Magyar Nap, 1949. szeptember (3. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-01 / 202. szám

Sikerrel vizsgázott az első női teherautóvezető — Gratulálunk! — üdvözölték az Altom Autóműszaki Intézet vizsgáztató biztosai Bezeréci Győzőnét, aki sikerrel tette le a teherautóvizsgát. Bezerédiné az első nő, aki teherautót vezet. A vizsga után Bezerédiné személyautó volánja mellé ült és félórával később a személyautóvezetésből is jól vizsgázott. Ismét üdvözölni akarták, de a sokoldalú női sofőr elhárította a gratulációkat: — Majd­ egy óra múlva! Most a motorkerékpár következik... A kétkormányos vizsgamotor mögé ült és előírásszerűen végig­száguldott a távon. A fordulókat és a fékezési gyakorlatokat is kitűnően végezte, így történt, hogy két óra alatt három vizsgát tett le. — Taxisofőr vagy teherautóvezető szeretnék lenni. A motor­­kerékpárvizsgát csak sportból tettem be — mondotta a három­szoros vizsga után. Tovább folyik a vizsgáztatás. Hetenként 180—200 jelentkező akad, akiknek 85—90 százaléka jól vizsgázik. Háromnegyed részük személyautót, negyedrészük teherautót vezet. Motorkerékpárvizs­­gára hetenként 45—50-en jelentkeznek. Itt is csak 10—15 százalék a bukási arány. Aki megbukik, azt Szabó József vizsgabiztos, a MAVAUT műszaki ellenőre pótvizsgára utasítja. Másodszor azután rendszerint mindenki jól vizsgázik. Szalvár­ Lajos bukik gégével ... ... de ezért kitüntetéssel teszi le a vizsgát •ezertől a közöné, az első női teherautósofőr Bezerédiné személyautóból és motorvezetésből is sikerrel vizsgázott Az országgyűlés üléstermében tartják a DIVSx-kongresszust Két nap múlva, pénteken meg­kezdődik Budapesten a DIVS?­II. Kongresszusa. A kongresszus jelentőségét nagyban emeli, hogy a nidoyai orszá­g­gyűlés üléstermében tartják, ahol rövid idővel ezelőtt a magyar dolgozó nép fiai törvénybe iktatták az új Alkotmányt. A Parlament dolgozói lázasan készülődnek, hogy a Kongress­zus időpontjára, szeptember 2-ára ünnepélyes külsőségek kö­zött fogadják a résztvevőket. A főbejárattól a­­kupolacsarnokig a falak és oszlopok aranydlazítá­sét felújítva, a megkopott ré­szek újjáseelve várják e világ fiataljait. Bent az ülésteremben öt szé­les fülkét építettek az ülések mögé. Ezekben a fülkékben he­lyezik el a fordítókat, akik a szónokok búzádéit orosz, fran­cia, angol, spanyol ,s magyar nyelvre fordítják. A kongres­­­szusi küldötteik fejhallgatón ke­­resztül hallhatják majd öt nyel­­ven az előadókat. A DIVSz-kongresszus­­küldöt­tei kedden folytatták országjá­ró tanulm­ányútjukat. Kisebb csoportokban vidéki üzemeket, bányákat, kultúrintézményeket­, mezőgazdasági termelőcsoporto­­kat­ látogattak meg. Szegeden, Csongrádon, Pécsett, Miskolcon, Sátoraljaújhelyen, Tótkomlóson, Baján, Tatabányán, Székesfehér­várott, Debrecenb­en, Sopronban, Győrött, Salgótarjánban, Ózdon, Makón és még több helyen jár­tak a delegátusok, megtekintet­ték a mezőhegyes­ állami birto­kot, a »Rákosi Mátyás« term­elő­­csoportot és a gépállomást is­ Mindenütt nagy szeretettel fo­gadták a DIVSz küldötteit, akik lelkes elismeréssel beszél­tek a magyar építőmunkáról. Kedden este a bukaresti gyors­sal megérkezett a DIVSz kon­gresszusra Gero Orozov, a bol­gár Népi Ifjúsági Szövetség el­nökének vezetésével a 24 tagú bolgár küldöttség. A vendégeket Bent Williams, a DIVSz titkára és Son György, a DIVSz elnöke fogadta. Nagy képriport az amerikai ifjúság éjszakai lokáljairól * »Találkozás az Elbán« rendezőjének érdekes cikke * ; így búcsúzott a világ Ifjúsága Budapesttől * Kínai és magyar írók találkozása * Indul az új színházi szezon! * Kate­ Capek érdekes elbeszélése * Divat — Humor Több mint félszáz kép SZÍNHÁZ és mozi legújabb száma . .A Szovjetunió nagy városaiban egymásután nyílnak a szebbnél­­szebb különleges gyümölcskereskedések, amelyek a hatalmas ország különleges, ízes gyümölcseit árusítják. Képünk egy ilyen újonnan nyílt moszkvai gyü­mölcskereskedést mutat be. Berendezése egészen lakályos. Az ablakokon és a falakon ott­honias, könnyű világos függönyök, a boltban megtalálható mindenfajta gyümölcs, amely a Szovjetunióban terem. A gyü­­mölcsfogyasztás óriási emelkedése a Szovjetunióban is az élet­színvonal állandó is, egyre gyorsuló ütemű növekedését­­ mutatja.­­ JÓ ÉTVÁGYAT! Károlyi Mihály Budapesten Károlyi Mihály,­­Magyarország volt párisi követe, aki néhány­­héttel ezelőtt előrehaladott ko­rára való tekintettel benyúj­totta lemondását, a követség ügyeinek vezetését átadta utó­dát­uk és hétfőn este Budapes­tre érkezett Kedden délelőtt hiva­talában felkeresik Kálai Gyula külügyminisztert. KÜLÖNLEGES POSTABÉLYKŐZÉS A DIVSz II. kongresszusa al­kalmával a budapesti 57-es számú postahivatal szeptember­­2—8. napjain »Egységbe Ifjúság! Előre a tartós Békéért ! — Demokrati­kus Ifjúsági Világszövetség II. Kongresszusa« szövegű, a DVISz emblémájának rajzát, a hivatal nevét és a­­napi kertet feltüntető különleges keretbélyegzőt használ a nál feladott küldemények egy részének lebélyegzésénél. 6 forintért 60.000 forint nyeri k­i az állansorsjáték szeptember 1­ húzásán 1048 szeptember 1. csütörtök VÖRÖS CSEPEL a legkiválóbb ifjakat küldi a néphadseregbe Farkas Mihály honvédelmi mi­niszter felhívása nyomán a munkásifjúság színe-java jelent­kezik a honvédtiszti képző­­akadé­miákra. A WM üzemi alapszer­­veinek fiatalsága külön-külön jelöli ki a termelésben és a moz­galmi életben legkiválóbb ifja­kat: közülük i kerül ki Vörös Csepel 400 munkás* Sztokia, akik­ből a néphadsereg tisztje lesz. Kovács Tibor vasöntő, alig 17 éves és már ott ragyog a mel­lén az Élmanikás Csillag. Min­den bizonnyal a kijelöltek kö­zött lesz. — Eddig legjobb tudásommal végzett munkámmal igyekeztem hozzájárulni­­a magyar dolgozó nép felemelkedéséhez — mondja —, de tudom, hogy az eddig el­ért nagy eredményeket meg is kell védeni az imperialista ki­zsákmányolok iharácsolási kísér­letei ellen. Ezért van szükség erős néphadseregre. Különösen boldog vagyok, hogy munkás­társaim tisztképző iskolára je­löltek- Soha nem fogom elf­ej­leni, hogy a munkásosztály küld engem is a néphadseregbe és minden cselekedetemmel azon leszek, hogy bebizonyítsam: hzt a nagy bizalmat m­egérdemel­­tem- Hú leszek dolgozó népem­hez. Szűcs Béla szintén a legjobb ifjúmunkások közé tartozik. Nemcsak kiváló munkateljesít­ményével hanem a VIT sikeréért végzett nagy munkájával is­ be­bizonyította, őrt áll a béke front­ján és méltó arra, hogy a mun­kásosztály tiszt,képző iskolára küldje. — Már alig vártam az alka­lomra, hogy jelentkezhessen­ a honvéd tisztképző akadémiára — mondja. — Nincs annál m­g­gasztosabb megbízatás, mint a dolgozók békés élette felett őr­ködni. Még nagyobb erővel fo­gok dolgom! é® nagyobb igyeke­zettel tanulni, hogy megháláljam azt a sok jóságot és bizalmat, amit a magyar dolgozó néptől és szeretett Pártunktól kaptá­m. Búcsú a kenyérjegytől Négy évvel a második, minden eddiginél pusztítóbb világháború és tíz évvel a kenyérjegy megszületése után, elérkezett a szakítás ideje. Hála a népi demokrácia teremtő lendületének, a dolgozó nép, hősi erőfeszítésének, ma búcsút vehetünk a kenyérjegytől. Tíz évvel ezelőtt, az akkori vezetők elvetemültségéből besodródva az esztelen és céltalan imperialista háborúba, ember és kenyér, jegyesek lettek. S minél mélyebbre süllyedtünk a háborús mocsár­ban, annál több lett a jegy és annál kevesebb a kenyér. A régi úri rend, amely sz­emcsétlenségbe sodorta hazánkat, összeomlott, de örökségeként megmaradtak a romok és a jegyek. A felszabadult nép, a kommunisták vezetésével nekilátott, hogy felszámolja a múl­tat minden ragacsos kellékével együtt — beleértve a jegyrendszert is. És lépésről-lépésre, sok lemondással és áldozattal négy év alatt sikerült lebontani a jegypiramist. Utolsóul maradt a kenyérjegy. Most ez is a múlt lomtárába kerül a mód többi hulladéka közé. Ne becsüljük le a rövid idő alatt elért eredmény jelentőségét. Gondol­junk arra, hogy egy olyan nagy és győztes országban, mint Anglia és világbirodalma, még jegyekben tobzódik a dolgozók élete, de nem jobb a helyzet a Marshal-t segélyes megtámasztott országok egész sorában sem. Nézegetem is ujjaim közt forgatom a kenyérjegyet, amellyel annyi gondom, vitám von. Ha elveszett, nem adtak újat, néha meg­volt, de nem adtak rá kenyeret a véres zűrzavar éveiben. Féltve őrizgettem, ettől függött életem, a tiéd is, a családé is. Holnap már „emelt fővel”, jegytelenül lépek be a péküzlet édes illatai és mo­solygó kenyérhalmai közé és fojtott, belső ujjongással mutatok rá egy fényes cipóra: »Azt kérem.* S miközben a pék kése lágyan hasít a szabad kenyérből nagyobb karéjt, a pult árnyékában apróra morzsolom a jegyet a múlttal együtt és jegyem földi maradványait szétszórom a szélrózsa minden irányába, hogy soha többé ne támad­jon fel. A kenyérjegyet nem siratja meg senki. Ms •• Felhívás a dolgozókhoz! (Az eddigi OTL MABL OTBA, MÁV, Posta BBI, SZASA, MAHABBI, HÉV- BBI, DOBBI, stb. betegségi biztosítási ellátásra jogosult tagjaihoz.) Az Országos Társadalombiztosító Intézet közli, hogy 1949 szeptember 1-én a budapesti kerületi pénztár területén (Nagy-Budapesten és a környéki községekben) az egysége­sített társadalombiztosítói körzetorvosi betegellátás lép életbe. E naptól kezdve az eddigi OTI, MARL MAHABBI, OTBA, SZALA, Posta, MÁV, stb. körzetorvosi állások meg­szűnnek és csak az OTI által újonnan megbízott körzet­orvosok működnek minden betegbiztosító intézet igényjogo­sult tagja részére (beleértve a családtagokat). 1943 szeptember 1-én minden nagybudapesti házban táblát függeszt ki az OTI, amelyen az illetékes körzeti orvos neve és címe szerepel. E naptól kezdve mindenki a saját lakóházában kifüg­gesztett táblán szereplő körzetorvost veheti csak igénybe. Minden más kísérletezés csak felesleges szaladgálást okoz. E naptól kezdve csak az tekinthető OTT körzeti orvosnak, akinél az OTT által kiadott nagy tábla függ a hozzátartozó körzet megjelölésével. Az OTT a szakrendelőket és a gyógyszertárakat is ellátja az egységesített hálózat körzetorvosainak név- és címjegy­zékével. Ezeknél is megtudható az illetékes körzeti orvos neve és címe-Amennyiben az intézeti igényjogosultak az új területi beosztás szerinti körzeti kezelőorvosuk lakáscímét az említett módon megállapítani nem tudnák, úgy kérdésükkel fordulja­nak az Intézet központjában (Vili, Fiumei út 19. I. 4. sz.) lévő orvosi osztályhoz. (Telefon: 221—855.) Az orvosok rendelési ideje d­­n. 3—6-ig tart. Fekvő­beteghez reggel 8 óra előtt kell kihívni az orvost Életveszély esetén az orvos bármikor hívható. 1949 szeptember 1-től kezdődően a munkaképtelen bete­­t­eket­ csak a lakóházi táblán feltüntetett illetékes körzeti ezelőorvos vehet fel és tarthat táppénzes állományban. Felhívunk minden dolgozót, hogy az új rendszer életbe­lépésére ismerősei figyelmét is hívja fel. Országos Tásadalombiztostó Intézet MÁV Betegségi Biztosító Intézet Posta Betegségi Biztosító Intézet SZEPTEMBERI M­­DZIRO REKORD MŰSOR FŐVÁROSI NAGYCIRKU­SZ Városliget. Telefon: 42S-300 Délután 4, este %B

Next