendégül látó Nemzeti Múzeum termeiben talált elhelyezést. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy az Iparegyesületben csírázott ki az önálló vámterület gondolata, itt született meg az első modern magyar közgazdasági szaklap, az első nagyvonalú, nem egy vonatkozásában ma is időszerű iparfejlesztési programoi, előttünk állnak az Iparegyesület első néhány évi munkásságának eredményei. Bővebb ismertetésük túlnőne ez ünnep keretein, meg is található az ipartörténet lapjain, hiszen az Iparegyesület története jóformán egy a magyar ipar történetével, sőt az utolsó száz évben nemzetünk történetével is. Egyébként is a részletalkotásoknál nem kisebb a súlya egyetemes erkölcsi hatásának. Az Iparegyesület alapítói meggyökereztették a köztudatban az ipar sorsdöntő, nemzeti jövedelemgyarapító, népsűrítő, fogyasztóképességemelő, piackiterjesztő jelentőségét, felébresztették a lelkiismeretet a hazai iparral szemben fönnálló kötelesség teljesítésére, az iparostársadalom kollektív öntudatát kiállítások rendezése útján a nemes vetélkedést, az egyéni tehetség szabad kifejtését és hozzájárultak az 1848-i nagy reformok talajának előkészítéséhez. Az iparosodással együtt járt a művelődés szaporább üteme. Szinte szimbolikus jelentősége van annak, hogy a Lánchíd alapkőletételének napja egészen közel esik az Iparegyesület születésének dátumához. Mert ahogyan a hídra — Herczeg Ferenc szép mondása szerint —, nemcsak a budai és pesti polgárok lába lépett, de Európa és az európai civilizáció is, éppúgy az Iparegyesület is nemcsak az ipar fejlődésének, de a szellemi haladás, a nyugati kultúrába bekapcsolódás meggyorsításának is tényezője volt. A szabadságharc tündöklő meteorjának lehanyatlása után, mint nemzeti életünk minden megnyilatkozása, az Iparegyesület működése is szünetelt. Amikor azonban a nemzet és király kézfogása után a fölszabadult nemzeti erők akadály nélkül törhettek előre. Eötvös József báró, Keleti Károly és több más jeles közéleti férfiú kezdésére az Országos Iparegyesület 1867-ben újra hozzálátott a munkához és szakadatlanul folytatta mind a mai napig. Az iparoktatás és ipari szakirodalom fejlesztése, ipari tanács, iparoktatási tanács, iparfelügyelői intézmény, Technológiai Iparmúzeum, Kereskedelmi Múzeum létesítésének sürgetése, a balesetek elleni kötelező védekezésért és biztosításért és általában a munkásjóléti intézményekért, a hadseregnél háttérbe szorított magyar iparnak a hadiszállításokban megfelelő részesítéséért folytatott erélyes és eredményes küzdelem, közreműködés, vélemények, emlékiratok és javaslatok készítése a jegybank, önálló vámterület, Ausztriával való gazdasági kiegyezés, vám- és kereskedelmi szerződések, vám- és vasúti tarifa, ipartörvény, iparfejlesztés, közszállítás, vasárnapi munkaszünet, kartellek, védjegyoltalom, tisztességtelen verseny elleni védekezés, adóreform, végrehajtási törvény és egész sereg, az iparosság létérdekeit érintő probléma tekintetében — ezek adják nagyjában az Egyesület részletmunkájának kereteit újjáébredése óta. Emellett ápolta nemzetközi összeköttetéseinket a külföldi rokonegyletekkel való társadalmi érintkezés és a kiállításaikon részvétel előmozdításával. És ha már a kiállításokról van szó, azt is nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar ipari kiállítások ügye a száz esztendővel ezelőtt tartott első iparműkiállítástól kezdve a néhány héttel ezelőtt oly szép sikerrel záródott Őszi Lakberendezési Vásárig elválaszthatatlanul összeforrt az Országos Iparegyesület nevével. De ezeken a részleteredményeken túl jelentős szerepe van az iparegyesületnek az iparostársadalom összetartásában, öntudatának ébrentartásában és ezen a révén közvetve része van iparunk magyarrá tételében és Budapest népességének nagyra növelésében is. A múlt század negyvenes éveinek elején Buda és Pest 3702 iparosából és kereskedőjéből alig egytized rész volt magyar s nem egy céhről lehetett megállapítani, hogy egy magyar tagja sem volt, s ma már túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Budapest ipara magyar és — hiszem az Istent, hogy az is fog maradni mindörökké. De az Iparegyesület által első ízben tömörített és hivatásának tudatára ébresztett iparos osztály nemcsak magyarrá lenni segítette Budapestet: lélekszámában is világvárosi népességűvé emelte. A munkáskezek sűrű tömegét fölszívó iparvállalatok szívesen helyezkednek el városokban, ahol a mesterség levegőjében felnőtt munkásokat és nagy helyi fogyasztóközönséget találnak, ahol célszerűen működhetnek össze tevékenységüket kiegészítő rokonvállalatokkal s ahol, mint közlekedési középpontokon, könnyebb a nyersanyag beszerzése és készáru továbbítása. Ennek és az iparhoz csatlakozó áruházak, raktárak és banküzletek tömegvonzásának nagy része van abban, hogy míg 1840-ben Buda és Pest egyesített lélekszáma nem érte el a 100.000-et (31.000 64.000), ma Budapest népessége megközelíti az 1,2 milliót, nem is szólva a gazdaságilag ugyancsak Budapesthez tartozó közvetlen környék népének százezreiről, akiket szintén Budapest vonzóereje tömörített ide és folyton-folyvást ■— helyenkint amerikai ütemben — szaporít. Munkásságának közvetlen és közvetett eredményeiért száz esztendős élte folyamán sok elismerésben volt része Egyesületünknek Őfelsége a király, miniszterelnökök, szakminiszterek és más közéleti előkelőségek részéről. Ezekkel azonban nem akarunk hivalkodni, mert nem tarthatjuk érdemnek azt, amit tenni kötelesség volt. Fölemlítésük is csak azért történt, mert hozzátartozik a jubiláló egyesületünk tevékenységéről és jelentőségéről vázlatosan rajzolt kép teljességéhez. Azt azonban dicsekvés nélkül mondhatjuk, hogy e tevékenység és jelentőség méltán és nyugodt öntudattal állíthat meg bennünket egy rövid jubileumi ünnepre a száz esztendős évforduló határkövénél. Igaz, a jubileumok értéke meglehetősen el van koptatva. Léptennyomon találkoztunk öt, két, sőt egy esztendős évfordulók nem mindig megokolt és olykor túlságosan reklámozott megünneplésével, úgyhogy, ha erre a könnyed osztályozási alapra akarnánk helyezkedni, korunkat joggal nevezhetnék a jubileumok századának is. De száz esztendős évfordulója egy közhasznú egyesületnek, ami alakulásakor nélkülözte a hivatalos körök támogatását, sőt elméleti 110