Vid József szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 30. évfolyam (Budapest, 1943)
1-12. szám tartalomjegyzéke - Tanulmányok - Gál Ferenc: A katolikus irodalom feladata
rendűségének hirdetése. Paul Claudelnek egész munkásságán átvonul a karácsonyi misztérium közvetlensége és bája, amely az ő életét az istengyermekség magaslatára emelte. A Lisieux-ben megtért Vernon Jonsons írásaiból kicsillan Szent Teréz üdesége és vonzó ereje. Nem hiába ért el lelki átalakulásának regénye, az „One Lord, one Faith" egy hónap alatt hat kiadást. Papini és Chesterton a megismert igazság varázsa alatt állanak. Ezt az igazságot csak az Egyház adhatja: „Mit kezdene Kong-Fu-Tse a kisded Jézussal? Hogyan néznének a sztoikusok a betlehemi gyermekre? Hol van a muzulmánok Madonnája? Hol van Szent Mihály harcias alakja a buddhista szerzeteseknél? Mit kezdene Aquinói Szent Tamás a bráhmán mítoszokkal?" — írja Chesterton a „The Everlasting Man"-ben. Az igazság birtokosának ugyanaz a felsőbbségtudata árad ki Papini ,,Góg"-jából vagy Domenico Giuliotti „L'ora di Barabba"-jából, ahol a modern bálványok és bálványimádók kerülnek kiállításra. Sigrid Undset vezető motívuma a hit az ember szabadakaratában s a meggyőződés, hogy a szabadakaratnak a jóra irányuló csalhatatlan motívumokat egyedül a katolikus Egyház igazságai szolgáltatják. Történeti regényeiben világos képet kapunk arról, hogy a középkori vérbosszúk szakában nemzetének élete vérbefulladt volna, ha az Egyház irgalmas tanítása és kegyelmi eszközei a szenvedélyeket nem fékezték volna. A másik északi konvertita író, Jörgensen, az élet gazdagságának kiteljesedését az életszentségben és a misztikus kegyelmekben látja. Assziszi Szent Ferencről, Sziénai Szent Katalinról, Don Boscóról írt életrajzaiban ott lebeg Itália derült egéhez hasonlóan az istenközelség fénye és ereje, amely a törékeny embernek angyali életet kölcsönöz. Német-, francia-, olaszországi útjai alkalmával keresi és gyakorlott szemmel megtalálja a katolikus múltat s a katolikus jelent, amely a nagyvárosi élet és a dekadens irodalom mögött ma is tisztítja a lelket és enyhíti a nyomort. A konvertita írók számára a katolicizmus kegyelmi gazdagsága féltve őrzött kincs, s ez készteti őket színvallásra. Kétségtelen, hogy példájuk nyomán s műveik olvasása közben hatalmas tömegeknek változott meg az előítélete az Egyházról. A lelki problémák és átalakulások vázolása pedig sok embert arra indított, hogy magába nézzen s próbáljon foglalkozni világnézeti kérdésekkel. Az ember benső világába talán legmélyebben hatol François Mauriac, aki a Bordeaux körüli napsütötte szőllővidék lakóiban a jó és a rossz, az erény és a botlás között folyó mindennapi küzdelmet festette meg. Ilyen kérdések irodalmi tárgyalása mellett végkép megtört a felvilágosodás elzárkózó magatartása, amely semmiféle természetfölötti motívumról és behatásról nem akart tudni. A katolikus irodalom másik sajátsága a visszatérés a néphez. Ennek a pálfordulásnak legtudatosabb alakja a legnagyobb francia katolikus elbeszélő, Paul Bourget, aki megtérése után szakít az előkelő világ szenvedélyeinek leírásával, hogy visszatérjen a szociális bajokkal küzdő néprétegekhez, akik érzik az eredeti bűn súlyát és Krisztus szenvedésének erejéből remélnek enyhületet. Hasonló változás végbement azoknál a más világnézetű íróknál is, akik a nagyvárosi, fülledt levegőjű kultúrából kimenekülve a természet ölén élő parasztok világában találták meg irodalmi forrásokat (Reymont, Hamsun, Giono). A katolikus népi irodalom nem szorítkozott kizárólag egy néposztály életére, hiszen a katolikus tanítás egyetemessége követeli, hogy minden rendben és rangban átélhető legyen. Azonban nem lehet tagadni, hogy a legsikerültebb katolikus elbeszélések azok, amelyek egy katolikus hagyományokkal telített vidék szellemét adják vissza. A vallás misztériuma a legegyszerűbb nomád és földműves életét is ünnepélyessé teszi s kapcsolatba hozza az egyetemes Egyház hagyományaival. Ezek a hagyományok azonban egyúttal népiek is, amennyiben az ősök emlékében a nemzeti és vallási elem összeolvad. A germán nép kegyelete és legendák iránti fogékonysága érlelte meg Federer, Dörfler, Franz Herwig, Camenzind és Gertrúd von Le Fort műveit. Az igazság kedvéért tehetünk egy összehasonlítást arra nézve, mennyire befolyásolja az író egyéni felfogása szereplőinek egész világát. Hamsun északi történeteiben vagy Pearl Buck kínai elbeszéléseiben az egyetlen probléma a föld, a megélhetés és a szerelem. Ezzel szemben ha Peter Dörfler megrajzolja a sváb föld lakóit, vagy Camenzind bemutatja a hagyományos életét élő svájci falut, ott a hétköznapnak minden mozdulása át van itatva a vallás követelményeivel, vigasztalásával és megható hagyományaival. Innen van, hogy az összefüggő, vallásos népközösség a legjobb talaj az elbeszélő irodalomnak. Nem véletlen, hogy a flamand, ír és szlovén katolikus elbeszélő költészet messze maga mögött hagyja minden riválisát. Talán ebből a szempontból érthető meg az is, miért hiányzik Amerikában a katolikus irodalom: nincsenek nemzeti szokásokkal egybekapcsolt vallásos hagyományok, amikhez kellemes emlékekért és lelki békéért lehetne fordulni a lüktető élettempóban. Pedig Amerika nélkülözi mind a kettőt. Azért van olyan sikere ma is az élményekben gazdag Claudelnak és Chestertonnak. Calderon óta a katolikus dráma programmja ez: megjátszani, érzékelhetővé tenni az ember találkozását Istennel. A feladat nehézsége elsősorban az írónál követel élményekben gazdag lelki világot, másodszor olyan kifejező erőt, hogy a közönség belekapcsolódjék az élménybe. Paul Claudel és a húszas és harmincas években kibontakozó német misztériumdrámák azonban feljogosítanak a reményre. A lírában jobb a helyzet. A háborútól, nélkülözéstől, politikai és társadalmi hazugságoktól meggyötört ember őszinte hangot, őszinte érzést csak Istene és könyörületre szoruló embertársa iránt érezhetett. Talán innen van, hogy nemcsak nálunk, Mécs Lászlóval az élen, hanem másutt is, a katolikus líra elsősorban szociális jellegű. A katolikus irodalom ezen a téren kapcsolódott be legjobban az új idők feladataiba. Még a kimondott vallási magaslatokon, Gertrúd von Le Fortnak az Egyházhoz írt himnuszaiban is, visszhangzik az emberi testvériség, a felebaráti szeretet és a közös életfeladat, tehát éppen az, amit a modern önzés kiölt a lelkekből. A mai katolikus líra nagy részére áll Bremondnak, a nagy francia kritikusnak a megállapítása, hogy a költészet az ima lépcsőfoka. De erre különösen most van szükség, amikor a népi irodalom vadhajtásait is ellensúlyozni kell. Ott ugyanis sok esetben a természet friss levegőjével együtt az ostorpattogás és az éretlen suhancmodor is szalonképes lett. Márpedig az irodalmat nemcsak művészi formája után kell megítélni, hanem úgy is, mint szellemi áradatot, amely emberi vágyakat, törekvéseket, boldogság utáni küzdelmet vetít felszínre. Külföldhöz hasonlóan a kezdeményezés nálunk is szép. Sőt a lírában a magyar katolikus irodalom eredményt tud felmutatni, amely megállja a helyét bármilyen hazai viszonylatú összehasonlításban. Az epikában is bontakozik már nem közönséges reményekkel a katolikus életfelfogás. Egyedül még a katolikus hagyományokkal telített magyar élet ábrázolása hiányzik. Ha ez kellő formában megjelenik, igazán népi költészet lesz és számíthat elismerésre. Igaz, hogy a magyar ember legmélyebb élményeit illetőleg hallgatásba merül, de benső világa elég gazdag ahhoz, hogy lelki élményeit ne tudja megtagadni. A magyar természet és a kegyelem találkozásának regénye még várat magára. A problémát felvetette Herczeg Ferenc a Pogányokban vagy Tormay Cecil az Ősi küldöttben, de a megoldás nem az, amit a katolikus irodalomnak kellene adnia. Az emberi közösségek története ugyanis egyúttal üdvtörténet s egy vidéknek, egy népnek gyermekei egyúttal Istennek is gyermekei, akiknek a világában kell hogy a bűn mellett legyen bűnbánat vagy bűnhődés; az élet küzdelmei és sikertelenségei mellett legyen ott az örök élet reménye, s az emberi gyöngeségek, szenvedélyek homályán ragyogjon át az ösztönzés a jóra, az erényre. Nem lesz ez földtől elszakadt élet, hiszen a mindennapi valóság képe. Az Egyház sem szakad el a földtől. A jó az Egyházon kívül is jó, a rossz pedig benne is rossz. A természetességnek, az emberiességnek mindig biztosítéka marad a szabad akarat. 75