A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 46. évfolyam (1912)

5. szám - Egyesületi közlemények

XLVI. kötet, 3. szám mér igazgató, Porkoláb Zsigmond, (Kapos­vár) Rupck­ György, Sándy Gyula, Schilling Zoltán titkár, Schoditsch Lajos, Schustler József, Somló Emil, Walder Gyula, Zelovich Kornél alelnök. 1. Elnök az ülést megnyitja és a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére Czakó Adolf és Gálóczy Árpád választmányi tago­kat kéri fel. 2. Távolmaradásukat kimentették: Bánó László, Egan Alfréd (Szombathely), Egati Ede, Ferentzy József dr., Huszár József (Sopron), Józsa László, Kelen József (Pozsony), Pekánovits Imre (Nagyvárad), Scholz Gyula (Kaposvár), Schulek János, Varsányi Jenő dr., Ve­ghi János, Wallandt Ernő (Temesvár). 3. Elnök bejelentései: a) Elnök jelenti, hogy Soproni Osztályun­kat f. hó 6-án ünnepi közgyűlésen felavattuk. Az avató ülésen Osztályaink és a központ szépszámú taggal voltak képviselve s a két napra terjedő, sok fáradsággal és buzga­lommal rendezett ünnepségek fényesen sike­rültek. Az Osztálynak odaadó fáradozásaiért és szíves vendéglátásáért köszönetet mon­dottunk. b) Elnök bemutatja Wickenburg István gróf, fiumei kormányzó köszönő levelét, melyet a mult választmányi ülés határozatá­ból hozzá intézet üdvözlő levelünkre küldött. c) Elnök bejelenti, hogy Pozsonyi Osztá­lyunk Dalvicz Hugó műszaki főtanácsost tiszteletbeli elnökévé választotta. d) Elnök jelenti, hogy a Fiumei Osztály választmányunkba Hajcsi Barna és Szántó Jakab tagtársakat, a Miskolc-Diósgyőri Osz­tály az Egyleti Tanácsba Bernáth Kálmán, választmányunkba pedig Allender Henrik, Kubik Béla és Szűcs Sándor tagtársakat küldötte ki. e) Elnök jelenti, hogy a mű- és középítési szakosztályok január 29-ikétől kezdődő­leg előadási sorozatot rendeznek a Nemzeti Színház tervbe vett építésére figyelemmel az ideális színházról. Ezúton is felkéri a választmány tagjait, hogy a felolvasásokon minél számosabban megjelenni szívesked­jenek. A választmány elnök bejelentéseit tudomásul veszi. 4. Elnök részvéttel jelenti, hogy Fejér László, Grioni Antal és Jánosházy László tagtársaink elhunytak. Szomorú tudomásul szolgál. 5. Tagokul felvétetnek (29 szavazattal): rendes tagokul: Allerhand Sándor okleveles mérnök, magánhivatalnok, Bihari Imre okl. építész, Böhm Ottó gépgyári tisztviselő, Bosányi Endre cukorgyárosok egy. igaz­gatója, Dombrowszky Lajos társulati fő­mérnök (Ózd), Fábián József okleveles vegyész, igazgató, Ferjentsik Miklós főmér­nök (Ózd), Guttmann Gyula építész, Her­czegh Imre oki. gépészmérnök, műhelyfőnök, Káldi Tivadar magánmérnök, Keintzel Gyula városi építész (Brassó), Kherndl Károly magánzó, Kirchner Gyula oki. gépészmérnök (Marosújvár), Koch János igazgató (Sopron), Králik Samu vasgyári mérnök (Ózd), Krey­big László magánmérnök (Pozsony), Kubin Ernő igazgató (Fiume), László Pál városi vízv. mérnök (Miskolc), Leimdörfer Zsig­mond oki. építész, Luk­a Gyula máv. mér­nök, Merle Géza társ. mérnök (Arad), Sin­kovich Dezső máv. mérnök (Miskolc), Sod­or Alajos tiszttartó (Petőháza), Steiner Henrik gyárigazgató (Susák), Urágh­ Zsolt oki. kohó­mérnök (Ózd), Vancsó Béla kir. ipari s.-fel­ügyelő, Vértes Jenő máv. mérnök (Miskolc), Vetter Ervin okt. gépészmérnök, Wannek Dezső vasgyári s.-mérnök (Ózd), Wild Lajos szfőv. mérnök, Wittek Rezső gázgyári igaz­gató (Fiume) — Rendkívüli tagul: Nahlik Béla oki. mérnök. Ezzel a tagok száma: 3402. 1 6. Elnök jelenti, hogy Martos Viktor ren­des tag, alapító taggá lett. Tudomásul szolgál. 7. Felvételre jelentkeznek : Alapító tagul: Kabdebó Lajos magánzó (Talpas), aj. Pom­péry Elemér és Kabdebó Gyula. Rendes tagokul: Barkóczy I­.só gyárigazgató, aj. Arnstein Henrik; Bendekovich Sándor kultúr­mérnök (Szombathely), aj. Rieger Antal; Birkner Frigyes oki. gépészmérnök, aj. Pecz Gyula ; Csink János máv. mérnök (Kapos­vár), aj. Scholz Gyula ; Csonka Ferenc oki. mérnök, aj. Heged­ős Miklós; Fletzer Ignác ny. máv. felügyelő (Szombathely), aj. Kren­ner Jenő ; Geist Lipót okt. mérnök és kép. építőmester (Szombathely), aj. Engel Géza; Gráf József építész és építőmester (Nagy­szentmiklós), aj. Vágó László; Hajdú Elek máv. fűtőházfőnök (Szombathely) aj. Kren­ner Jenő; Koch Richárd építész, építő­mester, aj. Sziklai Zsigmond; Kocsis István kir. s.­iparfelügyelő (Kaposvár), aj. Scholz Gyula ; Kodolányi Győző cukormester, vegy. mérnök (Kaposvár), aj. Scholz Gyula és Unger Jakab; Z. Kónya Rudolf főmérnök, aj. Martos Viktor ; Kőrös László okt. gépész­mérnök (Dés), aj. Schilling Zoltán ; Kő­rösy Pál gyári főmérnök, aj. Scheuer H. Róbert ; Mantuano Jenő máv. osztálymérnök (Nagy­szentmiklós), aj. Margita Viktor; Mezey Zol­tán honvédfőhadnagy (Székesfehérvár), aj. Rauscher Béla; Nagy Miklós okt. gépész­mérnök, cukorgyári tisztviselő (Kaposvár), aj. Scholz Gyula és Unger Jakab; Nikolits Szilárd máv. főmérnök (Kaposvár), aj. Scholz Gyula; Pálmai János déli vasúti felügyelő (Székesfehérvár), aj. Rauscher Béla; Siklós Árpád okl. építész, segédfelü­gyelő, aj. Rajos Lajos; Spitz Ernő építész, aj. Egri Sándor ; Szentgyörgyi Szégner Géza honvédmérnök­kari százados (Székesfehérvár), aj. Rauscher Béla; Szenttornyay András vegyészmérnök (Buccari), aj. Vadas Lajos; Szerend­y Géza építőmester, aj. Báthory István ; Viola Rezső kir. s.-mérnök, aj. Heged­ős Miklós; Ziper­novszky Ferenc okt. gépészmérnök, aj. Czakó Adolf. Rendkívüli tagul: Farkas Jenő magánmérnök, aj. Schustler József. Neveiket az Egyesület fekete tábláján kifüggesztjük és felvételükről a leg­közelebbi választmányi ülés határoz. 8. Főtitkár jelenti, hogy a Hollán-pálya­díjakat odaítélő bizottság szemlét tartván a múlt évben a Közlönyben megjelent cik­kelyek felett, talált olyan cikkelyt és pedig a vízépítészet körébe tartozót, amely az Egye­sületi aranyéremmel volna kitüntethető. Az elnökség a szabályzat értelmében java­solja, hogy a mérnöki szakosztályok elnökei­vel való megállapodások alapján a következő tagok közül válaszszunk titkos szavazással 3 tagú bíráló bizottságot: Bogdánfy Ödön, Dorner Gyula, Hajós Sámuel, Hoszpotzky Alajos, Józsa László, Kovács Sebestyén Ala­dár, amely bizottság azután jelentését a­z. évi rendes közgyűlést megelőző, március közepén tartandó választmányi ülésen ter­jeszti elő. A választmány főtitkár jelentését tudomásul veszi s miután az elnök a szavazatszedő bizottság tagjaiul Balla Pál, Bernauer Zsigmond és Schoditsch Lajos választmányi tagokat kéri fel, titkos szavazással a bíráló bizottságba Bogdánfy Ödön, Hoszpotzky Alajos és Kovács Sebestyén Aladár tagtársakat választja meg. 9. Főtitkár bemutatja a Hollán-pályadíjak szabályzatát. Balla Pál a bemutatott szabályzat 5-ik, következő bekezdésének: „A cik­kelyek megbírálására és javaslat­tételre .... egy-egy tagot választ" eképpen való módosítását javasolja: „A bizottságba, mely a cikkelyeket megbírálja és a díjakat odaítéli . . . egy-egy tagot választ." Czakó Adolf pedig azt javasolja, hogy a bíráló bizottságból — tekintet­tel arra, hogy az Egyesület könyvtáro­sát más kvalifikáció alapján választjuk, mint a bíráló bizottsági tagokat — a könyvtárost töröljük. A választmány Edvi Illés Aladár, az elnök, Méhely Kálmán, Balla Pál, Czakó Adolf, Jendrassik Kornél, Gálocsy Árpád, Bálint Zoltán, Rupck­ György, Bernauer Zsigmond, főtitkár, Bernauer Izidor hozzászólásai után először Balla Pál indítványa felett határoz és pedig tekintettel arra, hogy a jury-bizottságoknak végérvé­nyes és kötelező odaítélő joga általá­ban megszokott lenni, mint ahogy az a kereskedelemügyi miniszter részéről 79049/1908. sz. a. kiadott tervpályázati szabályzat 27-ik pontjában is bizto­sítva van, 27 szóval 5 ellen az indít­ványt el­fogadja. Ezután a választmány Czakó Adolf javaslata felett szavaz s azt 26 szavazattal 3 ellen elveti. 10. Igazgató javasolja, hogy a pénztárost, akinek megbízatása f. évi február hó 21-én járna le, állásában véglegesítsük. A választmány igazgató javaslatát egyhangúlag elfogadja. 11. Titkár jelenti, hogy a Műegyetem tanácsa az idei rásrató-jutalmat Kocsis Iván építésznek ítélte oda. Az ítéletet a szabály­zat értelmében a közgyűlésnek fogjuk be­jelenteni. Tudomásul szolgál. 12. Titkár jelenti, hogy a Műegyetem tanácsa a Technikai Múzeum számára a Pesti Hengermalom részéről újólag aján­dékozott tárgyakat is szívesen hajlandó ideig­lenesen elhelyezni, de további tárgyaknak az elhelyezését csak abban az esetben vál­lalhatja, ha a múzeumok céljaira kiszemelt műegyetemi udvarok üvegtetejét elkészítik. Javasolja, hogy az üvegtetők elkészítése iránt tegyünk pártoló felterjesztést a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, a Műegye­temnek pedig készségéért mondjunk köszö­netet. A választmány­titkár javaslata értel­mében határoz. 13. Igazgató jelenti, hogy a Pesti Henger­malom részéről ajándékozott tárgyak szállí­tása 400 K-ba kerül. Javasolja, hogy a szállí­tást rendeljük meg, a költségeket előlegez­zük, azután azoknak megtérítésére a keres­kedelemügyi miniszter úrhoz tegyünk fel­terjesztést. A választmány Edvi Illés Aladár hozzászólása után a javaslat értelmé­ben határoz. 14. Igazgató jelenti, hogy Fischer Márton elhunyt tagtársunk Egyesületünknek egy 77117­-képet hagyományozott. A választmány igazgató bejelentését hálásan veszi tudomásul. 15. Titkár bejelenti, hogy könyvtárunk részére Czakó Adolf és Kherndl Antal a műegyetemi hallgatók számára való terv­gyűjtemény „Vasszerkezetek" című II. füze­tét ; Mandel József „Csuszamlós lejtők és töltések vízmentesítése az Alvinc-Nagyszebeni vonalon" című, Közlönyünkben megjelent cikkelyének különlenyomatát ajándékozták. A választmány az ajándékokért köszönetet mond. 16. Bernauer Zsigmond kérdést intéz az elnökséghez aziránt, hogy az Egyesületi 13* Egyesületi közlemények 91

Next