Magyar Kereskedők Lapja, 1937. január-december (57. évfolyam, 1-36. szám)
1937-01-16 / 1-2. szám
A növényvédelmi szerek kartelje és a gazdák Az érdekek túlzott védelme visszafelé sül el Amikor híse kell annak, hogy a kereskedelemügyi miniszterújjászervezi az Árelemző Bizottságot és felhatal-, ifjazza, hogy a maga kezdeményezéséből is ellenőrizhesse, leszállíthassa’ azokat az árukat. "Amelyeket túlcsigázottaknak tart, a növényvédőszereket előállító vegyészeti gyárak kartelja, amely ellen a gazdák részéről szünet nélkül hangzottak el panaszok amiatt, hogy az általuk forgalomba hozott cikkek annyira drágák, hogy lehetetlenné teszik a hatályos növényvédelmet, gondolt merészet és nagyot: a növényvédelmi szerek árát 15%kal leszállította. Az árleszállítás olyan hirtelen és olyan feltűnő készséggel történt, hogy érdekelt gazdakörökben azt az érzést támasztotta, hogy a 15%-os árredukció kevés, a kaméiban egyesült gyárak az illető cikkeket sokkal olcsóbban is tudnák adni. Persze ennek az lett a következménye, hogy a gazdák nincsenek elragadtatva az olcsóbbítástól, most még inkább követelik, hogy a növényvédelmi vegyszerek árait elemezze az a bizottság és szállítsa le a racionális színvonalra. A növényvédelmi kartel ezzel az ár- Ip^alty^ssal^ különben, sem csinált valami túlságosan okos' politikai sokkhúzást,' hitérti a földművelésügyi minisztériumhoz intézett azt az értesítést, hogy az áfákat 45%-kal.. csökkenti. .azzzal a kéréssel toldotta meg, csináljon a földművelésügyi kormány hathatós propagandát a kartel gyártmányainak, hogy azok fogyasztása erősebben fellendüljön. Még ha elhiszi is az ember, hogy az illető vegyészeti gyárak árredukciója tényleg elég volt és nem m egy olyan óvintézkedés, amely egy kisebb bajjal — kisebb árleszállítással — akarta megelőzni a nagyobbat, még akkor is nem épen gavalléros gesztus volna, hogy az egyik kezével előnyt nyújt a kartel a gazdáknak, a másik kezét pedig mindjárt kinyújtja, hogy ezért a szép szolgálatért kérje a jutalmat. Mennyivel szebb és okosabb cselekedet lett volna, ha azt a propagandát az idén még a gyárak maguk látták volna el és csak fokozatosan igyekeztek volna a földművelésügyi kormányt arról meggyőzni, hogy a növényvédelmi szerek fogyasztásának propagálása közérdek, mert hiszen a többtermelés egyik hathatós előmozdító eszköze. Minden árucikk eladásához úgy hozzátartozik a megfelelő propaganda, mint maga az előállítás. A növényvédelmi szereket gyártó vállalatok karteljának még akkor sincs joga az államra áthárítani a propaganda költségeit, ha forgalmának erőteljes fellendítése csakugyan közérdek, amit különben senki sem akar tagadásba venni. Hallottunk már hasonló közérdeket szolgáló cikkek gyökeres bevezetése érdekében olyan propagandáról, hogy magánvállalatok készségesen magukra vették olyan feladatok teljesítésének kötelességét, amely feladatok végrehajtása tulajdonképen az államra vagy más hatóságokra tartozott. És ez a látszólag altruista üzleti eljárás mindenkor eredményesebb volt, mint a növényvédelmi szerek karteljának rövidlátó üzletpolitikája. &ati sSjtot. JE/ Minden kávéhoz mindig való " ftó : Franck: kávépótlékot, adjon ! Jelentős jövedelmet biztosítsa magának! A szegénység vámszedői Az elburjánzott részletinkasszóüzletek • A részletüzletben is meg kell hagyni a kereskedelem szabadságát Vannak ugyan olyan nemzetgazdák, akik azt a felfogást vallják, hogy a magánfogyasztónak nyújtott áruhitel gazdasági hiba, mert az egyik oldalon túlzott kockázattal jár, a másik oldalon pedig elszegényedésre vezet, de a gyakorlatban a forgalom lebonyolítása mégsem lehet el a fogyasztónak nyújtott áruhitel nélkül. Legfeljebb attól az állásponttól nem lehet elvitatni az igazságot, hogy a fogyasztási javakat, elsősorban élelmiszereket, és más olyan árukat, amelyek gyors elhasználásra vannak szánva, nem helyes a fogyasztónak hitelbe adni. A fogyasztónak adott hitel legáltalánosabb formája a részletüzlet, az a tomna, amikor a vevő hosszabb-rövidebb időközökben anyagi erejét meg nem haladó apró részletekben fizeti meg a vételárat. Az egészséges gazdasági elv a részletüzletben is az, hogy a hitelbe adott áru életttartama hosszabb legyen, mint az utolsó hitel lejárati ideje. Ehhez az elvhez hosszú ideig ragaszkodtak is nálunk. Ennek a következmény volt legalább részben az, hogy a részletüzletesek nemcsak nagy forgalmat tudtak lebonyolítani, hanem vagyonilag gyarapodtak és amellett vevőiknek — sok esetben — valósággal jótevőik voltak. Méginkább ragaszkodtak ahhoz a másik elvhez, hogy a részletek minél kisebbek legyenek, mert csak így látták azt biztosítva, hogy az adós a részleteket pontosan fizeti, azok fizetését úgyszólván meg sem érzi. A világháború előtt Magyarországon majdnem kizárólag könyveket, ékszereket, bútorokat és ruházati cikkeket adtak el részletre. Ezeknek az üzletágaknak kultiválására Budapesten mindegyik szakmában négy-öt cég keletkezett, amely ilyenformán akarta tőkéjét és munkáját gyümölcsöztetni. A világháború kitöréséig a részlet- üzlet körül Magyarországon nem volt semmi baj, pedig a legtöbb részletüzlettulajdonos nem túlzott óvatossággal válogatta meg vevőit, helyesebben adósait. A heti, vagy havi néhány koronás, nem ritkán csak egy koronás részleteket a legkisebb, a leghanyagabb és legpontatlanabb vevő is rendesen megfizette, már csak azért is, mert azzal nem volt érdemes adósnak maradni. A világháború azonban ezen a téren gyökeres változást hozott. A vevők nagy része bevonult, a harctéren elesett, megrokkant, hadifogságba került, vagy eltűnt, a moratóriumok miatt a részletek inkasszója, illetőleg bírói úton való behajtása lehetetlenné vált. Egyre több és több részletüzlet-tulajdonos ment tönkre, vagy volt kénytelen a készpénzeladásra áttérni. A forradalmak után amerikai mintára nálunk is keletkeztek olyan vállalatok, amelyek a részletre történt eladások finanszírozását és inkasszóját tűzték ki célul. Amíg azonban Amerikában az ilyen cégek majdnem kizárólag a részletre eladó kereskedők tömörüléséből keletkeztek, nálunk erre a célra önálló vállalatokat alapítottak élelmes emberek, akik kevés munkával, még kevesebb kereskedők hasznát lefölözni és Egyúttal a részletre vásárló fogyasztót is minél jobban megsarcolni. Eleinte az átlagosan egy évi hitelre történő eladásoknál az eladó kereskedőnek a kockázat, inkasszó és pénzkezelés címén 1—12%-ot számítottak fel, a vevőtől pedig 1—2%-ot igényeltek azon a címen, ahogy részletre készpénzáron vásárolhat. Persze a „készpénzár“ csak csalétek volt. Az ilyen vállalatok útján senki sem vásárolhatott egy árva fillérrel sem olcsóbban, mint közvetlenül a részletkereskedőtől. A kockázatot pedig ügyes úton úgy eliminálták ezek a vállalatok, hogy az egyes közhivatalokban, nagyobb magánirodákban, vagy üzletekben, esetleg gyárakban kijárták a hivatali főnöknél vagy más, intézkedésre hivatott személyiségnél, hogy az általuk adott hitel alapján esedékessé váló részleteket az alkalmazottaktól minden további nélkül hivatalból vonják le. Annyira fajult ez a dolog, hogy Budapesten már-már alig volt olyan nagyobb hivatal vagy iroda, ahol az egyik vagy másik ilyen részletfinanszírozó vállalat bizalmi embere benne ült volna. Magától értetődik, hogy a bizalmi ember az illető iroda tisztviselője és maga is a részletfinanszírozó vállalat vevője volt, aki mellesleg a vállalatnak ügynökölt és ezért nevetségesen csekély jutalékot kapott. Mondani sem kell, hogy ez az egyre inkább elharapózó, majdnem visszaélés számba menő üzleti forma érzékenyen károsította azokat a kereskedő cégeket, amelyek nem voltak hajlandók üzleteiket ilyen vállalatok finanszírozása mellett lebonyolítani, vagy, amelyek csak készpénzen árusítottak. Történtek is több ízben kísérletek ennek a joggal élősdinek nevezhető üzletágnak ellensúlyozására, de azok egyike sem vezetett eredményre, mert mindegyik azon alapul, hogy a készpénzvevőknek valamilyen formában engedményt adjanak, természetesen ezeket az engedményeket a vevőkkel meg kellett fizettetni és így készpénzen történt vásárlásnál is majdnem olyan árakat kellett a vevőknek fizetnie mint részletre való vásárlásnál. A szóbanforgó üzletágat most mégis komoly veszedelem fenyegeti, mert (Vflfjchi )(Vu I i:I ,. .--y: * ■ ) számos közhivatalban és magánirodában elhatározták, hogy a részletek levonását nem engedik meg többé. Márpedig, ha az adósoktól az esedékes részleteket nem vonják le hivatalából, a finanszírozó vállalat kockázatit erősen megnövekszik és abból az aránytalanul nagy haszonkulcsból sem tudja esetleg kétes követelések címén támadó veszteségeit fedezni, amelyeket hitelezőitől és adósaitól bevasalt Azon nincs semmi sajnálnivaló, hogy a részletüzleteket finanszírozó ilyen vállalatok alól kicsúszik a gyékény. Ezeknek voltaképen nálunk nincs semmi létjogosultságuk. Hiába hivatkoznak az amerikai példára. Mondottuk már, hogy az amerikai vállalatok egészen más rendszeren alapulnak, de ott a részletüzlet szervezete is egészen más mint nálunk. Nagy hibának tartjuk azonban, hogy a részletek levonásának eltiltásával kelleténél jobban megnehezítik a részletáru üzletet egyáltalában. Nem szorul bizonygatásra, hogy nálunk is, mint akárhol máshol a világon, szükség van részletáruüzletre. A fogyasztók széles, rétegei igen fontos, sokszor alig nélkülözhető szükségleti cikkeiket csak úgy tudják beszerezni, ha a vételárat apróbb részletekben tör-’ leszthetik. A fix fizetésű alkalmazottak nagy tömegének bonitását és így fogyasztóképességét is lényegesen fokoz,za az, ha munkaadójuk a részletek levonásával — garancia vállalása nélkül — bizonyos erkölcsi támogatásban részesíti úgy a vevőt, mint az eladót. Azt csak helyeselni lehet, ha a hivattalban való ügynökösködést a belső embereknek is eltiltják. Az ellen sem lehet kifogást emelni, ha bizonyos fegyelmi szempontok miatt nem engedik meg a hatóság vagy vállalat tisztviselőinek a részletáruüzletek adminisztrálását. De annak nem lehet semmi komoly akadálya, hogy valamely semmi tekintetben kifogás alá nem eső cégnek ne tehesse meg a vállalat pénztára azt a szerény szolgálatot, hogy az alkalmazott fizetésének folyósításakor abból aneki előre bejelentett részletet levonja Ezzel a pénztár egyaránt szolgálatot tesz a részletáruüzletben vásárló kartársainak és persze magának a részletárukereskedőinek is. Esetleg tessék ebből a kedvezményből a részletáruüzleteket finanszírozó, nem egy tekintetben aggály alá eső vállalatokat kizárni.