A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 69. évfolyam (1935)
15-16. szám - Szakirodalom
os A Magyar Mérnök- és építész-Egylet Közlönye LXIX. köstet. 15—16. szám. igazgató; a Magyar Fővárosi Malomegyesület képviseletében: Stux Sándor kormányfőtanácsos, az Első Budapesti Gőzmalmi R. T. vezérigazgatója és Somogyi Béla főtitkár, a Magyar Bánya- és Kohóvállalatok Egyesületének képviseletében: Dr. Melzer István kormányfőtanácsos, ügyvezető igazgató; a Sör- és Cukorgyárosok Egyesületének képviseletében: B Bessenyey Ferenc nyűg, min. tanácsos, tőzsdetanácsos; a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége képviseletében: Dr. Koffler Károly titkár; a Magyar Textilgyárosok Országos Egyesületének képviseletében: Richweisz Ferenc titkár és a Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesületének képviseletében: Dr. Bolberitz Károly titkár. A kereskedelemügyi kormányzat képviseletében jelen voltak: Feyér Gyula miniszteri tanácsos, Dr. Kádas Károly miniszteri osztálytanácsos és Dr. vitéz Guóthfalvy Dorner Zoltán miniszteri titkár. A múzeum megalakítására kiküldött bizottság tagjai: Samarjay Lajos államtitkár, nyug. Máv. elnök, a M. Kir. Közlekedési Múzeum e. i. igazgatója és Dr. Lósy-Schmidt Ede műszaki tanácsos. Az elnöklő Tőry Gergely miniszteri osztályfőnök üdvözölve a megjelenteket, az értekezletet megnyitja s elöljáró beszédében az értekezlet célját ismertetve, közli az érdekeltségek megjelent képviselőivel, hogy a kereskedelemügyi minisztérium megindult már azon az úton, melynek célja a Magyar Technikai Múzeum felállítása. Rámutat arra, hogy a külföldnek már számos helyén van a technika minden ágát felölelő Technikai múzeum s ezzel szemben nekünk csak a technika egyik ágát képviselő múzeumunk van: a Közlekedési Múzeum. Mivel pedig korunkban a technika fejlődése olyan arányokat öltött, hogy mindannyiunkat kíváncsisággal tölt el, miként indult el és fejlődött rövid idő alatt idáig a modern technika, azért nekünk is a technika minden ágát felölelő múzeumra van szükségünk s ebben a közlekedési múzeum, mint a Magyar Technikai Múzeum egyik osztálya foglalhat helyet. A Magyar Technikai Múzeum létesítésének gondolatával évtizedek óta foglalkozik a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet. Az ilyen Múzeum létesítése azonban sokkal nagyobb feladat, semhogy azt egyetlen társadalmi egyesület megvalósíthatná. Ezért a kereskedelemügyi kormányzat, amelynek ügykörénél fogva a mérnöki és technikai munkálatokkal a legtöbb kapcsolata van, arra a meggyőződésre jutott, hogy ennek az intézménynek megvalósítása érdekében neki kell a kezdeményező lépéseket megtennie. A vállalatoknál már eddig is sok muzeális érték kallódhatott el, azonban úgy gondolja, hogy még mindig elég tekintélyes számban található olyan anyag, melyet a jövő számára megőrizni érdemes lesz. Kéri a vállalatokat, legyenek e tekintetben a minisztérium, illetve a létesítendő múzeum segítségére, nézzenek körül a saját vállalataiknál és hívják fel az érdekkörükbe tartozó vállalatok figyelmét is erre a körülményre, hogy az anyag összegyűjtéséhez szükséges tájékozódást az érdekeltségektől megszerezhessük. A technikai múzeumnak ez időszerint jogi személyisége még nincsen. Egyelőre a kereskedelmi minisztérium képviseli és gondozza ezt az eszmét. Végül ismerteti még az elnöklő államtitkár a megjelentekkel, milyen lépéseket tett a minisztérium eddig a múzeum megvalósítása érdekében. Háromtagú előkészítő bizottságot küldött ki Samarjay Lajos nyug.államtitkár, Fejér Gyula miniszteri tanácsos és Dr. Lósy-Schmidt Ede műszaki tanácsos személyében és ideiglenes helyiségeket utalt ki a múzeum számára a volt Déli Vasút régi épületeiben, hol a gyűjtött anyagot egyelőre elhelyezni kívánja. A felvetett kérdéshez Kende Tódor kormányfőtanácsos, a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületének ügyvezető igazgatója hozzászólva, megemlíti, hogy a gépipar 1923-ban hasonló gondolattal foglalkozott s muzeális jellegű, állandó kiállítási csarnokot akart felépíteni. Tervek is készültek akkor, azonban a későbben bekövetkezett rosszabb idők miatt ez a gondolat elejtődött. Bejelenti, hogy a gyáriparban nemcsak a jó szándék van meg, hanem a legnagyobb megértés is a múzeum gondolata iránt. A bánya- és kohóvállalatok nevében Dr. Melzer István kormányfőtanácsos is kijelenti, hogy a bányák a legnagyobb készséggel bocsátják múzeális anyagukat rendelkezésre. A bányászatnak Magyarországon nagy múltja van és meglehetősen sok és érdekes anyag áll a múzeum céljaira rendelkezésre. A fővárosi malomegyesületek képviseletében Stux Sándor kormányfőtanácsos, az Első Budapesti Gőzmalmi R. T. vezérigazgatója is közli, hogy a Magyar Molnárcéh igen szép anyagot gyűjtött össze, amely ezidőszerint a Magyar Nemzeti Múzeumban van megőrzés végett. Ezt az anyagot, valamint a malomegyesület által nyilvántartott egyéb emlékeket, gépeket, készülékeket, szintén össze lehetne gyűjteni és a múzeumban elhelyezni. Samarjay államtitkár arra mutat rá, hogy amikor a közlekedési múzeum vezetését átvette, s a közlekedési vállalatokkal, az ezeknek szállító gyárakkal érintkezésbe lépett, látta, hogy sok értékes anyag birtokában vannak, s ezt a múzeum részére meg is szerezte. Meg van győződve arról, hogy minden ipari vállalatnak vannak értékes alkotásai, amelyeknek elkallódásával nemzeti kultúránkat nagy veszteség érné. Ezeket össze kell gyűjteni és a jövő nemzedék okulására meg kell őrizni. Miután az összes hozzászólók a legnagyobb megértéssel üdvözölték a gondolatot és mind a maguk, mind az érdekképviseletek részéről a legmesszebbmenő támogatást helyezték kilátásba, végül Tóry elnök zárószavaiban még körvonalazta röviden azt, hogy mire terjedjen ki a gyűjtés és felhívta a megjelent érdekeltségek képviselőit, hogy tegyenek mindenről, amiről tudomásuk van, jelentést és küldjék azt be a múzeum ideiglenes helyiségébe (I., Mészáros utca 19.) Dr. Lósy-Schmidt Ede igazgató címére. SZAKIRODALOM. Könyvismertetések, bírálatok. Rovatvezető: Dr. LÓSY-SCHMIDT EDE, egyleti könyvtárnok. (Az ismertetésre szánt könyveket lehetőleg két példányban, úgyszintén az ismertető kéziratokat is szíveskedjenek a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Könyvtára, illetőleg a rovatvezető címére: Budapest, IV. ker., Reáltanoda utca 13—15. szám. 11. em. küldeni.) Ratgeber über österreichische Kleinabnehmer-Elektrizitatstarife. Energiewirtschaftsausschuss des Vet-bandes der Elektrizitátswerke in Wien. 1934. Verlag des Verbandes der Elektrizitátswerke, Wien. Mezőgazdavidékeinknek a Falu Országos Szövetségéből az 1920—21. években kiindult igen nagy eredményű villamosítási mozgalma a mezőgazdálkodás évek óta tartó válsága miatt megtorpant. A figyelem a kiterjedt fejlődés helyett természetszerűleg nálunk is a fogyasztás elmélyülése s ezen elmélyítés leghatékonyabb eszköze, az árszabás-kérdés, a hiperbolikus árszabások irányába terelődött. Ezért különös érdeklődésre tarthat számot nálunk is minden e tárgykörben mozgó munka. Az utóbbi időben jó néhány ilyen mű jelent meg (Eisenmenger, Pirrung, Brock), a referátum tárgyát képező könyv azonban azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert egy hozzánk hasonlóan még e téren nem kifejlett fogyasztóterület képét tükrözi. A könyv célja, hogy a kiadó szövetség tagjainak modern árszabások alkotásánál segítségére legyen. Ennek a célnak megfelelő a mű beosztása is. Mindenekelőtt a villamosgazdasági alapfogalmakkal foglalkozik. Felhasználja az e sorok írója által először bevezetett csoport és központi egyidejűség fogalmát, anélkül azonban, hogy ezek megállapításával s ezeknek a tarifaképzés szempontjából való nagy fontosságával tovább foglalkoznék Azután a fogyasztócsoportokat azokkal a szempontokkal tárgyalja, amelyek szerint e felosztásnak meg kell történnie. A fogyasztókat hét csoportra osztja s a háztartáson és mezőgazdaságon kívül a többieket aszerint osztályozza, amint főképpen világító-, ipari- vagy melegfelhasználók. Alcsoportokat a munkaidő szerint képez. A következő rész e csoportokba tartozó fogyasztók viszonyait vizsgálja s ennek kapcsán általános érdekű statisztikai adatokat közöl. Közli a csoportok egyidejűségi tényezőit, a csoportokban szokásos osztrák árakat és a határárakat. Panaszkodik, hogy a mezőgazdaság náluk is főképpen csak cséplésre használ motorokat, ellenben értékesnek tartja a mezőgazdasági fogyasztás stabilitását és kis egyidejűségét. Mint tehertételt említi — nyilván a kis kihasználási óraszám és a központi egyidejűség összefüggésének figyelmen kívül hagyásával — a csatolt teljesítményre vonatkoztatott kis kihasználást. Foglalkozik azután a csoport-önköltségek megállapításával. Az egyidejűségi tényezőket e célra azonban kellően nem használja fel s az, hogy az alacsonyfeszültségű elosztás költségeit a csoportmaximummal veszi arányosnak, legfeljebb csak községi elosztóhálózatoknál lehet korlátozottan helyes, ott, ahol csak egyetlen csoportról lehet szó. Kár, hogy a példákhoz adott görbék készítésének módját nem adja világosan. Igen értékes a könyvnek az a része, mely a versenyárakat zár- Lásd Boros Ferenc: A villamos árszabásképzés elemei. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület kiadása.