Magyar Katonai Közlöny, 1925 (13. évfolyam)
Kossuth mint hadtudományi író. Írta: Gyalókay Jenő
266 GYALÓKAY JENŐ ban megszervezni s mit kell a későbbi békés fejlődés végső fokául fölfognunk ? Nem szándékozom tehát semmiféle ingadozó föltevésekbe és rekonstrukciós kísérletekbe bocsátkozni ; ehelyett azonban, mielőtt a tulajdonképeni ismertetésre áttérnék, röviden meg akarom említeni azt, hogy miért lett Kossuth, a múlt század ötvenes éveiben, hadtudományi íróvá ? Az 1848—49-i szabadságharc történetéből emlékezhetünk reá, hogy a magyar hadak egységes vezetése mindvégig csak jámbor óhajtás maradt. A kormány ezen a téren se nem merte, se nem tudta, a maga akaratát végrehajtani. Hiányzott az alapföltétele. Nem tudott a hadseregben olyan fegyelmet teremteni, amely csak szófogadást ismer és mindenféle nyakaskodásnak, politizálásnak és korteskedésnek, már eleve bevágja az útját. A forradalom szülte hadseregek közös rákfenéje , a véletlenül felszínre sodródott elemek zabolátlan törtetése és mindenáron érvényesülni akarása, a honvédsereget se kímélte meg. Mindenki csak parancsolni és vezetni akart, ha még olyan kevéssé értett is hozzá , ellenben a szófogadást csak kevesen ismerték. Ilyen áldatlan viszonyok között már akkor az a gondolata támadt Kossuthnak, hogy ő maga áll a magyar hadsereg élére s ezzel legalább az annyira elmérgesedett fővezérkérdést megszünteti. De lebeszélték róla s ő félre is állott, mert maga is belátta, hogy olyan fővezér, aki nem tanult és tapasztalt katona, ilyen zűrzavaros viszonyok között, előbb vagy utóbb, végrehajtó közegeinek, főként pedig vezérkari főnökének, dróton rángatott bábja lesz. Kossuth fővezérsége tehát akkor lekerült a napirendről, de ismét homloktérbe jutott a szabadságharc bukása után, az emigráció éveiben, amidőn Kossuthot Magyarország fölszabadításának tervei foglalkoztatták. Sokféle elfoglaltsága mellett, időt szakított magának arra is, hogy a katonai tudományok már akkor is nagy tömegének nekifeküdve, a Magyarországot majdan fölszabadító hadsereg számára, alapos utasítások és szabályzatok kidolgozásába fogjon. Behatóan foglalkozott az osztrák, a porosz, a francia, a svájci és az olasz katonai irodalommal s azonkívül Angolországban és Észak-Amerikában is gyűjtött idevágó tapasztalásokat. Tanulmányai révén katonává akarta magát kiképezni, hogy ha itt a cselekvés órája s a szükség úgy kívánja, megfelelő tudással és fölkészültséggel állhasson a magyar hadsereg élére. Már az előbb is említettem, hogy nem lehet meghatároznunk, mi lett volna Kossuth töredékes munkájának végső formája, mert idegen katonai könyvek szószerint való fordítása vagy kivonata, eredeti gondolatokat tartalmazó fogalmazványokkal váltakozik benne s így