Magyar Jövő, 1952. április (51. évfolyam, 51-68. szám)

1952-04-01 / 51. szám

MAGYAR JÖVŐ (HUNGARIAN DAILY JOURNAL) April 1, 1952 2 MAGYAR JÖVŐ, Hungarian Daily Journal rafclished daily except Saturday, Sunday, Monday and certain legal holidays by the ■nngarian Daily Journal Association, Inc., 130 E. 16th Street, New York 3, N. Y. Telephone ALgonouin 4-0397. Editor: Zoltán Deák, Manager: Alex Boaner Subscription rates: USA, Canada $9, one year, $6 half year, $3 three mo. — New York City $10 one year, $6 half year, $4 three mo. Everywhere else: $12 one year, $7 half year. $4 three mo. T aLOTTAK NAPJA 1944-BEN (Folytatás az 1-ső oldalról) Visszaemlékezem, milyen nyirkosan hideg volt 1944 március 19-én. Nem az ólomszürke égnek, a csípős levegőnek, a márciusi fagyos szélnek hideg lehelete dermesztette meg ezen a napon Budapestet, a magyar fővárost, hanem a rá­tört katasztrófának, a halál angyalának dermesztő szárny­­csattogtatása. A kora délelőtti órákban minden tisztessé­ges magyar embert úgy érintett a hír, hogy a német pán­célos divíziók és SS-hóhérok átlépték a magyar határt, mint­ha a saját halálos ítéletét, vagy legalább is legkedvesebb hozzátartozóinak halálhírét közölték volna vele. Tudtuk azt, hogy egész Magyarország ezen a napon egy nagy koncentrációs táborrá változott, amelyben az élet és halál ura a német­ fasizmus, Veesenmayer gauleiterrel az élen. Halálra ítéltekké váltunk ezen a napon valamennyien, akik szembenálltunk a fasiszta haramiákkal és a hazai hely­tartóikkal. Ezen a napon, amikor megtudtam, hogy a náci páncélosok Budapest felé dübörögnek, az első telefonhívá­som a magyar ellenállás egyik legnagyobb hőséhez, leg­jobb barátomhoz, Bajcsy-Zsilinszky Endréhez szólt. Tompa, de elszánt, szinte vakmerő hangon mondotta a telefonba: “Nálam itt voltak már az SS-pribékek. Most fegyverrel a kezemben várom vissza őket.” És félóra múlva valóban ad­dig, amíg revolverében töltény maradt, tüzelt a rátörő SS- banditákra, akik végül fegyvereikkel mégis leterítették őt. Ezen a napon minden tisztességes magyar ember, gyer­mekek és felnőttek érezték, hogy keresztre feszítik Magyar­­országot, megkezdődött Magyarország történelmének leg­­szomorúbb, leggyötrelmesebb korszaka. A nagyobbik kislá­nyom akkor tizennégy éves volt. Amikor a német megszállás hírét közöltem vele, ártatlan szavával, fájdalmas tekintetével ezt kérdezte tőlem: “Édesapám, most téged is meg fognak gyilkolni?” Nem válaszoltam, de lelkemben éreztem, hogy megölték ezen a napon a magyar szabadságot, a magyar függetlenséget. Azután elhurcoltak. Az Astoria Szálló pincéjéből és a pestvidéki fogház celláiból engem is elvittek azoknak a hosz­­szú kálvária-utaknak egyikére, amelyek a német fasiszták által megkínzott Európa minden részéből elvezettek a náci koncentrációs táborokba. Sok-sok­­ezer és tízezer orosznak, lengyelnek, csehnek, franciának, hollandnak, norvégnek, gö­rögnek, jugoszá­vnak, olasznak, magyarnak halálútjára. Kevesen jöttünk vissza arról a “túlsó partról”. Legtöbb társunk ottmaradt a gázkamrákban, a krematóriumokban. És éppen ezért március 19-én külön lázongó, megsebzett lel­kek vagyunk mi, akik visszajöttünk. Mi, akik a halálból jöt­tünk vissza, akik ilyenkor lánggá, füstté és porrá vált, ott­maradt bajtársainkra gondolunk. Nincs nyugalmunk és lázongunk és ökölbe szorítjuk ke­zünket, mert azt kell látnunk, hogy hóhérainkat ma az ame­rikai imperialisták a maguk cinikus politikai játékában re­aktiválták ... A halottakat nem lehet már életre támasztani, de a hóhérokat ők új életre támasztották. Veesenmeyert, a magyar nép új, véreskezű Haynauját, gauleiterjét, hétszáz­ezer magyar ember tömeggyilkosát az amerikaiak kienged­ték a landsbergi kényelmes börtönből. Ezen a napon, március 19-én, az igazi magyar halottak napján, nemcsak a mi élő lelkiismeretünk vádol, de vádol­nak a halottak is. Kiket vádolnak? Azokat, akik most újra azoknak a kezébe adják a géppisztolyt, a furkósbotot, akik bennünket, magyarokat 1944 március 19-én megfosztottak szabadságunk és függetlenségünk utolsó maradványaitól, emberi méltóságunktól és akik a krematóriumokat és gáz­kamrákat építették Európában. Vádolják a náci koncentrációs táborokban megölt mil­liók, köztük amerikaiak, angolok és franciák is, azt a Wall Streetet, amely csak a maga profitját tartja szem előtt és ezért újra fel akarja támasztani a porosz militarizmust, az amerikai nagytőke érdekeltségévé vált német nagytőkét. “Az istenek tanácsában” az IG Farben, a német szén- és acélbárók képviselői mellett ott ülnek ma már John Foster Dulles, az amerikai monopolkapitalizmus “advocatus dia­­­­boli”-jának megbízottai, a McCloyok, a Draperek. Lissza­bonban amerikai parancsra új életre hívták egész Európa halálos veszedelmét: a német militarizmust. Ennek a “szel­lemidézésnek” azonban csak rossz vége lehet. Nemcsak a megkínzott Európa népei, de a német nép többsége is szem­­benáll a német militarizmus feltámasztási kísérleteivel. Európa népei és elsősorban mi, akik szemtől szemben áll­tunk a gázkamrákkal és krematóriumokkal, a demokratikus egységes, antifasiszta Németország megteremtésében lát­juk az európai béke megszilárdításának lehetőségét és esz­közét. A szovjet kormány március 10-i jegyzékéhez csatolt német béketervezet pontjainak megvalósítása hozhat csak tartós békét Európának, megnyugvást a német népnek és felszabadulást minden európai számára ama lidércnyomás alól, amelyet a Hitlerek, a Himmlerek zúdítottak minden szabadságszerető emberre a fasizmus szörnyű korszakában. Kik kezében az igazságosztás? A finánctőke tartja markában a newyorki szövetségi törvény­széket, ahol hétfőn kezdték meg a Smith-törvény 16 áldozatának tárgyalását. Egy bankár irányí­totta az esküdbíróság tagjainak kiszemelését. Ez az esküdtválasztó bankár John C. Knox főbíró. Knox bíró a Hatodik Avenue-i nagy Union Dime Savings Bank egyik gond­noka. Egyik gondnoktársa az él­tes Frederick H. Ecker, a néger­­gyűlölő Metropolitan életbiztosí­tó társaság elnöke, aki aki sok esküdtet toboroz a Foley Square számára. Knox bíró maga is beismerte ,három évvel ezelőtt a tanuk padjáról, hogy sok esküdtet vá­laszt az (Ecker) Met Life listá­járól, így tehát a bank, az életbiz­tosítás és az esküdtválasztás együtt jár. Knox tíz évvel ezelőtt lépett be a bank igazgatóságá­ba, miután előzőleg 24 évig szol­gálta a nagytőkét a Foley Sq.-en. Azonban a Foley Square tör­vényszéki elnöke nemcsak ban­­­­kár. A Rockefeller-Mellon- du- Pont-Morgan érdekeltségek négy évvel ezelőtt még magasabb­­rangra emelték: a hatbillió dol­láros Equitable életbiztosító igazgatójává választották, így hát ma ez a hetvenéves jogász két nagy pénzintézettől húz igazgatói tiszteletdíjat, miköz­ben a törvényszéken folytatja működését. Dollármilliárdosok közt A többmilliárd dolláros bizto­sító intézetben Knox együtt van a John D. Rockefeller személyes képviselőjével, Bertram Cutler­­rel, a duPont Remington Arms Co. elnökével, M. Hartley Didge-al, a Mellon-érdekeltsé­­gek főügyészével és a Morgan mammut First National Bank elnökével. Knox kötelességeinek egyike az, hogy kijelölje bíró­­társait, akik az összes perekben elnökölnek a Foley Square-en. Vájjon semleges lehet-e a Rockefeller-Mellon-duPont igaz­gatója, amikor kiszemeli fekete taláros kollégáját, hogy elnököl­jön olyan munkásvezérek peré­ben, mint Pettis Perry, Elizabeth Gurley Flynn és mások? Bajosan. Mielőtt a bankárok maguk közé vették volna, ő már régi munkásgyűlölő volt. Knox önéletrajzában, a “The Judge Comes of Age” című könyvében azzal dicsekszik, hogy amikor még gyermek volt Nyu­­gat-Pennsylvaniában, már tap­sikolt, amiért csapatokat vezé­nyeltek ki 1892-ben a Home­stead Steel sztrájk letörésére. Azzal is kérkedik, hogy már több mint negyven évvel ezelőtt mint a Tammany Hall kígyó­­büvölője,­ szocialista ellenes be­szédeket mondott. A szövetségi kerületi törvényszék jegyzőköny­vei azt mutatják, hogy 1920-ban kifejezett veremes jogi vélemé­nye, röviddel azután, hogy a bí­rói székbe jutott, az volt, hogy a “kommunisták” deportálan­­dók. Ez egyszersmind röviddel az­után történt, hogy egy nálánál nagyobb jogász, George Ander­son, a bostoni szövetségi kerü­leti fellebbezési törvényszék bí­rája szabadon bocsátotta a “vö­rös razziák” áldozatait és úgy ítélkezett, hogy teljesen törvé­nyes dolog Marx és Lenin felfo­gásait kifejezésre juttatni. Amit ez a munkásfaló bíró azóta írt, az is tele van munkás­ellenes érzéssel, így például “munkatörvényszékeket” sürge­tett a szakszervezetek megféke­zésére. Azt írta, hogy a balol­dali szakszervezeti munkások veszélyeztetik a “kapitalista rendszert”. A dokkmunkásokról mint részeges alakokról, a ten­gerészkapitányokról pedig mint “a hősök fajáról” beszélt. A trösztök barátja is minden létező alkalommal a trösztök bajnokaképpen lép a porondra. A Foley Square tör­vényszékének jegyzőkönyvei mu­tatják azt is, hogy Knox bíró gyakran vezeti a tröszt-ellenes pereket, így 1944-ben tisztára mosta az antracit-széntrösztöt, 1950-ben a Mellon aluminium trösztjét és 1948-ban lehetővé tette a Morgan General Electric trösztnek, hogy könnyűszerrel megússza, amikor három vezető tisztviselőjét bűnösnek találták a törvény megszegésében. Az egyik államügyész könyör­gö­tt Knoxnak, hogy küldje hat BALTIMORE, Md.­­ A meg­figyelő szerepét vivő ügyvédek szerint, a Smith-törvény mary­landi áldozatainak tárgyalásá­val a kormány elő akarja ké­szíteni az utat, hogy a Smith­­törvény alapján tömegesen el­ítéltethesse, mint “vörösöket”, mindazokat, akik a hivatalos vezetőknek nem tetsző nézeteket vallanak. Mindegy, hogy az ille­tők valóban tagjai-e a kommu­nista pártnak, vagy csak azzal vádolják őket, anélkül, hogy azt bebizonyítanák. Ha a kormány ügyésze által beterjesztett vád alapján elíté­lik a vádlottakat s az ítéletet fenntartják a fellebbviteli bí­róságok, akkor a megfigyelő ügyvédek szerint nyitva lesz az út, hogy ezrével ítéljenek el embereket meggyőződésükért, anélkül, hogy bizonyítanák azok egyéni bűnösségét, mint azt az alkotmány előírja. Míg a Smith-törvény első 11, newyorki áldozatának tárgyalá­sán még fenntartották a lát­szatot, hogy az ügyésznek egyé­nenként kell bebizonyítani a vád valóságát, Baltimoreban ilyesmivel már nem törődnek s gyors menetben igyekeznek le­darálni az egész ügyet, hogy meghozzák az ítéletet. Az alkot­mányjogi szakértők megdöbben­ve szemlélik az új fordulatot s rámutatnak arra, hogy míg New Yorkban a kormány ügyé­sze megpróbálkozott azzal, hogy rábizonyítsa a vádlottakra a kormány erőszakos megdöntésé­re irányuló eszmék tanítását, Baltimoreban már meg sem kí­sérlik azt. Besúgók rendszere Ahelyett, hogy egy egyéni vád­lottak bűnösségét akarná bizo­nyítani a kormány ügyésze, be­súgókat sorakoztatott fel, akik a párt állítólagos politikájáról adtak “szakértői véleményt”. Más besúgókat pedig azért so­rakoztattak fel, hogy azok bi­zonyítsák, hogy a vádlottak tag­jai a kommunista pártnak, ahe­lyett, hogy azok felelősségét bi­zonyítanák az állítólagos politi­ka létrehozásában. Az eredmény az,­­ állapít­ják meg az alkotmányjogi szak­értők, hogy “az embereket nem azért ítélik el, amit tettek, ha­nem azokért az elvekért, melye­ket a besúgók szerint a szerve­zet hangoztat, amihez tartoz­nak.”­­ Rámutatnak arra, hogy az ügyész nem bizonyította be, hogy a vádlottak a kormány erőszak útjáni megdöntését han­goztatták, vagy tanították. Két besúgó, akik valamikor résztvet­tek egy pártiskola előadásain, hónapig börtönbe a G. E. két­­ elnökét, amiért bűnösen össze­játszottak német érdekeltségei­kel az acélkeményítő anyagú gyártásának késleltetésére. A súlyos bűn volt háború idején De Knox azt mondta: nem­ nyílt törvényszék előtt kijelen­tette, hogy a G. E. embere mentesíti a bánkódástól s mind­össze néhány ezer dolláros pénz­birsággal sújtotta őket, amit G. E. egyetlen nap egy kis töre­déke alatt vissza tudott sze­rezni üzletileg. Így néz ki az a bíró, aki eg kongresszusi bizottság előtt­­ jelentette, hogy a Foley Square­en “gondosan kiszemelik” e esküdteket és mindaddig, azaz ő a helyén marad, mindig gondosan fogják kiszemelgeti őket. kénytelen volt beismerni, ho­ ilyesmit sohasem tanította mig egy másik azt hangoztatt hogy “közvetve felmerült ez kérdés.” A kormány arra törekszik, ■ hangoztatja egyik alkotmányjo­gi megfigyelő, hogy azon az ala­pon ítéltethessen el emberek, hogy azok tagjai a kommunist pártnak, míg ugyanakkor az hangoztatja, hogy nincs szán­dékában betiltani a kommunis­ta pártot. A baltimorei tárgyalásról­­ világlik, hogy Raymund Whearty, aki Washingtonba mint tanú jelent meg tava az igazságügyminisztérium ált kért költségvetési tárgya kongresszusi bizottság előtt, m­ert jelentette be, hogy ha Legfelsőbb Bíróság alkotm­nyosnak mondja ki a Smith törvényt, annak alapján 12,0­ ember ellen készen van a vá­de a vádlottak száma 21 ezer, is emelkedhetik. A baltimorei tárgyaláson a b­ró és az ügyész elvetette az a kormány minden látszatát bírósággal szembeni tiszteleti­­ség vádjával bűnösnek mondta ki George Meyers vádlottat, a nem volt hajlandó a besúgó sze­repére. A vádak visszaütnek A tárgyaláson történtek je­lenetek, melyek a Hitler álta rendezett, berlini Reichstag per­re emlékeztetnek s a valóság , hogy ezen a tárgyaláson éppé úgy a vádlók a vádlottak, mit Berlinben, ahol a bolgár Dimi­tov Göring és a náci vezetők­b­­en fordította vissza a vádat. Meyers, akit W. Calvin Che­­nut bíró “tiszteletlenségért” bű­nősnek mondott ki, a követke­zőket hangoztatta: “A mi pártunk a néger né teljes egyenlőségét hangoztati politikailag, közgazdaságilag , társadalmilag egyaránt. Ez­ elv logikus része az, hogy a né­ger jelölteket megválaszthas­sák, vagy kinevezhessék a h­iatalokba, beleértve azokat területeket is, melyeken tér­ségben vannak. Ezen elvei ültetése a valóságba azt jel­zi hogy a néger népnek­­ jogába áll dönteni afölött, hogy milye életet és milyen társadalomba akar élni a demokratikus elve alapján. Ez a lényege anno amit a kommunista párt a né­ger nép önredelkezési joga alal ért.” Ez a válasz Marylandban, eg olyan államban hangzott el, ha a fehérek és négerek szigot elkülönítésben élnek a d-­ dixtokrata rendszerben. (Folytatás a 4-ik oldalon) A baltimorei “vörös” tárgyalás

Next