Magyar Műhely, 1969. január (8. évfolyam, 31. szám)
1969 / 31. szám - TÉKA - Munkatársaink
«S a városok tornyai leomlanak, a Szabadságszobor beléhanyatla a tengerbe, s a Lenin egyetem, mint elejtett kéz dőle a hegy tövébe. S az Eiffeltorony csúcsa lehajolván alapjáig, s összeforrván azzal, mint izzó vaskerék dübörgett a városon, elsodorván palotákat, embereket. És a bombatépte izzó kráterek mélyéből, a gombaalakú füstfelhők magjaiból sugárza az atomhalál a világ minden tája felé. » A Tüzözön tizennyolc elbeszélése természetesen nem azonos színvonalú. Ladányi néha az érzelgősség felé hajlik, máskor — az ötlet, a tárca keretében marad. Annyi azonban bizonyos, hogy saját világú egyéniség. S minél több kötöttséget ráz le magáról, annál rokonszenvesebben érvényesítheti nehezen, de korántsem későn meglelt tehetségét. MARTON LÁSZLÓ KÖNYVEKRŐL RÖVIDEN HORGAS BÉLA: NAPTÁR (Magvető Kk. Budapest, 1968. 112 o.) Horgas Béla harmadik kötete elsősorban a költő látnoki tehetségét bizonyítja — világégést sejtető víziókról ír, rémálmokról, csillagjegyekről —, címe: a Naptár is inkább a százesztendős kalendáriumra, annak jövendöléseket tartalmazó rovatára, mintsem az idő nagyobb egységek szerinti beosztására utal. A babiloni kultúrából ihletet merítő versek — bár képeik egyszerűbbek — jól megférnek e látomások között, a gomolygó álomfelhők mindössze néhány szerelmes versre borítanak árnyékot. Erkölcsösen félelmet keltő, szentimentális, nemzetben gondolkodó (« ez az ország / mi lesz, mikor lesz Magyarország »), ostorozó-serkentő mondanivalója banális, de néhány kivételtől eltekintve téziseit («nincs más igazság, dadogom, csak a tömegeké, / a történelemé ») úgy bugyolálja, hogy prófétainak tűnjék. Szurkos folyamokból, büdös szarvakból kellene következtetnünk gondolataira — ám a vízió természeténél fogva, csak kétes interpretációra alkalmas (hasonlóképpen a fülszövegen oly tudósra méretezett zenei építkezés). Hosszú verseiben (Tündér, Látomások, Hieronymus Bosch teremtményei, Naptár, stb.) nagylászlósan tűzdeli émelyítő jelzőit a dögök elé és két kézzel szórja szerteszét a vérrögöket, a lángot, a trágyát és a szivárványt. Metaforáit gonddal komponálja, ám hatásuk elég gyenge, mert szolgai módon követi a látomásos népi költők képépítési struktúráját, és, mert nyelvileg is föltárt területen mozog. Az elvarázsolt falu feltérképezése (Juhász, Nagy László) óta — a vidékiséget előnyben részesítő irodalmi légkörben — kezdő költők, úgy látszik, csak a maradékon rágódnak, mesterségbeli tudásuk (pl. Horgas Béláé) csupán potenciális energia ; végzetesen hiányzik elkülönülésük. Rokonszenves lépés — bár nagyon rövid — amit (szintén) a 60 — —