Magyar Múzeumok, 2001. 1. szám (Vol. 7.)

SZÁMVETÉS - Asztalos István: Az aszódi Petőfi Múzeum

Az aszódi Petőfi Múzeum Asztalos István Podmaniczky János a Galga menti Aszódon, 1715. július 21-én kötött házasságot a tele­pülés gazdag birtokosnőjével, Osztroluczky Judittal. Ezzel a házassággal megalapították a már a középkorban is országnagyokat adott ősi család aszódi ágát, melynek tagjai a XVIII. és XIX. században meghatározó sze­repet játszottak az ország politikai, gazdasá­gi és kulturális életében. A Podmaniczkyak Aszódon építették fel szép (késő)barokk kastélyaikat, ahonnan a két ágra szakadt, 1782-ben bárói rangra emelt család hatalmasra növekedett birtoka­it (50 000 hold) irányította. Az 1761-ben me­zővárosi privilégiumban részesült Aszódon a szlovák és magyar úrbéresek mellett sok né­met mesterember és számos zsidó kereske­dő és iparos telepedett le. Ezekben a száza­dokban nem csak a mindennapi életben használták, hanem az iskolákban is oktatták a három nyelvet (magyar, szlovák, német). A város hírnevét öregbítette az evan­gélikusok 1727-től működő kisgimnáziuma, amelyet azokban az időkben schola la­tinának neveztek. Az iskola iránti érdeklődés nem csak helyben, hanem egész Pest-Pi­­lis-Solt-Kiskun, sőt a szomszédos Nógrád és Heves megyében is jelentős volt. Ezért aztán Aszód földesurai (Podmaniczky II. János és Sándor) külön iskolát építtetett 1769-71-ben a középfokú tanodának. Neves tanítók okítottak, s még nevesebb diákok ta­nultak Aszód gimnáziumában. Közülük is ki­emelkedik a szomszédos Kartalon született, Aszódon keresztelt és Hrúz Máriával az aszódi evangélikus templomban örök hűsé­get esküdött szabadszállási mészáros és bérlő, Petrovics István elsőszülött fia, Sán­dor, akit évek múltával Petőfiként ismert meg ország-világ. Az aszódi evangélikus középiskola a Podmaniczkyak folyamatos támogatása mel­lett, az áldott emlékű Koren István profesz­­szorsága idején országos hírnévre tett szert. Algimnáziummá fejlődésekor a földszintes iskolaépület széles falaira emeletet húztak, majd a főgimnáziummá emelése után újabb épületekkel bővítették a Petőfi nevet felvevő Aszódi Evangélikus Gimnáziumot. Az épület­­együttes az 1948-as államosításáig szolgálta a tanügyet, majd szükséglakásokat, sportkö­ri kocsmát, katonai raktárat alakítottak ki Petőfi egykori iskolájában. A helyi hatalmi szervek e méltatlan álla­potok felszámolását 1958-ban kezdték meg, amikor is két egykori tanteremben létrehoz­ták a Tájmúzeumot. Az intézménynek és e sorok írójának (aki a kezdetektől 1995-ös nyugdíjba vonulásáig irányítója volt a múze­umnak) feladatul a Petőfi-kultusz ápolását, a Galga mente (akkor az aszódi járás) történe­ti és néprajzi emlékeinek a gyűjtését hatá­rozták meg. Az elmúlt több mint négy évtized alatt fo­kozatosan felszámolták a 13 szükséglakást, a kocsmát, a raktárat és az „öreg gimnázi­um” minden épületrészét az 1960-ban Pető­fi Múzeum névre keresztelt és tájmúzeumi rangra emelt intézménynek adták át. A fo­lyamatos átalakulás, bővítés, tatarozás és felújítás mellett folyt a gyűjtő-, feldolgozó és közművelődési munka. A múzeum létrehozása előtti időkben a Galga-vidék nagy része régészetileg feltárat­lan területnek számított. Az 1960-ban meg­indult Aszód-papföldi ásatások, a lengyeli kultúra településének és temetőjének a feltá­rásával a szakma érdeklődését a múzeum felé fordították. Az ezt követő évtizedekben a régészet kiválóságai folytattak ásatást a Galga-vidéken, amely munkálatokban segí­tőként, tanulóként, a szüntelenül gyarapodó anyag nyilvántartójaként vagy éppen egysze­rű „lapátosként” több, ma már a magyar archaeológia meghatározó személyisége is részt vett. A múzeum gazdag régészeti gyűj­teményére épülve több kiváló szakmunka is napvilágot látott néhány, éppen az intéz­ménynek 1960-ban megindult sorozatában, a Múzeumi Füzetekben. A Galga mente magyar falvaiban élő né­pesség múltba gyökerező gazdag dallamvilá­gára Bartók Béla és Kodály Zoltán is felfi­gyelt. Az 1930-as évek néprajzkutatói egyre több témában kutattak e sok emléket őrző tájon, ám javarészt csak a folklór területén. A Gyöngyösbokréta mozgalom, majd a II. vi­lágháború után alakult népi együttesek is a dal, a tánc, a szokások megőrzésére, bemu­tatására töre­kedtek. A népélet tárgyi emlé­keinek gyűjtését a Petőfi Múzeum vállalta, különös figyelmet fordítva a világháborút kö­vető viseletváltásra, a gazdasági élet és la­káskultúra módosulásaira. A múzeum gaz­dag textilgyűjteménye őrzi a Galga-vidék magyar, szlovák és német eredetű lakossá­gának hétköznapi és díszesen hímzett ünne­pi viseletét, szőtteseit. A Petőfi Múzeum szakmai irányításával és segítségével léte­sültek a kisrégió falumúzeumai (Dány, Galgamácsa, Iklad, Túra, Verseg, Zsámbok), ahol a zsellérportától a módos gazdaházig enteriőrszerű bemutatásban őrzik a vidék gazdálkodásának, lakáskultúrájának, a vidék jeles népi alkotóinak tárgyi emlékeit. A múzeum történeti gyűjteményében he­lyezték el mindenekelőtt a 270 éves gimnázi­um összegyűjtött dokumentumait, a Petőfi­­emlékeket, a kisváros egykor virágzó ipará­nak és kereskedelmének tárgyait. Az évtize­dek folyamán (elsősorban ajándékként) csi­nos képzőművészeti gyűjtemény is kialakult. Külön említést érdemel a közel 50 képből ál­ló Pálya Celesztin anyag. Tekintélyes az egykor e vidéken élt naív alkotóművészek Az aszódi Petőn Múzeum épülete, 1999 The building of Petőn Museum in Aszód, 1999

Next