Bernhard Zsigmond szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 13. évfolyam (Budapest, 1926)
1-12. szám tartalomjegyzéke - TANULMÁNYOK - Dr. Kecskés Pál: Az "Üdvhadsereg"
A katonák a beszédeket örvendező „halleluják" és „ámen" kiáltásai szakítják meg, de közben elröppen egy gúnyos megjegyzés a hallgatóság soraiból is. Azonban a szónokok nem zavartatják magukat s lévén a helyzet urai, rendszerint a közbeszólók fölé kerekednek. Imák és énekek elhangzása után ismét a tiszt lép a szószékre. Most már az elhangzott bizonyságtételekre hivatkozva szólítja fel a közönséget, hogy a bűnös és könnyelmű életmódot elhagyva térdeljenek a bűnbánati pad elé s tartsanak őszinte bűnbánatot. Isten mindenkinek megbocsát, kinek erős szándéka van a javulásra. S hogy szavának még nagyobb nyomatékot adjon, folytatja a megkezdett zsoltár olvasását: „Bár hallgatnátok ma az ő szavára". Igen, a megtérést nem szabad halogatni, annak még ma meg kell történnie! Azután fölhangzik az ének, mely a jó pásztort aposztrofálja, ki szeretettel keresi az elveszett bárányt. A tiszt ismét felhívja a közönséget, hogy aki érzi lelkébenaz Isten hívását, lépjen elő és térdeljen le a bűnbánati padhoz! De senki sem jelentkezik. Erre „megnyugtatásképen" kijelenti, hogy a bűnbánati padnál nem kell ám „gyónni", Isten a nélkül is megbocsát minden őszintén bánkódó embernek. A tiszt szentori hangjának, az állandó erős zenének és harsogó éneknek, mely reframszerűen ismétli a bűnbánatra való hívogatást, szuggesztív ereje van. Felemelkedik a tömegből egy nő s szemlesütve, szégyenlősen letérdel a bűnbánati padhoz. Utána jön egy fiatal leány. Majd férfi is akad. A padhoz térdeplő férfiakat egy-egy katona, a nőket pedig a nővérek veszik gondozásukba. Átkarolják őket, segítenek nekik a bűnbocsánat felkeltésében, majd kikérdezik életkörülményeikről, feljegyzik nevüket, címüket. Ettől kezdve állandó összeköttetésben állnak velük. A toborzó istentiszteleteken kívül a „megtértek" és a „katonák" részére külön gyűléseket tartanak („Salvation" és „Holiness meeting"). Az új mozgalom, mely a „blood and fire" jelszót tűzte zászlajára, hamar elterjedt. Egy-két évtized sem telt bele s az üdvhadsereg dalait tört kiejtéssel éneklő angol leányok megjelentek a párisi boulevardokon és a berlini Friedrichstrasse forgatagában is. Mikor William Booth 1912-ben elhunyt, műve már 81 országban volt elterjedve. Legjobban terjedt el Angliában és az angol gyarmatokban, hol az Army tisztjei missziós tevékenységet is végeznek. Erősen elterjedt az északeurópai protestáns államokban és az amerikai Egyesült Államokban is. Ez a gyors elterjedés mindenesetre a népjóléti intézmények hosszú sorának köszönhető. Egy 1925-ben készült kimutatás szerint az üdvhadsereg fentart: 123 gyermekotthont, 12 iszákosokat mentő otthont, 185 betegeket ápoló szamaritánus állomást, 175 menedékházat bukott leányok részére, 68 munkaközvetítő irodát, 246 foglalkoztató műhelyt munkanélküliek részére, 355 éjjeli menedékhelyet, 14 népkonyhát, 16 kórházat, 7 menházat aggok részére, 28 takarékpénztárt , 27 men- 1501