Magyar Lettre Internationale 1994-1995. tél (15. szám)
Mészöly Miklós: Családáradás (részlet)
(vaclvixe drax/dá/wm) „Iddi nem lesz elragadtatva az ötlettől, hogy kirakják Eszter téli szobájából...” - amelyiknek az ablakán komfortosabban, halkabban lehet éjszaka ki-belépni a kertbe, mint közlekedni a kőpadlós folyosón. Végre is semmi biztosíték rá, hogy az altatótabletták hatnak már. Ez a gondolat mindjárt kuszább régiókba ragadta el. Ilyenkor segített a papír, a toll, csak közben kénytelen volt nélkülözni az eseményeket. Ha most tenne érdeklődő körutat a házban, aligha kerülné el a figyelmét, hogy Ambrus az emeleti hall nagyfoteljében ül felhúzott lábbal, s egy függönyrésen keresztül épp az üveges verandára lát be, ahol Matinka változatlan elmerültséggel lapoz az Idők Könyvében. Ez nem újdonság, sőt, kissé biedermeier giccs. Az viszont már fülledtebben közönséges látvány, ahogy Iddi még mindig lilende öltözetben épp elindul Bondika birodalmából, és fölfelé lépked a falépcsőn egy csészealj hagymával kisütött friss vérrel (ez a csemege emlékezet óta kijár Matinkának). Ambrus megismeri a közeledő lépéseket. A fotel támlájáról magára rántja a vadászelédet, fejét szabadon hagyja, a szemét meg összehúzza, de azért úgy, hogy jól lásson. Iddin most fehér kötény van, s éppen kicsíp a tálkából egy darab vért és bekapja, mikor éppen fölér a lépcsőn. Gyanútlanul indul tovább a verandaajtó felé, majd hirtelen mégis megfordul, és pontosan jó helyre néz. - Te vagyi? - Én vagy! - nevet föl Ambrus, és ledobja a plédet. - Ravasz gonosztevő vagy. - Csak ha játszol? - Nem... - és a köténymáslit meghúzza Iddi vállán, a fodros pánt lecsúszik. - Tessék. Mit akarsz? - Kihűl a vér. Láttam, hogy etted. - Látunk mi különbet is a műtőben. Jön édesapád is ebédre? - Azt mondták, igen. - És holnap tényleg kimegy a Daragóra? Azt mondják, víz alatt áll. - Igen, de a sózókat akkor is ellenőrizni kell. Meg van egy bika, az agancsa úgy görbül lefelé, hogy már belement a nyakába. Egy öngyilkos bika. És csupa genny már, ahol a nyakába belement. Azt akarják kilőni. Iddli enyhe bizsergést érez a köldöke körömnyi csomójában. Aztán gyorsan összeszedi magát, s azzal az áthidaló megoldással, mikor nem tudjuk, mit kell tenni, megingatja a fejét. -Te, te... nagyon muslincáskodsz! Kit csókolsz meg először, amikor lefekszel? Anyut? - Aztán aput. - Aztán a macskátokat? - Őt nem. Iddi erősen magához szorítja a fiút. - Figyelj - lesz rántott csirke! A combot szereted? - Ambrus teli tenyérrel nekifeszül Iddi mellének, az meg erővel eltolni próbálja, s pár pillanatig még így maradnak mozdulatlanul. Iddi guggolva, Ambrus a földre csúszva, törökülésben. Aztán Iddi feláll, szabad kezét lassan a mellére húzza. Azért nagy kis disznó vagy te.. és bevonul Matinkához a csészealjjal. Ambrus csak később veszi észre, hogy lehunyta a szemét, és magára terítette a plédet. „...., a szükséges dolgok apoteózisa” - folytatta Júlia az írást, és tűnődött, hogy pontot vagy felkiáltójelet tegyen. „Így tudjuk meg, hogy milyen kevés elég ahhoz, ami különben csak egyszerűen sok már. És néha egy erős perc is elég. Megingathatatlan sejtést érzek, hogy régi varrásnyomok mentén lesz esedékes a festés, és ez alól nincs kivétel. Még magam sem. Jósként is írhatnám ezt, de még itt sem tehetem meg, hogy fölfedjek ilyen távlatokat. Atya meglátásai újabban enyhén szólva átmenetiek. Vitájuk D.-al (de mért ne írjam ki nyíltan: Dáviddal) egyszerűen átgázol a józanság korlátain. A bunker fantazmagória, még ha úgy gondolják is, hogy tett. Ezek férfi ködök. Talán majd az fog megmenteni bennünket az ítélettől, ha titokban egy akkora menhelyet építünk a föld alatt, ahová az egész Kis-Böde be tud seregleni?! Mikor még a saját portánk sem kikezdhetetlen... Nem az önvizsgálattal kellene kezdeni, az aprólékos keresztrefeszítéssel? Amíg én tartottam kézben, az egész megyében nem volt olyan iroda, mint Atyáé, az akták, a feljegyzések, az emlékeztetők dossziéja! Jó, Matinka is ragaszt megszállottan, de annak mi köze lehet... - és ugyan mihez? Hímezgetés a szemfedőn? Persze, teszek én is hasonlót - nem mondhatom, hogy nem, de célzattal! Mintha Atya Matinka hibáival kezdene rokonságot tartani. Az én szeretetem és aggodalmaim kisugárzása már nem annyira hathatós, mint rég... És látom növekedni a felhőt, melyet rajtam kívül senki nem lát. Imádkoznom kell, és még többet figyelni. Kézbe kell ragadni a jövőt! Hibáztatom magamat is mindazokért, amiket én mulasztottam el. Miközben olyan csodálatosan rétegezett a világ, csupán ez a délelőtt is ... Muszáj, hogy ideírjak egy méltatlanabb hasonlatot: mintha egy égi Bondika készítene rétest a Nagy Emberi Családnak, millió réteget terítve egymásra, melyek közt ki-ki megtalálja a maga töltelékét... - ilyesmit hoz eszembe a konyhából felszálló illat; bár ahogy „elnézem”, Bondikának mai 1 '•Részlet a szerző legújabb kisregényéből, amely a pozsonyi Kalligram Könyvkiadónál jelenik meg. MÉSZÖLY Miklós Összegyűjtött művei I. Regények, Az atléta halála, Saulus, Film Századvég, 1993 II. Drámák, színművek, versek Lassan minden Századvég, 1994 Suiting ezredes tündöklése Szépirodalmi, 1987 Pontos történetek útközben Szépirodalmi, 1989 A pille magánya Jelenkor, 1989 Volt egyszer egy Közép-Európa Magvető, 1989 A negyedik út Életünk, 1990 Wimbledoni Jácint Szépirodalmi, 1990 Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról Szépirodalmi, 1991 Az én Pannóniám Babits, 1991 Elégia Helikon, 1991 Bolond utazás - történetek Századvég, 1992 A tágasság iskolája Szépirodalmi, 1993 „Videoclipek" „Álomlépcső" Magyar Lettre Internationale, 1991.1. ALEXA Károly - SZÖRÉNYI László (szerk.) ..Tagjai vagyunk egymásnak" Mészöly Miklós köszöntése Szépirodalmi, 1991