Magyar Jogász, 1881 (6. évfolyam, 145-280. szám)
1881-09-17 / 209. szám
VI. évfolyam 1881. 209. szám. Budapest, szombat szeptember 17. Kéziratok |1 csak ismert kezektől ír-adtat* I nak 4 SOA**—— -—----------- ------- Hifi A . 1 I íj „MAGYAR JOGASZ“ | minden nap, hétfőt kivéve. Előfizetési ár: Fél évre.......10 „ — Negyed évre.... 6 „!j Egy hónapra. ... 1 „ SO | Elrcetesek : Egy hatodhasábos petitkor egy- .1 szeri hirdetéséért 19 kr., Xétaz-T | fi 16 kr., és többszöri hirdetéséért ,| | 18 kr., minden beiktatásnál A 1 J bélyegdij külön minden beigtatás jf jfc után 30 kr. partr. ért. feg**1 1 -----megjelen 1 igen évvel || | 20 Jrt. — MAGYAR JOGÁSZ JOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI NAPILAP 1 MAGYARORSZÁGI ÜGYVÉDI KAR EGYETEMES KÖZLÖNYE. I --------— — ... . — Szerkesztőségi kiadó hivatal: Budapest, F. József tér 6. sz. i hová a lap szellőiül részét illető jel közleményeken kívül, az előtizc-II téai s hirdetési dijak, nemkft- 11 jönben a beíratandó hirdetmények is küldendők. Olvasóinkhoz. Az új előfizetési negyed (október - deczember) közeledvén, kérjük az előfizetések megújítását. Megelégedéssel s az önérzet bizonyos szárnyalásával tekintünk a lefolyt negyedre is vissza. A magyar ügyvédi karnak szüksége van lapra, mely érdekeit hűen képviselje; függetlenül, nem befolyásolhatólag megmondja az igazat, üldözze a kicsinyes érdekeket, védje a jogosságot, dicsérje azt, ami arra méltó. Megfeleltünk-e eddig is a nem könnyű feladatnak, ítéljen fölötte az, aki lapunkat olvasta. Szerénységünk tiltja, hogy kérkedjünk küzdelmeinkkel. Az elismerés, biztatás, az előfizetők számának folytonos emelkedése, félreérthetlen kritériumát képezi annak, hogy feladatunkat jól fogtuk fel. Ajánlva lapunkat, főkép a szakközönség figyelmébe, kérjük az előfizetéseknek mielőbb leendő beküldését, hogy kiadóhivatalunkban a munkatorlódás akadályokat ne szüljön. Az előfizetési feltételek a lap homlokán olvashatók. A btk. 79. §-ának veszélyei. A btk., mint a halálos büntetést fentartott minden más állam hasonló törvénye, fel sorolja azokat a bűneseteket, melyeknek meg-torlásául a halálos büntetés alkalmazandó. Ebből természetesen az következik, hogy a halálos büntetés alkalmazása a törvényben megszabott eseteken kívül ki van zárva. Anélkül, hogy amaz esetek valamelyikéről akarnánk szólni, melyek halálbüntetést vonhatnak maguk után, csak annak a nézetnek akarunk kifejezést adni, hogy ahol a törvény kizárja a büntetések legsúlyosabbikának alkalmazását, ott a bíró is köteles a törvény által megszabott korlátok közt mozogni Magánosok vagy bíróságon kívül álló személyek tehát szintén csak a törvény által megszabott korlátok közt mozoghatnak és önbíráskodást büntetlenül nem gyakorolhatnak, így kellene lenni a dolognak, annyi bizonyos. Ezt megkívánná maga a jogrend is. Nálunk azonban, fájdalom nem így van, mert amit a bíró meg nem tehet, azt megteheti más, a btk. 79. §-ánál fogva, mely kizárja a cselekmény beszámíthatóságát jogos védelem esetén, mit következőleg határoz meg. Jogos védelem az, mely akár a megtámadottnak, akár másnak, személye vagy vagyona ellen intézett vagy azt fenyegető jogtalan megtámadásnak elhárítására szükséges. A jogos védelem határainak félelemből, ijedtségből vagy megzavarodottságból származott túlhágása sem büntettetik az idézett §. harmadik bekezdése szerint. Eme törvényes intézkedések veszélyei kiszámíthatatlanok, mint ez a lapunk f. é. 207. számában közölt 2046/881. sz. legfőbbitélőszéki határozat alapjául szolgált bűneset is kellően igazolja. A tényálladék t. i. az volt, hogy bizonyos hírhedt gonosztevő kiállott börtönbüntetése után a tszéki fogházból kibocsáttatván, hazament, mi , által a község lakosságát, különösen pedig a községi felelős őröket, kiknek állítólag halálos ellensége volt, rémülésbe és félelembe ejtette s az utóbbiak félelme méginkább fokozódott, midőn tudomásukra esett, hogy a hazatért birtokában lőfegyver van és őket agyonlövéssel fenyegeti. Ez indokból tehát és a személy- és vagyonbiztonság megvédése tekintetéből a községi felelős őrök elhatározták, hogy a félelmes embert, ha csakugyan lőfegyver birtokában lenne, lefegyverzik, s e végből mindhárman elmentek az illető lakására sőt honn találván, egyikük szelíd módon fegyverének kiadására felhívta, a félelmes ember azt válaszolta, hogy nála lőfegyver nincs; a hős községi őrök erre feléje közeledtek, hogy megmotozzák, mire a félelmes ember ülőhelyéről felugorván, öve mellől forgópisztolyát elővette s azt a hozzá közeledő őrre irányozni akarta, de még mielőtt fegyverét használhatta, az egyik községi őr készentartott puskáját reásütvén, a félelmes ember halva rogyott össze. Ez az eset kétségtelenül fontos mozzanatokkal bir s igy méltó vele foglalkoznunk. Az áldozatul esett ember ugyanis csupa föltevés és mendemondák alapján támadtatott meg a községi felelős őrök által, kik erre senki által megbizatva nem voltak, valamint hogy a megmotozást is önkényileg határozták el, miáltal azt arra kényszerítették, hogy védelmi állásba helyezze magát és mielőtt veszélyessé válhatott volna, az őrök egyike készentartott puskájából lelőtte. A cselekmény tehát az őrök részéről, a btk. 199. §-ába ütköző házi jog megsértésének vétségét és a 279. §-ba ütköző szándékos emberölés bűntettét involválja magában. Az eljáró kir. tszék körülbelül így is fogta föl a dolgot, amennyiben első rendű vádlottat az emberölés bűntette miatt egy évi börtönre ítélte. A másodbíróság azonban, a btk. 79. §-át vélvén alkalmazhatnak s elsőrendű vádlott tettét, habár a jogos védelem határait félelem, ijedtségből vagy megzavarodásból tulhágta volna is, fenyitő után büntethetőnek nem találta. A legfőbbitélőszék helybenhagyta a másodbirósági ítéletet s igy a btk. 79. §-ának alkalmazhatóságát mondotta ki akkor, midőn, ha a dolog ellenkezőkép üt ki, t. i., ha a megtámadott az őrök egyikét vagy másikát önvédelemből meglövi, szintén alkalmazható lett volna. Eszerint a legfőbb stélőszék sanctionálta azt az elvet, hogy községi őrök a reájuk nézve kényelmetlenné vált embert minden bírói ítélet nélkül elpusztíthatnak és a bíróilag ki nem mondott, ki sem mondható halálosítélet hiányában is a bakó szerepére vállalkozhatnak büntetlenül, teskedéssel fejezi be. Az ajándékozás volt egyik eszköz, amely megtörte a birtokközösséget a családban ; az ajándékozás eszközére hivatkozott a keresztény hit és hivatkoztak a békés társadalmi megváltásnak modern apostolai, kik annak utján akarják visszaállítani az ősies keresztény szellemű köztulajdont. Ily magasztos szerep jutott ez intézménynek, mely a jog egyéb, számitó haszonlesés emeltyűin, mozgó alakjain át rést tör, a melyen át behat a részvét, a szeretet érzelme és annak hatalmas gazdasági nyilvánulása, átalakító társadalmi ereje. A törvénykezési szemlében bizonyos dr. K. F. panaszkodik Hivatkozik a közadók kezeléséről szóló 1876: XI. tcz. 27. §-ára, melynek végpontja azt rendeli, hogy a fölebbezés elintézése után az illetéktelenül befizetett adóösszeg a végzés vételétől számított 15 nap alatt visszatérítendő, de ezen törvény pénzügyi hatóságaink praxisa mellett írott malaszt maradt, mert a közigazgatási uton boldogulni nem lehet. Ez régi dolog. Elég sajnos, hogy a kormány, tudva a fennálló viszonyokat, a közigazgatási hatóságoknak netalán sérelmes intézkedései ellen a per útját fenntartotta (1879: XI. tcz. 1. §, s a trt. 8. és 51. §). Czikkező arra buzdítja a közönséget, hogy visszaélések esetében szólaljon fel a sajtó útján. A büntetőtörvénykönyv 339. §-ának bekezdésében foglalt kivételes intézkedésről ir szintén dr. G. L. tekintettel a „hivatalvesztés“ szónak a törvény 55. §-ában meghatározott értelmére. Czikkező a felett tör pálczát, hogy a legfőbb stélőszék 2292/881. b. sz. ítéletében a btk. 55. §-ához képest kimondotta, miszerint a bíróság nincs feljogosítva arra, hogy a hivatalvesztés szót ezen szavakkal „hivatali képesség korlátolás“ felcserélje, mert, mint czikkező hoszasan kifejti, a törvény a lelkészi functió teljesítését, melyben a kérdéses határozat keletkezett, nem érintheti, tehát kívánatosnak találja, mikép az 55. §. után fölvetessék, hogy a hivatalvesztés kimondása által az egyházi személyeknek tisztán egyházi cselekményekre való jogosítványa nem érintetik. Mi pedig ellenkező nézetben vagyunk s követeljük, hogy az 55. §. intézkedése a papokra is s pedig annyival inkább alkalmaztassák, mert a hivatalvesztés a bűntény folyománya s igy a bűntényért büntetett lelkész szent functiójában meg nem maradhat, már erkölcsi szempontból sem. Lapszemle A „Jog. Közlöny“ mai számában dr. Dell’Adami Rezső ügyvéd az ajándékozás alkateleméről ir. Arndts, Nippel, Stubenrauch H a s e ni ö h műveiből összecsinált valamit. Czikkét, mely szerencsére rövid, a következő szen Vegyes közlemények. Kinevezés. A budapesti egyetemen felállítandó embertani tanszékre rendes tanárrá dr. Török Aurél kolozsvári egyetemi rendes tanár, Szuhay Zsigmond rimaszombati tszéki irodatiszt, a nagy réczei járásbírósághoz segédtelekkönyvezetővé, Malinak Aladár rimaszombati tszeki dijnok ugyanazon járásbírósághoz írnokká, Schrecker Ede és Jassik János pénzügyigazg fogalmazó gyakornokok pénzügy fogalmazókká, Rádler Károly bpesti lottóhivatal 11. oszt. tiszt ugyanoda I. oszt. tisztté, Kesztenbaum József bpesti lottóhivatali segédtiszt ugyanoda II. oszt. tisztté. Topán György rszebeni lottóhivatali segédtiszt a bpesti, Zwolenszky Lajos ösztöndíjas lottógyakornok a a szebeni lottóhivatalhoz segédtisztekké, Pokorny Jenő köz- és váltó ügyvéd a belügyminisztériumhoz fogalmazó gyakornokká Ferenczy István bányaigazgatósági rendelkezés alatt álló irodatiszt a tiszaújlaki sóhivatalhoz ellenőrzé, Mayer Lipót díjtalan adóhivatali gyakornok díjas kezelőgyakornokká. Névváltoztatás. Dr Goldberger Sámuel tabi lakos és gyermeke „Ujlaki“-ra. Stern Márkus rózsahegyi lakos és gyermekei „Csillag“ ra. Ingók foglalása. Hujber Ferenczell Rostáspusztán, Sántha Antal ellen Budapesten, (vas-utcza 6. sz.), Krausz Jakab ell. Bpesten Iváczi-körut 14. sz Katzinger Lörincz ell Békásmegyeren, Voltemár Vendel ellen Garajon, Scher Leopold ell. Mező-Turon, Schwarcze Eberhardt ellen Nagy-Sz -Miklóson, Gány