Magyar Jövő, 1952. november (51. évfolyam, 170-180. szám)
1952-11-04 / 170. szám
Szavazzunk a Progresszív Párt jelöltjeire! ” AZ AMERIKAI MAGYAR MUNKÁSSÁG NAPILAPJA Re-entered as Second Class Matter October 24, 1952 at the Post Office of New York, N. Y. under the Act of March 3, 1879. ol. 51. No. 170.N ew York, N. E. NOVEMBER 4, 1952 Tuesday V Folytatjuk a harcot a békéért — mondta Marcantonio A választás előestéjén kiadott nyilatkozatban Vito Marcantonio, az American Labor Party elnöke kijelentette, hogy a békeharc nem áll meg a választással, hanem folytatódni fog. A nyilatkozatban Marcantonio figyelmeztette a szavazókat, hogy a koreai fegyverszünet kérdése döntő fontosságú az amerikai nép számára. “Az American Labor Party, mely New York állam Progresszív Pártja történelmi szolgálatot tesz azzal, hogy szünet nélkül üti a vasat a koreai fegyverszünetért s hogy a hadifoglyok kérdését és minden más kérdést azután intézzenek el békés tárgyalással,” mondja a nyilatkozat. “ Ez a legnagyobb és döntő fontosságú kérdés a választásban s éppen ezért, a béke jelöltjei: Vincent Hallinan, elnökjelölt, Chariotty Bass, alelnökjelölt és Corliss Laont, szenátorjelölt jelentőségteljes számban kapnak szavazatokat. “A kampány korai szakában mindkét háborús párti jelölt, úgy Eisenhower, mint Stevenson igyekeztek elkerülni a központi kérdést. Most, miután felismerték, hogy pártra való tekintet nélkül az amerikaiak milliói követelik a békét, a republikánusok és demokraták egyaránt kénytelenek voltak beszélni a koreai háború befejezéséről. Természetesen csak üres szavakat, demagóg frázisokat hangoztatnak. “A békeharc azonban folytatódni fog. Ugyancsak folytatódni fog a harc a faji megkülönböztetést betiltó törvényért, a Taft-Hartley törvény ellen, az árak és az adók leszállításáért, az alacsony lakbérű házakért, az iskoláztatás megjavításáért. “Reméljük, hogy újból meg fogják választani William Bianchi állami szenátort és Manuel Medina képviselőt a 14-ik kerületben.” A választás ma megtörténik, de a nép folytatja a harcot a békéért és a demokratikus jogokért. Vincent Hallinan KI FOG GYŐZNI? Miután négy évvel ezelőtt teljesen felsültek a véleménykutatók, akik biztosra vették Dewey győzelmét, ebben az évben kénytelenek beismerni, hogy a szavazatok megszámlálásánál semmi biztosat nem tudnak jósolni, azonban Eisenhower megválasztására mégis valamivel nagyobb esély van. A New York Times szerint igen közeli lesz a választás s egyik párt sem lehet biztos a győzelemben, a szélsőségesen reakciós new yorki Daily News Eisenhower győzelmét jósolja New York államban, de ez még azoktól függ, “akik nem határozták el magukat.” A Princeon Research Survey intézet szerint a szavazók 42 százaléka inkább bízik a demokratákban a népjóléti intézményeket illetőleg s 31,9 százaléka a republikánusokban. Mindazonáltal azt jelenti az az intézmény is, hogy mindkét pártnak egyforma esélye van a választásban. Az utolsó nap félmillió dollárt költött a két párt a rádió és televíziós propagandára. A koreai harcok Az utolsó jelentés szerint az északkoreai és kínai csapatok visszaverték az úgynevezett Triangle Hill elfoglalására irányuló támadást. A front több vonalán erős harcok vannak. Az úgynevezett Triangle Hill fontos stratégiai szerepet játszik a front középső vonalán és hetek óta véres harcok folynak birtoklásáért. Az angolok “tisztogatnak” Kenyában A megerősített angol katonai csapatok, a jelentés szerint, ‘tisztogató razziákat” rendeztek a fehér uralomtól megszabadulni akaró Kenya gyarmat több részében. A “razziákról” nem adtak ki részletes jelentést, azonban 87 újabb bennszülöttet letartóztattak. Eddig több százra rúg a letartóztatottak száma. Hatalmas erdőtüzek A szárazság következtében erdőtüzek pusztítanak az ország középső és déli részeiben. A tüzek olyan hatalmas méretűek, így — a newyorki időjárásjelentő hivatal szerint— légáramlás következtében annyira el-üüstesítették a keleti országrész fölött a levegőt, hogy a repülő- járatokat veszélyeztetik. A szavazók 95 százaléka fegyverszünetet akar Mint a New York Labor Conference for Peace bejelentette, a gyárakban és üzemekben lefolytatott próbaszavazások eredménye egyöntetűen azt bizonyítja, hogy a szavazók 95 százaléka, minden pártállásra való tekintet nélkül azonnali fegyverszünetet akar Koreában. A szakszervezeti békebizottság 10 ezer embert szavaztatott a new yorki és környéki üzemekben. A megkérdezettek 95—97 százaléka igennel válaszolt a szavazólapokon arra a kérdésre, hogy akarja-e az azonnali fegyverszünetet s minden más kérdés későbbi megtárgyalását. A szakszervezeti békebizottság tudomására hozta az összes pártok főbb jelöltjeinek a próbaszavazás eredményét, figyelmeztetve azokat, hogy a szavaztatás válogatás nélkül történt és az eredmény aneyelyorki választók keresztmetszetének nézetét képviselni jH^! KOSSUTH LAJOS ÜZENETE...] A haladó szellemű magyarság és amerikai barátaik az elkövetkező vasárnap, november 9-én illő ünnepély keretében fogják ünnepelni a magyar nép nagy fia, az 1848—49 szabadság küzdelem nagy vezére, Kossuth Lajos születésének 150-ik évfordulóját. Az amerikai magyar reakció, amely az amerikai magyar kivándorlás kezdete óta, tehát 60—75 esztendőn keresztül az amerikai magyarságot a mindenkori magyar reakció szekeréhez igyekezett kötni, amely annak idején hűségesen kiszolgálta azt a Habsburg császárt, aki kiadta a parancsot Kossuth 13 tábornokának felakasztására és agyonlövetésére, az a reakció, amely annak idején fel akarta sorakoztatni az amerikai magyarságot Hitler szövetségese Horthy mellé, most is következetes maradt népellenes múltjához és szennyes karjait Kossuth glóriás alakja köré fonva Kossuthból, a forradalmárból, a hitleri maradványokkal szövetkező Wall St.-i reakció szószólóját csaknem a magyar nép ellen viselendő atomháború prófétáját igyekszik formálni. Nem vagyunk meglepve, hogy a magyar reakció ezt a példátlan torzítást igyekszik végrehajtani Kossuth emlékén. Ezek a sötét alakok most az amerikai reakció legsötétebb, legszennyesebb csatornáiból szívják magukba az inspirációt. Ugyanazok ... retrográd társadalmi alakok bérenceiként működik az amerikai magyar reakció, amely nap-nap után következetesen céltudatosan feketíti, szennyezi be Roosevelt elnökünk történelmi alakját és emlékét és egyre hangosabban mormolja a hazaárulás vádját az amerikai nép eme legnagyobb fia ellen. * Az amerikai magyar dolgozók, akik itt Amerikában a legméltóbb letéteményesei voltak úgy a szülőhaza, mint fogadott hazájuk legnemesebb történelmi tradícióinak most vasárnapi emlékünnepélyen fognak adózni Kossuth IGAZI ÜZENETÉNEK a magyar népnek és az amerikai magyarságnak. Legyen ott Kossuth emlékének minden igaz magyar tisztelője. Hadi egyezményt kötnek Trumanék Francéval MADRID. — A washingtoni kormány és Franco közt kötendő hadi és gazdasági egyezmény útjából minden akadályt elhárítottak már hét hónapi tárgyalás után, jelentik. Külön amerikai katonai bizottság és a spanyol kormány képviselői folytatták le a tárgyalásokat. A tárgyalások sikeres befejezéséről e héten pénteken fog jelentést tenni hír szerint Alberto Martin Artujo spanyol külügyminiszter a spanyol kormánynak. Úgy Washington, mint Madrid hamarosan kibocsátják az erről szóló hivatalos jelentéseket, remélik. A nagyjelentőségű esemény horderejét és kihatását a N. Y. Times elmulasztja kellőképpen kihangsúlyozni, de nem zárkózhatott el annak leszögezésétől, hogy ezek a nagyszabású megállapodások a várakozás szerint “úgy belsőleg, mint nemzetközileg meg fogják erősíteni Francisco Franco generalisszimus diktatúráját, hosszú éveken át tartó politikai és diplomáciai elszigeteltség után, és ez hír szerint a mindkét oldalról történt kölcsönös megalkuvások gyümölcse.” A tárgyalásokat Washington kezdeményezte áprilisban avégett, hogy spanyol haditengerészeket és légi támasz- pontokat szerezzen a nyugati földközitengeri körzet és általában délnyugat Európa “védelmére.” Ennek fejében Francónak “gazdasági” segélyt nyújtanak az ibér fél- sziget szigorúan katonai céljjaira. A Kongresszus már meg is szavazott 125 millió dollárt. Spanyolország nem tagja az Egyesült Nemzeteknek, de magánúton biztosították, hogy mindent el fognak követni, hogy ha pillanatnyilag nem is de a jövőben mindent megkap úgy, mint a többi nyugateurópai NATO-nemzet. Mexicói javaslat a fegyverszünet létrehozására Luis Padilla Nervo, Mexico állandó képviselője az Egyesült Nemzetekben, úgynevezett középutas javaslatot terjesztett a világszervezet elé a koreai fegyverszünet létrehozására. A javaslat megismétlése a szeptember 10-én Trygve Liehez küldött javaslnak, mely szerint az északkoreai hadifoglyokat, akik nem akarnak hazatérni, semleges országokba szállítanák és hazatérhetnének, mihelyt a normális állapotok helyreállnak Ázsiában. Stevenson barátja Drew Pearson szerint Adlai Stevenson, amennyiben elnök lesz, Dwights Palmert, a General Cable Corporation elnökét szándékozik a pénzügyminiszteri székbe ültetni. Pearson azt hangoztatta bejelentésében, hogy értesüléseit magas demokrata forrásból szerezte. Palmer egyike a leghirhedtebb szakszervezetellenes nagyiparosoknak. Nagy Kossuth emlékünnepély november 9-én vasárnap délután 3 órakor a BARBIZON PLAZA THEATRE-ben, Sixth Avenue és 56th Street, New York, N.Y.