Magyar Lettre Internationale 2004. ősz (54. szám)
CSORDÁS - Csordás Gábor - Kallen, Eve-Marie: Az európai megértésről és félreértésről
■___________i________________________________ -- ____■■ CSORDÁS CSORDÁS GÁBOR - EVE-MARIE KALLEN Az európai megértésről és félreértésről EVE-MARIE KALLEN: Kedves Csordás Gábor, holnap megkapja itt, a 2004-es Lipcsei Könyvvásáron a Lipcsei Könyvesek elismerő díját „Az európai megértésért”(Anerkennungspreis des Leip ziger Buchpreises zur Europäischen Verständi gung). Szívesen hallanám az Ön egészen személyes nézőpontjából, hogy mit gondol az „európai megértés” terminusáról mint olyan ember, aki Pécsről, Dél-Európa északi szegletéből jön, és hogyan alakult egyáltalán a múltban az európai megértés ezen a területen. CSORDÁS GÁBOR: A megértés számomra egész sor félreértés megkockáztatását jelenti. Nincs megértés és nincs egyetértés félreértések nélkül. A félreértés a szabályszerű. A megértés mint feladat csak olyankor létezik, ha két vagy több embernek eltérő kultúrája és eltérő eszméi vannak. Akkor és azért kell megérteniük egymást. De ez csak félreértéseken át lehetséges. Az európai kultúrák legfőbb problémája néhány éve, hogy az emberek azt hiszik, el tudják kerülni a félreértéseket. Nem lehet elkerülni, csak ha teljesen bezárkózik az ember. Ez az, amit az európai nemzetek évszázadokon át csináltak. Vagy el lehet őket tagadni, úgy tenni, mintha volna közös nyelvünk, lehet mágikus ráolvasásként mondogatni, hogy „no problem, no problem”. Ez az, amit az európai nemzetek manapság tesznek. Ami a megértés sajátosan európai aspektusát illeti, úgy gondolom, hogy ez a feladat nagyon jellemző Európára. Nincs még egy kontinens, ahol a különböző kultúrák és vallások ennyire közvetlen közelségben, ennyire hosszú ideje és ennyire egymásra ítélve élnének egymás mellett, és éppen ezért ennyire rá volnának utalva arra, hogy szót értsenek egymással. EMK: Igaz-e, hogy a Tito halála utáni háborúk teremtette jelenlegi helyzetben ez a megértés új jelleget öltött? Létrejöttek-e a megértésnek újabb akadályai, vagy a szokásos kereteken belül maradó megértési nehézségekről van szó? CSG: A balkáni háborúk esete nem volt valami speciális (jelenség). A nagy európai háborúk végét jelentették. Hiszen ezeket nemcsak a második és az első világháború előzte meg, hanem háborúk egész sora, amelyeket a nemzetállamnak nevezett hülyeség vagy gyengeelméjűség idézett elő. Ez a Franciaország és Németország közötti háborúkkal kezdődött a 19. században, és ettől kezdve mindig a nemzetállam hermeneutikai kelepcéje idézte elő ezeket a háborúkat. A legutolsó ezeknek a sorából most Európa legtávolabbi sarkában zajlik, a Balkánon. De nem képvisel valami eredendő balkáni sajátosságot. Hiszen a nemzetállam eszméje nem Kelet-Európában keletkezett, hanem Nyugat- Európában. Csakhogy Nyugat-Európában a nemzetállamok fokozatosan alakultak ki, maradt ideje a szellemnek egy bizonyos immunitás kifejlesztésére. A Balkánon viszont nem maradt idő, túl gyorsan történtek a dolgok. EMK Most az az új helyzet áll előttünk, hogy május elsejétől egyes országok, amelyek a Balkáni-félsziget északi részén fekszenek, bekerülnek az EU-ba mint teljes jogú tagok, és ezáltal ott egy válaszvonal keletkezik, a schengeni vonal. Tolnai Ottó, magyar író ezt a kettészelt giliszta példájával érzékeltette. Ön szerint ez a vonal a jobb megértés vagy inkább a konfrontáció alapja lesz? CSG: Tolnai Ottó egy „végtelen flamingóról” is beszélt, amelyet egy transzgresszív identitás szimbólumaként is érthetünk. Egyébként az erőviszonyok annyira aránytalanok, hogy konfrontációtól nem kell tartani, legalábbis háborús konfrontációtól semmiképpen. Ehhez ezek a balkáni államok túlságosan szegények. De komoly próbája lesz a kölcsönös megértésnek. Az a régió, amelyet most kirekesztenek, könnyen kívül maradhat egy egész évszázadra is. Magyarország, Lengyelország, Csehország nem volt ugyan a legjobb állapotban, de legalább annyira össze tudták szedni magukat, hogy elérjenek az Európai Unió számára még elfogadható szintet. Ezek a délkelet-európai szegények sosem fognak megváltozni. EMK: Nem gondolja, hogy néhány éven belül ezeket az országokat is integrálni fogják? CSG: Ott egyáltalán nincs polgárság, nincs középosztály. Magyarországon és Szlovákiában is gyenge a középosztály, Csehországban és Lengyelországban talán kevésbé. Itt még meglehetnek egy olyan polgárság maradványai, amelyik a 19. század végén indult fejlődésnek, a két világháború azonban tönkretette. Az olyan országokban azonban, mint Szerbia, Románia, Albánia, egyáltalán nem létezik középosztály, és nyolc év alatt nem is lehet előállítani. EMK: Úgy véli, hogy azoknak az országoknak, amelyek május elsejétől az EU-ban egyesült Európa részét képezik, van egy új feladata, hogy igyekezzenek a tőlük délre fekvő balkáni országokat a nyugati értelemben „európaizálni"? Hozzátartozik-e ez azokhoz a feladatokhoz, amelyek most ezekre az országokra hárulnak? CSG: Európában most arról beszélnek, hogy ezeket az országokat néhány éven, esetleg nyolc éven belül fölveszik az Európai Unióba. Én ezt csak politikai frázisnak tartom. Attól félek, hogy ezt a kijelentést senki nem veszi komolyan. Ezeket a társadalmakat meg kellene változtatni. Egy tradíció mindig a továbbfejlődés számos, de nem számtalan csíráját tartalmazza (és a hanyatlásét is). Hogyan lehet egy társadalmat, amelyben nincsenek meg ezek a csírák, egy bizonyos fejlődésre rákényszeríteni? Mondok egy példát. A második világháború után az amerikaiak igyekeztek a legjobb német hagyományokat érvényre segíteni. Ez azért volt lehetséges, mert voltak ilyen hagyományok. De mit csinálnak az amerikaiak most Irakban? Van-e ott ebben az értelemben valami, amit felszínre hozhatnak? Ez óriási különbség, amin érdemes elgondolkozni. CSORDÁS Gábor A nevelő nevelése (versek) 1980 Kuplé az előcsarnokban (versek) 1984 Javítások rontások (versek) Nórán, 2002 „Nárcisz és a tejtestvérek - avagy egy kelet-európai megértéstan körvonalai" in: Jelenkor antológia Jelenkor, 1993 „Tadeusz K. Varsóban - avagy a végleg elveszett idő" Jelenkor, 1998. „Kajetan Kovic, avagy a térbeli látás" Élet és Irodalom, 2002. 40. „Kontúr és illumináció, avagy kétségbeesés és remény Ámos Imre képei előtt" Élet és Irodalom, 2002.50. „Bábel jele avagy vágy és szorongás a (b)irodalomban" Magyar Lettre Internationale, 19 „Ad hoc, sine hoc" Magyar Lettre Internationale, 50 1