Értekezések, Beszámolók, 1943 (1. évfolyam, 2-6. szám)
2. szám
A racionalizálás szerepe a háborús anyag- és munkaerőgazdálkodásban* KELEMEN MÓRIC Bevezetés: A háború vezetésének és a racionalizálásának párhuzama A racionalizálás egyidős magával az emberrel. Racionalizáláson — legtágabb értelemben — az ember tevékenységének minél gazdaságosabbá tételére irányuló törekvést értjük. Már az őskorban, amikor az ősember fát vágott, tüzet gyújtott, kunyhót épített, állatot ölt, igyekezett mindezt minél kevesebb fáradsággal és minél gazdaságosabban elvégezni, bár ez a törekvés akkor még nem volt tudatos. A harc és a háború is ilyen régi: bizonyos, hogy az is egyidős az emberrel. Sőt, ma van olyan korszerű gazdaságtudományi felfogás is, mely azt vallja, hogy a háború az emberiség tulajdonképpeni természetes állapota, és a béke nem egyéb, mint háborúra való felkészülés. Az ősember harcából fejlődtek ki idővel a háborúk, és ezek során olyan nevekkel találkozunk, mint Nagy Sándor, Hannibál, Caesar, Gusztáv Adolf, Savoyai Jenő, Nagy Frigyes, Ruyter, Nelson, Napoleon, Wellington, Büchler, Clausewitz, Robert Lee, Helmuth Moltke, Hindenburg. De éppen így megtaláljuk a nagy neveket a racionalizálás terén is, és elég ha Whitney, Whitworth, Alfred Krupp, Georg Westinghouse, Fowler, Baldwin, Bodemer, Werner és Karl von Siemens, Carnegie, Taylor, Fayol, Freminville, Ford neveire utalunk, akik mindannyian az emberi gazdálkodás gazdaságosabbá tételére irányuló törekvésnek egy-egy hatalmas pillérét alkotják. Az olvasóban felmerül az a gondolat, hogy miként állunk a magyar nevekkel? Ha tehát ezeket keressük, akkor a magyar haditudomány Bulcsu vezért, Szent Lászlót, Hunyadi Jánost, Mátyás királyt, Bethlen Gábort, Bocskayt, II. Rákóczi Ferencet, Zrínyi Miklóst, Görgey Artúrt tekinti katonai szempontból kiváló hadvezéreknek. A racionalizálás terén azonban már nem állunk ilyen jól. Ha a nagy államszervezőket kizárjuk fejtegetéseink sorából — pedig Szent Istvánt, Mátyás királyt s néhány erdélyi fejedelmet ezek közé kell sorolnunk, ezek a mai értelemben véve is nagy racionalizátorok voltak, —és ha csak a legújabb kor ipartörténetét vesszük figyelembe, akkor köveskállai Borbély Lajos bányamérnök (1843—111231, a Rimamurány-Salgótarjáni Vasművek műszaki szervezője, Mechwart András (1834—1907), a Ganz-gyár vezérigazgatója és Weiss Manfréd (1857— 1922) azok, akik — a mi természetszerűleg kisebb perspektívánk szerint — kortársaik közül, mint valóban nagyvonalú szervezők és a mai felfogás szerint kiváló ipari racionalizáló szakemberek, messze kiemelkednek. Ezek között csak köveskállai Borbély Lajos magyar a mai fajelméleti felfogás szerint, ez azonban nem csökkenti a többiek értékét. Az a körülmény, hogy a világháborúig a velünk vámközösségben élő Ausztria, de különösen a cseh ipar a magyar gyáripar fejlődését féltékenységből megakadályozta, nem tette lehetővé, hogy Siemens-, Borsig- vagy Krupp-hoz hasonló nagy ipari szervezők nálunk nagyobb számban kifejlődhessenek. A világviszonylatban kisebb magyar iparvállalatok is feltüntetnek azonban számos kiváló racionalizáló szakembert, sajnos, ezek között igen kevés a született magyar; abban az időben a magyar középosztály még túlnyomó részben magához méltatlan foglalkozásnak tartotta az ipari tevékenységet, ezért iparvállalataink vezetői túlnyomó részben bevándorolt csehekből, morvákból, svábokból,bajorokból és természetesen zsidókból kerültek ki. Ezek azonban lassan asszimilálódnak, és valószínű, hogy utódaik két-három nemzedék után beolvadnak a magyarságba. Erről és a ma élő nemzedékről azonban csak fél évszázad múlva ítélhet az akkori gazdaságtörténelem. A háború vitele csak Karl von Clausewitz porosz tábornoknak, a német vezérkari iskola megalapítójának tanítása után vált a szó igazi értelmiben vett tudománnyá. Clausewitz Vom Kriege című könyvében, amely a háború vezetésére vonatkozó elméleteknek a kútfőjévé vált, fektette le a korszerű taktika és stratégia alapelveit. A racionalizálás is csak Taylornak Shop Management című könyve megjelenése után válik fokozatosan valóságos tudománnyá. Clausewitz könyvének is számos tétele az idők fejlődése, a technikai haladás gyors üteme folytán elavult, Taylornak a rendszere is idővel megszürkült, de mindkettőnek alaptételei ma is fennállanak és az idevágó, mind szélesebb körű tudományoknak váltak fundamentumaivá. Clausewitz azt tanította, hogy a háború vezetésére, nem lehetséges eine positive Lehre d. г. eine Anweisung zum Handeln-t adni. Taylor is ismételten hivatkozik munkáiban arra, hogy a racionalizálás számára sem lehet receptet adni. Azelőtt a háború vitelében gyakran használtak szigorú előírásokat, így például az angol haditengerészet.; nek a tengeri csaták megvívására volt egy írásba foglalt fighting instructions-a. Ennek rendelkezése értelme-• k i General Karl von Clausewitz: Vom Kriege. Berlin. * Egyes részleteit előadta a szerző a m. kir. belügyminiszter felkérésére A háborús gazdálkodás és az ipari racionalizálás kapcsolatai címen a IX. Közigazgatási Továbbképző Tanfolyamon 1942 április havában. A tanulmányban a számszerű magyar adatok közlését érthető okokból mellőzni kellett; a közölt számszerű adatok nagyobbrészt az idevágó szakirodalomból és egyes szaklapokból valók.